Petőfi Népe, 2011. február (66. évfolyam, 26-49. szám)
2011-02-08 / 32. szám
4 PETŐFI NÉPE - 2011. FEBRUÁR 8., KEDD KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Kényszerű megszorítások lakitelek Nem kapnak cafetériát idén a pedagógusok Míg 2006-ban 30 ezer néző ült be a vetítésekre, 2010-ben már 14 ezer látogató sem jutott a körülbelül 1500 előadásra. így a jegybevételek már nem fedezték a kiadásokat, a vállalkozó pedig nem tudta tovább kompenzálni a hiányt. Az üzemeltető azért sem folytatta, mert meglátása szerint már nem számíthatott az állami szervezetek támogatására sem. A központi támogatás biztosította a Petőfi mozi működési költségének harmadát, így ennek a pillérnek a kiesése nagy gondot jelentett. Turcsányi Zoltán harmadik indoka az volt, hogy a szerződés ellenére novemberig nem kapta meg a 2010-es önkormányzati támogatást (vélhetően Idekapcsolódik a közgyűlés e hét szerdai ülésének „Előterjesztés a városi mozi üzemeltetéséből eredő térítési igény tárgyában” című napirendi pontja is, melyet zárt ülésen fognak tárgyalni a képviselők). A képviselő-testület decemberben hozzájárult a szerződés közös megegyezéssel való megszüntetéséhez, egyben február 8- ai határidővel pályázatot is hirdetett a Petőfi mozi működtetésére. A város által elvárt minimális üzemeltetési díj évi 1,3 millió fo- rint+áfa, a jelentkezőknek vállalniuk kell az art moziként való működtetést, a győztesnek pedig a díj egyötödének kaucióként való kifizetését. Ma 11 óráig lehet még benyújtani a pályázatokat. ■ Hraskó István Az intézményi dolgozóknak adható cafetéria ösz- szegéről vitáztak a legtöbbet a lakiteleki képviseló'k a testület legutóbbi ülésén, a költségvetés megszavazása előtt. Eldőlt: idén nem kapnak ilyen juttatást az önkormányzati alkalmazottak. Hraskó István Azt már tavaly decemberben tudni lehetett, hogy nehéz év elé néz a nagyközség. A 2011-re vonatkozó költségvetési koncepció ugyanis ijesztő képet mutatott: a tervezett kiadások 217 millió forinttal haladták meg a bevételeket. Többek között azért, mert 2011-ben 40 millióval kevesebb helyi adóval számolhat az 1,9 milliárd forint költségvetésű ön- kormányzat, és idén kell visszafizetnie egy 30 milliós működési hitelt is. A hatalmas hiány csökkentése érdekében jó néhány kényszerű megszorításról már a költségvetés tárgyalása előtt, januárban döntött a képviselő-testület. Például létszámleépítésekről: a művelődési háznál és a polgármesteri hivatalban is megszűnik egy-egy, cf gondozási központban pedig két és fél státus. A rendkívüli segélyekre évente több millió forintot fizetett ki az önkormányzat, ezeket a kiadásokat is visz- szafogják: indokolt esetekben is csak legfeljebb 1 millió forint céltartalékot lehet fordítani ilyen célra. A bölcsődei étkezési díj 305-ről 447 forintra emelkedett. A háziorvosok, a gyerekorvos és a fogorvos eddig az általuk befizetett iparűzési adó mértékének megfelelő támogatást kapott a községtől. Ez a jövőben megszűnik, mint ahogy az orvosoknak maguknak kell majd fizetniük a rezsit is. A legutóbbi testületi ülésen helyben hagyták a képviselők a kommunális adó évi 11 ezer forintról 17 ezer forintra való emelését is. Majd sorra került a faluban állandó beszédtémát jelentő közalkalmazotti cafetéria kérdése. Tudott volt ugyanis, hogy tervben van ennek csökkentése, illetve eltörlése. A költségvetés tervezetében már nem is szerepelt az intézmények dolgozóinak korábban biztosított havi 12 ezer forintos juttatás. Olajos István nemzeti fórumos képviselő egyben az Eötvös-is- kola vezetője kijelentette: egyetért a komoly megszorításokkal, a költséghatékony működéssel, de véleménye szerint már nem lehet több terhet rakni a pedagógusokra, és örökké a hivatás- tudatukra alapozni. - A maradék jókedvük is elmegy a tanítástól, mert minden nyűg rájuk szakad - jelentette ki az igazgató, indítványozva, hogy legalább havi 6 ezer forintos cafetériát kapjon a több mint száz lakiteleki közalkalmazott. Madari Andor alpolgármester (Nemzeti Fórum) kiemelte: számos önkormányzat a lakitelekihez hasonló gondokkal küzd. Kalócz Antal független képviselő úgy vélte: az elvonás biztosan rosszulesik a tanároknak, de még mindig jobb, mintha csődbiztost rendelnének ki az önkormányzathoz. Rácz Péter (független) havi 3 ezer forintos cafetériát javasolt.- A kialakult helyzetért mindannyian felelősek vagyunk, az egész ország. Ki kell mondani: egy megszállt országban élünk, ahonnan a megszállók csak viszik ki a pénzt. Ha például mindenki a helyi boltban, és nem a bevásárlóközpontban vásárolna, több iparűzési adó folyna be- jelentette ki Felföldi Zoltán polgármester. Hangsúlyozta: a megszorításokra nem azért van szükség, mert a testület ellenérzésekkel viseltetné a pedagógusok iránt, hanem a pénztelenség okán. - Az én családomban is nyolc pedagógus van. Mégis felelős gondolkodóként kell dönteni, szem előtt tartva, hogy miből finanszírozzuk a kiadásokat- mondta a polgármester. Hozzátéve, hogy a tervezettől való semmilyen eltérést nem tud el- ! fogadni. A testület végül a 6 ezer és a 3 ezer forintos indítványokat is elvetette, majd a költségvetést- a cafetéria nélkül - 6 igennel, 1 ellenszavazat mellett elfogadta. ■ A maradék jókedvük is elmegy a tanítástól, mert minden nyűg rájuk szakad. A vállalkozó visszaadta a mozit - keik majd valakinek? A központi támogatás biztosította a mozi működési költségének harmadát. Gimis szalagozó Kiskunfélegyházán telt ház mellett tartották a Móra Ferenc Gimnázium végzős diákjainak szalagozóünnepségét a KÉSZ Aréna Sport- csarnokban. Miután a végzős diákok megkapták az elmúlt négy évet jelképező kék szalagot, a harmadikosok vidám műsorral kedveskedtek a balla- góknak. A színvonalas előadásokat a végzősök közös tánca zárta. (V. P.) Úgy tűnik, továbbra is mozi nélkül maradnak a félegyháziak: a határidő lejárta előtt egy nappal még egyetlen jelentkező sem akadt a városi filmszínház üzemeltetésére kiírt pályázaton - tudtuk meg tegnap délelőtt a kiskunfélegyházi önkormányzattól. A város tulajdonában lévő háromtermes, összesen 180 férőhelyes Petőfi mozit 2001 óta működtető vállalkozó már tavaly novemberben jelezte az önkormányzatnak: a jövőben nem tudja folytatni az üzemeltetést. Döntésében a legnagyobb súllyal az art mozi látogatottságának drasztikus visszaesése játszott szerepet. Drágább buszjegy, olcsóbb bérlet Félegyházán? Nyolc órán át olvastak Móra műveiből Kiskunfélegyháza A díszvendég az író dédunokája, Vészits Andrea volt Szerdán a helyi buszközlekedés díjairól is dönt a félegyházi képviselő-testület. így változhatnak a 2007 óta érvényes árak, melyek a csongrádihoz és a bajaihoz képest alacsonyabbak, a halasihoz képest viszont magasabbak. Az előterjesztés a vonaljegy árát az eddigi 90-ről 100 forintra javasolja emelni. A teljes árú havi buszbérlet díja viszont csökkenne, 2550-ről 2500 forintra. Ezzel a bérletváltást és a rendszeres utazást szeretnék ösztönözni Félegyházán. A kedvezményes bérlet árát 810 forintról 850 forintra emelik, ha a testület is megszavazza. A módosítások idén június 1-jén lépnének hatályba. ■ H. I. Felolvasással emlékeztek nyolc órán keresztül folyamatosan, Móra Ferenc műveiből olvastak fel részleteket hétfőn a félegyházi diákok a Petőfi Sándor városi könyvtárban, az író- újságíró-muzeológus halálának 77. évfordulója alkalmából. „Móra Ferenc mindannyiunk példaképe. Akarás, küzdés, áldozat és becsületesség árad műveiből” - e szavakkal nyitotta meg a felolvasónapot Laczkóné dr. Szabó Klára, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület elnöke. Majd az író nevét viselő gimnázium, a Darvas JóKözel háromszáz diák vett részt az irodalmi megemlékezésen zsef, a Dózsa György, a József Attila, a Constanti- num, a Batthyány Lajos és a Platán-iskola tanárai, illetve diákjai álltak a mikrofon mögé. Közel háromszáz, általános iskolás korú tanuló vett részt az irodalmi megemlékezésen, melynek díszvendége Móra dédunokája, a forgatókönyvíró Vészits Andrea volt. Ma 10 órakor a Daru utcai Móra-szobornál, 13 órakor az író szülőházánál lesz koszorúzás, 14 órakor pedig a művelődési központban adnak elő emlékműsort a félegyházi diákok. ■ H. I. Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő FELSŐ-KISKUNSÁG DÉL-PEST MEGYE Kedd KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Szerda BÁCSKA Csütörtök KECEL, KISKÖRÖS ÉS SOLTVADKERT Péntek KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE Szombat BAJA KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Szerkesztő: HRASKÓ ISTVÁN Kiskunfélegyháza, Kossuth Lajos u. 3. Telefon: 76/433-308 Egyetemi és főiskolai képzés indul Félegyházán Újabb felsőfokú képzés indul Kiskunfélegyházán. A bővülő lehetőségekről tárgyalt Kapus Krisztián polgármester és dr. Tóth Tibor, a Facultas Felsőoktatási Centrum vezetője. Félegyházán három éve indult el a felsőoktatás. A Pannon Egyetem a volt Petőfi általános iskolában nyitotta meg képzési helyét. Idén szeptemberben nemzetközi tanulmányokkal és mesterképzéssel bővül a választható szakok köre. Ugyanakkor ősztől a Szolnoki Főiskola is képzési helyet indít Kiskunfélegyházán - mondta el sajtótájékoztatóján Kapus Krisztián. Kereskedelem és marketing, nemzetközi gazdálkodás, illetve turizmus és vendéglátás szakok közül választhatnak a félegyházi és környékbeli diákok. A polgármester szerint ez azért is fontos, mert sok diák azért nem tanulhat főiskolán vagy egyetemen, mert nem tudják kifizetni az útiköltséget és az albérlet árát. így viszont helyben tanulhatnak államilag finanszírozott, piacképes szakokon. ■ V. P. Újabb két utcában nem lehet majd cigizni a városban? További két utcára kiterjesztik a 2009 novemberében bevezetett dohányzási tilalmat Kiskunfélegyházán, ha ezt a képviselő-testület is megszavazza. Jelenleg tilos cigizni, pipázni a bölcsődéktől, óvodáktól, iskoláktól, szociális intézményektől és sportlétesítményektől számított 60 méteres körön belül, ezenkívül a kulturális és közművelődési intézmények épülete előtt, a járdán. Ugyanígy nem engedélyezett a dohányzás a játszótereken, a temetőkben, a buszmegállókban, a templomok 30 méteres körzeté- ben, a legalább harmincfős vagy leginkább gyermekek számára szervezett rendezvények területén, és a vásárokban sem. Továbbá a Hősök parkjában, a Móra Ferenc téren, a Szent János téren, a Szent István téren, a Béke téren, a Petőfi téren és a Kossuth utcán. A szerdai testületi ülésre készült előterjesztés a Gorkij utcára (a hozzá tartozó két belső udvarral együtt) és a Pázmány utcára terjesztené ki a cigarettastopot Aki a tilalmat megszegi, háromezertől harmlncezerig terjedő helyszíni bírságot kaphat az intézkedő rendőrtől vagy a közterület-felügyelőtől. ■ H. I.