Bácsmegyei Napló, 1922. március (23. évfolyam, 60-90. szám)
1922-03-28 / 87. szám
XXIII. évfolyam Ára 1 dinár 07 ■ szám. Megjelenik minden reggel, ünnep után és hétfőn délben TELEFON SZÁM: Kiadóhivatal 8—58, szerkesztőség 5—10 Előfizetési ár: negyedévre 90* —dinár SZERKESZTŐSÉG: Kralja Alex&ndra-ulica 4 szám alatt Kiadóhivatal: Kralja Alcsandra-nliea 1 (Lelbaeh-palotai A magyar szervezkedés útja — A Magyar Párt viszonya az országos pártokhoz — IRTA: GRÄBER LÁSZLÓ DR. Ál magyarság politikai szervezke- 9ése nyomán a kormányzópártok vezető politikusai nyilatkoztak a sajtóban. Ezeknek a nyilatkozatoknak a veleje az, hogy a magyarság érdekeinek jobban megfelelt volna, ha nem külön pártban, hanem a meglévő pártok keretei között szervezkedett volna politikai tényezővé. A radikális párt soraiban pedig bizonyos csalódással nézik a magyarság szervezkedő akcióját, mert úgy látszik, ott teljes biztonsággal számítottak arra, hogy az egész magyarság egységesen ehhez a párthoz fog .csatlakozni. A radikális párt a múltban. Bevalljuk, hogy ennek a csatlakozásnak az S. H. S. királyság megs alakulásakor meg volt minden természetes előfeltétele .Az a fegyverbarátság, amelyre a magyarság körében agitáló radikális képviselő urak most a választások küszöbén olyan sűrűn hivatkoznak, tényleg fennállott, ha nem is az egész magyarság és a magyarországi szerb radikális párt között, de a függetlenségi párt és a radikális párt között. A radikális párt együtt küzdött Justh Gyulával az általános, egyenlő, titkos és községenkénti szavazati jogért, abból a helyes nézőpontból indulva ki, hogy gyökeres és demokratikus parlamenti reform nélkül a magyar nemzetiségi politikában gyökeres változás el nem képzelhető. Viszont a függetlenségi párt teljes súlyával állott a horvát-szerb koalíció oldalára és segítette a pártot a magyarországi szerb nemzeti egyház önkormányzatának visszaállításáért folytatott harcában és a pátriárkái szék betöltése körül támasztott, aspirációiban. De ettől a fegyverbarátságtól eltekintve is, a szerbiai nemzeti radikális pártot a szerb királyságban az alkotmányos jogokért és a népszabadságért. folytatott küzdelmei predesztinálták arra, hogy az át csatolt területen élő nemzeti kisebbségek azokban a politikusokban lássák őszintt; barátaikat, akik dacolva börtönnel, számkivetéssel és halállal, az Obrenovicsok abszolút fejedelemségét alkotmányos, parlamentáris és demokratikus monarchiává átalakítani és 1901-ben hosszú küzdelem után végre olyan alkotmányt tudtak kivívni országuknak, melynél demokratikusabbat abban az időben Európának talán egyik állama sem tudott felmutatni. Hogy mindeme természetes feltételek fönforgása mellett is a magyarság nem csatlakozott a radikális párthoz, az valóban nem a m agyarságon múlt, Á radikális párt a jelenben. Ä radikális párt szerbiai vezetői uem ismerték — és sajnos, most sem ismerik —- a vojvodinai viszonyokat épp oly kevéssé, mint vojvodiai elvbarátjaiknak az övékétől teljesen eltérő mentalitását, A vojvodinai viszonyok ismeretének hiánya okozta, hogy a radikális párt vezetői a vojvodinai politika irányítását teljesen a párt itteni exponenseinek engedték át. Ezek a politikusok pedig ahelyett, hogy bölcs előrelátással a radikális párt és a magyarság között már meglévő baráti kötelékek megerősítésén fáradoztak volna, a politikai konjunktúra pillanatnyi érdekeinek hódolva, éppen ellenkezőleg, megtettek mindent, hogy ezeket a baráti kötelékeket gyökerükben ki.pusztitsák. Minden jel arra mutat, hogy a vojvodinai radikálisok politikáját a magyarsággal szemben egyedül azoknak a támadásoknak emléke determinálta, amely a függetlenségi párttal való kooperálás miatt őket akkori politikai ellenfelei a Polit vezetése alatt álló liberális párt részéről érték. A testvérimre, mely akkor a két szerb párt között folyt, hevességében, kíméletlenségében és személyes vonatkozásaiban semmivel sem volt enyhébb annál a. küzdelemnél, melynek most vagyunk szemtanúi P r o t i e s és P r i b i c s evics tábora között. A liberális sajtó nemcsak a radikális pártot bélyegezte magyarbarátságáért árulónak és a szerb nép ellenségének, hanem vezéreinek egyéni iotaktságát. is igyekezett sárbatiporni. . A magyarokkal való fegyverbarátság — terhes politikai örökség. A vojvodinai radikális politikusok eme támadások, emlékének hatása alatt juthattak arra a meggyőződésre, hogy a függetlenségi párttal fennállott fegyverbarátság útjában fog állani a párt jövendő érvényesülésének és ettől a terhes politikai örökségtől egyszerűen úgy véltek szabadulni, hogy az egyesülés első napjától kezdve a legellenségesebb magatartást foglalták el a magyarsággal szemben. A párt vojvodinai sajtóorgánumainak az egyesülés óta jnegjelent évfolyamai megdönthetetlen és tagadhatatlan bizonyítékai a gyűlölet eme politikájának és a .V, o j v o d i n a legutóbbi cikke, mely a magyarság köreiben méltón keltett kínos megütközést, már csak gyönge utánrezgése annak a kíméletlen hadjáratnak, melyet ez a sajtó évek óta a magyarság ellen folytat. Nem akarom a vojvodinai radikális pártnak a magyarsággal szemben folytatott politikáját és e politika közigazgatási végrehajtóit érdem szerint jellemezni. Ez a néhány őszinte szó nem azt célozza, hogy felégesse a hidat a radikális párt és a magyar párt köpött a jövőben netalán még elkövetkezhető együttműködés elől. A gyűlölet politikája. De jellemzésül emlitem fel, hogy a gyűlölet politikájának legbrutálisabb végrehajtóját a vojvodinai radikálisok hálás elismerésük jeléül beküldötték a nemzetgyűlésbe és viszont jelölni sem engedték a párt egyik szerbiai jogászi kitűnőségét csak azért, mert a párt kormányon levő vezéreinél, Proticsnál és Veszjiicsaél teljes eréiiyel és teljes sikerrel felszólalt éppen ennek a képviselői mandátummal jutalmazott férfiúnak atrociásai ellen. A radikális párt vojvodinai sajtója inaugurálta, vezetői a legnagyobb elszántsággal támogatták azt a politikát, melynek eredményei: a magyarság (és az összes nemzeti kisebbségek) kirekesztése az ideiglenes nemzeti képviseletből és az alkotmányozó nemzetgyűlésből, a magyar elem kiszorítása az állami és törvényhatósági közigazgatásból, az államnyelvnek minden átmenet nélkül való bevezetése oly módon, hogy a nemzeti kisebbségek anyanyelv éuek használatát teljességgel eliminálta, az összes nem szláv elemeknek a földreform kedvezményeiből való kizárása, nem is szólva a magyar középosztály megritki fásáról és gazdasági gyöngitéséről, mely természetes következménye volt a kiutasításoknak, tuszul való kijelöléseknek, aránytalan megadóztatásoknak és szekvésztrálásoknak. És ezzel a politikával szemben sem a parlamentben, sem a pártban, sem a párt hivatalos sajtójában nem szólalt föl senki. Sőt! Amikor a radikális és demokrata koalíció válsága már akuttá vált és a radikális párt országos kongresszusa választás esetére rezolucióban precizirozta állásfoglalását. a külügyi és belügyi politika minden kérdésében, arról, hogy milyen álláspontra helyezkedik a párt a nemzeti kisebbségekkel szemben, sem a rezolucióban, sem az egész kongresszuson nem _ esett egy szó sem. Ilyen előzmények mellett minden tárgyilagos politikus érthetőnek fogja találni, hogy a .magyarság alkotmányos jogainak v a« lóra váltását a radikális párthoz való csatlakozás .utján ezidőszerint nem látja biztosítottnak. A magyarság és af demokrata párt. Tegyük már most vizsgálat tár« gyává, hogy mi gátolta a magyarság csatlakozását a kormányzó koalíció másik nagy pártjához, a demokrata párthoz. - v A demokrata pártnak a kisebb'-, ségi kérdésben nincs külön pro« grammja, de elvileg föntartás nél« kül az összes állampolgárok jogi ég politikai egyenjogúságának .alapján áll. De éppen a kisebbségi politika kérdésében a párt vajdasági híveinek nézete és mentalitása sem egy« séges. Azok, akik a P o 1 i t-féle Liberális pártból léptek át a demokrata pártba, soviniszták, akiknek a kisebbségi kérdésben elfoglalt álláspontját pregnánsan jellemzi egy vajdasági demokrata képviselő ama parlamenti felszólalása, amelyben a kerületi főnököknek, mint közigazgatási tisztviselőknek kinevezése mellett azért kardoskodott-, mert választás esetében magyarok, vagy németek is kerülhetnének egy-egy vojvodinai kerület élére. Viszont azok, akik a J a k s i e sféle (kilđnđai) demokrata párthoz tartoztak korábban és a Jászi nemzetiségi politikáját vallották a magukénak, ma is föntartás nélkül hirdetik, hogy a nemzeti kisebbségekkel szemben ugyan olyan politikának inaugurálását kívánják, mint amilyen politika érvényesítéséért küzdöttek a szerb nép érdekében a magyar sovinisztákkal szemben. Ezek a politikusok azonban nem tudták álláspontjuknak megnyerni a demokrata párt túlnyomó többségét. Számos jelenség szól eme megállapítás helyessége mellett. Türelmes kisebbség — türelmetlen többség. így például a demokrata pártnak Pancsevón megtartott vajdasági konferenciáján a csoport képviselői közül V1 a s k a 1 i n Milorád, dr. J a k s i c s Zsarko, dr. B o s k ov i c s Dusán és Towondl Mihály felszólalásaikban minden föntartás nélkül egy humánus toleráns, igazság.os és haladó iányu nemzetiségi politikának szükségességét hirdették, de már a párt országos kongresszusán senki sem szólalt fel közülük és a reménykedve figyelő nemzeti kisebbségek hiába várlak a párt egyöntetű és impozáns állásfoglalását a
