Bácsmegyei Napló, 1922. március (23. évfolyam, 60-90. szám)

1922-03-10 / 69. szám

6. öfdal. BACSMEGYEI NAPLÓ 69 szám. Programm alapján egyesíthetne. Ennek az uj pártnak szükségképp keresnie kellene a kapcsolatot és a gazdasági szervezeteivel, mint mind­azokkal a jugoszláv politikai' ténye­zőkkel, akik őszintén demokratikus ex öuttav »5 »am wmutvu vx^/ixx minél intenzivebb összemiiködést és szociális alapon állanak, úgy a munkásságnak politikai ési Jászi Oszkár. #sr»m versei Indiában egyszerűen letagadják. A földkérdés esete igazolja, hogy e látszólagos »pártatlanság« mögött többnyire konzervatív érdekek húzódnak meg. "De éppen a földkérdés, amelynek valóban demokratikus megoldása a magyar faj egyetemes létérdeke, leg­jobban mutatja, hogy a pártszerve­­aés szempontjából itt nem is osztá­lyokról, hanem pusztán egyénekről van szó. Az arisztokraták és egyéb nagybirtokosok, a politikai és gaz­dasági monopolisták csoportját ép­pen az jellemzi, hogy az számsze­rűit elenyészően kicsiny. Egy tömeg­­párt soraiban számba sem jönnek. De még ha az érdekkörükhöz tarto­­$aj vagy eszmeileg hozzájuk fűzött rétegek ma még számottevőek vol­nának is, bátran lemondhatunk e napról-napra fogyó csoport támoga­tásáról, amely reakciós mentalitásá­val csak kompromittálhatja a ma­gyarság kulturális frontját. (Nem egyeseknek a szervezkedés­ből való kirekesztéséről van itt ter­mészetesen szó. A maga személyére nézve nem egy tagja a nagybirtokos osztálynak például meggyőzodéses demokratának bizonyulhat, akit csak szívesen láthat a legprogresszívebb párt is. A Tisza-rendszer satellesei­­nek és a régi korrupt osztálypolitika egyéb exponenseinek a vezetőszere­pe az, ami ellen a leghatározottab­­jban állást kell foglalnunk.) A parasztság, a városi polgárság, fi. kézműves, a kereskedő és a pro­duktiv szellemi munkás között nin­csen osztályharc. A munkája után él mind és csak egy közös ellensége van: a monopolista. Legyen az akár földmonopólium, aminő a nagybirtok, akár prirügizált bank vagy szubvenciós vállalat, akár más formájú nyílt vagy leplezett uzsora: e hatalmi pozíciók célja sohasem le­het más. mint a munka megadóztatá­sa. Az egységes magyar párt tehát areakqiósok ég monopo­listák kivételével, minden társadalmi réteget és csoportot fel­ölelhetne és egy határozottan de­mokratikus, pacifista és szociális A Petőfi-jubileum évében két­­tős érdekességgel és jelentőség­gel bír az, hogy a modern Ivn­­duk egyik előkelő, angolnyelvii folyóirata, az East and West, mely Bombayban jelenik meg, de Hindusztán földjén szerkesz­tik, a legjelesebb hindusztáni írók közreműködésével, már másod­ízben közöl egész Petöfi-soroza­­tokat, Sirdar Umraosingh Shergil fordításában. Sirdar Shergil éveket töltött Budapesten, magyar nőt vett fe­leségül és tökéletesen megtanult magyarul. Egy évvel ezelőtt tért hsza csa­ládjával Indiába. Amint itt ná­lunk a távol Kelet bölcseletét és költészetét igyekezett terjeszteni, úgy hívja most fel az indiai ér­telmiség figyelmét a magyar ér­tékekre. A magyar költők közül Petőfi tette rá a legnagyobb hatást. Ady erőteljes és meglepően fordulatos nyelvét még nem bírta teljesen megközelíteni. De a Petöfi-versek hangulata, amint az Sirder Sher­gil angolnyelvü fordításában meg­jelenik, azt is megmagyarázza, miért hatott rá, a hindura, inkább Petőfi poézise, mint a modemeké. A hindu gondolkodókat az egye temesség gondolata vezérelte a legrégibb időktől a mai napig. Sirdar Shergilre is csak azok a Petőfi-versek tettek mélyebb ha­tást, amelyekben ez az egyete­messég a legközvetlenebb módon nyilatkozik meg. A forradalmi versekből csak azokat fordította le, amelyeket az egész emberi­ség, a világszabadság gondolata íüt át tüzével. > Azok a Petőfi-versek, amelyek az East and Westben megjelen’ tek, valóban arra hivatottak, hogy közös, egyetemes emberi értéke­ket reveláljanak. Sirdar Schergil lemondott arról, hogy a magyar formát is visszadja fordításában. A ritmust, a sorok lüktetését ugyan lehetőleg megtartotta, de a rímeket teljesen mellőzte. Ezzel a versek szuggesztivitása sokat veszített, de a fordító azzal ellen­súlyozta ezt a veszteséget, hogy a gondolatokat megnyirbálatlanul és teljes frisseségükben tolmá­csolta. Érdekes és tanulságos megfi­gyelni, mennyire orientális azok­nak a Petőfi-verseknek a hangu­lata, melyeket Sirdar Shergil ki­választott. Van olyan is köztük, amelyet akár hindu poéta is ír­hatott volna. Általában az egyszerű és ke­resetlen bölcseség, a mély érzés és a lángoló hit alkotásai ragad­ták meg Sirdar Shergil képzele­tét. Levelében, mellyel fordításait kíséri, őszintén megvallja, hogy bizony a legtöbb költeményt egy kissé „ouf of dete“-nek, divatját mulottnak érzi. És ebben igaza is van. Petőfi vérbeli költő volt, aki életét verseiben éhe ki. Annál dicséretreméltóbb Sirdan Shergil szeretete, amellyel a szinaranyat kiválasztotta a Petőfi-versek ha­talmas tömegéből. A kiyálasztás szerencsés volt és alkalmas orra, hogy Petőfi egye temes és örökbecsű költészeté­nek kifejezést adjon. Sirdar Sher­gil igyekezete nem is maradt meddő: Igbal, a jeles hindusztáni poéta, lelkesen üdvözölte Petőfi verseit és egy igazán szép költe­ménnyel fordult a magyar művész Fi költő és az asszony Irta: Baeőeker — Énekeljetek meg! — igy szólt a szép asszony udvarához. S az imádói belefogtak a nehéz munkába. A lovagok mind rímeket kerestek s némelyik, aki gnzdag voit s igy különösen távol volt a poézis­­tői, ügyes verselőknél drága pénzen rendelte meg a kívánt rigmusokat. Verset irt vagy költeményt vásárolt a hölgynek minden udvarlója s nem sok idő múlva egyenkint jöttek a szo­nettek, madrigálok, mindenféle édes­­mézes zöngemények, lehetőleg meleg és nagyon szerelmes strófák, amelyek mind a szép asszonynak, az egyet­lennek a bájairól s az ellenállhatat­lanságáról szóltak. Az asszony átvette a poémákat és gyönyörűséggel olvasá azokat, mert a nőknek az a legkedvesebb olvasmá­nyuk, amely őrőiuk szól. S ők ezt soha meg nem unják. Együtt volt már valamennyi. Ott volt a katonának, a bankárnak, a jog­tudósnak, a professzornak, a papnak — mert ő is udvarolt a szép asz­­szonynak — és doktornak a verse, csak éppen a poétáé hiányzott, a lí­rai költőé, akinek pedig tudvalévőén mestersége a versfaragás s akinek az épp oly könnyű mint a tüzérnek el­sütni egy ágyút. — Mit jelent ez? — kérdá össze­ráncolt szemöldökkel, szigorun az asszony. S a történeti hűség érdeké­ben nem szabad elhallgatni, hogy önagysága nagyon haragudott s azt se, hogy a haragjában még sokkal szebb volt, mint máskor. De őneki ezt nem szabad tudni, mert különben ezentúl mindig haragszik. — Mit je­lent ez? Hát te még mindig nem ké­szültél el az énekkel ? — Édes szép asszonyom! — igy felelt a költő, akinek mestersége az írás. — A vers még nem készült el és nem is fog elkészülni soha! Haragosan rivallt rá az asszony s a szemel villámokat szórtak: — Pusztulj hát el innen s ne merj többé a szemem elé jönni! Pusztulj, de azonnal! S a költő, akinek foglalatossága a rímirás, fájdalmas pillantást vetett a szép nőre, mélyen felsóhajtott, még mélyebben hajolt meg, és kifelé Indult. Mikor az ajtóhoz ért, a hölgy meg­gondolta magát, vlsszaszótitá Őt, s egy kissé nyugodtabb hangon igy szólt hozzá: — Maradj még egy szóra... Mi­előtt távoznál, tudni óhajtanám mégis, ml az oka annak, hogy nem tettél eleget a parancsomnak? Hogy van az, hogy azok az imádóim, akik nem hivatalból költők, azok mind — és elég gyorsan — lábaim elé zengték hódolatuknak a dalát, Te pedig, a született és hivatásos költő, még nem daloltad azt el? Hogy történhetett az, hogy mig egyéb foglalkozású udvarló­imat mind költőkké tette a szépsé gém, addig Te, akinek olyan köny­­nyen megy a versírás mint gyermek­­néi a sirás, lánynál a kacagás, te nem írtál költeményt rólam? S a költő, akinek mestersége a poézis, igy szól: — Azért nem írtam költeményt Rólad, azért nem intéztem hozzád verset, mert nem szorultál rá. Hiszen Te magad vagy a legszebb költe mény! Te magad vagy a Poézis! Az asszony haragja hamarosan el­tűnt s mosolyra derült a szája, még pedig gúnyos mosolyra. Fogta a verseket, mindannyit, ame­lyeket a katona, pap, a jogtudós, az orvos meg a bankár írtak vagy írat­tak, széjjeltépte őket s foszlányaikat szerteszórta ki az ablakon a szélbe. — Minek is írtak verseket, _ akik nem tudnak? — Kérdezte. — És mi­nek is foglalkoznak a nőkkel, akik nem tudnak velük bánni’s a nyelvü­kön beszélni? Megfogta a költő kezét s unottan kiáltott a többiekre: — Takarodjatok Innen! A poétának pedig azt mondta: — Maradj! S azóta mindig együtt vannak s mindig jóban vannak az asszony meg a költő. És azóta egyebet se tesz mint köl­teményeket ir az asszonyról s az asz­­szonynak a költő. szelleméhez. A sorok ezüstösen csengnek és a szavak telve van­nak leheletszerű finomságokkal, amelyeket alig lehet visszaadni az átültetésben. A költemény nyers prózafordí­tása igy hangzik : „Gyorsan tűnő röpke lehelteiként csen­dül! halod e földi kertben, rózsádat, ará­dat zengve. . . Volt szív, melyben az érzés gyötrelmét gyújtottad, és volt szív, melyből szám­űzted a keservet... A pipacsokra szived kiömlő vére fes­tett képeket, s a bimbók szivét sóhajod feltárulni késztette... Feloldódtál és elvesztél dalodban : sí­rod. emléked ott van a verseidben .,. És nem tértél vissza a földbe, hiszen nem e földről való voltál,..“ Sirdar Sergil nem végzett hiába­való munkát. Bizonyára nemcsak Igbal, a költő, érezte meg fordí­tásain át Petőfi becsét és jelen­tőségét, hanem mások is sokan India földjén.' Ma, a nagy moz­galmak korában, sok szív rezo­­nál Petőfinek, a világ szabadsá­gát hirdető költőnek szavára a messze Keleten. Baktat Ervin. Német felkelők a francia haditörvényszék élőit Az Chrhnrdt-brigád bunpöréaek tárgya­lása. — 21 vádlott közül 19-et elítélitek, A megszállott Düsseldorfban most fejezte be a francia haditörvényszék Megemont őrnagy elnöklete alatt a? Ehrbardt-brigád 21 tagja ellen in-, ditott bünpör tárgyalását. A vádlott tak a vádirat szerint a francia meg­szálló csapatok ellen lázadást akar­tak elkövetni. Ehrhardt német őrnagy, hogy a német köztársasági kormány hatás-i köre alól mentve legyen, Innsbruck­ból irányította brigádjának működé­sét, amely szoros összeköttetést tar­tott. fenn Kapp híveivel. A 16,00(1 főből álló brigának nagyrészt volt flandriai harcosok és leszerelt ka­tonák voltak a tagjai. Ehrhardt hí­vei a franciák által megszállott Düsseldorfban is megalakították he­lyi szervezetüket, melynek 21 tag­ját azonban a megszálló hatóságok' letartóztatták és haditörvényszék ,e!é állították. A letartóztatottak nagyrészt 20—30 éves fiatalembe­rek. állami és közigazgatási tiszt­viselők. A letartóztatottak közül az első­rendű vádlott Voegelin vasúti tiszt­viselő, aki elmondta, hogy olyan em­bereket toboroztak, akik készek el­szántan hareolni a zsidók, a szocia­listák. szélső radikálisok, a weimari alkotmány és a köztársaság ellen, végül fegyveres erővel készek egy népszerű császár nralmát helyreállí­tani. t; Azt állítja, hogy a fegyveres fel­kelés nem irányult a francia meg­szálló csapatok ellen és csak ezek­nek eltávozása után akarták a pucs­­csot végrehajtani. A náluk talált fegyverekről, kar­tácsokról és gránátokról azt mondja, hogy ezek háborús emlékek. Az el­nök ezzel szemben megállapítja, hogy mindezt a megszállás alatt El­­berfeldről szállították Düsseldorfba, Kohlhaas hadnagy azt vallja, hogy szervezetük a megszállás megszün­tetése után a kommunisták letörését tűzte ki céljául. Tagadja, hogy a köztársaság híveit megfenyegették volna. A többi vádlottak is hasonló érte­lemben vallottak és tagadták, hogy felkelést szítottak a megszálló fran-

Next

/
Thumbnails
Contents