Bácsmegyei Napló, 1922. április (23. évfolyam, 99-119. szám)
1922-04-16 / 106. szám
3. oldal 106. szánt.- —- BACSMEGYEI NAPLÖ egymásra dőlve és maltottttk egy fauteail fekszik a főidőn. A fautauil bőrhuzata fel van hasadva, a kóc kilóg belőle. Az egyik sárga faszéken megalvadt vércsomók odatapssztanak a szék ülőkéjéhez egy kötött kék nyakkendőt amely vérrel van áthatva. A véres nyakkendő mellett egy feihasitott fekete, olcsó harisnya tapad a véres székhez. Mellette vörösre itatot géz. A szék mellett egy fekete fűzős íérficipő áll egymagában, árván. Belül a bélése egész véres. A nagyteremnek őt nagy, két méternél magasabb ablaka éan, amelyekben egy centiméter vastagságit belga üvegtáblák voltak. Ezeknek az ablaktábláknaíc most mér csak a keretben maradt szilánkjai vannak meg, a nagy ablaktáblák a robbanás folytán keletkezett légnyomástól recsegvetopogva zúzódtak össze. Az ablakok kőről a vakolat is több helyen lehullott, a faburkolat kipattant a helyéből. Szemben az ablakokkal • robbanás színhelye körül fél négyzetméternyi nagyságban nagy rés tátong a falon, a fűtőtest mögött. A rés előtt az öntöttvasból készült fűtőtest széls' gerezdjét a robbanás leszakította a törzsből és több lépésnyire elorehajitotta a letört gerezd szilánkjait. Mint mondják, ez okozta a legtöbb sérülést. A robbanás helye fölött nagy tükör állott A tükörből azonban nem maradt meg semmi sem, sőt alatta a fabetét egyes léceit is kivetette helyéből a robbanás. Ugyanig^ teljesen tönkrement és egy szilánkja sem maradt vissza & másik nagy tükörnek sem. Ellenben másik oldalt, egy hasonló nagy tükör teljesen sértetlen maradt. A fali v llanyiámpákat a fűtőtest fűlött s/intén leszakította a robbantás, sőt a robbantás bányában, a szemben lévő oMakm, a második ablak mellett, a hton lévő villanyokat szintén kiröpitette helyéből a robbantás. A fűtőtest körül kétoldalt szinte három méter hosszaságban nyoma rém maradt a (abarkolafnak és a fal is erősen meg van rongálva. A robbanás nyomai még a mennyezeten is látszanak. Délután a Körnek több tagja látogatott el a nagyterembe, hogy megtekintse a robbanás pusztításait A tagok egymásközt beszélik, ki hol alt és nem győznek eléggé hálái-odni szerencsés megmenekülésükért. A Kör egyik építész t?gja megmutatja társainak, hogy hol ült, közvetlen a pokolgép szomszédságában s maga sem tndja megérteni, hogyan menekülhetett meg épségben. Ezután elbeszélik, hogyan menekültek meg a fölrobbantott társasvacsoráról, majd az egyik tag ezt mondja: — Szegény barátaink! Az én partimból mindenki elpusztult. Kint a folyosón a Kör fekete táblájára a kővetkező szöveget irfák rá: „Április hó 3*án, hétfőn este fél nyolc órakor megtartandó nagy vacsoránkon Rassay, Rupert, Bárczy és Sándor Pál lesznek jelen*. Egy szolga jön arra, észreveszi a táblán az ottfelejtett szöveget. Elővesz egy kendőt és ezt mondja: — Le kell törölni az egészet... A zenélő Subotica szomorú számokban — Százezer koronán zongorák és tfaezrea hegedik — Talán még soha nem muzsikáltak annyit Suboticán, mint ezen a télen. Hetenkint több koncert is volt, feávébázakban, vendéglőkben a cigányzene, tambura és a rezes bandák hangja nyomott el minden más zsivajt és magánház3kból is muzsikabuliámok áradtak elő és hömpölyögtek össze az egyébként csöndes, képtelen suboticei éjszakában. A zenekultusz e csodálatos fellendülésének visszhangját próbál uk rekonstruálni az egyik legnagyobb subotica! hangszerboltban. Az eredmény nagyon szomorúan ütött ki. . . . Zongora nem sok fogg — mondja a hangszerüzíet tulajdonosa. — Egy átjátszott zongora ára 30.000 koronától 60.000 koronáig váltakozik, mig egy uj zongora 60— 80—100.000 koronába kerül. Ezért érthető, hogy nagyon kevesen vesznek ma zongorát, de annál többen bérelnek. Nem tudunk annyi zongorát raktáron t riani, ami kevés n volna a bérlők részére, holott egy havi bérösszeg is kitesz ma 500 koronát. De a középosztályhoz tartozó családok, akik mégis akarták taníttatni gyermekeiket zongorára, kénytelenek bérbevenni a hangszert mert ahhoz hogy megvegyék, nincs meg az anyagi lehetőségük. — Főképen bécsi importtal dolgozunk és a zongorák Bécsben ma hallatlanul dráeák. — Másfélmillió osztrák koronán alul nem !ehe< Bécsben egy valamire való zongorái kapni, Egy jó Bösendorfer ára pedig ma a gyárban két és fél, három és fél osztrák millió. Emellett ezeket az árakat is hihetetlen fürgeséggel emelik állandóan. A hegedűk is drágák és ezért sokkal kevesebb hegedű fogy mostanában, mint máskor tavasszal a vizsgák előtt. A szülök megijednek, ha megtudják, hogy a legolcsóbb hegedű 500 korona és ez az ár aztán 4—5000 koronáig váltakozik. A finojnáb*» hegedű már 10.000 koronába kerül, a koncert hegedt) pedig hallatlan értéket képvisel. — Még több gondot okoz azonban a diákoknak a húr kérdése. Egy húr ára ma 14—45 korona között váltakozik és szorgalmas gyakorlás meliett két-három nap alatt elkopik egy húr. Ezért is veszik ma leginkább az acélhurokaf, amelyeknek az ára már 2 koronánál kezdődik. Az igazi muzsika ma már csak kevesek luxusa — sóhajtja informátorunk. Mégis milyen zenét kultiválnak a kispénzűek? kérdezzük tovább a hangszerraktár főnökét — Kérem, a kispénzűkről nagyon szomorú beszélni — tűnődik a kereskedő. — A hivatalmkosztály ahelyett, hogy venne, eladja régi, értékes hangszereit. Állandóan a középosztálytól vesszük a régi zongorákat is. Uj hangszert legfeljebb csak a jobbmódu iparosok és kereskedőosztály vesz, — A legközkeletöbb hangszer itt nálunk ma csodálatosképen megint a harmonika, bár az sem olcsó, mert egy finomabb harmonika is belekerül 10.000 koronába, de van már raktáron 2000 körönéért is. Ezzel szemben a nemrégen még legnépszerűbb hangszer, a gramofon ma alig nevezhető cikknek. Ennek az az egyszerű magyarázata, hogy a gramofon az egyetlen hangszer, amit luxus-cikknek tekintenek és a mire Igv óriási vámot kell fizetni, így tehát a horribilis árak miatt veszít mindjobban népszerűségéből a gramofon. —■ Legtöbb munkánk ms csak a javításokkal van. Rengeteg kis zenekar alakul Subot cán lépten-nyornon; cigánybandák, tamburások és mindenfele más zenekar és ezeknek rengeteg javításra van szükségük. I;y fts: valahogy a muzsikálj« tán egyszerre csak messzire elhajította a fuvolát- P&Q... — dadogtam —• Pán... — Ki vagy te? — kérdezte egy napoo a Pán. — Nem mindegy az neked? — feleltem nevetve. — Istennő, nympha, tündér- Nevezz Kaiypeooak. — És igazán, te igazán egy istennő vagy? — Hát persze — eröskódtem — kételkedsz benne? Pán elgondolkozott. _ Nemi — mondta végre — És mért nevezet engem Pátinak? — kérdezte még. — Magam te tadom Mert P á n az & Minden. És mikor megláttalak, okkor utgy volt, mintha te volnál Minden. As mdfi, a napsugár, a madárda! és as Isten, aki mindenben lakik. Kein nagyon értette. Még valamit akart kérdezni, de meggondolta, elkapta a karomat és belenyomta pompás ragadozó fogait. — Hol voltál te azelőtt? — kérdezte máskor. — Hát, hát... azelőtt egy szigeten laktam sokáig, oda jött egyszer hozzám egy vitéz. Odysseusnak hívták. Éseimeséltem Odysseus kalandos történetét. Ettől fogva mindig meséltem. Ha kifáradtunk a játékban és az ölelésben, a fuvolázásban és a kergetőzésben, akkor ölembe hajtotta a fejét: Mesélj! És én meséltem az Olympusrői, ahol íz istenek sunJbrósiií esznek és nektárt isznak. Meséltem Zeukról és szerelmi kalandjairól. Ámorról és Psychéről, Uaphnisról és Ottóéról és magam is hittem, hogy amit mesélek, azt csakugyan látta» és átéltem. Múltak a napok. Az erdő még szebb lett, a patak még csillogóbb, a fuvola hangja még forróbb és a* én meséim mind fantaezttkusabbak és izgatóbbak. Három hét volt, három csudálatos hét. A harmadik hét végén történt. Egy este a kunyhóm közepén ismeretlen doboz feküdt. — Az inas kozta lentről — magyarázza az én vasorra bábáin „ ma jött a postán. Kibontottam. Egy kalap volt benne. Egy rég megrendelt párisi kalap. Bgy uj párisi kalap mindig szenzáció. Hát még üt a vadonban, ahol agy hatott, mint az és régi világom üzenete: gyere haza! Föl akartam próbálni <*e először vettem észre négy hét óta, hogy a szobámban nines tükör. Bosszankodva dobtam vissza. Mit csináljak? Este van, késő, sötét, ma már nem tudok tükröt keríteni. Lefeküdtem. Álmomban Párisban jártam és az első gondolatom reggel megint az uj kalap volt. Honnan vegyek egy tükröt? Egyszerre eszembe jutott. Kimegyek a patakhoz és megnézem magam benne. Feledve volt Pán és aj egész mytbológla. Mit vegyek magamra? Türeímeüenül dobáltam ki a szekrényből a különböző szína görög lepleket. Egyetlen európai rüha veit, leghátul, az, amiben följöttem. Hol van a fűzőm, a cipőim? És a hajtüimnek is meg kell lenni valahol. Mikor elkészültem, kezembe vettem az uj kalapot és izgatottan siettem a patakhoz. A parion letérdeltem és előrehajolva, óvatosan és gyöngéden, fölpróbáltam a kalapomat. Nagyou szép volt. Nagyon jól állt. A patakon keresztbe feküdt egy keskeny palló, arra ráálltam, hogy hogy talpig lássam magamat. Mit tagadjam, nagyon elégedett voltam azzal a képpel, amit a patak mutatott. Még rá is mosolyogtam. De a kővetkező pillanatban arcomra fagyott a mosolygás. Valami zörejt hajtottam: Alig tin lépésre tőlem állt Pán és kíváncsian nézte a patak ftilé hajolt elegáns úri hölgyet. Ahogy fölnézte», megismert. Az arcán végtelen csodálkozó meglepetés tükröződött, a meglepetés lassankint ijedtséggé vátt. Lassan hátrált éa a mögötte levő fatörzsnek dőli Néhány pillanatig még ott állt, a csontjaimig éreztem azt a3 állati szomjúságot, azt a kétségbeesett szemrehányást, ami szemében ölt. Kitártam felé a karomat, akkor lassan megfordult és eltűnt az erdőben. — Pán! — siinltotlara — Pán! — szaladva indultam utána Ménre ment? Hova tűnhetett? Akkor messziről megszólalt a fuvola. Előbb sírt éa panaszkodott, aztán hívott és csábított; mentem a hang után; a párisi kalap a patakba gurult, a hajiük ott csillogtak a fűben, a cipőm elvesztettem, a ruhám leszakadt rólam, ahogy mentem, lihegve szaladtam a hang után. Merre is megyek? Hiszen most meg mögöttem hangzik,! Vissza fordultam, aztán megint viszsza. . Az orromban éreztem az erdő ezerféle illatát, a fülemben a fuvola hívő és simogató szavát, a véremben a régi ölelések emlékének izét. A szám kicserepesedott és a szemeim égtek. Már véres volt a lábam, az ágak, amiken körösztültőrtem magam, összekarmolták az arcom és tépték a hajam. A fuvola játszott velem. Egész közel hangzott, hogy a mellettem levő bokor ágait hajtottam azét: Itt vagy! Aztán egyszerre egész messze tönt Az erdő mint egy nagy hangversenyterem hangzott és visszhangzott, mintha a madarak is az én megcsúfolásomra esküdtek volna össze. Soha ilyen csattogás és csicsergés, trillázás éa fütyülés nem volt Éjszaka feli Pán! — sírtam bele a sötétségbe. — Páni... A madarak elhallgattak. Csönd tett. A lábam sajgott, a fejem kalapált, a mellem zihált, ítt-ott fö’zengeit még a fuvola hangja, fájdalmasan és panaszkodva. Vagy csak valamelyik rigó ébredt fői egy távoli fán? v v •> Pánt sobse láttam többé
