Petőfi Népe, 2011. november (66. évfolyam, 256-280. szám)

2011-11-17 / 269. szám

PETŐFI NÉPE - 2011. NOVEMBER 17., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Négy embert elbocsátanak az új szerződés és a költözés miatt négy fővel csökkentik az alkal­mazottak létszámát a kalocsai Dózsa György Középiskolában. Egy dolgozó nyugdíjba megy, a másik három munkaviszonyát megszüntetik. A leépítés a váro­si képviselő-testületi ülésén is té­ma volt. Szeptemberig a középiskola látta el a Kossuth Lajos utcai kol­légium gondnoki és takarítási fel­adatait, de egy új szerződés értel­mében a Tömöri Főiskola gondos­kodik az általa használt épületré­szek fenntartásáról. Ezért a szak- középiskola vezetősége jelezte a képviselő-testületnek, hogy a fel­adatok csökkenése miatt négy ál­láshelyre nincs szükség. Simon Zoltán alpolgármester a testületi ülésen elmondta, hogy nemcsak a főiskola feladat-átvállalása, ha­nem a Nebuló Iskola új helyre költözése is indokolttá tette, hogy csökkentsék a Dózsa dolgozóinak létszámát. Az ellenzéki Loibl László kép­viselő arról érdeklődött, hogy a „munkahelyteremtés polgármes­tere” az elbocsátandók közül hány ember sorsát tudja meg­nyugtatóan megoldani azok kö­zül. Nem nyugtatta meg Simon Zoltán alpolgármester válasza, miszerint a leghumánusabb meg­oldásra törekednek. ■ Sz. B. Z. Három hónap helyett három hét is elég lesz? bővült a kardiológiai járó- és fekvőbeteg-ellátás óraszáma a kalocsai Szent Kereszt Kórház­ban, mely a kardiológiai ultra­hang területén csökkenti első­sorban a várakozási időt. Dr. Gelléri Dezső Phd. belgyógyász­kardiológus, rehabilitációs szak­orvos főfoglalkozású alkalmazá­sával egyben a rehabilitációs osztály ellátottsága is javult, va­lamint kardológiai rehabilitációs profilágyak kialakítására is le­hetőség nyílt - tudatta lapunk­kal a kórház sajtosa, Zsiga Fe­renc. A kardiológiára az elmúlt időszakban 3 hónapos előjegy­zést követően lehetett bejutni. A kórház vezetésének reményei szerint az új szakorvos felvételé­vel az előjegyzések ideje jelentő­sen rövidül majd. ■ Sz. B. Z. Néptáncgála Első alkalommal rendezték meg a Generációk tánca elnevezésű gálát Bugacon. A nagysikerű bemutató alkalmával több mint nyolcvan néptáncos lépett színpadra a művelődési központban. Az óvodások, általános és középiskolások, az Árvalányhaj néptánccsoport, az óvodás gyerme­kek anyukái, a felnőtt néptáncosok, valamint a nyugdíjasklub táncosai tartottak bemutatót. (V. P.) Őrizetben a balesetokozó támasz Adományszámlát nyitott az önkormányzat Egyelőre nem tudtak dön­teni a hétfői tragikus bal­esetben elhunyt kecskemé­ti család rokonai abban, hogy ki nevelje a jövőben az árván maradt kisfiút, Eriket. A kecskeméti ke­resztapa is szeretne a neve­lője lenni, de a karcagi nagynéni is magához ven­né a gyereket. Noszlopy Ideiglenesen mindenesetre úgy döntöttek, hogy Karcagra viszi az elhunyt férfi húga, a férjezett, egygyermekes Tímea a kecske­méti Arany János Általános Isko­lába járó Eriket. Ezt tegnap a tra­gédiában életét vesztett édesanya öccse, Kirják László már be is je­lentette az iskolában. Mindemel­lett jelenleg most ő intézi a hiva­talos ügyeket a kecskeméti gyámügynél. Mint megírtuk: kiskunfélegy­házi gyermekorvoshoz tartott hétfő este kontrollvizsgálatra a kecskeméti H. család, amikor tra­gikus baleset érte őket a régi 5- ös főút 104-es kilométerszelvé­nyénél. A frontális ütközésben, amit egy előzésben lévő, szemből érkező luxus Volkswagen 45 esz­tendős, ittas kiskunfélegyházi vezetője okozott, a 41 éves apa, a 39 esztendős anya és 8 éves kis­lányuk a helyszínen meghalt. A kocsiban utazó másik, 6 eszten­dős kislány a kórházba szállítá­sát követően, 23:45-kor hunyt el. Tegnap Kiskunfélegyházán ki­derült, hogy erősen túlzóak azok a vélekedések, melyek szerint „dúsgazdag” lenne a tragédiát okozó L. Tibor. A férfi az élettár­sával és két gyernekével egy öt­szintes lakóház földszintjén él a Móravárosban. Abból az infor­mációból pedig, hogy kirendelt védő képviseli a több ember ha­lálát eredményező közúti baleset gondatlan okozása miatt indult eljárásban, arra lehet következ­tetni, hogy egyelőre fogadott ügy­védre sem telik L. Tibornak. A négy ember halálát okozó baleset miatt 6-8 év börtön is lehet a bün­tetés. A férfi személye amúgy erő­sen megosztja a kiskunfélegyhá­zi közvéleményt. Vannak, akik úgy tudják, hogy többször is itta­san vezette a városban a gépko­csiját, és ezért legalább két alka­lommal meg is büntették. A baleset okozójának kezét kedden megműtötték a kecske­méti kórházban: több órán ke­resztül műtőben volt, majd aludt a kórteremben. Ezért végül csak kedden este hétkor sikerült kö­zölni vele, hogy őrizetben van. A késlekedés „kedvez” az ügyész­ségnek, mert így csak péntek es­te jár le az őrizetben tölthető idő 72 órája, azaz várhatóan pénte­ken hallgatja meg az előzetes le­tartóztatás ügyében a nyomozá­si bíró. Ha addigra nem engedik ki a kórházból - ahol most rend­őr őrzi éjjel-nappal -, akkor a meghallgatásra a kórteremben kerülhet sor. Itt döntenek arról, hogy előzetesbe kerül, vagy sza­badlábon védekezhet. Büntető- jogászok szerint nagyobb való­színűsége azonban annak van, hogy a várható súlyos büntetés­re hivatkozva, illetve ezzel kap­csolatban a szökés veszélye mi­att, letartóztatják majd a férfit. Számlát nyitott az önkormányzat az árván maradt fiú megsegítésére az OTP banknál nyitott szám­lát Kecskemét önkormányza­ta azért, hogy adományokat gyűjtsön a balesetben árván maradt 11 éves fiúnak. A számlát a dr. Zombor Gábor polgármester által személye­sen felajánlott 100000 fo­rinttal nyitotta meg a város. Az önkormányzat mindazok felajánlását, akiknek mód­jukban áll segíteni a magá­ra maradt gyermeken. A SZÁMLA HIVATALOS MEGNEVE­ZÉSE: „2011. november 14-én (5. számú Főút) halálos közúti balesetben elhunytak hozzá­tartozóinak támogatása” SZAMLASZAM: 11732002-15337544­10010251 AZ ADOMÁNYGYŰJTÉSEN túl a polgármester a közgyűlés­nek javasolja, hogy az ön- kormányzat a kisfiú további sorsáról életjáradék folyósí­tásával gondoskodjon. ■jívjum BARTA ZSOLT Nagyfröccsből hosszúlépés ki tudná felsorolni, hogy hányféle ötlet segít spórol­ni. Hisz túl kell élni a mai napot, túlélni a jövő hetet, a jövő hónapot, a jövő évet. Kisorsoljuk, hogy melyik sárga csekket fizessük be, melyiket hagyjuk a jövő hónapra. Tíz liter helyett csak nyolcat tankolunk a benzinkútnál. Végiggondol­juk, hogy idén vegyünk-e új télikabátot, vagy a régi kibírja tavaszig. A napi egy nagyfröccsről áttérünk a hosszúlépésre, mert úgy nem négy napig, hanem egy hétig tart ki egy üveg bor. Buszozás helyett gyalogolunk, legfeljebb 10 perccel korábban indulunk el otthonról. A száraz ke­nyérből prézlit csinálunk vagy bundás kenyeret. spórolunk mindannyian, nehéz idők járnak, és jön­nek is még. Érzik ezt az önkormányzatok is, Imrehegyen is kínlódik a faluvezetés. Míg azon tana­kodtak, hogy tudnának ki­jönni a költségvetésből, rá­jöttek arra, hogy nem kell a meleg vizet feltalálniuk. Csak azt kell tenniük, amit gyerekkorukban láttak, amit a régi öregek egy éle­ten keresztül csináltak: új­ra megpróbálnak önellátók lenni, hisz nem esik ki a gereblye a kezükből. Főz­nek maguknak, nem hív­nak menzakosztot előállító korlátolt felelősségű társa­ságot. Ha fáznak, nem drá­ga gázzal tüzelnek, hanem kimennek az árokpartra fát vágni. Igaz, ez kényelmet­len, de olcsóbb. talán furcsa, hogy ide ju­tottunk kényszerből a har­madik évezred elején a holdraszállás után több, mint negyven évvel, akkor, amikor az e-mail 5 másod­perc alatt megy ki London­ba. Mintha az idő kereke visszafelé forogna. Vagy ez a normális való világ, 21 évvel a rendszerváltás után? ■■■■ ■■■■ HM M.4GUR0MSZAC, OSZTALGIAZZUNK EGYÜTT! Van önnek is egy képe a múlt századból, amit szívesen megmutatna másoknak? Küldje el nekünk, hogy előválogatás után közöljük a Petőfi Népében. A képet küldje el címünkre, és egy rövid leírást is várunk arról, hogy hol, mikor készült kit ábrázol és ki készítette azt. A SZAVUNKAT ADJUK Tisztelt Petőfi Népe! Képes múltidéző rovatunkat látva nekem is kedvem támadt megosztani önökkel egy-két kedves régi emléket. A digitalizált felvételeket a baon@baon.hu címre is elküldtem, valamint a képeslap hátoldalán látható fotót is ajánlom szíves figyelmükbe. Petőfi Maradok hű olvasójuk, András > Soltról frkésztősége | Kecskemét^ __ Sz échenyi körút 39. t^Petőti Népe 0 JM— IMW

Next

/
Thumbnails
Contents