Bácsmegyei Napló, 1922. május (23. évfolyam, 120-148. szám)
1922-05-17 / 135. szám
*922. májas 17. Félreértett s ünneplő közönség Hornost prefektus magyar kultarwatepon — Nagyváradi tudósítónktól — Nagyvárad magyarsága tegnap este síinházi előadás keretében ünnepelte meg a kiváló színészfámák Tóth Elek és Tóth Elekné, ogány Janka jubileumát, akik liusz hosszú éven keresztül szol-Íálták Nagyváradon a magyar ulturát. A ki$ befogadóképességű színház zsúfolásig megtelt közönséggel. Ott volt a nagyváradi magyar j társadalom szine-java, de megjelentek a külömbözö hivatalok képviselői is, hogy mindnyájan tanúi legyenek ennek a lélekemelő ünnepségnek. Az ünnepség azonban mégsem folyhatott le minden incidens nélkül. Még mindig vannak emberek, akik túlfűtött érzékenységből, indokolatlan rémlátással minden magyar megmozdulásba — legyen az tisztán kulturális — irredentizmust, lázadást és államellenes gesztust szeretnének belemagyarázni. így volt ez a Tóth-pár ünneplésén is. Parlaghi igazgató üdvözlő szavai után, dr. Márkus István rendőrprefektus, a szinügyi bizottság elnöke szólott a jubilánsokhoz. Márkus prefektus román nyelven kezdett beszélni s bár a zsúfolt ház közönsége teljes nyugodtsággal és méltósággal viselkedett, Márkus prefektus már beszédének első mondata után a közönség körében pisszegést és suttogást véli hallani. Márkus e vélt tüntetésre a közönség felé fordult és kijelentette, hogy ö mint az állam képviselője jött a kisebbségi kultúra ünnepére s éppen ezért elvárhatja azt a tiszteletet, ami az állam nyelvének és igy a román kút urának is kijár. Márkus erre ismét a Tóth párhoz fordult és beszédét magyarul folytatta. Lendületes szavakkal mutatott rá arra, hogy a magyarságnak és a románságnak éppen a művészeten keresztül kell egymásnak kezet nyujtaniok. A közönségnek azonban eközben már elment a kedve az ünnepléstől. Mindenki megdöbbenve ült a helyén Márkus prefektus igazságtalan meggyanusitásának hatása alatt. Ezután dr. Janovics Jenő, a Szinészegyesület * elnöke lépett elő, hogy az egyesület nevében üdvözölje az ünnepeiteket. Dr. Janovics Jenő érezte, hogy az előbbi félreértés milyen kínosan érintette az ünneplőközönséget é$ érezte, hogy ezt a félreértést éppen az ünnepi hangulat megmentéséért el is kell oszlatnia. Erre Janovics, még mielőtt üdvözlöbeszédét megkezdte volna, Márkus prefektushoz fordult: „Bocsássatok meg nekem Ti, szólott a Tóth-párhoz Janovics akiket ez az áldozatos és nemes közönség annyi fénnyel, lelkének és szivének minden pompájával ünnepel, hogy első szavamat nem Hozzátok intézem. Szólok először Márkus prefektus úrhoz. Az, amit ön mondott prefektus ur, a lelkem mélyéig meghatott. A testvériség eszméje, a minden faji, nemzeti és felekeí BACSMEGYEI NAPLÓ 5. tMé zetí válaszfalakén felülemelkedő szent kulturális egység az, amit ön bátran hirdetett. Ha sok Marcus prefektus lesz ebben az országban, akik ezeket az eszméket lirdetni merik és ha ezek az eszmék nem maradnak elvont fogalmak, hanem valóságos élet vérceringésébe is át fognak lüktetni, akkor ön, Prefektus ur nem fogja hallani többé azt a susogást, amelyet az imént hallani vélt, de amelyet én —- hitemre és becsli^etemre — nem hallottam Nijinsky Beszállították a Lipót mezőre A nyáron át zöld smaragdban pompázó Hűvösvölgy lába előtt, a lipótmezei villák között áll egy komor sár,ga épület: az őrültek Iháza. Szemben, alig néhány száz lépésnyire a vasrácsos ablaku sárga háztól a legnagyobb magyar színésznő, az isteni szőke Márkus Emilia otthona. A cét, majdnem szomszédos épület most szomorú kapcsolatba jutott egymással. Márkus Emilia villájának egyik' lakója: Nijinsky Vaclav, a világ legnagyobb táncművésze, lakást cseréit. A kis villát otthagyta és a rövid parkos után átsétált a nagy sárga háziba. Márkus Emilia vejc, Nijinsky Vaslav, megőrült. ' • - ■ Nijinskyt nem kell külön bemutatni. A világhírű orosz ballet csillaga volt. A nagy táncfenomén neve nyomán tapsvihar mennydörgőit, végig Európán és Nijinsky babéron és női sziveken keresztül gázolt Berlintől Rio do Janeiróig. Mint minden világvárosban, úgy Budapesten is hetekig ünnepitek a művészt. A tapsolók és rajongók ezerfejü tömegében ujjongott Márkus Emilia lánya, Romola is, aki anyja nagy és tökéletes szépségének örököse volt. A fiatal Romola halálosan bele-Janovies ezután az ünneplő szinészpárhoz fordult és meleg szavakban üdvözölte a jubilánsokat. Az ünnepély további lefolyását nem zavarta meg semmi. Bármilyen kínos lehetett is ez az incidens, mi mégis irigykedve nézünk Nagyvárad felé, ott van szinház, magyar színház, magyar színészeket ünnepelnek s a magyarság kulturünnepén . magyar beszéddel vesz részt a kormányhatalom képviselője. » megörüli — Márkás Romola tragédiája szeretett Nijinsky be és erős elhatározás gyökeresedett meg benne: vagy ez lesz a férjem, vagy senki Jól tudta azoban, hogy ezt a célt sohasem fogja elérni akkor, ha közeldik a művész felé, mint a többi szerelmes aszszony, akik az utolérhetetlen orosz kedvéért futó kalandokra is vállalkoznak. Ezért, amikor a ballet Budapest, ről Párisba ment, Márkus Romola ,utánpk utazott és jelentkezett a társaság rendezőjénél azzal, 'hogy tanulni szeretne táncolni a ballet mestereitől. Márkus Romola táncolni kezdett és rövid idő alatt annyira vitte, hogy a rendező szerződtette a ballet tagjai sorába. Párisból Rio de Janeiróba már a társulattal együtt utazott. A nagy Oceánjáró hajón vette először észre Nijisky a franciául és angolul kitünően' beszélő magyar nőt. Dió de Janeiróba már mint jegyesek érkeztek meg. A társulat rendezőjének és tagjainak minden ellenkezése dacára a Vaziliai fővárosban megesktidtek. A házassággal tarthatatlan lett Nijinsky helyzete a hallétnél. Felesége ellen megindultak az intrikák, el akarták túrni mellőle, mert féltették, hogy a házassága művészete hátrányára lesz. Társai céljukat el is érték, Márkus Roma»!» hehnteffe ’lelüftfaffenné a társulatnál, távoznia kellett, de yeki. ment Nijinsky is. Riq le Janeiróból Budapestre jött « fiatal pár és itt Márkus Emilia hűvösvölgyi villájában bújtak meg, hegyi mézesheteiket csendben és békében töltsék el. Alig egy hónapja voltak Nijinskyék Budapesten, amikor kitört a (háború és Nijinskyből ellenséges alattvaló lett iMárkus Emília előkelő összeköttetései tudták csak megakadályozni, hogy az orosz csodaiáhcost ne internálják. Nijinsky azonban beteges só várgázt érzett a színpad után. Tizenkét hónapja, hogy nem táncolt, izmai keménykedtek, teste elvesztette hajlékonyságát, tagjai rugalmasságát. Látta a háborús évek végtelen kiiátásta ■ lanságát, tudta, hogy esztendők múlva sem kerülhet színpadra: bus komor lett. Márkus Emilia mindent elkövetett. veje megmentésére. Mig egy esztendei munka, futkosás, kilincsel®» után a bécsi külügyminisztériumban elintézte, hogy Nijinsky és leánya. Svájsba utazhattak. Ez kizökkentette Nijinskyt búskomorságából, Svájcban társulatot szervezett, kosztümöket tervezett, rendezett, tanított; visszanyerte életkedvét. Az uj ballettársulat legelőször Dél-Amerikába ment, de nem volt, meg a kívánt sikere, pedig NI jinsky istenáidott művészete méz jobban ragyogott, mint valaha, A közön ságben vagy a társulat többi tagjaiban volt a hiba: a siker nem volt olyan, mint azt Nijinsky megszokta. Most már kiújult, súlyos lethargiaval futott vissza 'Amerikából Nijinsky Az érzékeny művészietek .elvesztette önbizalmát, ismét búskomorságba esett. Felesége, aki még mindig, rajongásig szerette, mégegyszer megpróbált beléje lelket önteni. Sant Móricban, a téli Svájc fővárosában, szóló-estélyt rendegeit, de a publikum megint cserben hagyta; fél ház előtt táncolt a nagy Nijinsky. Ezzel teljes volt a mű’Flz álmok köntöse Irta: Balázs Béla A Tang-házból származott. Ming-Huang császárnak volt egy felesége, akit Nai-Fenek hívtak. Az olyan szép volt, mint a májusi hold, mikor nedvesen jő fel harmatos füvek közül a .mezőn. De soha senki se látta a császárt beszélgetni az ő feleségével, sem hogy együtt ültek volna egymás kezét fogván. Csak mikor a császár felöltötte pompás hímzett köntösét, olyankor tűnt fel felesége, Nai-Fe is. Nagy távolságban ment a császár mögött, úgy nézett utána és lelke vágya tekintetével szállott férje után. Ez azonban igy történt: Ming-Huang császárnak volt egy erős illatú kertje. Annak illatát tenyérrel lehetett 'kimeríteni a levegőből, mint a vizet a tóból. Egyszer egy hétestén abban a kertben állottak a császárnéval ketten és ahogy feltekintettek a tehénpásztorra és a szövőnőre, örök szerelhet esküdtek egymásnak. Nai-Fe császárnőnek azonban álmodó lelke volt, mivelhogy előbbi életében tulkorán halt meg. Azért most mindig a távolba kóválygott a tekintete és clszállott az ő császári feje mellett. És távol volt a lelke akkor is, mikor teste férje karjában feküdt Mint ahogy nem lehet megfogni az alvónak lelkét sem, mikor az álomba elszáll. Ezért kárt vallott az ő szerelmük. Nai-Fe keserű szemrehányásokkal gyötörte magát, de nem segíthetett rajta. Egy éjszaka, mikor halványzöld jadeból való kertiházában aludt'Nai-Fe és ágya az illatok erős hullámain ringott, mint csónak a folyam hátán, akkor álmában látta Ming-Huang császárt, Cyönyörü köntös volt rajta, melybe bele volt hímezve minden álmának képe. Hatalmas hegyek és tündöklő sziklák, széles aranyfolyók és varázskertek és tündérpaloták és tüzarcu rettentő sárkányok. Mely utáp Nai-Fe lelke vágyott az egész álomországot most köntösén hordozza férje, a császár. Boldog öröm töltötte el akkor az asszony szivét, mert most nézhette urát szüntelenül mindig. Nem kellett választania álmának és szerelmének két útja között. Mikor Nai-Fe felébredt, a császárhoz ment és igy szólt: — Egykor a hétestén, mikor az illatos kertben álltunk és feltekintettünk a tehénpásztorra és a szövőnőre, örök szerelmet esküdtem neked. De nekem álmodó lelkem van, mert előbbi életemben tulkorán haltam meg. Ezért tekintetem tőled messzire elkóvályog, kárt vall a mi szerelmünk és eskümet megfogadni nem tudom. Ezért hordjad az álmaimat vállaidon, hogy téged láthassalak, mikor utánuk nézek és ha utánuk indulok, megérkezzem hozzád. — Hogyan hordhatnám én a te álmaidat ? — kérdezte busán Ming-Huang császár. — Egy köntösbe fogom hímezni valamennyit és azt a köntöst hordjad te. Akkor Nai-Fe császárnő bement az ő halványzöld jade kertiházába és egy köntöst hímzett öt esztendeig. Öt esztendeje nem jött ki a kertiházból, Csak az illatok mentek be hozzája és azoknak változásain ismerhette meg az évszakok változását, igy számolhatta meg az öt esztendőt. Mikor pedig Nai-Fe elkészült a köntössel, elvitte az ő császári urához és Ming-Huang magára öltötte. Boldog öröm töltötte cl Nai-Fe szivét, mikor megpillantotta a császárt az ő álmaiba öltözötten, Rátekintett és lelkének vágya és szivének ■vágya egyszerre és együtt égtek tekintetében. Akkor Nai- Fe kinyújtotta szomjas karjait és oda akart menni a császárhoz, hogy fejét az ó vállaira hajtsa. De nem közeledhetett hozzá, mert hatalmas hegyek és tündöklő sziklák elállották útját. Mert a széles aranyfolyók elállották útját. Mert a varázskertek, tündérpaloták és a tüznreu rettentő sárkányok oly nagy művészettel voltak hímezve, hogy valóságosan útjába állottak. Az egész álomország közéjük terült éa nem érhette el a császárt. Akkor könnyek csordultak a császár arcára és igy szólt: — Nem akarom hordani ezt a köntöst ! De Nai-Fe busán felelt: — .Válasszál, Ming-Huang. Ha leveted ezt a köntöst, karodba zárhatsz, de bizony lelkemnek tőled messzire keli szállnia. Ha felöltöd ezt a köntöst, akkor megközelíthetetlen vagy és én cl nem érhetlek. De lelkemnek vágya tekintetemmel rajtad fog nyugodni szüntelen. Válasszál, Ming Huang. De gondolj eskünkre, melyet ama hétestén esküdtünk és titkos beszélgetéséinkre, melyekről senki sem tud. Akkor Ming-Huang azt válaszolta, hogy hordani akarja a köntöst. Azóta sem látták öt együtt feleségével, aki olyan szép volt, mint a májusi hold. Csak mikor hímzett köntösét felöltötte, akkor tűnt fel Nai-Fe is. Mögötte men! nagy távolságban és lelkének vágya tekintetében nyugodott,
