Petőfi Népe, 2010. október (65. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-18 / 243. szám

2010. OKTÓBER 18., HÉTFŐ GAZDASÁG ________________________ 7 Il illlMBMMiraMlllilllM Nehéz lesz áthárítani válságadó A szakértő szerint nem fogja fékezni a gazdaságot Húsz éve mobilozhatunk. Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom-vezér ünnepét megkeserítette a válságadó Jótállás, szavatosság; árubemutató gyakori panaszok Olvasó­ink e hasábokon többször találkozhattak az alábbi témákkal, de a fogyasztó- védelemhez továbbra is ezek terén érkeznek leg­gyakrabban panaszbeje­lentések. az alapvető fogyasztóvédel- mi szabályok ismerete és fo­kozott odafigyelés kell ah­hoz, hogy a vásárló érvénye­síteni tudja fogyasztói jogait, valamint ne érje őt kellemet­len meglepetés. A jótállás és a szavatosság, illetve az áru1 bemutatóhoz kötődő adásvé­tel témájában érkezik a leg­több panasz a fogyasztóvéde­lemhez. Erről Magdus Ág­nes, a Nemzeti Fogyasztóvé­delmi Hatóság Közép-ma­gyarországi Regionális Fel­ügyelőségének osztályveze­tője tájékoztatott. jótállás a törvény szerint a tartós fogyasztási cikkekre jár. Ideje egy év. Ezen belül a készülék meghibásodása esetén a fogyasztó jogosult a szakszervizben való díjtalan javításra. Ha ez nem lehetsé­ges, a kereskedőnek ki kell cserélnie a terméket egy ugyanolyan jóra. Amennyi­ben ilyen nincs, vissza kell adnia a vételárat. szavatossági ideje minden terméknek van. Két évig tart. Ezen belül meghibáso­dás-esetén ugyanúgy kell eljárni, mint a jótállásnál. Ha vita támad arról, gyártá­si hiba vagy nem rendelte­tésszerű használat okozta-e a bajt, fél éven belül a ke­reskedőnek, utána a fo­gyasztónak kell bizonyíta­nia igazát. az árubemutatón kínált ter­mékekkel nagyon óvatosnak kell lenni. Még akkor is, ha a helyszínen csak a kedvező körülményeket hangsúlyoz­zák. Mert ha egy ilyen adás­vételi szerződés létrejön, a fogyasztó elkötelezte magát, hogy az adott feltételekkel megvásárolja a terméket. ■ Rados Virág kérjük, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer. hu A kiskereskedelem és a távközlés esetén sávos, az energiaellátók körében pe­dig egységes különadót in­dítványoz a kormány a vál­ságadókkal kapcsolatban. Munkatársainktól Pontosították az Orbán Viktor ál­tal szerdán bejelentett úgyneve­zett válságadók előírásait. A kis­kereskedelem és a távközlés ese­tén sávos, az energiaellátók kö­rében pedig egységes különadót indítványoz a T. Ház elé benyúj­tott törvényjavaslatot jegyző két fideszes képviselő. Az adót mindhárom ágazatban a nettó árbevétel alapján kell befizetni, ennek meghatározásakor pedig a kapcsolt vállalkozások ered­ményét is figyelembe kell venni - derül ki a tervezetből. A 2010- es adókötelezettséget a tavalyi árbevétel alapján szükséges le- z róni december 20-ig azoknak, § akik október 1-jén vagy azután a g különadó hatálya alá eső tévé- | kenységet végeznek. Némi meg- £ lepetés, hogy e körbe tartozik a gépjármű-kereskedelem, vala­mint a háztartási cikkek - búto­rok, textilek, növények - kiske­reskedelme is. A törvényjavaslatot - a kor­mány szándéka szerint - akár már ma elfogadhatják a hon­atyák, legalábbis akkor, ha a sürgős tárgyalásra a képviselők négyötöde rábólint. ló esély van azonban arra, hogy a Jobbik nem lesz akadálya az elsősor­ban a „multikat” terhelő adó mi­nél előbbi bevezetésének. Szin­tén a pénteki kormányülésen döntöttek arról, hogy a banko­az országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) azt java­solja, hogy a 30 milliárd fo­rintos kereskedelmi válság­adó alapja a jelenlegi terv­vel szemben az árrés legyen, megtartva az 500 millió fo­rintnál kisebb árbevételű vállalkozások mentességét. Elvárják ugyanakkor, hogy az adókivetés módja arányo­sabb legyen, bevonva a nagykereskedelmet is. Az APEH adatai alapján tavaly kát terhelő különadó is fennma­rad 2011-ben, a bevallási határ­idő jövőre március 10-e lesz, az adófizetést pedig négy egyenlő részletben, március, június, szeptember és december 10-ig kell megejteni. „A kormányzati akciótervnek összességében nem feltétlenül lesz gazdaságfékező hatása, bár inflációs nyomást okozhat. A hi­ánypályát láthatóan tartani kí­vánja a kormány” - emelte ki Kondrát Zsolt, az MKB Bank ve­zető közgazdásza. Ezt önmagá­a 43 ezer kiskereskedelmi vállalkozás 4649 milliárd forintos bevétele mellett 33 milliárd forint adózás előtti veszteséggel zárta évet. Ezzel szemben a válságadóterv nem terjed ki a vállalkozáso­kat, intézményeket kiszolgá­ló 31 ezer nagykereskedelmi vállalatra, amelyek 11 734 milliárd forintos árbevétel mellett 172 milliárd forint adózás előtti eredményt értek el 2009-ben. ban pozitívumnak tartja, ami ke­vesebb állampapír kibocsátását, így a felárak csökkenését jelent­heti. A magán-nyugdíjpénztári átutalások felfüggesztése azon­ban durván 200 milliárd forint­tal csökkenti is az állampapírok iránti keresletet, hiszen a pénz­tárak nem fognak megjelenni új igénnyel a piacon. Vélhetően ezt figyelembe véve emelkedtek kis­sé a hozamok a bejelentést köve­tően az állampapírpiacon. Nem lehet azonban még látni, mi a hosszabb távú szándéka a kor­A távközlési cégekre kivetendő válságadó három területen érintheti a Magyar Telekom stratégiáját, a beruházások­ban, az osztalékpolitikában és a tarifákban - válaszolta la­punk kérdésére Christopher Mattheisen elnökvezérigazga­tó. Hozzátette: az éles piaci ver­seny miatt a díjak nehezen emelhetők, emiatt várhatóan főként a fejlesztések és az osz­talék szenvedi meg a tervezett lépést mánynak a nyugdíjrendszerrel - tette hozzá a szakértő. Amennyiben csak átmeneti­leg szünetelteti az átutalásokat, és a tagok zöme marad a jelen­legi rendszerben, akkor az ered­ményszemléletű elszámolás szerint (amelyik a konvergen­ciaprogramban is szerepel) nem lesz hiánycsökkentő hatá­sa a bejelentett lépésnek. Ha vi­szont visszaterelik az állami pil­lérbe az érintetteket, akkor tar­tós hiánycsökkenést mutathat­nak ki. atelenornál jelezték, a táv­közlési adó nemcsak az uniós szabályokkal ellentétes, hanem a beruházásokat és a munka­helyteremtést is hátrányosan érinti. A cég az adó részletei­nek ismeretében felülvizsgálja ezekkel kapcsolatos terveit Brüsszel már felszólította Fran­ciaországot és Spanyolországot a távközlési adó eltörlésére, mivel az ilyen adóknak nem szabad meghaladniuk az ipar­ág szabályozásának költségét HÍRSÁV Öngyilkos lett egy Gazprom-vezér szergej kuukát. a Gazprom konszern gazdasági-pénz­ügyi osztályának 36 éves he­lyettes vezetőjét Range Ro­verjében találták meg holtan a hétvégén, mellette egy pisztollyal. A fegyver, amely fején a sebet ejtette, a kazah miniszterelnök ajándéka volt. A rendőrség egyelőre az öngyilkosságot tartja a leg­valószínűbbnek, de más szá­lakon is folyik a nyomozás. Devizalapú lakáshitel a hitelek kétharmada az első fél Év végén a lakás­hitelek állománya 4294 milli­árd forint volt, a 2009-es GDP több mint ló százaléka, ennek a 66 százalékát devi­zaalapú lakáshitelek tették ki a Központi Statisztikai Hi­vatal adatai alapján. 2009 el­ső fél évéhez képest csök­kent a problémamentes hite­lek aránya, majdnem duplá­jára nőtt a külön figyelendő, valamint az átlag alatti, kétes vagy rossz minősítést kapott hiteleké. Deficitcsökkentést sürgetett Trichet az eutagországok tökélete­sen tartsák be a stabilitási és növekedési paktum betűjét és szellemét - sürgette erő­sen a hétvégén az Európai Központi Bank (EKB) elnöke. Jean-Claude Trichet támogat­ja, de kevesli az Európai Bi­zottság szigorító javaslatait, mivel szerinte gyorsított eljá­rásban szinte automatikus szankciókkal kellene büntet­ni a szabályokat megszegő országokat. A paktum sze­rint az államháztartás hiánya nem haladhatja meg a GDP 3 százalékát, a bruttó közadós­ság pedig a 60 százalékát. Trichet szigort akar OKSZ: vonják be a nagykereskedőket is Távközlés: Brüsszel tiltakozhat Stabilan magasak a gabonaárak termés A búza és a kukorica kétszer annyiba kerül tavalyi évhez képest Környezetterhelési útilletékről egyeztek meg A világpiacon és Magyarorszá­gon egyaránt magasan vannak már egy ideje a gabonaárak, csökkenésüket a szakértők kö­zéptávon sem várják - írta az MTI. A búza árát az aratás előtt vitték fel a szokásosnál kisebb termésről szóló hírek, közel negyven éve nem tapasztalt ár­emelkedés történt július elejétől augusztus elejéig. Magyarorszá­gon a nemzetközi piac hatására ráerősített az esőzés, és hogy a magyarországi búzakészlet az el- z ső fél év végén 332 ezer tonna g volt, 55 százalékkal kevesebb, f mint egy éve, takarmánybúzából | pedig az egy évvel korábbinál 71 J százalékkal kevesebb, 128 ezer 1 tonna volt. Az idén 15 százalékkal kevesebb búzát takarítottak be, mint 2009-ben A magas árakat stabilizálta, hogy búzából az idén 3,7 millió tonnát takarítottak be az ország­ban, 15 százalékkal kevesebbet a tavalyinál. Jelenleg 56-60 ezer fo­rintos tonnánkénti eurobúza árak vannak a Budapesti Érték­tőzsde (BÉT) áruszekciójának ha­táridős gabonapiacán, az egy év­vel ezelőtti 28-29 ezer forinttal szemben. A takarmánybúza jegyzése is 50 ezer forint körüli már tonnánként, míg tavaly 25- 28 ezer forintos szinten volt. A jó termés ellenére a kukori­ca árszintje is elszállt, mintegy kétszerese a tavalyinak. Az Egye­sült Államokban viszont nagyon rossz termés volt, ez erősen befo­lyásolja a világpiacot. ■ Magyarország számára előnyös megállapodás született az uniós közlekedési miniszterek ta­nácskozásán - közölte Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Mi­nisztérium infrastruktúra-fej­lesztésért felelős államtitkára Luxembourgban. A tagállamok több év után megegyeztek arról a szabálymó­dosításról, hogy a tagországok az úthasználati dí­jakba a környezetterhelés és zajártalmak miatti többletkölt­séget építhetnek be a teherau­tók esetében. Az Európában mintegy 30 ezer kilométernyi autópályára kivetett úthaszná­lati díjak eddig elsősorban út­■ Magyarország­nak előnyös a megállapodás. fenntartási jellegű hozzájáru­lást foglaltak magukban, kör­nyezetvédelmi célokat nem szolgáltak. Az irányelv a 3,5 tonna fölötti tehergépjárművek­re vonatkozik, és a jelenleg át­lagosan kilométerenként 15-25 centes díjhoz képest 20-30 százalékos emelkedést eredmé­nyezhet azokban a tagállamokban, amelyek élnek a lehetőséggel. A kompromisszum alapján a legmodernebb motorok (Euro 5, Euro 6) 2013-ig, illetve 2017-ig mentességet kapnak a fizetés alól. A bevételek pedig csak az érintett kategóriában költhetők el, például zajvédő falakra. ■

Next

/
Thumbnails
Contents