Petőfi Népe, 2011. október (66. évfolyam, 230-255. szám)

2011-10-04 / 232. szám

2011. OKTÓBER 4„ KEDD 7 KÖZÉLET Meggyanúsították Gyurcsányt főügyészség Szimpátiatüntetés a volt kormányfő mellett Gyurcsány Ferenc mielőtt bement a főügyészségre, édesanyját és nővérét köszöntötte. Veled vagyunk, Feri! - skandálták a szimpatizánsok Gyurcsány Ferenc mellett tüntettek tegnap a Köz­ponti Nyomozó Főügyész­ség előtt. A volt kormány­főt hivatali visszaéléssel gyanúsították meg. Éber Sándor Hivatali visszaéléssel meggyanú­sította Gyurcsány Ferencet a su- korói kaszinóberuházás büntető­ügyében a Központi Nyomozó Fő­ügyészség. A volt szocialista kor­mányfő alig több mint háromne­gyed órát töltött bent. Közben az ál­tala vezetett MSZP-s Demokrati­kus Koalíció Platform tüntetést szervezett. A Zichy Jenő utca nagy részét megtöltő mintegy ezres tömeg már dél óta gyülekezett, soraiban a szocialista frakció több tagjával. A főként idős demonstrálok szin­te folyamatosan Orbán Viktor tá­vozását követelték, és szolidaritá­sukról biztosították Gyurcsányt, aki mielőtt belépett az ügyészség ajtaján, édesanyját és nővérét kö­szöntette. A tömeg közben azt ki­abálta: „Megvárunk!”, és azt, hogy „Veled vagyunk, Feri!” Kihallgatása után Gyurcsány panasszal élt a gyanúsítás ellen. Közlését, amely szerint a panaszt Polt Péter legfőbb ügyész bírálja el, a demonstrálok füttyszóval nyug­tázták. Gyurcsány „az ügyészek szemébe nézve” azt mondta: meg­sértették esküjüket, és ahelyett, hogy részrehajlás nélkül, elfogu­latlanul végeznék munkájukat, politikai ellenfeleinek ösztökélé­sére „ocsmány, cinikus koncepci­ós perben vesznek részt”. A tör­ténteket disznóságnak, tisztesség­telenségnek, szégyennek titulálta. Kérdésekre nem volt hajlandó válaszolni, további vallomást nem tett az ügyészség szerint. A volt kormányfő kitart amellett: a kaszi­nóberuházás egymilliárd dollárt GYURCSÁNY FERENC hétfői gyanúsítotü kihallgatásával hétre nőtt a sukorói telekcsere miatt indult büntetőeljárás gyanúsítottainak száma. Az eljárás alá vontak kivétel nél­kül tagadják, hogy bűncselek­ményt követtek volna el, vala­mennyien szabadlábon véde­keznek Először 2010 augusz­tusában hallgatták ki gyanú­sítottként Tátrai Miklóst, a hozott volna hazánkba 2500 új munkahellyel. „Tisztességgel, be­csülettel, törvényesen tettem a dol­gomat” - hangoztatta. Kiemelte: 2002 óta a jobboldal, különösen annak radikális szárnya meg­megújuló erővel tört a köztársa­ságra, a demokraták pedig nem voltak elég erősek, hogy megvéd­jék azt. Ezért kell most világos üze­netet küldeni: „addig fogunk küz­deni, amíg a demokraták nem lesznek többségben”. A főügyészség szóvivője, Faze­kas Géza visszautasította azokat „a durva csúsztatásokat, melyek ezzel kapcsolatban most vagy ko­rábban elhangzottak”. A főügyész­Nemzeti Vagyonkezelő Zrt volt vezérigazgatóját és Császy Zsolt volt értékesítési igazga­tót. Meggyanúsították még Markó Andrea pénzügyi szak­államtitkárt, a Nemzeti Va­gyongazdálkodási Tanács volt tagját, az egyik értékbecslőt, F. Zsoltot, az MNV egyik vezet& jét, V. Andrást Szintén gyanú­sított az ügyben a külföldi be­fektető jogi képviselője. ség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt 2009 áprilisa óta folytat nyomozást egyes sukorói, albertirsai, pilisi ingatlanok 2008-as cseréje miatt. A nyomo­zást hivatalból rendelték el a Fe­jér Megyei Főügyészség vizsgá­latának jelzése után. Gyurcsány ellen 2009-ben Schiffer András az LMP szóvivőjeként tett felje­lentést hivatali visszaélés gyanú­ja miatt. A T. Ház szeptember 12- én Gyurcsány mentelmi jogának felfüggesztéséről döntött. A megalapozott gyanú szerint egy megbeszélésen a beruházók egyik fő kérése az volt, hogy a be­ruházás céljára kiszemelt ingat­lanegyüttes tulajdonát ingatlan- cserével szerezhessék meg. In­dokként arra hivatkoztak, hogy el szeretnék kerülni a pályázat ese­tén szükségszerűen megjelenő versenytársakat. A főügyészség szerint a cserére vonatkozó dön­tést Gyurcsány törvényi felhatal­mazás nélkül, hatáskörét túllép­ve hozta meg. A versenyeztetést kiiktatta, kizárta a nyilvános pá­lyázat lehetőségét is, hogy ezzel egyoldalú, jogtalan előnyt bizto­sítson a befektetőknek a konku­rencia elkerülésére és az eljárás lényeges gyorsítására. Összesen hét gyanúsított a büntetőügyben Jár a jótállás a fejhallgatóra selejt Olvasónk több mint fél éve-fejhallgatót vásá­rolt, amelynek a két fülre illeszkedő részét összekötő műanyag egyszer csak el­törött. A hölgy nem tudja eldönteni, jár-e neki a jót­állás, mert attól tart, nem rendeltetésszerűen hasz­nálta a terméket. A hölgy csak annyit tett, hogy a fejére akarta illeszteni a készüléket. Nem arról van tehát szó, hogy mondjuk a földhöz csapkodta a termé­ket. Igenis rendeltetésszerű­en használta - egyszerűen csak zenét akart hallgatni az interneten. egy ilyen terméknek, bár nem tartós fogyasztási cikk, nem volna szabad ilyen ha­mar felmondania a szolgála­tot. Levélírónk a bizonylat birtokában érvényesítheti jótállási igényét. A jogsza­bály szerint: ha a kereskedő­vel vitára kerülne a sor, a vá­sárlástól számított fél év után a fogyasztónak kell bizonyí­tania igazát. Vagyis az, hogy a baj oka gyártási hiba, és nem a helytelen használat volt. De erre a megnevezett nagy bolthálózatban valószí­nűleg nem kerül sor. másik hírünk a www.aboltom.com webáruházról szól. Az Or­szágos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) eljárást kezdeményezett ellenük a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnál (NFH). Több fo­gyasztói megkeresés érke­zett ugyanis az OFE-hez a webáruházzal szemben. A panaszok elsősorban a weboldal félrevezető tájé­koztatatásával kapcsola­tosak. az OFE megállapította: a leg­alapvetőbb, jogszabályban előírt fogyasztói informáci­ók is hiányoznak róla. A szervezet szerint a magyar nyelvű, magyar fogyasztók­nak szóló honlap sérti a fo­gyasztók széles körének ér­dekét. ■ Rados Virág kérjük, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer.hu HIRDETÉS Liszt és az orgona - zenében és szóban Nem szokványos körülmények között szólalnak meg Liszt grandiózus orgonaművei a Művészetek Palotája Liszt! Minden tekintetben, programsorozatának október 9-i estjén. Az Orfeusz szimfonikus költemény, a Les Morts, az E-dúr legenda és a monumentális Ad nos, ad salutarem undam mentén szólal meg Fassang László és Mácsai Pál rendkívül népszerű, zenetörténeti legendákat is felelevenítő, kicsit anekdotázó Orgona-sztorijainak alkalomhoz illő előadása, amely a Thüringia- szerte eredeti állapotukban megőrzött orgonáktól lelkesedő Liszt Ferencre emlékezik szórakoztatóan - és egyben ünnepi méltósággal. Rekordnevezés a Budapest Maratonon futóverseny Az Axel Springer dolgozói ismét kiválóan teljesítettek Kitűnő eredményeket értek el az Axel Springer kiadó dolgozói a hétvégén 26. Spar Budapest Nem­zetközi Maraton és Futófesztivá­lon. A női stafétában a 2K nevű csapat tagjaként Szávay Kriszti­na harmadik helyet ért el. Partnere Ko- váts-Megyesi Kriszti­na volt, és három fő helyett csak ők ketten teljesítették a távot, mivel Szávay Krisztina kétszer is futott. Női egyéniben Falvi Krisz­tina a 142. helyen futott be. A női ekiden váltóban az Axel Springer csapata Falvi Krisztina, Nagy Edi­na, Hegedűs Petra, Kemény Kata, Schwang Katalin összeállításban a 33. helyen végzett. A cég dolgo­zói már évek óta több maratoni, félmaratoni versenyen vettek részt eredményesen. A Budapest Maratonra idén re­kordnak számító, 16350 atléta nevezett. A hazaiak mellett 53 or­szágból 2000 külföl­di futó is indult, s az ország legnagyobb szabadidős sportren­dezvényének min­den távjára, a klasz- szikus 42,195 km-re, 30 km-re, a 7 km-es minimaratonra és a 3,5 km-es maratonkára (ami gyalo­golva is teljesíthető volt) egyaránt rekordnevezés érkezett. A mara­toni a nők között Földingné Nagy Judit, a férfiaknál a kenyai Elisha Kiprotich nyerte. ■ ■ Szávay Kriszti­na és Kováts- Megyesi Kriszti' na harmadik. A dobogó harmadik fokán Szávay Krisztina és Kováts-Megyesi Krisztina E53S3 Szaúdi befektetéseket remél útjától Orbán szaúd-arábiába utazott há­rom napra Orbán Viktor miniszterelnök. Az arab vi­lág egyik leggazdagabb or­szágába Orbánnal Matolcsy György nemzetgazdasági, Fazekas Sándor agrármi­niszter is elutazott. A cél a gazdasági kapcsolatok ki­építése, s kedvező hitelek­hez jutni. T. Ház: elmarasztalták a Bajnai-kormányt megszavazta az Ország- gyűlés (233 igen, 101 nem szavazat és 1 tartózkodás mellett) a 2010. évi büdzsé végrehajtásáról szóló tör­vényt. A tavalyi államház­tartási hiány 889 milliárd 474,5 millió forint lett. A törvény rögzíti: a Bajnai Gordon által vezetett szoci­alista kormány költségve­tésében hamis adatok sze­repelnek. A törvényben le­írt főbb számok egyáltalán nem feleltek meg a valóság­nak: a 3,8 százalékos hiány valójában a 7 százalékot is meghaladta volna. Jogerősen elítélték Toroczkait gyülekezési szabadság megsértésének vétségében mondta ki bűnösnek jog­erősen Toroczkai Lászlót a két évvel ezelőtti budapesti melegfelvonulással össze­függésben kihirdetett ítéle­tében a Fővárosi Bíróság. Büntetés kiszabása nélkül 2 év próbára bocsátották. A Hatvannégy Vármegye Ifjú­sági Mozgalom vezetője a felvonulás erőszakos meg­akadályozására hívott fel. Munkába áll a korábbi szóvivő Helyettes államtitkár lett nagy anna a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztéri­um helyettes államtitkára­ként folytatja munkáját - értesült az MTI. A korábbi kormányszóvivő Navracsics Tibor tárcájánál kommuni­kációs szakemberként dol­gozik azzal a stábbal, ame­lyikkel korábban dolgozott. Elhunyt az egyik Nobel-díjra jelölt NÉHÁNY NAPJA meghalt az idei orvosi-élettani Nobel- díj egyik díjazottja, Ralph Steinman, márpedig a díjat posztumusz nem szokták odaítélni. Ezért elkép­zelhető, hogy visszavonják azt. A kanadai tudósnak megosztva Bruce Beutler amerikai és Jules Hoffmann francia kutatóval ítélték oda a díjat.

Next

/
Thumbnails
Contents