Bácsmegyei Napló, 1922. március (23. évfolyam, 60-90. szám)
1922-03-29 / 88. szám
ft ofđal. BACSMEGYEI NÄPLÖ 88. szám, Stiimes, a mesekirály Az Espianede-szólloda éttermében gyakran látni egy öreg urat, aki külső megjelenésével kelt fe!* tűnést. Zömók, izmos test, tömör fej, rövidre nyírott ritkás haj, az arcbőr színe sötét, a szakáll szénfekete. A fényes környezetben szokatlanul hat az öreg ur öltözéke, mely több mint egyszerű. Rosszul szabott kabátja bő és hosszú, a nadrág nevetségesen elszabott, látszik, hogy viselője nem sokat törődik a külsejével, hanem valami megvető közömbösséggel ügyet sem vet ruházatéra. Jóformán soha sincsen egyedül, akár az étkezésnél, akár azután, mindig sokan veszik körül és pedig állandóan uj arcok, a kikkel élénken társalog. A szálloda többi vendégei tisztelettel sugdossák egymásnak: „Ez Stinnes Hugó." Tényleg ő az, Stinnes, ez a legtöbbet emlegetett német, aki nek személye és működése körül már egész legendakor szövődött. Benne látják megszemélyesítve a hatalmat, a titokzatos befolyást, a világra szóló terveket és az emberek köztudatában mint modern mesekiráíy él. Fanatikusa a munkának. Szünet nélkül évről évre, naponta tizennyolc órát dolgozik. Tulajdonképeni lakókelyét, Mühlheim a. d. Ruhrban levő nyári lakát, csak ritkán, alkalmilag látja, mert többnyire utón van: nyugtalanul vándorol egyik helyről e másikra, állandó tartózkodási helye a hálókocsi. Stinnes úgy utazik, mint minden más halandó, nem használ külön vonatokat vagy külön kocsiosztályt, egyedül, kiséret, titkár nélkül utazik. Kényelem? Erre nem gondol. Még a kis kézitáskáját is maga viszi, amely két másik épen nem nagy terjedelmű bőrönddel együtt az egész utipodgyászát teszi. Még bundája sincsen télen, csak egy nagyon egyszerű felöltője. Olyan ember, oki a tűzhelytől és otthontól, a családi élet melegségétől, kényelmességeitől, a pihenéstől, az élet örömeitől, szóval mindentől, ami az életet ki vána(03 á teszi, megfosztotta magát. Nem köti őt semmi, ami másokat köt. Amikor annak idején arról volt szó, hogy a franciák bevonulnak a Ruhrvidék területére és különös örömük lesz, hogy megszállják Mülheimben a Stinnes-palotát, annak tulajdonosa hűvösen csak ennyit mondott: „Akkor majd meglátják a franciák, hogy ép oly rosszul lakom, mint ahogy öltözködöm." Stinnes Hugó szerencsés és mégis szerencsétlen apa. Szereti hét gyermekét, akik Németország legkülönbözőbb városaiban szétszórva laknak. De akármilyen gyengéd apa is, jóformán sohasem látja gyermekeit. Szüntelen tevékenysége és elfoglaltsága akadályozza ebban 3 csak ha valamelyik gyerekének születésnapját ünnepük, látogat el oda, ha mindjárt rövid időre is. Ez az egész. Emellett szive legmélyén mindig csak a családjára gondol. Egyszer azt kérdezte tőle valaki, hogy micsoda cél lebeg a szemei előtt, mi az, ami mozgatja és miért végez ilyen rettenetes munkát. „A gyermekeimért" feleli. Sajátságos a maga nemében ez a munka. Reggel fél kilenckor kéz-' dődik és megszakítás nélkül éjfélutáni két óráig tart. Ezt a munkát az étkezések sem szakítják léibe, mert ez nála sem akadálya annak, hogy embereket fogadjon, előterjesztéseket hallgasson meg, intézkedéseket tegyen és különböző ügyekben döntsön. Tulajdonképeni tárgyalásokat Stinnes Hugó csak ritkán, csak egészen nagy ügyleteknél folytat, főtevékenysége abban áll, hogy emberekkel jöjjön össze, a velük való társalgásban formulázza gondolatait, tapasztalatokat szerezzen és terveket szőjjön. Kombinálási képessége ép oly élénk, mint gondolatait összpontosító tehetsége. Ha Stinnes Hugó Berlinben időzik és elég gyakran van ott, állandóan az Esplanade-szállodában, első emeleti szobájában lakik. Azért ebben a szállodában, mert ez a ház, amely azelőtt a Hohenzollern-konzerné volt, most az ő tulajdona. Neki különösen kedvező ez a hely, mert csak a sarkon kell befordulnia, hogy egy pár lépésnyire fekvő berlini magánirodájába jusson. Ez a Pots damer Strasse 4-ik szám alatt van. Akárki akadálytalanul léphet be ebbe a házba. Portás nem állja útját, nem kérdi, hogy mi járatban van, vagy mit keres. Az első emeleten egy t magánbankháznak az expozituráju székel és csak a második emeleten látunk egy tejüveg ablakot, amelyen fölötte egyszerű régidivatu Írással olvasható: Stinnes Hugó magántitkársága. Az SHS. királyság éa Ausztria — Hoífioger beogradi osztrák követ nyilatkozata — Ausztria éa az S. H. S. királyság között most folyó tárgyalásokról és a két állam között gazdasági és politikai viszony jelenlegi álláséról Hoffmann beogradi osztrák ügyvivő a következőkép nyilatkozott : — Mindenek előtt hangsúlyoznom kell, — mondotta a diplomata — azt az örvendetes tényt, hogy Ausztriának az a törekvése, hogy az S, H. S. királysággal szoros gazdasági és politikai viszonyba jusson, az illetékes jugoszláv körök részéről mindenkor a legnagyobb előzékeoységge! fogadtatott. A háború befejezése után az uj államok érintkezésében a bizalmatlanság volt a domináló, mint ellenségek álltak egymással szemben, ami lehetetlenné tette a közelebbi kapcsolatok kiépítését Ausztria azonban az első pillanatban belátta, hogy a reá rótt kötelezettségek teljesítése, az uj szomszédokkal szemben folytatandó lojális politika az egyetlen eszköz, ami ezt a bizalmatlanságot eloszlathatja. Ennek a felfogásnak n realizálása oszlatott el azután minden bizalmatlanságot Ausztria iránt. Vannak ugyan még megoldatlan kérdések, amelyeknek kikapcsolása az erők kölcsönös alkalma zásával sorra kerül és akkor egy sokat gyümölcsöző gazdasági érintkezés fejlődik ki a két ország között. — Ami a két ország közötti kereskedelmi forgalmat illeti, arra nézve legjobb felvilágosítást ad az S. H. S. királyság statisztikája. Ebből kitűnik ugyanis az, hogy az S. H S. királyság Ausztria legjobb vevője és szállítója. Ennek természetesen évszázados tradíciók és a két ország egymásra utaltsága adják meg a magyarázatét. Az 1919. év márciusában és szeptemberében és a később 1920-ban kötött provizórikus szerződések szabályozzák a két ország közötti viszonyt. — Ámde a remény meg van azonban arra, hogy egy végleges megállapodás jöjjön létre. — Meg vagyok róla győződve, hogy a már fennálló viszony annál nagyobb dimenziókat ölt, mi Párbeszéd egy diákkal — Jaj de megnőttél. Ember lettél, Pista. Hány éves vagy ? — Huszonkettő. — Régen nem láttalak. Hét éve annak, vagy nyoic. — Akkor még béke volt és az apám éit. Negyedik gimnáziumba jártam. — Mit csináltál azóta? •— Beiratkoztam az egyetemre, or vosrövendéknek Hajóorvos akarok lenni, a hollandok ezt keresik. Vagy valamilyen gyarmaton. Nem tudom. — Miért nem Jöttél eddig? — Régóta készülődtem, de megvártam, mig melegebb lesz. Télen mi többnyire ágyban vagyunk. Novemberben lefekszünk. Csal: előadásra Járunk, azután a dunna alá. Jobb kezűnkön két keztyü, igy tanulunk. Az ember nem fázik, meg se éhezik nagyon, a ruha se kopik. Márciusban aztán fölkelünk. Egy barátom tökéletesítette ezt a rendszert. Nagyszerű fiú volt.' Fö! akart 'födözni egy port az éhség ellen. Most parkett-táncos. Pedig már boncolt is. Nagyon sokat keres. Monte-Carloban táncol. — De most tavasz van. Mivel szórakoztok? Bizonyára kávéházba, színházba jártok. — Soha. Néha este összejövünk egy barátunk lakásán. És főzünk. A kommunizmusban tanultuk. Batyuztunk, a falun összeszedtünk zsírt, lisztet, hagymát s otthon vacsorát csaptunk. Egy harcteret járt diák tanított erre, aki varrt is, mosott is. Én szeretek főzni. — Miről beszélgettek? Nőkről például? Kalandokról? Szerelemről? — Keveset. — Hát nem vagytok szerelmesek? Úgy mint az érzelmes regényekben. Leveleket Írni, viráqot küldeni, sétálni egy ablak a'att. így volt szokás régen. — Érdekes. Mi ezt nem Ismerjük. Talán a gazdagabbak. Aztán ebben a ruhában? Tavaly bementem egy trafikba. Egy csinos nő a pultnál azt kérdezte f ,.Mit akar barátom?" így: barátom. Mint egy idős szolgától. Kissé elpirultam. Képzelem, hogy élhettetek ti. Micsodá más volt akkor a gazdasági helyzet. — Kedvesem, először is nem volt „gazdaság! helyzet". Mi ezt a nagyképű szót nem ismertük. Ha valaki kimondta, elnevettük magunkat. Holott ml is nyomorogtunk. Néha kávén, néha pezsgőn és havannán. Például egy nyári reggel főiébredtem, nem tudtam mit csinálni, vonatra szálltam és elutaztam Ventlmigllába. — Útlevél nélkül ? — Útlevél, felöltő és csomag nélkül, egy szalmakalapban. Zsebemben nél jobban előre halad a meglevő állami keretekbe való elhelyezkedés. Az S. H. S. királyság politikai és gazdasági konszolidációját Ausztria nagy érdeklődéssel kiséri és legközelebbi szomszédjával, amellyel olyan sok érdekközössége van, a legbarátságosabb viszonyban akar élni. A néger regény világ-sikere Naponta 8000 példányt adnak el Áz utóbbi évtized kétségtelenül legnagyobb könyvsikerét René Marun érte el, a néger iró, a „Batual-a" című regényével, melyet a Goncourt-akadémia a legnagyobb irodalmi elismerésre tartott érdemesnek. A modern akadémia egy izig-vérig eredeti irót tüntetett ki, aki a maga szemével látja az Egyenlítő körüli négerek még ősi, színes, érdekes életét s birtokában van azoknak az egyéni eszközöknek is, melyeket az akadémia alapítói és a dij kitűzői szem előtt tartottak. , Ennél a regénynél, mely bátor szó* kimondásában, nem finnyáskodó, merész rajzában csak a legmagasabb és legőszintébb szempontokat vette figyelembe, az irodalom és közönség véleménye csodálatosan megegyezett s igy történt, hogy a regény megjelenése után egymásután kapkodták el a kiadásokat, ma pedig a Batuala a 450.000 példányál tart. Évtizedek óta nem adtak el ennyi példányban francia könyvet. Naponta 8000 példány kel el belőle. És az érdeklődés egyre növekszik. Marun munkája, melyet tisztán művészinek szánt, az irodalmi és politikai harcok középpontjává vált. Ezt a regényt a néger iró tudvalévőén harcias előszóval vezette be, melyben nyilatkozik az európai civilizációról is, a következőképen: „Montesquieunek volt igaza, aki egy lapján az alábbi sorokat irta, melynek hűs gunyja alatt, fojtott felháborodás reszket : „Olyan feketék tetőtől-talpig és az orruk olyan lapos, hogy majdnem lehetetlen őket sajnálni.“ „Végre is — folytatja Marun —» ha ezrével döglenek is meg az éhnégyszázötven magyar papirkoronával. Itt az olasz-francia határon hosszú ut volt, vén pálmafákkal, sárga hőség, kék tenger, mely úgy ordított éjjel, hogy nem tudtam aludni. Sohase felejtem el ezeket az éber éjszakákat, Egy hónap múlva vetődtem haza. Budapesti szobámat be se zártam. — És nem vették el? — Miért? — Igaz. Különös világ lehetett. De sok mindent Ismerhettetek ti. — Mi nem ismertünk semmit sem. Látvány volt az élet, szines diszlet s mi is csak ' játszottunk. Mikor meg akartam sózni vajaskenyeremet, egyszer tíz koronáért kértem sót a fűszerestől. Nem tudtuk a só árát és hogy ki a miniszterelnök s ez voit talán boldogságunk titka. Ti azonban ismertek mindent. A szappant, vásznát, rezet, azállati élet mivoltát s az embereket. Mi pesszimisták lettünk, igaz, mert csalódtunk. Belőletek azonban már csak optimisták lehetnek. — Te most gúnyolsz. Úgy beszélsz velem, mint egy gyerekkel. Nem öregitem magam. Huszonkét éves vagyok. — Tudom, fiatalítod magad. Mert százhuszonkét éves vagy. Annyi vagy, édes-édes fiam, annyi. Kosztolányi Dezső.
