Bácsmegyei Napló, 1922. április (23. évfolyam, 99-119. szám)

1922-04-16 / 106. szám

4. oldal

BACSMEGYEI NAPLÓ

106. szám.

Sttbotica szomorú visszhangja ^ hangszereidben. Hegedűre nem telik, de harmonikában lehet bőven részünk. Ugylátszik, nem zenétől volt hangos ezen a télen Subotica. inkább csak lármától . . .

A E&emzeíközi könyv

Esperanto újság cikke az uj

könyvről és az uj iskoláról

A Genfben székelő Universala Esperanto-Asocio, az egyetemes esperantó egyesület Esperanto címen hivatalos lapot ad ki. A lap közleményei elsősorban az esperantistákat érdeklik, de foglalkozik az újság egyéb problémákkal is, amelyek általános érdeküek. így egyik utóbbi számában ir a nemzetközi könyvkiadványokról és a jövő iskolájáról.

A két cikket, amely valóban szénzációs és uj eszméket vet föl, dr. Salamon Frigyes ügyvéd fordította le és ismerteti.

— Az Universala Esperanto-Asocio alelnöke: dr. Edmond Privát foglalkozván a valutáris különbségnek az általános drágulásban megnyilvánuló hatásával, rámutat aira a mérhetetlen kárra, mely a könyvek megdrágulásával a különböző népek gondolatainak kicserélését s ezzel az emberi haladást gátolja. Azok a könyvek, melyek akár művészi, akár tudományos gondolatok vagy technikai találmányok megörökitői, különböző országokban különböző nyelveken jelennek meg s a hozzájuk férést nemcsak a valutadifferencia és az előállítási költség-okozta drága bolti ár nehezíti meg, hanem a nyelv nemismerése, ami — megfelelő fordítás hiányában —■ legyőzhetetlen nehézség a tanulni, művelődni vágyó külföldire. A cikk megvalósítására ajánlja egy francia eszperantistának: Rollet de l’Isle-nek az eszméjét, hogy a világirodalom remekeit egy nemzetközi könyvkiadó vállalat fordittassa le és bocsássa közre eszperantónyelven, csatoljon a fordításhoz minden ország számára nemzeti nyelven nyomtatott eszperantó „kulcs“-okat (dióhéjba foglalt nyelvtan), igy mutatva: mily egyszerű a nyelv, mily könnyű megérteni és igy olvasni fontos müveket, melyeknek az illető anyanyelvén való forditása nincs meg. Minden kötet végére oda lehet függeszteni a használt uj műszók gyökerét magyarázó kis eszperantó szótárt.

Nagy lépéssel haladna előbbre az emberi kultúra, ha Rollet de l’lsle-nek a nemzetközi könyvkiadványokra vonatkozó eszméje megvalósulna.

Mire törékszik a mai pedagógia ?

Ezt a kérdést c;;y Liang-Csu*Vaj nevű kínai pedagógus tárgyalj 1 az esperantó lapban igazán nagy szakavatottsággal. A kiírtakat és különösen íróikat és tudósaikat oly kevéssé ismeri a közönség, hogy érdemesnek tartjuk a cikket egész terjedelmében közölni.

„Uj módszerek! Uj iskolák! Nevelési reform! Mindenütt ezeket a hangzatos frázisokat halljuk. Még Kinában is utazgatnak az uj tanító-evangélium északamerikai apostolai. Nemrég e kérdésről nagyon sikerült kongresszust tartottak Csang-Sá-ban.

Mit jelentenek ezek a szavak, melyek zengzeíesen hangzanak, mint az üvegcsengetyü a kapu felett ? Vastag köteteket lehetne erről Írni, sőt már Írtak is. De röviden vázolhatjuk a mostani irányzat főbb vonásait.

Mikor gyermekek voltunk és ezer kérdést intéztünk minden iátható és láthatatlan dologra és személyre vonatkozóan, gyakran a kimerültség miatt ezt felelték nekünk: „Hallgass! Elég! Úgy van, mert úgy van és mindig úgy volt!" ikMor megbüntettek bennünket és bátorkodtunk védelmünkre felszólalni, azt válaszolták: »Fogd be a,szádat, vagy dupla lesz a büntetés." És a homályos sarokban gondolkoztunk és elmélkedtünk, Ízlelve a sós könnyeket, melyek 'assan folydogáltak végig orcáinkon le egészen az ajkainkra.

Megtömni az agyat emlékekkel és lenyűgözni mindent a „tekintéllyel", ezek voltak a tegnapi pedagógia gyakori libái. Ma természetesen az ellenkező véglet felé ficánkolnak, mint valami fiatal csikó, mely a zöld mezőn szaladgál. Bedőltek a súlyos ajtók. Éljen a világosság. Itt a szabadsági

A gyermekből király lett. Igaza van, nemde? Oly bájos. Tanulmányozd, figyeld meg, hagyd őt szabadjára. Száladon nőjjön és a maga erejéből, a maga természete szerint viruljon. Ahelyett, hogy kényszeritenők a tanulásra, ébresszük föl benne a tanulás vágyát Ahelyett, hogy teletömnők száját kaláccsal, kerestessük meg vele táplálékát. Jobban fog emlékezni arra, amit ő maga talált ki Könnyitsük meg neki a keresést, szervezzük az alkalmakat, de mondjunk le a túlságosan gépies oktatásgyártásról.

Igen helyes, sőt kitűnő ez, habár nem mindig könnyű, különösen túlzsúfolt osztályokban; de hát nem csupán intellektus van a világon. Hogy vagyunk az erkölcsi neveléssel? Vájjon a modern gyermekek nem fognak-e nagyon is zabolátlanul, fegyelmezetlenül és tiszteletlenül viselkedni szüleik irányában ? Lehet, hogy így lesz. Mégis inkább csintalankodjék fiam az asztalnál, de szeressen engem sziwel-lélekkel, mint kényszer-respektus alatt görnyedve gyűlöljön.

Mégis a modem pedagógia nem hajlik rendellenességre. A szabadság észszerű legyen. Határai ott vannak, ahoi a mások szabadsága kezdődik. Az iskolákban kell szervezni a köztársaságot. A tanulók maguk állítsák fel a többi szabályokat és kényszerítsék egymást a kellő tiszteletre. A fődolog az, hogy semmit se tegyenek értelem nélkül. Ellentétben a régi rendszerrel: mindent meg kell magyarázni és be Ítéli bizonyítani, legalább a látható világ dolgaira vonatkozóan.

Örökös szemrehányás és büntetés helyett, — mert mindig „erőszakolni" akartuk a gyermekeket, — most arra törekszünk, hogy megismerjük hajlamaikat és kihasználjuk érdeklődésük fölkeltésére. A psychoanalysis nagy mértékben segítségére volt ennek a törekvésnek. Ügyes vezetéssel majdnem mindig hasznosíthatjuk azokat a hajlamokat, melyeket a régi módszer csak állandóan ellensúlyozni igyekszik, de teljesen hiába.

Az uj iskolák a világ legvidámabb helyei lettek, míg a régiek az álmos unalom és veszedelmes sirás tanyái voltak. Nem az a fontos, hogy mit és mennyit bifláztak be a gyermekek, hanem az, hogy tudnak-e tanulni. Tudjanak alaposan megfigyelni, értsék meg azt, amit olvasnak, szokjanak hozzá a másokkal való szívélyes együttéléshez, élvezzék az ifjúság gondtalan éveinek verőfényes napját: ez a mindkét nembeli gyermekek ideális foglalkozása, A modern pedagógia ezt tátinti vezércsillagául, de a kormányprogrampok szürke felhői gyakran homályositják el a csillag ragyogását.

Beszélgetés Claude Farr éré-vei

Páris, április hó.

Tengerésztiszt, akinek képzelete a nagy Óceán országait népesiti be és akinek filozófiája az egyént, mint hatalmas faji é3 tömegerők játékát tekinti a hullámok véghetetlen tengersikján. Tengerésztiszt, aki ha hajójával partot ér, uj népeket ismer meg és miként Ulysses keresi a kalandokat, hogy époszokat írjon, Claude Farrére egyike a francia regényirodalom legmodernebb regényírójának és regényei mégis tele vannak az ősi mesemondó témáival. Régi époszirók istenek harcát énekelték meg, aikiknek árnyékában és akiknek ege alatt az emberek sorsa lejátszódott. Claude Farrére istenei a nagy faji ösztönök, országok és országrészek törekvései, amik meghatározzák és irányítják az egyének- sorsát. Hatalmas szellemi áramlatok összeütközései, mint a »Civilisés« komor és megdöbbentő képei, melyek a modern műveltség bűnös korcsosultságait állítják szembe távol Kelet országainak még alig öntudatra ébredő, megszületendő kultúrájával, vagy egy másik keleti nép erejének kitörését és harcát festi, mint a Bataiileban, vagy a faji saját ságok eltörülhetetlen nyomait mutatja hőseinek legegyénibb érzéseiben, üres cselekedeteiben, mint a Homme qui assassinában. Claude Fairére nevét a külföldön talán még jobban ismerik, mint Franciaországban, képzeletének hősei pedig elevenen élnek az óceántuli népek emlékezetében is.

Kint az elegáns Faagyban fogadott Claude Farrére szívélyes előzékenységgel,

— A génuai konferenda — kezdte némi önelégültséggel, mint hogy ha sejtette volna, hogy a Bataille írójától első sorban ezt fogjuk kérdezni véleményem szerint, nem viszi előbbre sem a békének, sem az emberiségnek sorsát. Pedig aki a tengert ismeri és életét a hajón töltötte, aki megszokta azokat a hatalmas hullámokat,

amik a véghetetlen tengerből mint láthatatlan erők, kitörései jelentkeznek, az tudja, hogy az emberiség problémáit nem kell okvetlenül háborúval megoldani. Aki sok partot és sok emberfajt ismert meg, bizonyos tekintetben nemzetközivé lesz, legalább is meg tudja találni azokat az érintke zési pontokat, melyek megvannak minden fajban és melyeket csak a távolság és az érintkezés homályosat el. Legalább is bizonyos az, — bár egy kissé regényirósrarünek hangzik is _ hogyha a világ sorsát diplomaták helyett tengerésztisztekre bíznák, sokkal kevesebb bábom pusztítana. Pedig ezt a mondást nem is én találtam ki, aki regényíró vagyok. Eredetileg Njegován admirális mondotta 1913 ban, mikor nemzetközi hajóhad tartotta blokád alatt Montenegrót, én is ott szolgáltam mint parancsnok.

Sok mindent mondott még Claude Farrére a volt monarchia tengerészeiről, a monarchia összeomlásáról s nagy rofconszenwel beszélt a magya rokrót.

A beszélgetést nem fejezhettem be anélkül, hogy a mestert meg ne kér dezzem legújabb irodalmi tervei felől. Pózolás nélkül, a legtermészetesebb közvetlenséggel, kihúzott a fiókjából egy kéziratot. íme — mondta és átnyújtotta nekünk egy teljes regény kéziratét. Farrére ebben a regényében is hü maradt eddigi tárgyköréhez: A tömegerők titkos küzdelmének egy másik etapját tárgyalja: Franciaország békés térfoglalását Marokkóban. A regény középpontja Liautey marsall, Franciaország és Claude Farrére egyik büszkesége, aki az utolsó iz év alatt csodálatos szolgálatot tett hazájának. Farrére katonai térképeket vesz elő — — most ő nemcsak író, hanem tengerész is — és a térképek fölé hajolva még sokáig és szeretettel magyarázza a francia kolonizáció nagy útját és eszméit , *■

it. Q. By.

Terescsényi György:

f Szavak.

Szegény szavak, csip-csup beszédek, Sok csipke, sujiás, szórovátka, Keresgélsz köztük dúsát, szépet És szivén sajt a szónak átka.

Mégis bírod: Étet álom.

Hűség, hiúság, Sóhaj, Ének . ,) Pedig velük bajos bejárnod A végtelent s a semmiséget.

Oh összepiszkoä, ősszevérzett Papirszeletkik, szóvirágok Szép hitek, vágyak, álmok, vétkek i Örökvén őrök néznek rátok.

Iszonyú örök uéznek-néznek - Hetedhét titkon hét pecsétek - S a jégmező lángokkal éghet,

Nem moccannak a messzeségek.

Fittek hiába hallgatóinak Halk hangokra, hideg homályban, Halát taván libeg a csónak De nem igaz, hogy úr-apály van.

Oh nem igaz, hagy szép a Hogy jobb a Jó és rossz a véiek,~

Nincs Mámor, Csók, Hír, Dal, Dicsőség, Nem moccannak a messzeségek

Egyszerre áll és forr az örvény

A sürü, átokszőte éjben

Nincs külön Szó és külön Törvény:

S az árva kis emberszavaknak Titkai eltemetve vonnak A tetszhalott Isten fejében.

Saljapin és Gorkij

— Két inas, aki yüigfairfi lesz—

Saljapin, a világhíres orosz énekes, aki nemrégiben művészi körutat tett Németországban, Angliában és Amerikában, visszatért Szovjetoroszországba, Moszkvába s itt meglátogatta őt egy külföldi újságíró, aki hosszasabban beszélgetett vele.

Az orosz énekes úgy él, mint egy fejedelem. Két műterem csak arra szolgál lakásában, hogy kipróbálják azokat a gramofon-lemezeket, amelyekbe belevésődött aranyakat érő hangja. Van aztán egy harmadik műterem, ahol Saljapin üres óráiban szobrokat farag, mert szenvedélyes szobrász is.

Mindenekelőtt azt a legendát oszlatta el, mintha bolseviki lenne.

Megállapítom — mondotta azután — hogy egyetlen politikai tüntetés sem zavarta meg körutamat. Ebben a tekintetben pedig az amerikaiak nem ismerik a tréfát. Hogy is politizálhat egy művész? Semmi érzékem sincs a politika iránt. Fütyülök a politikára.

— Talán — mondta az újságíró — a Gorkijjal való barátsága révén keletkezett az a hír, hogy bolsevista.

— Lehet. Még a cári uralom idején, 1911-ben arról beszéltek a nihilisták, hogy a Boris Godounov egy előadásán, a szentpétervári „Mária“-szinházban letérdeltem a cár elé, hogy kegyelmet kérjek Gorkijnak.

— Hogy ismerkedett meg Gorkijjal ?

— A nép fia vagyok. Apám nagy nélkülözések árán megtaníthatott Írni, olvasni, ami nagy ritkaság az orosz munkásosztálynál. O azonban azt akarta, hogy jó munkás legyek és Kazánba egy vargához adott tanoncnak. Egy szomszédos üzletben kis péklegény dagasztotta a kenyeret; Gorkij Maxim. Gyakran verekedtünk. De a sors elválasztott egymástól. Kóbor életet éltem, folyton éheztem, Terheket cepeltem, rikkancskodtam. Uszotvf tanár tanácsára aztán dolgozni kezdtem, műveltem a hangom. Sok keserűség és sanyaruság után

i megismertem a sikert is: a szegény-