Petőfi Népe, 2011. augusztus (66. évfolyam, 178-203. szám)
2011-08-26 / 199. szám
• 1 * KOZELET Tegnapig nem jött reagálás Schmitt Pál államfő szlovák kollégájának írt levelére, amiben kifogásolja, hogy Gasparovics elnök a fasizmus hívének nevezi a felvidéki magyarság két világháború közötti vezetőjét, Esterházy Jánost, aki egyedüliként fellépett a zsidóüldözés ellen, és embereket mentett. Szlovákia ma is háborús bűnösként tartja őt számon. H ■EB3EB* ENSZ BT: ki kap majd nem állandó tagságot? KÜLÖNLEGESEN kemény küzdelem folyik az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2012- 13-as nem állandó tagsági helyéért a pályázó Magyar- ország, Szlovénia és Azerbajdzsán között - mondta Hóvári János helyettes államtitkár. Szerinte az sem lesz tragédia, ha ősszel nem kerülnénk be a BT-be. Tízmilliárdot fordítanak szegény diákokra mintegy tízmilliárd forintot fordít a kormány esély- egyenlőséget célzó pedagógiai, oktatási programokra és a halmozottan hátrányos helyzetű, kiemelten a roma diákok tanulásának támogatására - jelentette be Balog Zoltán államtitkár. Az új támogatás az Integrált Pedagógiai Rendszerhez illő programokból, és az ösztöndíjprogramból áll. A külügyminiszter a nemzet egyesítéséről MARTONYi János szerint „nem mondhatunk le és soha nem is fogunk lemondani a határon kívüli magyarsággal való egységről, a nemzetegyesítés gondolatáról”. A külügyminiszter szerint ez „egy pillanatig nem állítható szembe” az ország európai integrációs politikájával. „Magyarországot a szomszédos országokkal sorsközösség fűzi egybe” - tette hozzá Martonyi János. Martonyi: Ez is integráció Hoffmann Rózsa államtitkár szerint az oktatást nem lehet teljesen a piaci igényeknek alárendelni. Ezért erősítik fel az állami szerepvállalást. Középiskolát is kér az állam tanév Hoffmann Rózsa: Nincs ok sztrájkra - Szigorúbb érettségi Szigorítanák az érettségit, csökkenne az államilag finanszírozott képzésben részt vevők száma, az ön- kormányzatok pedig majd visszavehetnék azokat az iskolákat, amelyeket még el sem vett tőlük az állam. Sztojcsev Iván-Vég Márton A középiskolákat is átvenné az állam az önkormányzatoktól - jelentette be Hoffmann Rózsa. Az oktatási államtitkár csütörtöki sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a pontos szabályozást később dolgozzák ki, ám főszabályként minden iskola az államhoz kerülne. Korábban ez nem volt világos, Tállai András közigazgatási államtitkár múlt héten mindössze annyit mondott: az alapfokú iskolák állami kézbe kerülnek. Megkérdeztük Hoffmann Rózsát, hogy melyik változat lehet a végleges a két ellentmondó kormányzati terv közül, valamint hogy mi lesz a sorsa azoknak az iskoláknak, ahol egyszerre működik általános és középiskola is. Az államtitkár annyit válaszolt: „Ezek olyan részletszabályok, amelyekkel nem érdemes most törődni.” Úgy tűnik, megfelelő kötelezettségvállalás mellett az önkormányzat majd visszaveheti az államtól az iskolák fenntartásának jogát. A közoktatás finanszírozásában jelentős változás, hogy a jövőben a pedagógusok közvetlenül a kincstártól kapnák a bérüket, azt pedig az állam garantálná, hogy időben meg is kapják. Hoffmann Rózsa ezzel kapcsolatban szóba hozta a készülő pedagógusi életpályamodellt is, amely előreláthatólag 2013 szeplevélben fordult az oktatási államtitkár azon települések önkormányzataihoz, ahol pénzhiány miatt problémák adódtak a tankönyvszállítással. Hétfőig várja Hoffmann Rózsa az önkormányzatok válaszát arra, milyen módon tudják megoldani a kialakult temberétől lépne életbe és idővel béremeléssel párosulna. Közölte azt is: „biztosan ígérheti”, hogy nem vonnak ki pénzt a közoktatásból. Arra a felvetésre, hogy a szakszervezetek a tanévkezdésre korábban akár sztrájkot is kilátásba helyeztek, Hoffmann Rózsa azt mondta: erre nincs ok. Az érettségi értékelési szintjét is fokozatosan szigorítják, mert a tárca szerint csupán látszat, hogy a mostani érettségi eredmények elfogadhatóak. „A mi érettséginkben az elégséges szintjét 20 százalékban határozzák meg, miközben az egészséges szint világszerte 50 százalék. Ha nálunk helyzetet. A probléma 27 települést érint, és országos szinten 100 millió forintos tételről van szó. Az államtitkár úgy fogalmazott, a probléma meg fog oldódni, több önkormányzat nyilatkozott már úgy, hogy mindenképpen előteremtik a szükséges forrásokat. az elégséges szint 50 százalék lenne, akkor itt is megbukott volna a gyerekek fele, mint ahogy ez Romániában történt” - mondta a KDNP-s politikus. Azért kell felemelni a szintet, hogy fent lehessen tartani versenyképességünket. A felsőoktatással kapcsolatban Is tett Hoffmann Rózsa sokakat érintő bejelentést: csökkentik az egyetemek államilag finanszírozott helyeinek számát. „A felsőoktatásban résztvevők számát nem akarjuk csökkenteni, de valószínű kevesebben mehetnek államilag finanszírozásra, ám más fizetési konstrukciók mentén tanulhatnak” - szögezte le Hoffmann. A gimnáziumba menők számát nem akarják csökkenteni, de követelményekhez kötik, mert ott „keményen és komolyan kell tanulni”. Az államtitkár szerint eddig komoly probléma volt, hogy az oktatásügyet úgy értelmezték, mint aminek a I piac érdekeit kell kiszolgálnia. A későbbiekben az állam fog diktálni. Az oktatási törvény a következő kormányülés témája lesz, a felsőoktatás szabályozása szeptemberben lehet a kabinet előtt. És mi lesz a tankönyvekkel? Újabb gyilkosság nyomaira bukkantak a csepeli erdőben Három szálon indult el a rendőrségi nyomozás a csepeli hajléktalangyilkosság ügyében. Az ügyben először megszólaló Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) csütörtökön közölte, a három különálló ügy között személyi ösz- szefüggés van. Emellett már nyomon vannak egy vélhetően tavaly meggyilkolt diósdi férfi ügyében is, akinek holttestét még nem találták meg. A rendőrök egyelőre hallgatnak arról, mi is történt pontosan. „Kezdeményeztük a Csepelen kihantolt holttestek ügyéhez kapcsolódó emberölési ügyben meggyanúsított férfi előzetes letartóztatását” - közölte az NNI életvédelmi osztályának vezetője. Deme Tamás elmondta: Cs. Jánost körülbelül egy évvel ezelőtt történt gyilkossággal gyanúsítják, akkor egy diósdi férfit öltek meg. Egyelőre nem tudják a nyomozók, az övé lehet-e az eperfóldi gödörből augusztus 11- én kihantolt négy holttest egyike, vagy pedig az erdőben máshol kell keresni. A diósdi férfi megöléséről a gödörből megszökött túlélő erdélyi fiatalembertől szereztek információkat, amikor a kirablása miatt nyomoztak. ■ Már nyomon vannak a zsaruk a tavaly megölt diósdi férfi ügyében is. Külön kezelik tehát az erdélyi fiatalember augusztus 3-ai elrablását. Emiatt három embert gyanúsítanak. Egyiküket, B. Józsefet még azon a napon elfogták, amikor a férfinak sikerült megszöknie. A másik két embert egy napra rá fogták el. Egyikük a szerbként ismert, bizonytalan állampolgárságú férfi, aki a rendőröknek N. Alexanderként mutatkozott be. A másik a fiatalkorú B. Amanda, aki Drágán élettársa volt. Mindhárman tettek szűkszavúbb vagy bővebb vallomást, és elismerték az erdélyi férfi kirablását. Az elásott holttestek ügyében ismeretlen tettesek ellen folyik a nyomozás több emberen elkövetett emberölés miatt. ■ Nemzetbiztonsági bizottság előtt a Magyar Sziget A verőcei Magyar Sziget rendezvényen elhangzott gyűlölködő kijelentésekkel kapcsolat- J ban tartott rendkívüli zárt ülést j a nemzetbiztonsági bizottság. Meghallgatták a belügyi tárca, a terrorelhárítás és az Alkotmányvédelmi Hivatal beszámolóját. „Helyes, hogy folynak vizsgálatok, de jelenleg úgy tűnik, lehet ilyen kijelentéseket tenni következmények nélkül”- mondta Vadai Ágnes, a testület MSZP-s elnöke. A Jobbik szerint az ügynek sokkal nagyobb a füstje, mint a lángja. „Fölösleges ezen ennyit rugózni” - mondta Mirkóczki Ádám képviselő. A Jobbik elhatárolódik a szóban forgó kijelentésektől. ■ Csak 3 testükön át! Élőlánccal hiúsítottak meg a civilek egy budaörsi árverezést. A devizahiteles Kovács Istvánnak, a Magyar Szociális Fórum szervezőjének érdi otthonát akarták eladni, ám a civilek benyomultak az árverezési irodába, kiszorítva onnan a vevőket. Az élőláncban kisebb pártok vezetői is vettek részt, köztük Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke (a fotón középen). Kadhafi magával vihette a líbiai aranytartalékot? Az Arab Liga a líbiai nép legitim képviselőjének ismerte el a Kad- hafi-elíenes felkelők alakította Átmeneti Nemzeti Tanácsot (ÁNT). Líbia visszafogadása várható volt azok után, hogy az Arab Liga tagállamainak külügyminiszterei már márciusban egyhangúlag illegitimnek minősítették Moammer Kadhafi rendszerét. A líbiai központi bank volt elnöke szerint a bukott diktátornál van az ország tízilliárd dollárnyi aranytartalékának egy része, amelyet igyekszik pénzzé tenni. Ferhat Beng- dara azt is mondta, hogy a líbiai vezető nemcsak a biztonságát akarja így szavatolni, hanem zűrzavart is akar kelteni. A líbiai bankszámlákat február 26-án zárolták ENSZ-határozattal, amely az ellenzék elleni brutális megtorlás miatt kemény szankciókkal sújtotta Kadhafit, a családját és a környezetét. Nem sokon múlt az ezredes elfogása. Az egyik kommandós egység rajtaütött Tripoli központjában egy házon, ahol hírszerzés szerint menedéket keresett a volt líbiai vezető. Kadhafi eltöltött legalább egy éjszakát ebben a házban, bár azt nem tudni, hogy ez most volt-e. A líbiai vezető eltűnt Tripoli rezidenciájából, amelyet kedden elfoglaltak a felkelők. ■ Tegnap nem sokon múlott az ezredes elfogása.