Petőfi Népe, 2010. október (65. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-26 / 249. szám
PETŐFI NÉPE - 2010. OKTÓBER 26., KEDD 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY A restaurátor-műhely titkai Kisiskolások régészkedhetnek Kalocsán Az Eperföldi Általános Iskola nyolcadikosai egy hartai útépítés során talált edény darabkáit próbálják összeilleszteni Fedelet kapnak a helypénzszedők kunszentmiklós Közel hétmillió forint központi támogatást nyert az önkormányzat a vásártéri építkezésre. Egy szociális épületet húznak fel, és várhatóan ebben az évben elkészülnek vele. Ott rendezik be a helypénz- beszedők irodáját, valamint az egészségügyi helyiségeket. (M. J.) Kéttucatnyi témában döntenek az új városatyák Bácsalmás Ma 14 órai kezdettel tartja soros ülését a képviselő-testület. Napirenden szerepel többek között a szennyvízcsatornázás, a külterületi földutak karbantartása, a földprogram és a művelődési ház hasznosítása. Zárt ülésen alapítványokról és az önkormányzati vállalkozásokról is tárgyalnak a képviselők. (J. J.) Találkozó a mellműtötteknek Kecskemét A Nyíri úti kórház onkológiai osztályán tart találkozót a Mellműtöt- tek Bács-Kiskun Megyei Egyesülete ma 13 órakor. A szervezők várják a tagokat és az érdeklődőket. (G. Z.) Jubiláló lelkipásztor baja A vasárnapi istentiszteleten köszöntötték a református hívek Bán Béla lelki- pásztort, aki 20 esztendeje, 1990 októberétől szolgál a bajai gyülekezetben. A jubiláló lelkész ellátja a Református Szeretetszolgálat kezelésében levő bajai Cédrus Szociális Intézmény lelkipásztori teendőit is. (G. Z.) A sorstársak kedvére építkeztek az oviban KUNSZENTMIKLÓS A OlOZgás- sérültek is gond nélkül közlekedhetnek a Petőfi-lakóte- lepi óvodában, hiszen az önkormányzat befejezte az intézmény akadálymentesítését. Az építkezésre 14,4 millió forintot központi támogatásból kaptak. (M. J.) További hírek a BA0N.hu hírportálon MÚZEUMI PUZZLE A Múzeumok Őszi Fesztiváljához kapcsolódva ifjú régészeket képeznek a kalocsai Yiski Károly Múzeumban. Szűcs Brigitta Z.- Mi szükség a múzeumokra? És mit csinál a régész azonkívül, hogy egy kis ecsettel a kezében napokon át a homokot simogatja?- ezeket a kérdéseket gyakran felteszik nekünk a gyerekek - mondja Romsics Imre múzeumigazgató.- A restaurátor-műhely titkaiba épp ezért engedünk betekintést az iskolásoknak. Hogy átlássák az örökségvédelem fontosságát, és szembesüljenek azzal, hogy a régészszakma segítségével az ő múltjuk, az őseik életmódja is a felszínre kerülhet. Egy héten át - naponta többször - másfél-két órás foglalkozásokat tartunk, ahol elmondjuk azt is, hogy minden, ami a föld alatt van, az állam tulajdona, és ha valaki egy csontdarabot vagy egy pénzérmét talál, jelentenie kell a helyileg illetékes múzeumnak. Ezt általában nem tudják. De nem csak drámázunk - mondja a múzeumigazgató.- Lényegében bemutatjuk a leletfeltárás menetét, a környékbeli ásatások eredményeit. Persze, a gyerekek szeme akkor csillan fel igazán, amikor végre az asztalok felett megkezdhetik ► Folytatás az 1. oldalról Borzalmas, családon belüli (nemi) erőszakos büntetőügy tárgyalása kezdődött meg tegnap a megyei bíróságon. A dr. Hubay Attila ügyész által ismertetett vád szerint a korábban állatgondozóként dolgozó 37 éves S. Gábor 2008 decembere és 2009 augusztusa között több alkalommal fajtalankodott akkor 10-11 éves lányával új teleki házukban. A gyermeket meg is fenyegette: ha beszélni mer, elvágja a torkát. Az anyának aztán feltűnt, hogy lánya viselkedése megváltozott: magába forduló a munkát. Az egyik asztalon 4000, a másikon 1600 éves cserépedények maradványai hevernek, ezeket nemrég egy hartai lett, végül a kislány elmondta a történteket. Az anya megkérdezte férjét, igaz-e, amit lányától hallott, ettől kezdve a vádlott az asszonyt is gyilkossággal fenyegette. Tavaly szeptember 8-án hajnalban aztán párnát szorított alvó felesége arcára, majd két kézzel elkezdte fojtogatni a menekülni próbáló nőt, aki elvesztette az eszméletét, az orrából és a szájából is folyt a vér, de nem halt meg. Férje egy fotelban ülve várta, hogy magához térjen. A vádlott reggel elengedte az asszonyt bevásárolni, aki feljelentést tett a útépítés során tártuk fel. Az ügyes kezű csoportok lelkes „puzzle-ázásának” köszönhetően már van néhány vázánk és rendőrségen. S. Gábort a zsaruk a ház melléképületében, egy kötélen lógva találták meg: úgy tűnt, öngyilkos akart lenni. A megyei főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettével, és nevelése alatt álló, 12. életévét be nem töltött személy sérelmére fenyegetéssel, folytatólagosan elkövetett erőszakos közösüléssel vádolta meg. Az apa a bíróságon nem kívánt vallomást tenni, így dr. Sárközy Szabolcs tanácselnök korábbi vallomásait olvasta fel. Ezekből gyakorlatilag az derült ki, hogy a vádlott elfogása után cserépedényünk. A programsorozat végén az egyik kiállítótermünkben bárki megtekintheti majd ezeket. elismerte a fajtalankodást, a lányával való többszöri közösülést és felesége fojtogatását is. A tárgyaláson azzal akart védekezni, hogy gyermekét nem fenyegette meg késével, feleségét pedig csak meg akarta ijeszteni. „Apa behívott a fürdőszobába, és azt mondta, hogy vetkőzzek le, különben elvágja a torkomat. Fájt, és sírtam” - vallotta a kislány, akinek ötoldalas - felolvasott - nyilatkozata részletesen tartalmazta a borzalmakkal teli időszak történéseit. Még a héten ítélet várható a perben. ■ Hraskó István HT.H.KL'M ^ MAGVARVÁRI 1 ANNAMÁRIA Pedagógusdroidok „CSAK" A TOLLTARTÓJÁT dobta pedagógus ismerősöm után egyik tanítványa a múlt héten. Igaz, a középiskolás kölyök azt Is beígérte: ha a tanárnő nem viselkedik rendesen, legközelebb kés is repülhet... A történet nem egyedi, véletlenül sem állíthatjuk: fenti az elvétve előforduló eset kategóriájába sorolható. A magyar oktatási intézményekben már szinte mindennapos az iskolai agresszió, a tanáraik vagy társaik ellen forduló diákok erőszakos fellépése. Vannak, akiket vernek, másokat csúfolnak, megaláznak, zsarolnak, kényszerítenek. A SZEMTELEN VISELKEDÉS, szóbeli fenyegetőzés, káromkodás, tolltartódobás lassan már fel sem tűnik a megfáradt, elnyűtt és tanácstalan pedagógusoknak. la hogy tanítani is kellene? Ugyan! Vannak osztályok - nem kevés számmal -, ahol a tananyag leadásáról, órai munkáról, ott lévő felszerelésről, feleltetésről már csak álmodni mernek a pedagógusok. Ők - lassan - már azt is sikerként élik meg, ha pofon nélkül megússzák az óráikat. AZ EGYRE BRUTÁLISABB, gonoszabb formákat és eszközöket öltő iskolai agresszióra és annak kezelésére egyáltalán nincsenek felkészülve, felkészítve a pedagógusok, az intézményvezetők. A tanárok a legtanácstalanabbak - állítja jelentésében az oktatási ombudsman is. megoldás? Vannak, akik a biztonság és hatékonyság érdekében bekamerázott iskolákat, elektronikus beléptetőrendszert, biztonsági őrök alkalmazását javasolják. Szép, új (középiskolai) világ: bizalom helyett megfigyelőkamera, portás Laci bá’ helyett kigyúrt, kutyás folyosóőr... Na ja. A hús-vér tanárokat meg felválthatnák a pedagógus- droidok. Bíróság előtt a fajtalankodó apa újtelek A közösülést elismerte, a fenyegetést nem Uj halak a Szelidi-tóban A Dunapataji Sporthorgász Egyesület az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan végrehajtotta szokásos őszi haltelepítését a Szelidi-tóban. Vasárnap 30 mázsa, átlagosan másfél kilós pontyot telepítettek hazánk ötödik legnagyobb tavába. Emiatt csütörtökig horgászati tilalom van érvényben Szeliden - tudtuk meg Katona Józseftől, a horgászegyesület vezetőjétől. A mostani telepítéssel együtt már 184 mázsa ponty került idén a Szelidi-tóba. (szbz) Építészetért díj A megyei építészkamara meghívására építészek, levéltárosok és a Kalocsa-Kecskemét Főegyházmegye képviselői tartottak konferenciát a felújított hajósi érseki kastélyban. A rendezvény egyben díjátadó ünnepség volt, melyen Bábel Balázs érsek vehette át a Bács-Kiskun Megye Építészetéért díjat. A konferenciát Bányai Gábor, a megyei közgyűlés elnöke nyitotta meg, és Borbély Lajos, az építészkamara elnöke vezette. Előadást tartott többek között Széphegyi László, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Regionális vezetője, Gyenesei József, a megyei önkormányzat levéltárának igazgatója, és Lakatos Andor levéltáros, történeti muzeológus, a kalocsai főegyházmegye levéltárának vezetője. (R. J.)