Petőfi Népe, 2010. október (65. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-30 / 253. szám

%fsabal -i Korboszfesztivól* Megtartják a hagyományokat, de újdonságok is várhatók N égy napra, október 28. és 31. között a ho­ni gasztronómiai fővá­rosává válik Békéscsaba. Az idei, XIV. Csabai Kolbász­fesztivál programjairól, új­donságairól Hégely Sándor fesztiváligazgató számolt be lapunknak.- EBBEN AZ ÉVBEN a 14. feszti­vál megrendezésére készülünk, melynek alapkoncepcióján nem kellett változtatnunk: a város la­kosságának életformájához kö­tődő, a valós csabai hagyományt megjelenítő disznóvágás szokás­rendjének a bemutatása úgy, hogy az befogadjon egyéb érté­keket, és turisztikai vonzerővel rendelkezzen - hangsúlyozta Hégely Sándor. Hozzátette, kü­lön értéknek gondolják a civil közösségek, szerveződések ak­tív bekapcsolódását a fesztivál lebonyolításába.- A VÁROS NAGY vendégfogadá­sa ez, alig van olyan család, ame­lyik nem vár ilyenkor rokont, vagy barátot - beszélt a „kolbász ünnepének” lényegéről a feszti­váligazgató. Elmondta, a kiláto­gatóknak ebben az évben sem kell belépődíjat fizetni a Csabai Kolbászfesztivál programjaira. Ugyanakkor számos új elemmel bővítették a ma már 100 ezer embert megmozgató négy napos rendezvényt.- KÖZEL 4000 négyzetméterrel megnőtt a rendelkezésre álló hely nagysága. A fesztivál ideje alatt a Gyulai utat, a sportcsar­noktól kezdve kétszázötven mé­ter hosszan, három sávon lezár­juk. Az így nyert területen kéz­művessátrak, kolbászárusok kapnak további helyet, valamint egy fesztiválszínpadot is felállí­tunk. Ebben az esztendőben elő­ször találkozhatnak a kilátoga­tók a Régi ízek Sátrával. Ezen a helyszínen több száz esztendős, Idén is ingyenesek a kolbászfesztivál programjai, százezer embert várnak. Egyre jelentősebb a fesztivál gazdasági hatása EGYRE JELENTŐSEBBÉ válik a fesz­tivál gazdasági hatása, hiszen több kolbászgyártó üzem itt alapozta és alapozza meg üzleti kapcsolatait, több külföldi cég is részt vesz a kiál­lítás és vásáron. Egyre több románi­ai, szlovákiai kiállításra várják a csabai kolbászt gyártó üzemeket Kiemelt helyet biztosítunk egy önálló sátorban a házi kolbászt engedéllyel gyártó és árusító tu­catnyi kistermelőnek. Értékes színfolt az idei fesztiválon a Kisrét Manufaktúra által gyár­tott és palackozott 50 fokos Csa­bai Házi Pálinka, és az a Pálinka- út, amit békési, békéscsabai és gyulai pálinkafőzdék hoztak létre. A kistermelőkre is gondolunk. monarchia korabeli recepteket készítenek el a séfek a modern csúcsgasztronómia eszközeivel. A hagyományok továbbélését szeretnék azzal is szolgálni, hogy a három 2000 négyzetmé­teres fesztiválsátrat kiváló csa­bai polgárokról, Mokry Sámuel búzanemesítőről, Omaszta Zsig- mond gazdálkodóról és megyei hivatalnokról, valamint Stark Adolfról a Csabagyöngye szőlő nemzetközi hírű nemesítőjéről neveztük el. HÉGELY SÁNDOR elmondta, di­namikusan nyitnak a fiatalok irányába, rétegprogramokat szerveznek, igyekeznek bevon­ni a város mind nagyobb részét a fesztiválba. A már megszo­kott stílusú előadók mellett pénteken fellép a Magna Cum Laude, vasárnap pedig Ghymes koncert zárja a programokat. Ezenfelül ugyancsak az utolsó nap délelőttjén gyermek és ifjú­sági kolbászkészítő versenyen mérettethetik meg magukat a diákok. HAGYOMÁNYTEREMTŐ szán­dékkal, vasárnap csabai ebédre várják a kilátogatókat. Tizenegy és tizenöt óra között valamennyi vendéglátó féláron kínálja majd a kolbászt, a hurkát és a ci- gánkát.- A SZOMBATI versenyre idén rekordszámú, 450 nevezést re­gisztráltunk. Az évről-évre meg­jelenő hírességek mellett egy csapatban gyúr a kolbászkészítő versenyen Vantara Gyula, dr. Görgényi Ernő és Izsó Gábor, Békéscsaba, Gyula és Békés pol­gármestere. Az idei meghívott vendég Orosháza városa, így dr. Dancsó lózsef polgármester is csatlakozik a három település rögtönzött „kolbászszövetségé­hez”. Vasárnap Vantara Gyula felajánlásának köszönhetően 400 nagycsaládost is vendégül látnak a fesztiválon. ▲

Next

/
Thumbnails
Contents