Bács megyei püspöki körlevelek, 1931

- 24

törekvést már észre lehet venni iskolai ifjúságunk u. n. szünidei telepein is. Ki ne látná, Krisztusban Szeretett Híveink, hogy ily módon a népben és az ifjúságnál lassan egyengetik az útját egy szégyenletes erkölcsi sülyedésnek, amely annál végzetesebb, mert eltávoztatja a halhatatlan lelket Istentől, az ember Teremtőjétől és végső céljától.

Ugyanezt, a mezítelenségnek ápolását, lehet észlelni a színházakban és mozikban is, és pedig itt az alatt az ürügy alatt, hogy ez a művészetet szolgálja. A valóság azonban az, hogy lábbal tiporják mindazt, ami igazán szép, jó és nemes, és ami vonatkozásban van Istennel és az ő szent törvényeivel.

Sokszor rendeznek turista kirándulásokat, de olyan napirenddel, mintha Isten nem is léteznék, akinek szent napját illenék megszentelni, s a sz. misét meghallgatni. Akárhányszor rendeznek olyan tornamutatványokat, amelyek a keresztény szerénységre és tisztességre nin- csennek semmi tekintettel, de nincsennek tekintettel az ünnepek megszentelésére sem, mert sokszor épen az istentisztelet idejére esnek ezek a gyakorlatok.

Elraboljuk Istentől az ő szent napját s akkor még csodálkozunk, ha lesújt reánk büntető keze?l

Szeretik hangoztatni, hogy mi nem vagyunk a vallás ellen, de pl. .épen a böjti szent időben rendeznek zajos táncmulatságokat a társulatokban és egyletekben és így cselekedeteikkel mutatják ki az Isten és egyház parancsainak semmibe vételét.

íme, Krisztusban Szeretteink, rámutatunk a módokra, amelyeken az a pusztán természetes életfelfogás megnyilvánul s tért hódítani igyekszik. Kénytelenek vagyunk ellene nyíltan felemelni szavunkat, mert egyrészt minden vallás egyformaságának hangoztatásával, másrészt a vallásos előírások becsmérlésével a hitbeli közömbösséget,a vallássemmibevételét mozdítja elő és a talajt készíti az Istentelen uj pogányság uralomra juttatásához.

Bizonyos, hogy főkép ifjúságunknak ilyen naturalista nevelésével állami életünk alapjait lazítják. Mély meggyőződéssel valljuk és hirdetjük, hogy az az ifjúság, melyet a naturalizmusnak bármilyen formájában nevelnek, azt tulajdcn- képen a pogányság számára nevelik. És igazán sajnos, hogy sok helyen egyrészt leszorítják a katholikus egyházat, hogy az ifjúságot a vallás elvei szerint nevelhesse, másrészt szinte ráérő szakolják az ifjúságra ezt a természetimádást s annak végzetes következményeit.

De, Krisztusban Szeretteink! soha sem szabad elfelejtenünk, hogy a nevelés első sorban az egyháznak és a szülőknek mint Isten helyetteseinek a feladata. Ezt a tényt semmiféle más hatalom meg nem változtathatja. A szülőknek tehát szoros kötelességük, hogy gondoskodjanak gyermekeik keresztény neveléséről s

fávoltartsák őket a naturalizmus káros hatásaitól. E kötelességük teljesítéséért a szülők egykor szigorú számadást fognak adni Istennek. Nem szabad tehát a katholikus szülőknek megengedniük, hogy gyermekeik résztvegyenek olyan mulatságokban vagy gyakorlatozásokon, amelyek miatt elmulasztanák keresztény kötelességeiket, vagy amelyeken a keresztény illendőség elveit nem tartják tiszteletben. Szent meggyőződésünk, hogy a haza ügyeinek is csak az a nevelés tesz jó szolgálatot, amelynek alapjai Istenre támaszkodnak. Ez áll minden időre, de különösen napjainkra, amelyek oly sokveszély- lyel, a társadalmi, rend alapjainak felforgatásával fenyegetnek. Örök igazság marad, hiszen a sz. Lélek szava ez: „Jó annak a népnek, melynek Isten az Ural''

II.

Összefüggnek az Istentől való emez elpár- to’ással a mai társadalomban tapasztalható kimondhatatlan nagy nyomorúságnak különféle megnyilvánulásai is.

Nyomor és ínség volt mindig, mert hiszen ez az Istentől való első elpártolásnak lett a következménye ősszüleinknél. De nagyban enyhíti a nyomort az Istenbe, a mi közös mennyei Atyánkba vetett tevékeny hit. Látjuk ugyanis a keresztény igazság fényénél, miként azonosítja magát Jézus Krisztus, az Isten fia szűkölködő és szenvedő embertársunkkal. Ő mondja ezi : „Aki jót tesz eggyel az én legkisebb testvéreim közül, az én velem tesz jót!'' (Máté, 25, 4) Máskor meg azt tanította, hogy a gyermekekre fordított gondot és szeretetet olybá veszi, mintha ő vele tennénk a jót: „Aki befogad egyet e gyermekek közül, az engem fogad be.“ (Máté, 18, 6)

Isteni parancs: „Szeresd felebarátodat mint önmagadat/“ S Krisztus, ki a parancsot adta, az életét is odaadta a mi javunkért és boldogságunkért. A fönséges ima, a Miatyánk is, melyre Krisztus tanított, arra int, hogy Istenben Atyánkat, embertársunkban pedig testvérünket nézzük. De Krisztusnak példáját utánozták a szentek és az egyház is. Krisztus parancsa és a szentek hősies példái nyomán szüntelenül figyelmeztet minket arra, hogy ínséget szenvedő embertársunk, legyen az egy-egy éhező, ruhátlan gyermek, legyen az egy munka nélkül maradt családapa, ez Krisztusnak magának a képe-mása. „Jöjjetek, mondja Krisztus, jöjjetek, ti Atyám áldottai és bírjátok a világ kezdetétől nektek készített országotl“ és miért adja ezt nekik? Mert éheztem, úgymond, és ennem adtatok, szomjuhoztam és innom adtatok, meztelen voltam és ruháztatok, beteg és meglátogattatok, fog Ságban és fölkerestetek! (Mt. 25.34 36.) Ezekkel a szavakkal fogja az örök élet küszöbén Üdvözítőnk fölértékelni és osztályozni az.emberi társadalmat. Aki embertársában őt, ez Üdvözítőt, tekintette, gondozta és segélyezte, az bejut