Petőfi Népe, 2010. október (65. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-22 / 247. szám
2010. OKTÓBER 22., PÉNTEK 7 GAZDASÁG A Mólban is utazna az állam Vasárnapig eltakarítják a kiömlött vörösiszapot Katonákhoz méltón, hősiesen helytálltak a vörösiszapömlés utáni kármentesítésben, az emberi élet mentésében a Magyar Honvédség erői, ezért az első szó a köszöneté - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter Devecseren. A tárcavezető közlése szerint több mint kétezer katona és félezernyi technikai eszköz dolgozott az elmúlt két hétben az ajkai térségben, és mindent megtettek, hogy mentsék az emberi életet, a javakat, és a kárfelszámolásban is oroszlán- részt vállaltak. Vasárnapig el kell takarítani Devecser utcáiról és udvarairól a vörösiszapot, a kármentesítésben katonák és önkéntesek segítik a katasztrófavédőket. A település 21 utcájában csaknem háromszáz házat tett átmenetileg vagy véglegesen lakhatatlanná a vörösiszap. A katasztrófavédelem tegnap bejelentette, hogy elkészültek a károsultaknak szánt házak tervei. Kolontárra eddig 374 lakos tért vissza, és 191-en nyilatkoztak úgy, hogy más településen szeretnének élni. Az ajkai zagytározó állapotában nem várható további romlás, nem keletkeztek újabb repedések, és a térségben a szálló por koncentrációja nem haladja meg az egészségügyi határértéket. Ha jön az eső, akkor gipsszel, savakkal közömbösítik a vörösiszap okozta lúgosságot. ■ részvény Megvásárolja-e az állam 460 milliárd forintért az orosz részesedést? HIRDETÉS Több mint kétezer katona dolgozott az ajkai térség kármentesítésében Egy értesülés szerint magyar állam még az idén megvásárolná az orosz Szurgutnyeftyegaznak a Mólban lévő 21,2 százalékos részesedését. A tárca azonban cáfolt. Munkatársunktól Vlagyimir Putyin orosz kormányfő tegnap telefonon beszélt Orbán Viktorral. A híradás szerint kereskedelmi és energetikai kérdésekről is konzultáltak, s Putyin moszkvai látogatásra hívta meg a magyar miniszter- elnököt. Mindezt megelőzte az a hír, miszerint Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a Bloomberg hírügynökségnek úgy nyilatkozott volna szerdán, hogy a magyar állam még az idén megvásárolná az orosz Szurgutnyeftyegaznak a Mólban lévő 21,2 százalékos részesedését. A tranzakció - a Mól szerdai záróára alapján - nagyjából 460 milliárd forintos kiadással járna. A Szurgutnyeftye- gaznál a Reutersnek azt közölték: el kívánják adni a részesedést, és állándó tárgyalásban állnak a magyar olajipari céggel. Fellegi a vételi szándékot a Bloombergnek azzal indokolta, hogy a kormány nem tartja szerencsésnek nagy részesedéssel rendelkező külföldi befektetők jelenlétét stratégiai jelentőségű hazai vállalatokban. A miniszAz ügy jó ideje húzódik. Bajnai Gordon korábbi kormányfő is felvetette állítólag az orosz félnek Magyarország vételi szándékát, és a Szurgut ügye téma volt Viktor Zubkov orosz első miniszterelnök-helyettes október eleji budapesti látogatásán is, ahol Orbán Viktorral is megbeszélést folytatott. Fellegi Tamás emellett a Reutersnek adott júniusi nyilatkozatában már jelezte, kívánatos lenne magyar kezekben tudni a Mól papírjait, de elhárította a kérdést, vajon közvetlenül az állam vásárolná-e vissza a részvénycsomagot. A Szurgutnyeftyegaz az osztrák OMV-től vette meg a Mól részvényeit tavaly, 1,4 milliárd euróért. A Mól barátságtalan felvásárlásnak minősítette a,cég lépését. Az orosz olajtársaság azóta sem vehetett részt a Mól közgyűlésein és a magyar cég nem fizetett osztalékot az elmúlt két évben. „Az lenne az ésszerű, ha nem az állam, hanem valamelyik állami vállalat - például a Magyar Villamos Művek (MVM) - venné meg a Mól orosz kézben lévő részvényeit” - mondta a Világ- gazdaságnak Háda Bálint, a Quaestor vezető elemzője. Az MVM saját forrásai mellett bankhitelből vagy kötvénykibocsátásból Is finanszírozhatná a vásárlást. Egy ilyen tranzakció nem növelné az államháztartás hiányát és adósságát, kisebb eséllyel okozhat politikai vitákat. Megugrottak a részvények tér közölte: az állam a tranzakciót a piacról finanszírozná, és az előzetes visszajelzések alapján nem lesz gond a szükséges források bevonásával sem. „Úgy véljük, hasznos lehetne az államnak, ha a Mól részvényesévé válna” - nyilatkozta a miniszter. A tárca tegnap helyreigazítást kért a Bloombergtől, s a lapunkhoz eljuttatott közleményben így pontosított: „egy egészként” kívánják kezelni az energetikai szektor kérdéseit. a mol-részvény árfolyamának mindenesetre használtak a pakett eladásáról szóló hírek: az olajipari részvény kurzusa délután 3 százalékkal ugrott meg a Budapesti Értéktőzsdén, és végül 2,48 százalékos pluszban, 21240forinton zárt. A Mól részvényárfolyama több mint kétszeresére emelkedett 2009 márciusa óta - amikor a Szurgut bejelentette a pakett megvételét -, az idén 24 százalékkal nőtt, miközben a BUX index értéke 11,2 százalékkal emelkedett. A Bloomberg szerint a Mól papírját hat elemző vételre, kilenc tartásra, kettő pedig eladásra ajánlja, az átlagos célárfolyam pedig a tegnap élő minősítések alapján 23 248 forint. A MÓL TULAJDONOSI SZERKEZETE Crescent Petroleum 3,0 Forrás: céoközlés Hazai intézményi befektetők 5,3 OTP Bank Nyrt. 6,2 Dana Gas PJSC 3,0 Külföldi befektetők (főleg intézményi) 26,5 Szurgutnyeftyegaz-------OJSC 21 ,2 ING-----Ba nk N.V. 5,0 Magnolia Finance Limited 5,7----------------------OmanOil (Budapest) CEZ MH B.V. Limited 7,3 7,0 Hazai magánbefektetők 2,7 Mól Nyrt. (saját részvény) 7,1 LEGYEN OTTHONOS AZ ELETUNK! RELAX LAKÁSHITEL _____ Re ndezze be életét az UniCredit Bankkal! Jöjjön be hozzánk, mert Relax lakásvásárlási jelzáloghitelünknél három évre előre tervezhet. Fix törlesztőrészlet a szerződéskötéstől három évig, a hitelhez fix 33 ezer forint értékű KIKA vásárlási utalványt is kap és az is fix, hogy a hitelfolyósítást követően az értékbecslési díjat jóváírjuk. A hitel feltétele vagyonbiztosítás, előírt mértékű jövedelemátütalás és az UniCredit Banknál vezetett számla. Az akció a 2010. december 31-ig létrejött szerződésekre vonatkozik. Éves kamat: 9,40%, THM: 9,94%. Az UniCredit Bank a Magatartási kódex szerint jár el, kérjük, döntsön Ön is felelősen és körültekintően a hitelfelvételről. A bank a THM kiszámításánál figyelembe vette, hogy az értékbecslési díjat egy lakóingatlan vonatkozásában a hitel folyósítását követően jóváírja. Várjuk bankfiókjainkban: Kecskemét, Kisfaludy u. 8. és Rákóczi út 4.; Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 2.; Baja, Tóth Kálmán tér 3. További információk: 06 40 50 40 50 vagy www.unicreditbank.hu/relaxhitel A tájékoztatás nem teljes körű. Az elengedett díjakat, a díjelengedés részleteit, a hítel és a kapcsolódó járulékos szolgáltatások kondícióit az UniCredit Bank Hungary Zrt. magánszemélyek részére nyújtott hitelek kondícióiról szóló Hirdetménye, Kondíciós listája és a Lakossági üzletszabályzata tartalmazza. A bank fenntartja a hitelbírálat és a kondíciók változtatásának jogát. A THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve a vonatkozó, hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, és a feltételek változása esetén á mértéke módosulhat. A THM 20 éves futamidejű, 5 millió forint összegű hitelre, 1 db Takarnet rendszerből lekért tulajdoni lap, 1'db jelzálogjog bejegyzési kérelem, Takarékszámla igénybevételével, valamint a hitelösszeg utalásával kapcsolatos dij figyelembevételével került kiszámításra. Változó kamatozású kölcsönök esetében a THM értéke nem tükrözi a kölcsön kamatkockázatát. UniCredit Bank Másfél millió Lexust hívnak vissza egy tömítőgyűrű cseréjére világszerte 1,53 millió Lexust hív vissza a Toyota a fékfolyadék esetleges szivárgása miatt. Magyarországon 216 Lexus RX, IS és GS modellre vonatkozik a visszarendelés. Meghibásodás csak akkor lehet, ha nem gyári fékfolyadékkal töltik fel a fékrendszert. Oldtimer Show a Syma csarnokban kelet-közép-európa legnagyobb veteránjármű-kiállí- tása nyílik ma a budapesti Syma csarnokban. Korhű díszletek és korabeli zenék között mutatkozik be 270 veterán gyöngyszem, amelyek sehol máshol nem láthatók együtt. A vasárnap záró kiállításra a vidéki érdeklődők 50 százalékos kedvezményt kapnak a Volán- és a MAV-járatokon. A francia-német egyezség ellen van Triebet nem támogatja a fran- cia-német megállapodás után létrehozott európai uniós fiskális szabályozást Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke. Vitor Constancio, az EKB alelnöke elmondta: jóval szigorúbb szabályokra volna szükség, hogy ne fordulhasson elő többször a jelenlegihez hasonló hitelválság. Kolbászfesztivál: százezer embert várnak Csabára Százezer embert várnak október 28-31. között a Csabai Kolbászfesztiválra. „Az idei, 14. kolbászfesztivál alapkoncepcióján nem változtattunk. A programok továbbra is a helyi gasztronómia csúcsát jelentő kolbász köré épülnek, de úgy, hogy mindeközben megjelenítik a régió hagyományait és népművészetét — mondta lapunknak Hégely Sándor. ■ Több száz éves receptek a Régi ízek Sátrában, az Osztrák-Magyar Monarchia korából származó ételeket készítenek. A fesztiváligazgató közölte, hogy ugyanakkor számos új elemmel bővítették a négynapos rendezvényt. Csaknem négyezer négyzetméterrel megnőtt a rendelkezésre álló hely. A kolbászfesztivál ideje alatt á Gyulai utat a sportcsarnoktól kezdve kétszázötven méter hosszon három sávon lezárják. „Az így nyert területen kézművessátrak, kolbászárusok kapnak további helyet, valamint egy fesztiválszínpadot is felállítunk” - mondta a fesztiváligazgató. Az idén először találkozhatnak a kilátogatok a Régi ízek Sátrával. Ezen a helyszínen több száz esztendős, az Osztrák- Magyar Monarchia korából származó receptekből készítenek el különféle ételeket a séfek a modern csúcsgasztronómia eszközeivel. ■