Petőfi Népe, 2011. november (66. évfolyam, 256-280. szám)

2011-11-17 / 269. szám

2 PETŐFI NÉPE - 2011. NOVEMBER 17., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Félegyházán nyolcvanegy lakás felújítása kezdődhet meg nyolcvanegy lakás energetikai felújítása kezdődhet meg tavasz- szal Kiskunfélegyházán. A 134 millió forintos beruházást az ál­lam támogatja, a költségek 60 százalékát vissza nem térítendő támogatás formájában kapják meg a lakóközösségek. Az Arad utcában 51, míg az Asztalos János utcában 30 lakás korszerűsítését több mint 66 mil­lió forinttal támogatja az állam. A kiskunfélegyházi önkormányzat 13,5 millió forinttal járul hozzá a beruházáshoz. Erről Kapus Krisztián polgármester számolt be azon a sajtótájékoztatón, ame­lyet Halász Jánossal, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtit­kárával közösen tartott szerdán a városházán. A polgármester el­mondta, hogy a beruházás során felújítják az első lakószint alatti födémet, leszigetelik a külső homlokzatot, kicserélik a nyílás­zárókat, a tető víz- és hőszigete­lését, illetve kiváltják a termo- form kéményeket Halász János országjárása ré­szeként jutott el Kiskunfélegyhá­zán, ahol a jövő évi költségvetés­ről tartott tájékoztatót a városi in­tézményvezetőknek. Mint mond­ta, az idei év Magyarország meg­újításának az éve (volt). Ennek kapcsán a nagy ellátórendszerek átszervezésére törekednek. Az ál­lamtitkár szólt a kormány legfon­tosabb vállalásairól. Ezek: az ál­lamadósság csökkentése, munka­helyteremtés, az otthonteremtés, a devizahítelesék megmentése^ il­letve az adórendszer egyszerűsí­tése. Ai államtitkár ismertetteázt a kormányálláspontot, miszerint olyan költségvetés születik, ami abban segíti hazánkat, hogy elru­gaszkodjon a válságzónától. ■ V. P. Hagyományokról gyerekeknek A mai És az egykori kalocsai élet­forma különbségeibe nyerhettek betekintést azok a gyerekek, akik ellátogattak a Viski Károly Mú­zeum legutóbbi előadására, ahol az egykori kalocsai házak díszes ágyairól, virágos bölcsőiről és a hagyományokról hallhattak. Az előadássorozat az 1920-as évek használati tárgyai után legköze­lebb a következő évtizedek szo­kásait mutatja be. ■ Sz. B. Z. Zenével jótékonykodtak Liszttől a ragtime-ig című programja kecskeméti bemutatójával lepte meg közönségét kedd este a Bohém Ragtime Jazz Band. Hagyományos jótékonysági koncertjük és a novemberi lemezeladásaik bevételét ezúttal a kecskeméti M. Bodon Pál Zeneiskolának szánja a zenekar. A tervek szerint mintegy kétszázezer forinttal támogatják a zeneiskolát, melyben öt Bohém-tag is tanult egykor. Velük együtt Zsoldos Bálint zongoraművész, valamint két táncos - Janicsek Gábor swingtáncvilágbajnok és Hatony Zsófia - is színpadra lépett a Kecskeméti Művelődési Központban. (P. Zs.) Januártól jöhet az ebadó pénz beszél... A kutyások idegesek, az önkormányzatok kivárnak ► Foltytatás az 1. oldalról Januártól ebrendészeti hozzájá­rulást vethetnek ki ái. önkor­mányzatok. Háromévente egy­szer minden településen1 kötelező lesz az ebösszeírás. Az önkor­mányzatok maguk döntheú'k el, hogy bevezetik-e a „kutyasarcot”. Bács-Kiskunban nem találtunk olyan települést, ahol a képviselők hamaro­san szavaznának az ebadó kivetéséről.- Az új adótör­vényt még nem fo­gadta el a parlament, csak a módosítások zajlanak. így egyelőre Kecskeméten még nincs napirenden az ebadó bevezeté­sének kérdése - nyilatkozta a Pe­tőfi Népének dr. Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere. Az ebrendészeti hozzájárulás kivetésére vonatkozó előterjesz­tés egyelőre Baján sem érkezett a hivatalhoz - tudtuk meg a pol­gármesteri kabinettől.- Egyeztetés alatt van az adó bevezetésének lehetősége, köztes megoldásban gondolkodunk - közölte Kapus Krisztián, Kiskun­félegyháza polgármestere.' Bagócsi Károly izsáki jegyző úgy látja: az önkormányzatok újabb feladatot kapnak, amihez nem rendeltek pénz­forrást. - Ha rákény­szerülünk, meg is léphetjük az adóki­vetést, de egyelőre még nagyon képlé­keny a dolog - fogal­mazott. A jogszabály köte­lezi az önkormányzatokat három­évente legalább egy ebösszeírás megtartására, mégpedig a „ve­szettség elleni oltás járványvédel­mi, továbbá ebrendészeti” felada­tok elvégzése érdekében. A lajst­romban ekkor az állatok gazdái­nak nevét, címét, telefonszámát, elektronikus levélcímét, valamint többek között a kutya fajtáját, születési idejét, nemét, színét, ne­■ Becslések sze­rint hazánkban 2-2,5 millió ku­tya él jelenleg, a gazdátlan ebek száma pedig el­éri a százezret. | s us 5 5 £ Adózás előtti életkép: gondtalan kutya gondos gazdával vét rögzítik. A törvénymódosítás a kutyatenyésztőket is érzéke­nyen érinti.- Amennyiben az adókból be­folyt összeg legalább fele bekerül az állatvédelmi rendszerbe - ami jelenleg kizárólag adományokból működik -, úgy mindenképpen üdvözlendő az új törvény - mond­ta el lapunknak Korózs András, a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének (MEOE) elnöke. Ugyanakkor hozzátette: akik vál­lalkozásban foglalkoznak ebte­nyésztéssel, és bevételeik után kőkeményen fizetnek az állam­nak, azok magánszemélyként dupla adóztatás alá esnek. „Siker­ként éljük meg, hogy kezdemé­nyezésünkre kilenc magyar ku­tyafajta kikerült az adózási kör­ből. Ugyanakkor az új törvény nem határozza meg, hogy ki álla­píthatja meg az adómentességet. Várjuk a végrehajtási rendeletet, mert a törvény sok pontban nem fogalmaz elég világosan” - véle­kedik az elnök. Láthatósági mellényt kapnak a közlekedők Kalocsa Ahogy a megyei, úgy a kalocsai rendőrkapi­tányság illetékességi terüle­tén is egész novemberben fo­kozott figyelmet fordítanak a rend őrei az utakon közleke­dőkre. A tájékoztatókam­pánnyal egybekötött akció so­rán már többször bírságoltak is a hatóság emberei a külön­böző szabálysértések miatt. Emellett egyes esetekben lát­hatósági mellényeket is ad­nak a közlekedőknek a rend­őrök, hogy a továbbiakban minél kevesebb hasonló in­tézkedést kelljen tenniük. (Sz. B. Z.) Cukorbetegek találkozója KECSKEMÉT A Fiatal és Fel­nőtt Cukorbetegek Bács-Kis- kun Megyei Egyesülete ün­nepi rendezvényt tart a Dia­bétesz Világnap alkalmából, amelyet november 20-án, va­sárnap 13 órakor tartanak a kecskeméti Ifjúsági Otthon­ban. 14 órakor Knorr Tiborné elnök mond köszöntőt, majd dr. Pénzes János háziorvos, diabetológus szakorvos tart előadást. A szakmai és kultu­rális programot torna, test- zsír-, vércukor-, vérnyomás- mérés és életmód tanácsadás egészíti ki. A részvétel ingye­nes. G. Z. Nemzeti évfordulók városföld Negyedik alka-. 1 o m m a I - ft d ez te k mej Sr közben a Nemzeti évfordulók című általános műveltséget növelő rendezvénysorozatot a városföldi klubkönyvtárban. Az elmúlt hónapokban az ér­deklődők ismeretterjesztő előadások keretében bővít­hették tudásukat az adott hí­res emberről. Múlt szomba­ton a záró rendezvényen pe­dig kiderült: év közben ki ta­nult többet Csukás Istvánról, gróf Széchenyi Istvánról, Rippl-Rónai Józsefről és Liszt Ferencről. A versenyen végül első helyen egy nyugdíjasok­ból (Herczeg László, Berek- szászi Józsefné, Szőke Lász- lóné, László Imréné), máso­dik helyen egy diákokból álló (Virág András, Polgár Tiffany, Kolosits Zoltán, Szalai Mik­lós) csapat végzett. (S. H.) f PROMÓCIÓ Új kerékpártároló a nyárlőrínci iskolában SZÉCHENYI TERV Az Eötvös Iskola Búzás János Ál­talános Iskolai Tagintézménye udvarán a KEOP-6.2.0/A/09 jelű pályázati forrásnak köszönhető­en, az Európai Unió és az Euró­pai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásában egy fedett 80 férőhelyes kerékpártároló épült, valamint a vizesblokkok is megújultak. Ezzel lehetőséget teremtettek mind a diákok, mind az iskola dolgozói részére, hogy ha naponta kerékpárral járnak iskolába, kerékpárjukat biztonságban tudják. A kerékpártároló átadására november 11-én került sor, ahol kerékpáros felvonulás és az ün­nepélyes átadó után a diákok előadásokat hallgathattak, vala­mint ügyességi versenyeken és teszteken mérhették össze tu­dásukat. A legtöbb pontot elért alsós és felsős diákok kerékpárt nyertek, a további helyezettek pedig kerékpáros biztonsági fel­szereléseket. A rendezvényen rajzversenyt is hirdetettek „A jövő városi közlekedése” témában, melyre november 21-ig várják a neve­zéseket. A projekt az Európai Unió támogatósával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. HIRDETÉS ZEPTER FINANCE Európa egyik vezető pénzügyi szolgáltatója, Budapesti székhellyel, az ország egész területén ÜGYFÉLKOORDINÁTORT keres Feladatkörök: • Ügyfelek igényeinek felmérése • Adatfelvitel és adatrögzítés meglévő és új ügyfelekkel • Kapcsolattartás meglévő ügyfelekkel Elvárások: Ambiciózus, dinamikus Hölgyek és Urak jelentkezését várjuk, akik rugalmas elfoglaltsággal, szabad időbeosztás mellett akarnak pénzt keresni. Ajánlatunk: Felelősségteljes, sokoldalú feladatkör, alapos képzés illetve továbbképzés a pénzügyi szolgáltatások területén, illetve egy sikerorientált jövedelem. Kérjük küldje önéletrajzát: admin@zepterfinance.hu Kártya Kiskőrösön adták át - jelképesen több vállalkozónak - a százötvenezredik Széchenyi Kártyát, a Bács- Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a VOSZ megyei szervezetének a közös rendezvényén. Ezen a KA-VOSZ Zrt. képviselője bemutatta az új Agrár Széchenyi Kártyát, melyet a mezőgazdasági vállalkozók igényel­hetnek a két szervezet irodáiban.

Next

/
Thumbnails
Contents