Petőfi Népe, 2010. október (65. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-18 / 243. szám

A A ESESS mmm warn SHfeaM KOZELET Az állampolgárok tegnaptól az alkotmany.postr.hu internetes fe­lületen egyénileg is elmondhatják véleményüket a készülő új alkotmányról hét témakörben - jelentette be Szájer József, az Orbán Viktor miniszterelnök által az alaptörvény előkészítésben segítő társadalmi bizottság felkért vezetője. HÍRSÁV Szögi Lajos halálának évfordulójára emlékeztek A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN megyei Olaszliszkán a gyer­mekei előtt halálra vert Szö­gi Lajos halálának negyedik évfordulójára emlékeztek a Jobbik szervezésében. A rendezvényen mintegy százan vettek részt jobbikos, nemzeti színű és Árpád-sá­vos lobogók alatt, jelentős rendőri biztosítás mellett. A helyiek közül többen nemtetszésüket fejezték ki. Már csak két chilei bányászt kell ápolni alig 48 órával kimentésük után csaknem valamennyi chilei bányász elhagyhatta a kórházat. A hatóságok közlé­se szerint a 69 napon át a mélységben sínylődő 33 bá­nyász közül 31 távozhatott a kórházból, ahol rendkívüli orvosi ellenőrzésnek vetet­ték alá őket. Két bányászra csak könnyebb kezelés vár. Gyurcsány nem akar új pártot alapítani régen várt tartalmas politi­kai vitát folytatott az MSZP választmánya a párt megújí­tásáról Budapesten - han­goztatta Simon Gábor. A tes-, tület elnöke közölte, hogy Gyurcsány Ferenc új plat- . formját ismertetve világossá tette, nem akar új pártot ala­pítani, nem kíván szakítani az MSZP-vel, vagy szembe menni az elnökséggel. Simon: Tartalmas vita volt Vészhelyzet egészen az év végéig vörösiszap-katasztrófa Csak egy szervezet végezhet méréseket a talajról Normál közigazgatás keretében nem lehet újjáépíteni a vörösiszap-katasztrófa által sújtott térséget, ezért szükséges a vészhelyzet meghosszabbítása Ma dönt a T. Ház arról, hogy az év végéig meg­hosszabbítsák a veszély- helyzetet a vörösiszappal elöntött térségben. Éber Sándor Az Országgyűlés az év végéig hosszabbítsa meg a vörösiszap- katasztrófa miatt Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Vas me­gyében elrendelt veszélyhelyze­tet - indítványozza a kormány. A kabinet ma terjeszti az Ország- gyűlés elé az október 6-án kihir­detett veszélyhelyzet meghosz- szabbításáról szóló indítványt, és a képviselők még ma döntést is hoznak erről - közölte Bakondi György. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgató­ság (OKF) vezetője, a Magyar Alumínium Termelő és Kereske­delmi (Mai) Zrt.-t felügyelő kor­mánybiztos azzal indokolta a ja­vaslatot, hogy az érintett terüle­teken a normál közigazgatás ke­retében nem lehet elvégezni a feladatokat, továbbra is szükség van a fegyveres szervek, ezen belül a honvédség speciális esz­közeinek az alkalmazására a la­kosság érdekében. Szigorítják a tudományos vizs­gálatokra vonatkozó szabályokat is: méréseket, elemzéseket a to­vábbiakban csak a Kormányza­ti Koordinációs Bizottság Tudo­mányos Tanácsának (KKBTT) akkreditációjával rendelkező személyek és szervezetek végez­hetnek, és a vizsgálatok során keletkezett adatokat is egyeztet­ni kell a testülettel. A vörösiszap-szennyeződés sehol sem jutott 10 cm-nél mé­lyebbre a talajba, és csak helyen­ként keveredett a felszíni talajré­teggel - állapította meg tegnap a (KKBTT). A mélyebb talajréte­gek és az első vízadó talajréteg közvetlenül nem veszélyeztetett. Ezt a tényt megerősítették az unió és az Egészségügyi Világ- szervezet szakértői is. A nemzet­közi szakértők azt is megállapí­tották, hogy a térségben az ivó­víz iható és a levegő szállópor­koncentrációja sem haladja meg az egészségügyi határértéket. Az öt szakértőből álló csoportot olyan belga, francia, svéd, német és osztrák szakemberek alkot­ták, akik már dolgoztak hasonló káros következmények felszá­molásában, környezeti rehabili­tációjában. A tudományos tanács döntött, hogy a továbbiakban meghatá­rozzák, milyen védőeszközöket használjanak a területen beavat­kozóként tevékenykedők, illetve azoknak az anyagoknak és esz­közöknek a körét is, amelyek a mentesítés során a leghatéko­nyabban alkalmazhatóak. Kísérletképpen repülőgépek­ről műgyantát szórnak majd le a nem lakott térségekre, lefedve a vörösiszapot a mezőgazdasági területeken, hogy ne keletkez­zen por. Ezren még nem tudtak hazatérni otthonaikba HATVAN EMBER töltötte közös­ségi szálláson a péntek éjjelt a vörösiszap okozta katasztró­fa sújtotta ajkai térségben - közölte a kármentesítési szóvi­vő. Dobson Tibor elmondta, hogy további 900 ember nem tartózkodik otthonában, mert háza vagy ő maga is megsé­rült és kórházban van, illetve elővigyázatosságból elhagyta a települést. Devecserben 700 ember kényszerült kiköltözés­re vagy döntött úgy, hogy el­hagyja otthonát. Kolontárra mintegy 500 ember tért eddig haza a 715 kitelepített lakos­ból. Egy részük azért nem tu­dott hazamenni, mert lakóhá­za megsemmisült, és amíg lakhatásuk kérdése megoldó­dik, rokonoknál, ismerősök­nél lesznek elhelyezve. A falu­ban 200 ember döntött úgy, már nem kíván visszatérni a vörösiszappal elöntött telepü­lésre. A következő napokban meg kell vizsgálni 292 devecseri - közülük állítólag 200 ház menthetetlen -, 47 kolontári és 21 somlóvásár- helyi lakóházat, amelyek , szennyeződtek a múlt hétfői katasztrófában. Az érintett területre a belépést megszigorítják. A szakemberek négy kategó­riában döntenek majd az épü­letekről: javítható, takarítás után lakható, elbontandó és további vizsgálatot igényel. Senkit nem kényszerítenek ar­ra, hogy visszatérjen otthoná­ba, így azok is számíthatnak segítségre, akiknek a háza nem sérült meg, és ennek alapján értékarányban új vagy használt lakóházat vá­laszthat a településen épülő lakóparkokban vagy az or­szág bármely pontján lévő ál­lami tulajdonú lakások közül. A katasztrófa sérültjei közül 43 embert még mindig kór­házban ápolnak, egyikük ál­lapota életveszélyes, hat sérült állapota súlyos. Holnap indul az üzemszerű termelés Ajkán A mal zrt.-ben a kormánybiz- tos és munkatársai garantál­ták a gyár működésének biz­tonságát. A termelés beindulá­sáig a rendőrség vette át vala­mennyi telephely őrzését Vál­toztattak bizonyos biztonsági rendszabályokon, hamarosan új biztonsági cég áll szolgálat­ba a Mainál. Pénteken a gyár­tás újraindításához szükséges technológiai folyamat kezdő­dött meg, az üzemszerű terme­lés leghamarabb holnap in­dulhat be. Az üzem környezeti hatósági engedélye október 31- ig érvényes, a hasonló nemzet­közi engedély pedig 2011 feb­ruárjában jár le. Ezeknek az engedélyeknek a megújításá­ban lemaradásai vannak a gyárnak. „Halott a multikulturalizmus” Németország Éleződnek a viták a bevándorlásról „A multikulturális társadalom felépítésére tett erőfeszítések megbuktak” - mondta Angela Merkel a fiatal keresztényde­mokraták (CDU) szombati pots­dami országos gyűlésén. A kan­cellár szerint a bevándorlóknak nemcsak a német törvényeket kell betartaniuk, hanem meg kell tanulniuk németül, és jobban in­tegrálódniuk a társadalomba. „Az az elképzelés, hogy a nép­csoportok békésen élnek egymás mellett, nem vált be” - hangsú­lyozta Merkel. Nagy nyomás nehezedik Merkelre a jobboldali pártok ré­széről, hogy keményebben lép­jen fel a bevándorlókkal szem­ben, és követelje meg tőlük a na­gyobb fokú beilleszkedést, a né­met nyelv jobb ismeretét. A viták hátterében a németek egyre erősebb bevándorláselle- nessége húzódik meg. A szociál­demokratákhoz közel álló Friedrich Ebert Alapítvány fel­mérése szerint a németek 30 szá­zaléka vélekedik úgy, hogy or­szágukat elárasztották a külföl­diek. Ugyanennyien gondolják, hogy a ló millió németországi be­vándorló nagy része a szociális segélyezés miatt érkezett. Ursula von der Leyen CDU-s munkaügyi miniszer azt szeret­né, ha minél tágabbra nyílná­nak az ajtók azok előtt, akik az országot előbbre vihetik. Sajnos a magasan képzett szakembe­rek nem várakoznak seregestül a német határokon - mondta a politikus. A ma Törökországba érkező Chirstian Wulff államfő a közel­múltban kijelentette, az iszlám Németország része, akárcsak a kereszténység vagy a judaizmus, ezzel nagy elismerést aratott a bevándorlók, köztük a 3 millió török eredetű között. A török államfő a társadalom­ba való beilleszkedésre és a né­met nyelv tökéletes elsajátításá­ra szólította fel a Németország­ban élő törököket. Abdullah Gül aggodalmának adott hangot a Németországban és más európai államokban erősödő iszlámelle­nes hangulat miatt. ■ Szentté avatások Hat személyt avatott szentté vasárnap a pápa, köztük a római katolikus egyház első ausztrál szentjét, Mary MacKillopot. A római Szent Péter téren XVI. Benedek miséje keretében még egy kanadai és egy a XV. században élt lengyel papot, két olasz és egy spanyol apácát is a szentek sorába emelt.

Next

/
Thumbnails
Contents