Petőfi Népe, 2010. október (65. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-26 / 249. szám
2 PETŐFI NÉPE - 2010. OKTÓBER 26., KEDD Épülhet a bölcsi, állásba mehetnek az édesanyák Jelképesen letették az alapkövét, hamarosan építik az új bölcsődét Kunszentmiklóson. A korábbi intézmény 1991-ben szűnt meg, azóta főleg az utóbbi évtizedben egyre több családban okoz gondot a hároméves életkor alatti kisgyermekek napközbeni elhelyezése. Sok édesanya szeretne mielőbb visszatérni munkahelyére. A bölcsődeépítést régóta tervezi az önkormányzat, de csak pár hónapja vehetik biztosra megvalósítását. A költségek központi finanszírozására múlt év végén pályáztak, és nyertek 148 millió forintot, a bekerülési ösz- szeg 90 százalékát. Az intézmény 452 négyzetméter alapterületű lesz, 48 kisgyereket tudnak majd befogadni, várhatóan 2011 második felétől. ■ M. J. A sakálok után jöhetnek a kapucinosok és a társaik MEGYEI KORKÉP ,y/' , I A kerítés nem akadály magánterület Jövőre már épülhet a mormon gyülekezeti ház A kutyasétáltatók, a futni vágyók már az új kerítést is letaposták Elektronikus rendszer és biztonsági őr védi a leendő mormon gyülekezeti ház helyét. Magyarvári Annamária Újabb, elektronikus biztonsági rendszerrel megerősített drótkerítést hűztak Kecskeméten a „kiserdő” (Egymilliomodik hektár erdő) melletti betonterület köré. A magánkézben lévő telket biztonsági őr is védi. Az egykori széchenyivárosi buszvégállomás területére korábban terveztek már fallabdapályát és toronyházat is, előbbiek helyett azonban - hamarosan - mormon gyülekezeti ház épülhet a területen. A Nyíri úti telket még 2003-ban vásárolta meg az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza (UNSZJKE).- A telket eredetileg is azzal a céllal vásároltuk, hogy gyülekezeti házat építünk oda - mondta el a Petőfi Népének Kiinger Gábor, az UNSZJKE Budapest Magyarország cövek elnöke. - Tavaly az állagmegóvás érdekében drótkerítéssel kerítettük el a területet, amit most egy biztonságosabb, modernebb kerítésre cseréltünk. A baleset-megelőzés érdekében mostantól biztonsági őr is őrzi a területet. Ha minden a terveink szerint alakul, jövőre elkezdjük az építkezést. A mormonok által megvásárolt terület határos a szabadidőpark kerítésével. A kutyasétáltatók, kocogok nagy bánatára a terület elkerítésével az egyik, korábban gyakran használt gyalogosútvonal is le lett rekesztve a sétálók, kocogok elől. (Ezen a szakaszon már többször megbontották a dróthálót, akárcsak most -a szerk.)- Természetesen nem célunk, hogy akár a terület elkerítésével, akár az építkezéssel bosszúságot okozzunk a környékbelieknek. A gyülekezeti ház tervezésénél a szakemberek figyelembe veszik majd a közlekedésre vonatkozó jogos és elvárható igényeket. Mindenképpen az emberekért tesszük, amit teszünk, nem pedig az ő hátrányukra - nyilatkozta Kiinger Gábor. Megérkezett az aranysakálpár a kecskeméti Vadaskertbe. A szegedi állatkertből érkezett nőstény és hím jól érzi magát. Jövő héten újabb „lakótársak” érkeznek szomszédságukba. A debreceni állatkertből három kapucinus majmot, öt barátpapagájt, három sziklapapagájt, három ázsiai csíkos mókust hoznak el. Nyíregyházáról pedig végre átköltöztethetik a két fiatal örvös medvét. Ugyanakkor az odafelé tartó fuvarral a Vadaskert egyik legrégebbi lakóját, Saci Macit elviszik Veresegyházra, a medvemen- helyre, hogy élete utolsó időszakát a 3,5 hektáros területen, a szabadban tölthesse el. A tél beállta előtt pedig még két mandrillal válik gazdagabbá a kecskeméti állatállomány. ■ S. H. Fellendülés érezhető az iparban dél-alföld A régió legerősebb motorja: Bács-Kiskun megye Az év első felében Bács-Kis- kunban a négy főnél többet foglalkoztató cégek termelése 308 milliárd forint volt, ez tíz százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A legerősebb hónap a május volt, amikor 17,2 százalékos termelésnövekedés történt. Ha összevetjük a számadatot a régió megyéivel, akkor Bács-Kiskun vezet. Csongrádban ugyanis 3,3 százalékos volt a növekedés, ám Békésben csaknem ugyanennyi a csökkenés. A termelés ' értéke a Dél-Alfóldön elérte a 707 milliárd forintot, melynek közel 44 százalékát Bács-Kiskun, 38 százalékát Csongrád, a régióhoz tartozó harmadik megye pedig közel két tizedét adta. Az iparon belül a húzó cégek a 49 fő feletti vállalkozások voltak. Ezek termelése valamivel több mint 227 milliárd forint körül alakult, ami 14,2 százalékkal múlta felül a tavalyi év időszakát. Jelentős fellendülés a villamos berendezéseket gyártó területen, valamint a járműgyártásban mutatkozott. A megyei termelési érték bő harmadát kitevő gépiparé az egy évvel korábbihoz képest csaknem negyven százalékkal, a 38 százalékot képviselő élelmiszeriparé, pedig 1 százalékkal emelkedett 2009 első félévéhez képest. ■ Barta Zsolt Bizottsági tagokat választanak bács-kiskun Pénteken tartja soron következő ülését a megyei közgyűlés. A testületi ülésen megválasztják a külső bizottsági tagokat, szó lesz többek között annak a 16 milliós önrésznek a biztosításáról, amely a megyei kórház 160 milliós műszerbeszerzési pályázatához szükséges, és a képviselők megvitatják a megyei közoktatási intézmények jövő évi beiskolázási terveit, valamint a múzeumi szervezet létszámbővítését. (R. J.) Többek munkája az emlékparcella Kecskemét A köztemetőben elkészült ’56-os emlékparcella felavatása kapcsán tévesen írtuk hétfői lapszámunkban, hogy az ott lévő emlékművet Hajagos Károly készítette. A rajta lévő bronz dombormű és a zászlórúd valóban az ő munkája, a terméskőből készült emlékművet azonban Fellegi Tamás kőfaragó kivitelezte Pap Tivadar tervei alapján. A parcella kialakításának költségeit a kecskeméti önkormányzat és a Városgazdasági Kft. vállalta fel, melyhez az 56-os Bajtársi és Baráti Szövetség tagsága is hozzájárult. (P. Zs.) Gokartokat vett a plébánia a gyerekeknek ladánybene Az adakozó híveknek köszönhetően tudott a nyáron spórolni a plébánia. A hittanra járó gyerekek örülnek ennek a legjobban, ugyanis a megtakarított pénzből két gokartot kaptak. A kerti munkához pedig egy nagy teljesítményű motoros fűnyírót vásárolt még az egyházközség. (M. I.) Házak felújításáról közös képviselőknek KECSKEMÉT A társasházak részleges felújításakor elvégzendő feladatokról hallgathatnak meg tájékoztatást a közös képviselők csütörtökön délután négy órai kezdettel a Teszöv-székház- ban. (G. S.) További hírek a BAON.hu hírportálon HIRDETÉS Tophús.hu Kft. ■ Dobó krt. 11. utm alatt, Boltjainkban kizárólag magyar hús kapható! Sertés, marha, borjú, bárány, baromfi teljes választék, házi füstöltek. r1 2010.10. 27. (szerda): h Pulyka alsócomb 449 Ft/kg Pulykaszárny 449 Ft/kg Kacsacomb 1299 Ft/kg Kacsa bőrös háj 499 Ft/kg Pecsenyekacsa 799 Ft/kg Csirkeszárny 449 Ft/kg Sertéscomb 899 Ft/kg Sertésoldalas 829 Ft/kg Sertésapróhús 70-30% 649 Ft/kg 2010.10. 28. (csütörtök): Csirkefarhát 119 Ft/kg Házi egész csirke 549 Ft/kg Csirkecomb 549 Ft/kg Sertéslapocka 899 Ft/kg Sertésdagadó 829 Ft/kg Házi füstölt szalonna 649 Ft/kg Birka vegyeshús 1299 Ft/kg Sertésszűz 1499 Ft/kg 2010.10. 29. (péntek): Marhabélszín 4499 Ft/kg Marha gulyáshús 1199 Ft/kg Király rák tisztított l.o. 3999 Ft/kg Libamáj 3999 Ft/kg Pulyka apróhús 599 Ft/kg LjVIájas, véres hurka 699 Ft/kgJ Boltunkban frissensültek (hurka, kolbász. sült csirke, sült oldalas) kaphatóak. ___P Nvitva: <g Ke dd-Péntek 7-17' s ^ Szombat: 7-12 * WÍMr Telefon: 06-70/332-6536 Étkezési utalványt elfogadunk. Kínálatunkról érdeklődhet a www.tophus. hu-n Jubileum a régi és jelenlegi diákok rajzaiból és festményeiből nyílt kiállí- « tással kezdődött meg a kalocsai Kertvárosi Tagiskola elmúlt 40 évét bemutató rendezvénysorozat az iskola földszinti folyosóján (szbz) Jól írtak helyesen a diákok népfőiskola A határon túlról is érkeztek a vetélkedőre Nyolc megyei és négy határon túli - erdélyi és vajdasági - általános iskola ötvenöt harmadikos és negyedikes diákjának részvételével rendezték meg a kisiskolák Tollas Tibor helyesíró versenyét a Lakitelek Népfőiskolán. A feladat két részből állt: tollbamondásból és egy speciális feladatlap kitöltéséből. Az egyéni versenyt az aradi Kurunczi Viktória nyerte, második lett a szabadkai Apró János, a harmadik helyet Törteli Petra (Fülöpjakab), Rátvai Dániel (Csávoly) és Csíkos Gergő (Bácskertes, Vajdaság) szerezte meg. Csapatversenyben a szabadkaiak voltak a legjobbak - megelőzve Csávoly és Bácskertes csapatát. ▲ A gyerekek nagy odafigyeléssel oldották meg a feladatokat