Petőfi Népe, 2010. október (65. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-18 / 243. szám

INTERJÚ É-a hedonis- ta szerr|lé- A|fpP let értel- mében, amely a pilla­natnak él és an- ucu\ műméit keresi. A A keresztény realizmus Jr i az, hogy a mában fe- M leljek meg annak, amit tennem kell. Sose voltam boldogtalan jubileum Hatvanéves dr. Bábel Balázs, kalocsa-kecskeméti érsek Ma tölti be hatvanadik születésnapját dr. Bábel Balázs, kalocsa-kecskeméti érsek. Az ünneplő metro- politával az elmúlt 60 év­ről, a tünékeny időről, az emberek egyházhoz való hozzáállásáról és arról is beszélgettünk, hogy vajon időszerű-e a papi botrá­nyok kirobbanásának függvényében újragondol­ni a cölibátus fogalmát. Szűcs Brigitta Z.- Hatvan év az Úr szolgálatá­ban. Most minden ön körül fo­rog? M- Dehogy! Én nem akarok nagy felhajtást. Csak csendben elgon­dolkodom rajta, hogy itt egy újabb állomás. Ha hatvan­éves lesz az ember, az bizony pil­lanatnyi megállásra készteti. Nagy valószínűséggel már fele­annyi életút sem áll előtte, mint amit eddig megélt.- Ez elszomorítja? LjK.i - Ismertem egy 105 éves nővért. Nem volt „hasra esve” attól, hogy száz évet éjt Én sem tu­lajdonítok túl nagy jelentőséget ennek az eseménynek. Köszöne­tét mondok Istennek az eddigie­kért, de látom azt is, hogy az idő feltartóztathatatlanul halad. A keresztény ember egyik nagy fe­lelőssége, hogy mivel tölti az ide­jét. Ahogy azt Kalazanci Szent József mondta, az már lelkiisme­reti kérdés, hogy hogyan éltem a rendelkezésemre álló percekkel.- Az idő a legtünékenyebb ja­vak közül való. A versenyfutás reménytelen vesztesei va­gyunk? f- Sokat gondolkodom az időről. Igyekszem az örökkévalóság fényénél elemezni a dolgokat, még azokat az eseményeket is, amit mások örök időkre szóló­nak gondolnak, mint például a főszékesegyház tornyának épí­tése. Be kell látni ez is egy stáció az ember életében. Viszont a ter­mészeti katasztrófák is azt mu­tatják, hogy itt a földön semmit sem lehet véglegesíteni. A szel­lemi termékek is vagy elfelejtőd­nek vagy kiszitálja őket a múló idő.- Az elmúlt évtizedek törté­nelmi változásai az életére nézve is igen meghatározóak. LJfci - Ez így igaz. Ha a IVft rendszerváltás előtt érem meg a 60. élet éve- ■■I met, akkor a jelenlegi­nél komolyabb helyben járásra kényszerültem volna. Akkor ke­vesebb volt az egyház mozgáste­re. Ha a kommunizmus nem bu­kik meg, én maximum plébános lehettem volna. A bukás után vi­szont sok olyan lehetőség jött, ami lekötötte az időmet és az energiáimat, még ha néha úgy is tűnt, hogy valamiféle ellenzéki­ségben, mégis főként az evangé­liumot próbáltam képviselni. Ünnepi szentmise Dr. Babel Balazs erseket ma délelőtt 10 órakor ünnepi szentmisével kö­szöntik a kalocsai fő­székesegyházban. Mindig! Mert az egyház idősze­rűsége az időszerű ellenállásban van.- A felgyorsult mindennapok az Istennel való kapcsolatukat is megváltoztatták. Hogyan ta­lálhatunk vissza? LJ&Jt - Örök módszer a ÍUffl személyes kapcsolat, JP^- még a tömegek szintjén is. Az élő szóban való ta­nítás hatékonyabb, mintha vala­kit a médiumok által próbálnak informálni. Jött egy technikai forradalom, egyéb nagy átalaku­lások részesei lehettünk. Sokáig hagyományosnak hittük a bú­csújárásokat, amikre én is gya­log mentem. Oda ma autóval jár­nak az emberek. De látható a másik oldal is, hisz újabban szinte sportot űznek az El Camino-ból vagy más nagy kegyhelyek, például Csíksomlyó gyalogos felkereséséből. Doszto­jevszkij mondta a vallásról, hogy az olyan, mint a nap: a világ egyik részén lenyugszik a másik részén felkel. Igazat kell adnom neki.- Milyen jövőt vizionál? Válto­zik az egyházak szerepe? £- Nem vagyok futuro­lógus. Az egyházat létében nem féltem. Is­teni garancia van ar­ra, hogy nem fog megszűnni. Még ha nem is ebben az európai formájában, de létezni fog. Jézus azt monda, az ég és a föld elmúl­nak, de az én beszédeim semmi­képpen el nem múlnak.- Feltette valaha azt a kérdést magának, hogy miért van ezen a pályán? f- A papi az egyetlen olyan pálya, ahol foly­ton, éveken keresztül szembesítik az embert azzal a kérdéssel, hogy miért. Ez nem munka. Nem is olyan szak­ma amit pár év múlva abba lehet hagyni, vagy fel lehet cserélni. Életre szóló döntés.- Vagyis a teológiáról kilépve ott volt a szívében a teljes bi­zonyosság a jövőjét illetően? f ~ Nézze! A keresz­tény ember realista, nem él nosztalgiával a múlt iránt. A történe­lemismeretem megakadályoz abban, hogy szebbnek lássam a múltat, mint amilyen volt. A re­alizmus abban áll, hogy mindig a mára figye­líink Npm mert elég a napnak a maga ba­ja. Nem tudjuk, hogy mit hoz a jövő, de a jövő urát ismerjük. Ennyi a jövőre vonatkozó remé­nyünk és optimizmusunk. Illú­zióink nincsenek.- Tehát sosem kérdőjelezte meg az évek során a dönté­sét? £- Azt, hogy a papi hi­vatást választottam so­ha nem bántam meg. Olyan persze történt, hogy egyes életszakaszaimban szomorú voltam látva a tehetet­lenséget, a kudarcot. Látva azt, hogy nem érem el amit szeret­nék az emberi kapcsolatokra nézve. Sose voltam boldogtalan, bár nem voltam mindig boldog. De látom a messzi célt, Isten or­szágát, ami az üdvösségbe tor­kollik.- Ha beírjuk az interneten a keresőbe azt a két szót, hogy papság és botrány, több száz­ezer találatot kapunk. A fóru­mokon pedig arról beszélnek az emberek, hogy a cölibátus fogalmát újra kellene gondol­ni. Valóban? f- A bűn az bűn! Nem akarom a feketét fehér­re mosni. De fontosnak tartom elmondani, hogy ebben óriási felelőssége van a médiának. Az Egyesült Ál­lamokban kimutatták, hogy a teljes egyházat nézve egy száza­léknyi botrányos viselkedés sincs. Viszont az Uyen esetek hír­értéke nagy. Meg fel is nagyítják őket. A papok esetében az egyedi ügyek az egész egyházra ráég­nek. Ha egy pedagógus, egy orvos vagy egy katona tesz ilyet, azt nem vállalják testületileg. A szak­ma kihátrál, vállalja a felelősséget az egyén. Arról már kevesebb szó esik hogy a pedofília leggyako­ribb terepe az elvált és újraháza­sodott családok otthona, nem pe­dig az egyház. Csak ebbőftíem le­het akkora botrányt csinálni.- Vagyis nincs mit újragondol­ni? £- A cölibátus egy evangéliumi tanács, amit az egyház a latin szertartású papok szá­mára, éppen az eszmény szándé­kával, kötelezővé tesz. Nem köte les senki papnak menni. Viszont jó, ha tudják az emberek, hogy ennek nemcsak árnyoldalai van­nak, hanem pozitívumai is. Egy­részt ez egy felhívó jel az embe­rek számára, hogy van egy másik világ is, ebben a pánszexuális korban, és létezik a teljes elköte­lezettség, ami áldozatosabban vállalható így, mintha családban élne valaki.- Evezzünk egy kicsit át a Földközi-tengeren. Kalocsa és Betlehem hamarosan testvér- városi kapcsolatot köthet. Örül ennek? Magam is jártam Betlehemben. Igen ki­szolgáltatott, nehéz helyzetben élnek az ot­tani keresztények. Egy elkötele­zett palesztin idegenvezető azt mondta nekem tavaly: ez a világ legnagyobb börtöne. Ha a testvér- városi hálón át segíteni tudunk a megélhetési gondjaikon az jó. Ter­mészetesen magam is az ügy mellé állok.- Hogyan ünnepli a hatvana­dik születésnapját? £- Hálát adok Istennek és mindazoknak, akik munka- és segítőtársa­im. Nagy ünneplésre nem vágyom. Azt viszont tudom, hogy a munkatársaim titkon ké­szülnek valamire, amivel biztos, hogy örömöt szereznek majd ne­kem.

Next

/
Thumbnails
Contents