Petőfi Népe, 2010. október (65. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-22 / 247. szám
A SSs! ÍHhhmAhéhhM KOZELET Szergej Szobjanyint választotta Moszkva polgármesterének tegnap az orosz főváros önkormányzata az államfő által elbocsátott Jurij Luzskov helyére. A testület 35 tagja közül titkos szavazás során 32 támogatta Dmitrij Medvegyev elnök jelöltjét. Moszkva új polgármestere a metróhálózat bővítését ígérte meg. Évek óta nem voltunk ilyen optimisták továbbra is őrzi vezető szerepét a Fidesz, a teljes népességen belül a párt támogatottsága 44 százalékos, míg az MSZP-é 13 százalék, a lobbiké 8, az LMP-é 4 százalék - derül ki a Medián felméréséből. A közvélemény-kutatás szerint évek óta nem volt ilyen nagy azok aránya, akik szerint jó irányban haladnak az ország dolgai. Lengyelek a felelősek Kaczynski haláláért mindenekelőtt a lengyel pilótákat tette felelőssé jelentésében a Lech Kaczynski lengyel államfő és népes kíséretének életét kioltó szmolenszki repülőgép-katasztrófa körülményeit vizsgáló orosz bizottság. Az orosz hatóságok kizárták egyebek mellett, hogy a szmolenszki légi irányítás vétkes lenne a balesetben. Minimálbér-emelést javasol az MSZP A kormánytól a minimálbér összegének legalább akkora mértékű emelését kéri az MSZP, amekkorával senki sem jár rosszabbul a tervezett adóváltoztatások után. Szekeres Imre hangsúlyozta: a szakszervezetek 5 százalékos általános béremelést is szeretnének. Szekeres Imre kiszámolta Blokád. Nem csitulnak a kormányellenes tüntetések a forradalmak hazájában. Tegnap hajnalban mintegy félezer tüntető elbarikádozta a marseille-i repülőteret. Nicolas Sarkozy francia elnök botrányosnak nevezte a nyugdíjreform elleni diáktüntetéseken történt összecsapásokat, valamint azzal vádolta meg az olajfinomítókat blokád alatt tartó sztrájkotokat, hogy túszul ejtették az országot. Csendben jön az alkotmány vita Kapjanak-e választójogot a határon túli magyarok? Nincs egységes álláspont a parlamenti pártok között abban, hogy egy- vagy kétkamarás legyen az Országgyűlés a jövőben. Az MSZP népszavazást szeretne az alkotmányról. Vég Márton Egyre valószínűbb, hogy a Fidesz választójogot adna a határon túli magyaroknak. Az alaptörvényből kivennék azt a pasz- szust, amely állandó magyarországi lakhelyhez köti a választójogot, hogy később alkotmány- módosítás nélkül lehessen dönteni a kérdésben. „A kérdést nem lehet úgy megközelíteni, hogy aki nem Magyarországon fizet adót, az nem is szólhat bele a kormányzásba” - magyarázta Gulyás Gergely. A testület fideszes alelnöke szerint a fenti logikát követve el lehetne venni hétmillió magyartól a választási jogot, hiszen hazánkban jelenleg hárommillió körül van azon munkavállalók száma, akik adót fizetnek. A terveket a KDNP és a Jobbik is támogatja. A radikális párt szerint csak a Magyarországgal szomszédos államokban lakó magyarok kaphatnának választójogot. Az MSZP még nem foglalt állást az ügyben, az LMP „régi és súlyos adósságot törleszt majd az új alkotmány. Bár 1989-ben nagyon is indokoltan keletkezett ez a tartozás, idővel óriásira nőtt a súlya” - írta Sólyom László. A volt államfő szerint a legfontosabb, hogy ne csináljunk újabb adósságot. Schmitt Pál köztársasági viszont elutasítja. „A szavazati jog az államokhoz kötődik, az állam pedig területi alapon szerveződik. A választójoggal például a rendészeti politikába, a nyugdíj- rendszerbe, az adózásba lehet beleszólni. Ezt pedig ne tegyék azok, akiket ezek az ügyek nem érintenek, döntéseik következményeit nem ők viselik” - szögezi le az LMP. Az ökopárt és a Jobbik viszont támogatná az államelnök pedig a kereszténységre való utalást, a Szent Koronát, az anyanyelv védelmét, a család és a gyermek alkotmányos alapjogait, az élethosszig tartó tanulás támogatását, valamint a sportoláshoz való alapjogot emelné be a készülő új alkotmányba. fő nép általi közvetlen választását. A munkacsoport fideszes és KDNP-s tagjainak javaslata szerint az államfő politikai felelősséget továbbra sem viselne, és „aktusainak érvényességéhez a miniszterelnök vagy valamelyik miniszter ellenjegyzése szükséges”. Nincs egységes álláspont abban, hogy egy- vagy kétkamarás legyen az Országgyűlés a jövőben. Az MSZP és az LMP az egykamarás törvényhozás megtartása mellett foglal állást, a Jobbik kétkamarásra váltana. A vitát a Fidesz döntheti el. Megtartanák a mentelmi jogot a szocialisták, és rögzítenék azt is: az alaptörvényt a következő parlament erősítse meg, és legyen róla népszavazás. A Jobbik határozottan kiáll a mentelmi jog eltörlése mellett. Az új alkotmány decemberben kerül a kormányfő asztalára, tavasszal pedig a T. Ház is vitázik róla. Sólyom: Súlyos adósságot törlesztőnk! Megkapták a kártérítést a rendőrterror áldozatai „Az október 23-i ünnep előtt a 2006-os őszi jogsértések sértettjeinek jelentős része már megkapta a kártérítést az elszenvedett sérelmekért" - jelentette be Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára. A politikus az eseményekkel kapcsolatos rendőri intézkedésekkel összefüggő kártérítési ügyekről szólva azt mondta: 2006 őszén a Gyurcsány-kormány utasítására a rendőrség brutális eszközökkel lépett fel, különösen október 23-án. Mint hozzátette, az Országgyűlés a nyáron határozatot hozott arról, hogy megköveti az ártatlan áldozatokat, és döntött arról is, kártérítést kell nyújtani ezeknek az embereknek. Összesen 101 -en jelezték kártérítési igényüket, közülük 73 sértett vonatkozásában nemcsak megkötötték a szerződést, de már a károsult bankszámláján is van a pénz. Egy sértett postai kifizetést kért, ötnek napokon belül utalnak, vagyis 79 sértett már megkapta vagy napokon belül megkapja a kártérítést. Összesen 175,472 millió forintot fizettek ki, és körülbelül 101,525 milliót fognak még kifizetni. Három esetben kértek a károsultak életjáradékot. ■ Eddig összesen 175 millió forintot fizettek ki, és még lOl millió esedékes. A legnagyobb összegű, 28 millió forintos kártérítést az az ember kapta, akinek egy gumilövedék maradandó szemsérülést okozott, emiatt az egyik szemének látása fokozatosan romlott, öt műtétet kellett elvégezni rajta. Ő emiatt és az állása elvesztése miatt kieső jövedelem okán kapott ekkora kártérítést. Az az ember, akinek kilőtték a szemét, 11 millió forintot kapott, 4 milliót pedig az, akit a rendőrök az MTV-székháznál vertek meg. A legkisebb kártérítési összeg 50 ezer forint, ezt a rendőri intézkedés során a ruházatban okozott kárért fizették ki. ■ VM Hátra arc és futás a T-Home rendezésében Szakmai hibák sorozatát követte el? per A szakértők szerint Geréb Ágnes gerincsérülést okozott a babának A százezres IPTV-előfizetői szám elérése alkalmából a T-Home ma a budapesti Gödör Klubnál Hátrafutás programot szervez, ezen Galla Miklós - az esemény házigazdája és (hát- rajarca - is részt vesz. A különleges pénteki program az IPTV-szolgáltatás egyik jellemző tulajdonságára, a visszatekerés funkciójára utal. A délután háromkor kezdődő ingyenes rendezvényen nemcsak arra nyílik lehetőség, hogy bárki Galla Miklóssal együtt fusson, hanem hogy bolondos fotókon örökítse meg magát a Holló Színházból vagy a Csinibaba című filmből jól ismert sztárral. A T-Home júniusban a világon elsőként tette elérhetővé az IPTV-szolgáltatást kábeltelevíziós hálózaton, a legújabb EuroDocsis 3.0 technológiával. Az IPTV kínálatába tartozik egyebek között az élő adás megállítása, a visz- szafelé tekerés funkció, a több száz mozifilmet tartalmazó videotéka, az elektronikus műsorújság, valamint a gyerekzár is. Bővebb információ és részletek az IPTV Hátrafutás eseményről az érdeklődők számára a www.t-home.hu/ hatrafutas oldalon található. ■ Cs. E. ■ Az esemény házigazdája a Holló Színházból és a Csinibabából ismert Galla Miklós lesz. Szakmai hibák sorozatát követte el Geréb Ágnes egy 2007-es otthon szülésnél, amelynek következményeként meghalt Sz. Hajnalka (38) kislánya - állítják az orvos szakértők. A jelenleg felfüggesztett szülész-nőgyógyász ügyét tegnap is tárgyalta a bíróság. Gerébet többek között gondatlanságból elkövetett emberölés miatt állították bíróság elé, ahova bilincsbe verve hozták, mivel október eleje óta egy újabb balul sikerült szülés miatt előzetes letartóztatásban van. Balogh Pál szakértő kiemelte: a megszületendő gyermek halálát az oxigénhiány okozta, amely egyebek mellett a szülésznő szakszerűtlen fogásai miatt bekövetkező gerincsérülésből fakadt. | Kismamák tüntettek Geréb Ágnes szabadon engedése mellett A szakértő kitért arra is, hogy indokolt lett volna a kórházi szülés, valamint a szakorvos jelenléte a szülésnél, illetve a gátmetszés a magzat vállalnak elakadásakor. A 2007-ben harmincöt évesen másodszor szülő nőt már életkora miatt is veszélyeztetettnek kellett volna minősíteni. Balogh Pál szerint a szülést hamarabb kellett volna beindítani, az oxytocint pedig infúzióval kellett volna beadni az anyának, mert a vénás beadás egyszeri, nagy méhösszehúzódást okozott. Geréb Ágnes viszont a bíróság előtt leszögezte: a szülés közben hozzáfért a magzathoz, így az ebben az esetben szerinte indokolatlan volt. Az orvosnő szerint a nő nem volt veszélyeztetett terhes. ■ VM