Petőfi Népe, 2011. február (66. évfolyam, 26-49. szám)
2011-02-08 / 32. szám
PETŐFI NÉPE - 2011. FEBRUÁR 8., KEDD 3 MEGYEI KORKÉP • VELEMENY Útjavítást, több lámpát kérnek dunavecse A Kölcsey utcában egymást érik a kátyúk, balesetveszélyes a közlekedés. Az ott lakók szeretnék elérni az önkormányzatnál az úttest javítását, valamint azt is, hogy a Bajcsy-Zsi- linszky utcától az 51-es útig több közvilágítási lámpát szereljenek fel. Kérelmükről szerdán délután dönt a városi szenátus. Tárgyalnak még egyebek közt a csapadékvíz közterületekről való elvezetéséről, a hulladék- hasznosító üzemről és az idei költségvetésről. (M. J.) 2 x 3 dán grafikus művész kecskémét Hat dán garfikus munkáiból nyílik kiállítás ma este a Dán Kulturális Intézetben. A 2xHárom című tárlatot Hanne Tornoe, az intézet igazgatója nyitja meg, 17.30-kor. (R. j.) Nyelvi hetek a Ward Máriában KECSKEMÉT Többéves hagyomány, hogy a kecskeméti Ward Mária leánygimnáziumban nyelvi hetet rendeznek, ezúttal a farsang és a tavaszvárás jegyében. Ennek keretében tegnap a diákok az elmúlt hónapok külföldi csereprogramjairól számoltak be, többek között a párizsi, a londoni, a drezdai és a New York-i élményeiket is meghallgathatták a résztvevők. Ma Ki mit tud? elnevezéssel vidám jeleneteket adnak elő a tanulók. Szerdán az angol, a német, az olasz és a francia népszokásokról, néphagyományokról lesz szó az előadásokon, csütörtökön pedig táncház színesíti a heti programot. (S. H.) Rekviem egy álomért KISKUNFÉLEGYHÁZA A Nagy Attila Filmklub szervezésében a Rekviem egy álomért című amerikai filmdrámát vetítik csütörtökön, az Öreglaktanyában. (H. I.) További hírek a BAON.hll hírportálon msr* BÜHi Csak a szálló port nem méri a Rákóczi-iskolánál lévő automata monitorállomás Méretleniil száll a por környezetvédelem Legközelebb Szolnokon monitoroznak ► Folytatás az 1. oldalról- jelenleg a 2009-ben mért adatok állnak az önkormányzat rendelkezésére, a tavalyi mérési eredmények legkorábban au- gusztusra-szeptemberre lesznek feldolgozva - tudtuk meg Gőzön Tamástól, az önkormányzat környezetvédelmi munkatársától.- Az Árpádvárosban 2009 októbere óta működik egy automata monitorállomás is, ennek adatai naprakészen láthatók az OLM honlapján. Ez az állomás méri a levegő szén-dioxid-, nitro- gén-dioxid- és ózontartalmát, a m BJ önt zavarja a por? Szavazzon honlapunkon / ma 16 óráig: BA0N.hu ^ A szavazás eredményét a következő számunkban közöljük. szálló por mennyiségét viszont nem. A monitorállomást az Alsó -Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség telepítette és üzemelteti. Az önkormányzat ígéretet kapott arra, hogy amint lesz rá pályázati forrás, a felügyelet beszerzi azt a légszennyezettség-állapotot mérő műszert, amely a kisméretű szálló por (PM10) adatait ellenőrzi. A távlati terv az, hogy a monitorállomás által mért adatok megjelennek egy digitális kivetítőn a polgármesteri hivatal földszinti, építéshatósági ügyfélfogadójának kirakatában. A szálló por mennyiségét egyedül a Balaton utcai műszer méri. 2009-ben az átlagkoncentráció éves szintje a határérték alatt maradt. A tavalyelőtti levegőjellemzésből kiderül: a szállópor-vizs- gálat során az 56 mérési napból 5 alkalommal rögzítettek határérték-túllépést. Vagyis a levegő nem egész évben, (■_■>.H csak időszakosan szennyezett. De hogy a szálló por koncentrációja éppen meghaladja-e a kritikus értéket, arról a folyamatos mérések hiányában Kecskeméten nincs adat. A szegedi székhelyű környezetvédelmi felügyelőségen megtudtuk: a több mint két éve működő automata monitorállomás Miskolcról került Kecskemétre. Szállításához, elhelyezéséhez nagy segítséget nyújtott az önkormányzat. Egy porkoncentrációt mérő műszer piaci értéke 5-10 millió forint, amire nem futja a felügyelőségnek. Pályáznak forrásra, amint lesz pénz, elsőként a kecskeméti mérőállomás fejlesztésére szánják. A dél-alföldi régióban egyedül Szegeden folyamatos a szálló por mennyiségének mérése. Ugyanez legközelebb Szolnokon és a fővárosban működik. ■ Popovics Zsuzsanna Kecskemét az egyik kakukktojás országszerte több mint ötven mérőállomást működtet az OLM. Négy helyen nem mérik a szálló port, ebből az egyik Kecskemét. Budapesten 12, Debrecenben, Miskolcon és Pécsen 3-3 helyen folyamatos a porkoncentráció monitorozása. Két aljegyzővel erősödhet a hivatal Két aljegyzőt keres Kecskemét. A pályázatok kiírásáról szerdán dönt a képviselő-testület. Az előterjesztés egy részlete szerint: „A kiterjedt intézményrendszer koordinációjából adódó speciális feladatok adminisztratív vonatkozásban is jelentős többletterhet rónak a polgármesteri hivatalra és annak vezetőjére: a jegyzőre, valamint helyettesére, az aljegyzőre.” Az indoklás további része szerint egy tavalyi törvényi változás lehetővé teszi, hogy a megyei jogú városokban több aljegyző is működjön. A sikeres pályázók akár április elsejétől munkába állhatnak. ■ G. Z. PANCSICS ■dl HAJNALKA Szemet szúr a por a por száll. Az olyan. Különösen ilyenkor, tél végén feltűnő ez: a hó már elolvadt, de a tavasz, a rügyfa- kadás még várat magára. Ilyenkor szürke a világ, szürkék a városok, az utcák, és szürke a kedvünk is. Jobban a szívünkre vesz- szük, ha az arcunkba kapjuk, és rögtön szemet szúr a szálló por. szakemberek szerint az igazán veszélyes az apró, a 10 mikrométernél kisebb átmérőjű szemcsékből álló szálló por, mely akár asztmát és tüdőrákot okozhat. Ez a szmog egyik összetevője is. No ennek a koncentrációjáról nincsenek naprakész adatok az egész megyében. Mert a mérésére képes és alkalmas állomás legközelebb Szegeden vagy Szolnokon van. Ha lesz pályázati pénz, akkor lesz Kecskeméten is. Addig próbáljunk meg örülni annak, hogy tavalyelőtt a szálló por koncentrációja átlagosan az egészségre káros határérték alatt maradt. A tavalyi adatokat majd augusztusban kapja meg a kecskeméti önkormányzat. most még az vigasztalhat minket, hogy a hamarosan érkező böjti szelek kisöprik a rossz levegőt a városokból. Ha szerencsénk van, nem lesznek nagy viharok, és a háztetőkön maradnak a cserepek. Viszont a szél talán elviszi a szürke hangulatunkat is, és hátán hozza a tavaszt. első biztató jel lehet, hogy Tüskevár gólyája a hétvégén hazatért afrikai nyaralásából. A madár mindig korán érkezik, de ennyire azért nem szokott igyekezni. A helyiek azt mondják: békát sem talál még, de elfoglalta fészkét, és lelkesen kelepel. Ez a természetvédelmi szakemberek szerint egyértelmű jele annak, hogy a költési szezonra készül. Mi pedig a tavaszra. Egy rettegett betegség, az érszűkület rejtélye és kezelése nashwan Parasound A gyógyítás egy egyszerű, fájdalommentes, beavatkozással nem járó műszeres vizsgálat Jó hírünk van: ma már az érszű- kületesek számára van esély a gyógyulásra abban az esetben, ha időben orvoshoz fordulnak. Ez fontos az érszűkületromlás megállítása szempontjából, de legalább annyira nagy jelentősége van a szövődményes betegségek kialakulása miatt. Kellő óvintézkedésekkel megelőzhetők az olyan súlyos szövődmények, mint a szívinfarktus, az agyvérzés, az agyi infarktus, a végtagi üszkösödés és az ebből fakadó végtagi amputáció. Sajnálatos tény, hogy hazánkban évről évre növekszik a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők aránya. Az Európai Unió tagállamai között Magyarország a szív- es érrendszeri betegségek gyakorisága tekintetében az első helyen áll. Ennek egyik fő oka a helytelen életmód és táplálkozás. Az érszűkület kialakulása hosszú éveken át tartó, alig észrevehető folyamat. A lábakban megjelenő érszűkületnek négy stádiuma van, súlyosságtól függően. Legenyhébb formájában panaszok, tünetek nincsenek, csak műszeres vizsgálatokkal lehet a betegséget kimutatni. A beteg1 H nASHWAN-PARASOUND Az eljárás megkezdése előtt és után is orvosi vizsgálat történik ség folyamatának második stádiumában terheléskor, járáskor jelentkezik a lábikrában vagy a combban, esetlegesen far táján fájdalom vagy görcs, ami a beteget megállásra kényszeríti. Rövid, 1-2 perces pihenés után a fájdalom szűnik, és a járás folytatható. A harmadik stádiumban már nyugalomban, főleg fekvő helyzetben, éjszaka lép fel lábfájdalom. Az utolsó, negyedik stádiumban gangraena, vagyis üszkösödés alakul ki, jelezve a szövetelhalást. Az érszűkület kialakulásában szerepet játszó kockázati tényező: a magas vérnyomás, a dohányzás, a családi halmozódás (örökletes), a cukorbetegség, a magas koleszterinszint, a megnövekedett vérzsírszint, a túlsúly, a stressz, az életkor, a mozgásszegény életmód és az állati zsírban dús ételek fogyasztása. Ma már esély nyílt a javulásra az érszűkületesek számára. Az új fizioterápiás eljárás az ország számos nagyvárosában elérhető, így Kecskeméten is. A kezelőcentrumokban a Nashwan Parasound-eljárás segítségével a páciensek döntő többségénél jelentős javulás érhető el. A diagnózis és a kezelés egy egyszerű, fájdalommentes, beavatkozással nem járó műszeres vizsgálat, melyet egy húsz kezelésből álló, fájdalommentes kúra követ, napi egy alkalommal. Az esetenként félórás kezelések többek közt a mellékerek keringésképzésére serkentik a szervezetet. Az ennek köszönhetően kialakuló érpályák átveszik a beszűkült főér funkcióját. Egyben javul az érfalak tápanyagfelvétele, azaz visszanyerik rugalmasságukat, ami jelentőséggel bír az érelmeszesedés késleltetésében, megelőzésében. ▲ TOVÁBBI FELVILÁGOSÍTÁS ÉS IDŐPONT-EGYEZTETÉS: www.medhungary.com Tel.: 06-30/576-8487, 06-20/541-1466, 06-70/290-3216, 72/551-714