Bácsmegyei Napló, 1922. április (23. évfolyam, 99-119. szám)
1922-04-28 / 117. szám
117. szám. BACSMEGYEI NAPLÓ 5. oldal A génuai konferencia aknamezői közt A fel nem robbant bomba — Lloyd George tartja a kormányrudat Génua, április. Táviratok és hivatalos kommünikék már napokkal megelőzték e sorokat, melyekben megkísérlem vázlatát adni a konferencia legizgalmasabb óráinak. A megnyitás ama kritikus percei óta, mikor Barthou offenzív beszéde elhangzott, a tárgyalások nyugodt mederben folytak. Az egyes bizottságok tárgyalásairól rövidebb-hosszabb kommünikék jelentek meg a sajtó s ámára és az interjúk sem szolgáltak úgynevezett szenzációval. Azok számára, akik valami látványosságot, vagy drámai izgalmakat vártak a nemzetek e nagy konferenciájától, Génua lassanként csalódást hozott. Az ünnepnapokon sokan el is utaztak és a Casa- Stampa atmoszférája i§ valamely uri-klub bágyadt unalmát hordozta; a város közönsége lassanként megszokta a Savoya-csillagos autók fölvonulását, a nevezetesebb delegátusok arcát a fotográfusok már untig megörökítették, még a génuai mozik is levették programijukról a konferenciát. Ma aztán „lecsapott a bomba", amint itt a Stampában mondják. A német-orosz szerződés váratlan közzététele olyan izgalmat teremtett, hogy még ez órában is, mikor már bizonyos, hogy a konferencia hajója e zátonypn is sikeresen áthalad, a terem, melyben e sorokat Írom, bábeli látványt nyújt: a legkülönbözőbb árnyalatú és nemzetiségű politikusok a világ minden nyelvén pertraktálják a németek és oroszok által teremtett uj helyzetet. Az orosz-német szerződés előnyei e percben még ismeretlenek. Rakovszky orosz delegátus, aki &^s**v* e* t'i , Mf Rakovszky orosz delegátus. tudósítójukat akkor fogadta, mikor e szerződést már perfektuálták, hosszú és részletes nyilatkozatában elhallgatta az eseményt, a melynek nyilvánosságra hozatala előtt úgy látszik, nem óhajtotta magát kitenni az interjúk pergőtüzének. Rakovszkyt nagy érdeklődés veszi körül. Az orosz delegáció részéről ö fogadja a sajtó képviselőit Hotel de Géné-i szobájában. E sajtó-információk valóban egészen sajátságos módon folynak le. Rakovszky appartementje két szobából áll : egy iroda ahol szükebb környezetével dolgozik és a hálószoba, melyben az újságírókat fogadja. Az ágyat spanyolfal takarja el, különben semmi sem igyekszik leplezni a helyiség hálószoba jel legét. Rakovszky egész magatartása a sens géné — sans facon emberé. „Alászolgája, urak" köszönti a jelentkezőket, aztán minden kérdésre rögtön, frissen . és kerek mondatokban válaszol. Elénk, ra vasz szeme van, csupa intelligencia az egész arca. Szája szélén állandóan gúnyos vonal játszik. Profilja egy angol diplomata és egy balkáni siber keveréke. „Link ember", mondanák rá a pesti kávéházakban. Kitünően beszél franciául és angolul. ^ ♦ Egy itteni olasz lap, a „Lavoro", amely legközelebb áll az orosz delegáltakhoz, egy cikkében arra céloz, mintha Lloyd Georgenak előzetes tudomása lett volna a készülő német-orosz egyezményről. Ezzel szemben az angol külügyminisztérium titkára, aki az est folyamán tudósítójukat fogadta, a „Lavoro“-nak ezt az állítását inszinuiációnak bélyegezte és kijelentette, hogy az angol premier, valósággal elképedve értesült az eseményekről. Azt is megjegyezte a titkár, hogy az angol premier érthetetlennek találja a génuai konferencia sajtója egy részéről Barthou és Franciaország ellen rendezett offenzívat, holott Anglia és Franciaország a németek által teremtett helyzetben a legtökéletesebb egyetértésben jártak el. Az angol külügyminisztérium titkára feljogosítva érezte magát annak a kijelentésére, hogy Lloyd George nem is az oroszokat vádolja a konferencia nehéz munkájának e súlyos és illoyalis há~ boritásáért, hanem a német delegátusokat. Hiszen az orosz delegáció egy el nem ismert államhatalom küldöttsége, amelynek érdeke az európai kapitalista blokkot megbontani, viszont a német delegáció mint teljesen egyenrangú fél vesz részt a tárgyalásokon, valamennyi albizottságban helye van és ugyanekkor a bizottságok háta mögött jár el a génuai konferencia princípiumának súlyos megsértésével. * A Lloyd George által szövegezett jegyzéket, amely a távirati tudósításokból már ismeretes, a konferencia egyhangú tetszéssel, szinte lelkesedéssel vette tudomásul. 7Tri'iy • - i-f^r"'-—r.;'!:-’'-Mint ahogy az első perctől nyilvánvaló volt: e konferencia hajója valóságos aknamezőn halad előre. A kormánynál az erőskezü, bölcs, fehérhaju angol kormányos áll. Sikerülni fog-e a kormányosnak a hajót révbe vini, ezt előre nem tudhatja senki, de mindenki érzi, hogy ha az események e rendkívüli embert is legyűrnék. Európa kormányos nélkül haladna végzete utján. Itt minden szem ő reá tapad . . . Dezső Alajos. A magyar kormány a Habsburgokért Bethlen István magyar miniszterelnök génuai szerepléséről csak nagyon röviden emlékeztek meg a lapok. A magyar delegációt különös hidegséggel kezelték és Bethlen sikerJ telensége folytán hamarosan ott Í3 hagyta Génuát. Azok a fontos kérdések, amelyek különösen Magyarország gazdasági helyzetére vonatkoznak és amelyek fórum elé viteléért ment a magyar delegáció Génuába, rövid bizottsági viták után lekerültek a napirendről. Annál élénkebb tevékenységet fejtett ki Bethlen gróf akulisszák mögött nem az életbevágó kérdések napirendretüzése, hanem Zita és gyermekei érdekében. Különösen a spanyol és olasz delegációkat igyekezett azon tervének megnyerni, hogy a konferencián tárgyalják a volt királyi család • sorsát és lehetőleg olyan formában történjék dön-F) kétarcú asszony Irta: Stella Röorján A törzsasztalnál a nőkről beszéltek- Nem is volt más témájuk, amely .egyformán érdekelte volna a társaság valamennyi tagját, csak a nő. Eseménytelen hétköznapokon egyformán látogatott volt az asztal. A cvikkeres ügyvéd vitte rendszerint a szót. Lexikontudása volt, mindenhez hozzátudott szólni és erősen konzervatív felfogás jellemezte, Olyan volt mint egy lexikon, amelyből hiányoznak a pótkötetek. Irtózott minden reformtörekvéstől s megbélyegzett minden -izmust, ami nem a múlt századból gyökerezett. Most, hogy a nőkről folyt a szó és a női önérzetről csatáztak konvercionális axiómákban, nem állhatta meg, hogy ne vágjon bele éles hangon a vitába. Erről kár disputáim — mondta. — A nő alaptermészeténél fogva önérzetes és csak arra büszke, hogy állhatatos tud maradói. Győztesnek maradni mindenek előtt, ez az érvük. Meghódolnak, mert a vérük ellen nem tudnak csatázni és nem birnak szembeszálni a divattal sem. de lelkűk mélyén imponál nekik az a társuk, aki meg tudta őrizni ártatlanságát és lenézik azokat, akik sűrűn szeretkeznek vagy pláne árulják a szerelmet. — Úgy van — dörögte a rendőrkapitány. Borotvált arcú, szőke, kékszemü fin volt. Eredetileg ügyvédnek készült, de a doktorátus után megunta és felcsapott rendőrnek. A bűnügyi osztályt vezette, ami nem sok dolgot adott csendes Tcis városkában. — Úgy van, — ismételte — tökéletesen -igazad van. Jellemzésül elmondok egy történetet, ami tavaly esett meg velem. Senki se tiltakozott ellene, még tréfából se, noha ez szokás volt az asztaltársaságnál s igy megnyugodva kezdett hozzá a históriához, széles gesztusokkal kisérve az élénkebb részeket. — Emlékeztek ugyebár a Vörös-féle bünögyre. A sánta Vöröst egy reggel halva találták, Gyanús volt az eset, boncolást rendeltek el. Amit az egész város suttogott, az valónak bizonyult: a sánta Vöröst megmérgezték. A nyomozás alatt a feleségére terelődött a gyanú, a szép Vörösnére, akiről mindenki tudta, hogy csak a pénzéért lett az ellenszenves, sánta ember felesége. Azt is beszélték, hogy az udvarlójával együtt tették el láb alól, hogy megkaparinthassák a nagy vagyont, amelyet Vörös a házasságkötés után az asszonyra testált. Egy napon behozták a szobalányt. Öt perc alatt ellentmondásokba keveredett és elszólta magát. Két detektívet küldtem az asszonyért, éppen az ebédjétől kisértek be. Először fel volt háborodva és gorombáskodott, de késő estig húzódó vallatás alatt megtört. — „Hát én öltem meg — sziszegte. Nem birtam élni mellette. Azt is tudtam, hogy a végrendeletében rám hagyta mindenét. Többet ma nem mondok. Fáradt vagyok.“ Láttam, hogy kimerült, tehát nem faggattam tovább. Egyelőre ez is elég voit. Bezárattam az egyetlen közös női fogdába — tudják, hogy nem igen van női páciensem, csak az a néhány prostituált, akit a razzia behoz, ezeknek pedig elég egy cella — és másnap magam ele rendeltem, hogy folytassam kihallgatását, „Remélem kipihente magát ?“ — kérdeztem udvariasan, hisz nem régen négyest táncoltam vele a nőegyleti bálon. Éktelen haragra gerjedt. Megfeledkezett rabnői mivoltáról és rácsapott az asztalomra. — „Tulajdonképen mit gondol maga — kiáltott — mi vagyok én ? Kikkel tesz maga össze egy cellába ? Vegye tudomásul, hogy én tisztességes uriaszszony vagyok és kikérem magamnak, hogy engem prostituáltakkal, az utca szemetével egy helyre zárasson.“ — Ezután töredelmesen elmondta a gyilkosság minden fázisát — fejezte be a kapitány — és cinikusan vonogatta a vállát, mikor előadtam neki, hogy legjobb esetben tiz évi fegyház vár rá. Látjátok uraim, ez az asszony. Ä lexikontudásu ügyvéd helyeslőén bólingatott és éppen ki akarta fejteni, hogy ez a történet mennyire megtámasztja az ő teóriáját, a legnagyobb bűnnel terhelt asszony is önérzetes első sorban, midőn a társaság egy másik jogásztagja jelentkezett szólásra. Amolyan félig jogász, félig ujságiró volt, aki még nem döntött, hogy melyik pályán marad a kettő közül. Ez a típus rendszerint egyik mesterségtől se szivesen válik meg, hanem a lapvezérséghez egy ióforgalmu ügyvédi irodát kapcsol. — Az én elbeszélésem vezette a történetet — azt hiszem megfogja változtatni a kapitány barátunk históriája után keletkezett hangulatot Múlt héten történt velem a fővárosban. Rendesen a Grand Hotelbe szoktam szállni. Csendes hely, azért szeretem. Egy napig tartózkodtam csak a fővárosban és a hajnali vonattal akartam hazatérni, Sokat futkoztam és a korai felkeléstől is irtózva, kissé idegesen feküdtem le. Éppen elakartam szundikálni, amidőn á szomszéd szobában óriási zaj támadt. Egy nő és egy férfi veszekedtek, olyan hangosan, mkjd felverték a házat. Türelmesen feküdtem, gondoltam csak abba hagyják, de a vita egyre hevesebb lett. Dühösen ugrottam ki az ágyból és azzal a szándékkal, hogy átszólók hozzájuk, a két szoba közötti ajtóhoz mentem. Egy pillanatig hallgatóztam. — Mondtam már, hogy menjen haza és hagyjon nekem békét — szólt erélyes hangon egy férfi. — Ingerült nő hang válaszolt: — „Nem megyek! Tessék engemet tisztességesen kifizetni! Mit gondol, mi vagyok én ? Engem csak úgy ellehet küldeni ? Nem vagyok én uriasszony, a kit csak úgy kiutasíthat! Vegye tudomásul, hogy én utcai lány vagyok. Velem nem lehet úgy elbánni mint egy privát nővel.“ ^— Úgy látszik — Zárta be a történetet az elbeszélő, — bogy a férfi meghajolt az érvek előtt, mert rövidesen csend lett és én végre elaludhattam. És ezután en is elmondhatom : látjátok uraim- ez asszony. Az urak mosolyogva néztek a lexikontudásra, de a vitát már senki se folytatta. A kávéház nagy antik órája 11-et ütött és mindnyájan felszedelőztek, hogy benézzenek még a tánciskolába, a hol vizsgabált tartottak. A pincér harsány hangon köszönt jó éjszakát, de aztán mégis az asztalnak támasztotta a székeket. — Az urak esetleg benézhetnek még egy feketére — gondolta magában és álmosan leporolta a kerek asztalt.
