Petőfi Népe, 2010. október (65. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-26 / 249. szám
4 PETŐFI NÉPE - 2010. OKTÓBER 26., KEDD KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Igazolatlan hiányzások: hatan az ötvenes határ fölött Hat olyan tanköteles gyerek van Félegyházán, akinek a tanév kezdete óta több mint ötven igazolatlan órája gyűlt össze, további négy diák pedig tíz Fölötti igazolatlannál jár - tudtuk meg Rádiné Tabi Anitától, a kiskunfélegyházi polgármesteri hivatal szociális és családvédelmi osztályának vezetőjétől. Hozzátette: az igazolatlan hiányzás Félegyházán a középiskolai korosztályra jellemző inkább, és nem csak most, de a 14 és 18 évesek között ez általában visszatérő problémaként jelentkezik. Azt nem sikerült megtudnunk, hogy melyik iskolából kerül ki a legtöbb lógós diák. Mint ismert, a családi pótlék - melynek elnevezése tanköteles gyermekek esetében iskoláztatási támogatás - most már bizonyos számú igazolatlan hiányzás esetében megvonható. A tizedik igazolatlan óra után az iskolának kötelessége a lógást jeleznie a település jegyzőjének, a jegyzőnek pedig erről értesítenie kell a szülőt. A kiértesítés mellett felhívják a szülők figyelmét az egyéb következményekre is. Ha az ötven órát eléri az igazolatlan hiányzások száma, a jegyzőnek 15 napon belül döntést kell hoznia az iskoláztatási támogatás felfüggesztéséről, mely a döntést követő második hónap elsejétől válik esedékessé. A felfüggesztés azt jelenti, hogy a szülő ezután nem készpénzben, hanem természetbeni juttatásként kapja a támogatást, a gyermek mellé eseti gondnokot is kirendelnek. A jegyzőnek a törvény értelmében háromhavonta kell felülvizsgálnia az iskoláztatási támogatások megvonását. ■ Hraskó István ANYAKONYV Házasságot kötöttek Dr. Tánczos Bernadett-dr. Dómján Ákos Zsolt, Flóring Katalin- Dora Péter, Mészáros Ildikó- Papp István. Meghaltak Kocsis Ferenc (Szánk), Hencze Sándor (Szabadszállás), Buknicz Pálné Szarvas Margit (Kiskunfélegyháza), Végh Sándorné Csipák Ilona (Bocsa), Fekete Tibor (Bugac), Seres László (Kiskunfélegyháza), Balog Dénesné Pim tér Sára Ilona (Kecskemét), Kis Jánosné Jaksa Ilona (Kiskunfélegyháza), Csapó Istvánná Lu- dányi Rozália (Kecskemét), Grünhút Béla (Kiskunfélegyháza), Farkas Antalné Gémes Erzsébet (Kiskunfélegyháza), Banos Károlyné Szécsényi Piroska (Kecskemét), Tóth László (Kiskunfélegyháza), Balog Alajosné Kovács Anna (Városföld), Tóth Mihályné Tóth Terézia (Kiskunfélegyháza), Gulyás Antalné Babar Ilona (Kiskunfélegyháza), Mester Gyula (Pálmonostora), Szabó Lászlóné Sikár Mária Terézia (Tiszaalpár), Pusztai Jó- zsefné Kántor Ilona (Kiskunfélegyháza), Kovács József (Kiskunfélegyháza), Bakó István (Kun- szentmiklós). Forrest Gump nyomdokain félegyháza Fogyatékosok, akiknek a sport a mindenük A gyenge szellemi képességű, de nagy sikereket elérő futóról szóló amerikai film, a Forrest Gump alapján nevezték el a félegyházi fogyatékos sportolók egyesületét. A harminchat tag focizik, súlyt emel, fut, távolba ugrik, íjjal célba lő. Nekik a sport jelenti talán az egyetlen ablakot a külvüágra. Hraskó István Mosolygó, egymás szavába vágó, kíváncsian kérdezősködő lakók fogadnak a félegyházi Szivárvány Intézmény értelmi- és mozgásfogyatékos-otthonában. Örülnek a látogatónak, a fotózásnak pedig különösen: nagy zajongás közepette végül csak elkészül egy csoportkép. A Móra téri nappali ellátást nyújtó gondozóház a központja a Forrest Gump SE-nek. Reggel 7-től délután 4-ig itt tölti idejét az egyesület harminchat tagja - természetesen aktív sportolással. „Foci, távolugrás, súlylökés, darts, százas váltó” - sorolja Ács Attila, mikor megkérdezem: ő melyik sportágat műveli. De aztán elárulja: a kedvenc mégiscsak a futball, ő a csapat egyik hátvédje, és bár a dekázás nem nagyon megy neki, a szögletrúgás viszont annál inkább. A jelenleg negyvennyolc éves, szellemileg sérült férfi kisgyerek korában kiesett a harmadik emeletről. Életben maradt, majd agyműtéten esett keresztül. Mindene a mozgás. Jobban érzem magam utána. És még barátokat is tudok szerezni” - teszi hozzá. Szabó Józsi egy ritka, öröklődő anyagcserezavar, a fenil- kétonúria miatt csak zöldséget ehet. De jó ránézni: úgy tűnik, majd’ kicsattan az erőtől. A húszéves srác egy tizenkét kiló- nyi súllyal megpakolt farudat emelget. Jobban mondva dobál, a magasan a feje fölé. Csak bemelegítés, ujjgyakorlat ez számára, hiszen fekve 120 kilót nyom. Idén súlylökésben és erőemelésben is bajnok e i Immár ötéves a félegyházi fogyatékos sportolók klubja, a Forrest Gump SE lett a fogyatékosok zánkai országos bajnokságán. Iványi Andi szintén a dobogó legfelső fokára állhatott fel, miután nála erősebb súlyemelő nem találtatott a viadalon a nők között. „Várom már a következő versenyt. Szeretek ott lenni, mert barátnőkkel találkozom. Otthon dartsozni szoktam” - meséli a veleszületett genetikai betegség miatt szellemileg sérült hölgy. A tizenhárom éves László Robin nagy a felelősség: ő a focicsapat kapusa. De megbirkózik a feladattal - olyannyira, hogy Zán- kán őt választották a legjobb hálóőrnek. „Sok érmem van. Mindennap gyakorolok. A tévében is nézem a meccseket” - válaszol- gat halkan, pár szóval a kérdéseimre, majd elmosolyodik, mikor az firtatom, ki a kedvence: „Beckham, Ronaldinho meg az összes sztár. Meg a japánok.” Egy érmekkel, kupákkal teli vitrint mutat Iványi László, az egyesület elnökhelyettese: a félegyházi parasportolók soha nem térnek haza üres kézzel a versenyekről. Zánkán is rengeteg dobogós helyet szereztek. De a fogyatékos sportolók esetében hatványozottan igaz a közhely: nem az eredmény a fontos. „Náluk sokkal jobban kell figyelni a fizikai erőnlétre, nehogy megbetegedjenek. A napi mozgás segít abban, hogy megőrizzük, javítsuk egészségi állapotukat. De az edzések, versenyek révén barátságok is szövődnek a sportolók között, ráadásul erősödhet a külvilággal való kapcsolatuk is. Pár harminc-negyven éves versenyzőnk idén volt például először a Balatonnál" - búcsúzik az idén alapításának ötödik évfordulóját ünneplő Forrest Gump SE elnökhelyettese. Szabó Józsi csak zöldséget ehet, 120 kilóval tud „fekvenyomni” Iványi László tele a vitrin es a csapat érmei, kupái: Gárdonyira emlékeztek Iskolájuk névadójára, Gárdonyi Gézára emlékeztek a pálmonostori általános iskola diákjai. Az ünnepség alkalmával a 3. osztályosok adtak műsort, akik az Egri csillagok című Gárdonyi-regényből mutattak be egy jelenetet. Ezt követően az első osztályosok fogadalmat tettek, hogy jól tanulnak, követik az iskola hagyományait. Az eskütétel után a nyolcadik osztályosok az író arcmását ábrázoló jelvényt tűztek fel a kicsik ruhájára. A diákok az iskola falán lévő Gárdonyi-emléktáblánál folytatták az ünneplést, koszorút helyeztek el a márványtáblánál, majd pedig a tanítók fájánál. Segélykoncert az iszapkárosultak támogatására Nagy sikerű segélykoncertet adtak vasárnap a tiszakécskei kulturális és művészeti csoportok a művelődési központban. A támogató jegyekből befolyt összeget az iszapkárosultak javára ajánlották fel. A kezdeményezés szervezője Szőke Péter, a Tisza ’83 citeraze- nekar vezetője, aki elmondta, hogy a koncerten a helyi kulturális csoportok, illetve az Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulói és tanárai léptek fel különböző zenei és táncstílust képviselve. Összesen 221000 forint gyűlt össze, amit a devecseri római katolikus plébánia számlaszámára utaltak át. A pénz szétosztásáról az ottani plébános, Miklós atya gondoskodik. ■ Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő Kedd Szerda BÁCSKA Csütörtök KECEL, KISKÖRÖS ÉS SOLTVADKERT Péntek KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE Szombat BAJA----------------------------------------KI SKUNFÉLEGYHÁZA ES KÖRNYÉKE Szerkesztő: HRASKÓ ISTVÁN Kiskunfélegyháza, Batthyány u. 2/A Telefon: 76/430-216 Péktanulók szakmai sikerei Kiskunfélegyháza A kenyér világnapja alkalmából országos hagyományőrző pékversenyt rendeztek Budapesten. A kétfős csapatok versenyét a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Középiskola és Szakiskola tanulói - Kuklis Annamária és Varga Zsolt - nyerték meg. A résztvevőknek a versenyen a hagyományok szerint kellett megsütniük a szegedi kenyeret és a kulcsos kalácsot, nem használhattak semmilyen adalékanyagot. (H. I.) Létszámleépítés a városfenntartónál Kiskunfélegyháza A Város- fenntartó és Szolgáltató Költségvetési Szervezetnél történő létszámleépítésekről is dönt október 28-ai ülésén a félegyházi képviselő-testület. A felmondásokra az intézkedési terv által előírt tízszázalékos bérmegtakarítás miatt van szükség. Az előterjesztés három fő leépítését tartalmazza, ezzel a szervezet 99 fős létszáma 96-ra csökkenne. (H. I.) Emléktáblát avatnak a mesekirály házánál Kiskunfélegyháza Ma délután 16 órakor a 15 éve elhunyt Seres József paraszt- gazda, a „félegyházi mesekirály” Kálvária utca 2. alatti lakóházánál avatnak emléktáblát. Beszédet mond: dr. Bereznai Zsuzsanna főmuzeológus. További hírek a BA0N.hu hírportálon FELSŐ-KISKUNSÁG DÉL-PEST MEGYE KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Újabb 150 millió forintos hitelről dönthetnek A félegyházi képviselő-testület csütörtöki ülésén újabb 150 millió forint kötvény megelőlegezőlü- tel-felvételről dönt, a pénz az ön- kormányzat likviditásának fenntartásához kell. Augusztusban a képviselők hasonló módon már megszavaztak 120 millió forintot, hogy az iskolakezdés biztonságos legyen, és a közüzemi tartozásokat az önkormányzat ki tudja fizetni. Időközben a szállítóktól visszaérkeztek a fizetési határidők módosítására vonatkozó megállapodások, azonban a kötvény megemelésével kapcsolatban végleges döntés az előterjesztés szerint november végére várható, így a városnak most újra pénzre van szüksége. ■ H. I.