Petőfi Népe, 2010. december (65. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-30 / 303. szám
7 2010. DECEMBER 30., CSÜTÖRTÖK GAZDASÁG Több iskolatej a gyereknek 20ii Támogatás kérhető - Feldolgozókat vonnak be a programba Örül a tejnek. Egy tanítási napon 2,5 deci tejet vagy tejkészítményt, ömlesztet sajtot kaphatnak a gyerkőcök - óvodások és kisiskolások Alapítványokat szüntet meg, alakít át a kormány Nonprofit gazdasági társaságok és központi költségvetési szervek veszik át annak a harmincöt, a kormány által létrehozott alapítványnak és közalapítványnak a feladatait, amelyek megszüntetését kormányhatározat tűzi célul. Megszűnik a többi között az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány, a Fogyatékos Személyek Esély- egyenlőségéért Közalapítvány, a Gandhi Közalapítvány, az Ipar- fejlesztési Közalapítvány, a Magyar Kultúra Alapítvány, a Nemzeti Üdülési Alapítvány és a Nemzetközi Pető András Közalapítvány. Az új közhasznú szervezetek megalapításáról az állami vagyon felügyeletéért felelős tárcavezetőnek kell gondoskodnia. A megszűnő/átalakuló 56-os Kutatóintézet Közalapítvány; a Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány; az Emberi Jogok Magyar Központja Közalapítvány; a Habsburg-kori Kutatások Közalapítvány; a Hajléktalanokért Közalapítvány; a Határon Túli Magyar Oktatásért Apáczai Közalapítvány; a Környezetgazdálkodási Oktatási Fejlesztésért Alapítvány; a Magyar- országi Cigányokért Közalapítvány; a Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány stb. feladatait is más formába szervezik, többük alapítói jogait tárcavezetőkhöz rendelik: Több alapítvány eddigi gazdálkodást ijs, átvilágítják. ■ Az iskolatejprogram 2011 évi folytatásáról szóló vidékfejlesztési minisztériumi rendelet január elsejétől hatályos, a támogatást már a tejfeldolgozók is igényelhetik - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium szerdán az MTI-vel. AS-összefoglaló A szaktárca közleménye szerint 2011-ben 800 millió forint jut az iskolatejprogram támogatására. A program keretében eddig Magyarországon a gyermekeknek csak mintegy tíz százaléka kapott naponta egy pohár tejet ingyen. Az új minisztériumi rendelettel ez a kör bővülhet. A támogatás segítségével tanítási napokon 2,5 deciliter tej, azzal egyenértékű ízesített tejkészítmény vagy ömlesztett sajt juthat el a magyarországi óvodásokhoz és iskolásokhoz. A támogatás mértéke az intézményfenntartó székhelye szerint változik. A 2011-ben az intézményfenntartókon túl azok a tejfeldolgozók is igényelhetik a támogatást, akik piaci lehetőséget látnak a Uniós átlag alatt Magyarországon a tej és tejtermékek fogyasztása jóval elmarad az EU-s átlagtól és az egészségi szempontból indokolt értéktől. Az iskolatej: program 2004 óta segít uniós és állami támogatással, hogy a tejtermékek fogyasztási kultúrája már gyermekkorban kialakuljon. Hozzájárul a szükséges fehérje-, vitamin-, ásványianyag- és energia-bevitelhez, rendszeres táplálkozásukhoz. programban. A településeket helyi adóbevételük és hátrányos helyzetük figyelembevételével a rendelet három csoportba sorolja, ez alapján 20, 50 vagy 100 százalékos támogatást kaphatnak az iskolatejprogramra. A szakmai visszajelzések szerint vannak ilyen tejfeldolgozó vállalkozások. Amíg csak intézményfenntartók igényelhettek ilyen támogatást, addig a több hónapos kinnlevőség fizetési problémákat okozott a feldolgozó cégeknek. A tegnap ismertetett új rendelet ezt a problémát orvosolja majd - hangsúlyozza a minisztérium. Április után sem lesznek kilakoltatások EGYETLEN CSALÁDOT SEM lehet utcára tenni tavasszal azért, mert nem bírja kifizetni a megemelkedett lakástörlesztést - közölte a miniszterelnök szóvivője. Szijjártó Péter azt írta: e vállalás jogi szabályozását a kormány kellő időben megalkotja. A moratórium kormányzati hosszabbítását Orbán Viktor már legutóbb jelezte egyik interjújában. Sokan és sokat vásároltak karácsonykor aranyvasárnap és december 24-e között jelentősen nőtt a kiskerforgalom, a válság előtti hangulatot idézték a vásárlások - mondta Vámos György, az OKSZ főtitkára. A forgalom akár 840-850 milliárd forint is lehet decemberben. Januárban lehet magyar-orosz találkozó A következő magyar-orosz találkozóra januárban kerülhet sor a pravoszláv karácsony után - mondta az Indexnek Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter. Az orosz fél legfőképp az energetikai kérdésekre koncentrál a tárgyalásokon, mint például a Szurgut- nyeftyegaz tulajdonrésze a Mólban és a paksi bővítés. Agrárpénzek: kinek mennyi (nem) jut jövőre? A válságot nem nemzeti szólamokkal és 10 éves stratégiával, hanem azonnali likviditást javító intézkedésekkel lehet kezelni - reagált az MSZP szakpolitikusa Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter MTI-s interjújára. Gőgös Zoltán: ahányszor megszólal a miniszter, annyiféle számot mond. Ha igaz, hogy a támogatás 130 milliárddal növekszik, akkor miért kellett a tej- és a dohányágazat támogatását 8 milliárddal csökkenteni, miért kellett a határon túli gazdaszervezetek, az oktatás, a kutatás forrásait megnyirbálni? Arról is beszélhetne a tárcavezető, miért nem fizettek kárenyhítési előleget, pedig megígérték. Fazekas Sándor azt mondta, a megszorítás helyett a növekedés politikája lesz érzékelhető jövőre. Közölte: jövőre a tárcánál 684 milliárd jut az agrárium, a vidékfejlesztés, a vízügyek, a természet- és környezetvédelem finanszírozására, ami közel 20 százalékkal több, mint amennyi 2010-ben erre a célra jutott. Közvetlenül a gazdálkodókhoz az ideinél 130 milliárd forinttal több, 593 milliárd forint támogatás jut majd el 2011-ben. ■ Hétfőn megnyílnak a kormányablakok Hétfőn nyílnak meg 29 helyszínen, tizenkét órás nyitva tartással és háromszáz munkatárssal a kormányablakok. Az integrált ügyfélszolgálati irodákban 29 ügykört lehet majd intézni. „A kormányablak a csírája annak az egyablakos ügyintézésnek, amelyet 2013 végére szeretnénk bevezetni” - mondta tegnap Szabó Erika, a területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkár. A január 3-án megnyíló kormányablakokban például ügyfélkaput lehet nyitni, vállalkozásokkal kapcsolatos ügyeket intézni, családi pótlékot, gyest, anyasági támogatást igényelni és általános tájékoztatást kérni. A nyitva tartás hétfőtől péntekig reggel nyolctól este nyolc óráig lesz. Az integrált ügyfélszolgálati irodák - átmenetileg - a meglévő ügyfélszolgálatokon nyílnak meg, így például nyugdíjfolyósító vagy társadalombiztosítási igazgatóság már meglévő ügyfélszolgálati helyszínein. Az induláshoz 550 millió forintra volt szükség. A tervek szerint 2013. január 1-jétől már nemcsak a megyeszékhelyeken és a megyei jogú városokban, hanem járási székhelyeken is lesznek kormányablakok. ■ HIRDETÉS www.t-mobile.hu Egy apró meglepetés is szerezhet nagy örömet Kétszer annyit mobilozhatsz! * Idén karácsonykor mi is meglepünk téged! Ha év végéig vásárolsz új mobiltelefont akciós karácsonyi kínálatunkból 1 vagy 2 éves hűségnyilatkozattal, kétszer annyit mobilozhatsz ugyanannyiért, mivel 2011. február 28-ig megduplázzuk a hang díjcsomagod alap havi díjában foglalt tartalmakat. Ha díjcsomagod havi díja részben vagy egészben lebeszélhető, akkor ezt most duplán megteheted, ha pedig benne foglalt beszéd-, SMS-, adat- vagy egyéb forgalmakat is tartalmaz, azoknak most a kétszeresét tudod felhasználni. Az akció nemcsak új, hanem meglévő, Arany vagy Platina szintű, hűségnyilatkozattal nem rendelkező ügyfeleink számára is elérhető. Karácsonyi készülékajánlatainkat keresd üzleteinkben! öl december 31 itj örvényes, 0 Ft-nal magasabb havi di|ú díjcsomagok esetén. A dupla benne foglalt forgalmak a szerződés aktiválásától énybo, kivéve a Mix díjcsomagot, ahol a vásárlás utam maximum 72 órában kerül aktiválásra a kedvezmény. A hang díjcsomagban foglalt inpla/asra, amennyiben ugyanazon SÍM kártyán RelaxNet adat díjcsomag is van. I Pontokban. Partner üzleteinkben és ügyfélszolgálatunkon érhetők el. 1430, 06-1/265-9210.