Petőfi Népe, 2010. október (65. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-11 / 237. szám
■nans KOZELET Emlékművet lepleztek le Liverpoolban John Lennon születése 70. évfordulóján. A zenész békeszeretetére utalva a szobor egy glóbusz körül repülő galambokat ábrázol. A Béke és harmónia nevű szobrot Lennon első felesége, a 71 éves Cynthia és fiuk, a 47 éves Julian avatta fel. Kormos: A drog nem partiképes az mszp a jelenleg legális, ám rendkívül veszélyes partidrogok minél gyorsabb betiltására kéri a kormányt. „Mára minden második 18 éven aluli kipróbált ilyen, az interneten törvényesen, alig másfél óra alatt beszerezhető drogot. E szerek elterjedtségét pedig az is jól mutatja, hogy egy átlagos hétvégén mintegy 350 ezren használják azokat” - mondta Kormos Kata, a párt szóvivője. Kiszabadulhatnak a chilei bányászok szerdán megkezdődhet a több mint két hónapja a föld alatt rekedt 33 chilei bányász kimentése. Az egyik fúrófej szombaton elérte a bányászok 622 méteres mélységben lévő menedékhelyét. A kimentés a tervek szerint másfél-két napot vesz igénybe. Buzgárok okozták a katasztrófát? iszap Menthetetlen az ajkai zagytározó - Kötelező a porvédő maszk - Új védőgát Bocsánatot kért a Mai Zrt. legkorábban ma várható kormánydöntés az ajkai timföldgyár újraindításával kapcsolatban - közölte Kolontáron Orbán Viktor. Az ott tartott tájékoztatóján hangsúlyozta: a katasztrófáért felelősnek tartott Mai Zrt. együttműködő, de „nincs miről megalkudni velük”. Ugyanakkor kiemelte: háromezer ember nem veszítheti el a munkahelyét, „de azokra nem bízzák, akik a katasztrófát okozták”. közben a timföldgyár kormánybiztos irányítása melletti haladéktalan újraindítását kérte Székely Tamás, a vegyipari szakszervezet (VDSZ) elnöke. Hangsúlyozta: a gyártás végleges leállítása tízezer ember megélhetését veszélyeztetné. A Mai tegnap figyelmeztetett: a timföldgyártási technológia sajátosságai miatt ha sürgősen nem indul meg újra a termelés, a műszaki-technológiai károk olyan szintet érnek el, amelyek hosszú távón lehetetlenné teszik a gyártást. bocsánat! A Mai Zrt. közleményben kért bocsánatot azért, mert a katasztrófa utáni első napokban nem tudta megfelelő módon kifejezni együttérzését. A tényleges felelősöket meg kell találni, és a cég a felelőssége arányában megtéríti a károkat. Szeretnék újra kifejezni mélységes sajnálatukat a katasztrófa minden egyes áldozatának, családjának, sérültjének és érintettjének. Maximális erőfeszítéseket tesznek a károk megszüntetése érdekében. Dunai haltetemek a Marcalból A KATASZTRÓFAVÉDELMI f& igazgatóság szerint kizárható, hogy a Dunán Budapest térségében észlelt halpusztulás eredete a Rábán, a Mosoni-Dunán vagy a Dunán van, mert az átlagosnál sűrűbben végzett vízmintavétel nem mutat rendellenes értékeket. A Marcalban elpusztult halak tetemének egy része elsodródott, így juthatott a mellékfolyókon keresztül a Dunába, egészen Budapest térségéig. A Marcal folyón a teljes halállomány kipusztult, ennek összegyűjtését és eltávolítását elsősorban helyben végzik. A dunán a területileg illetékes vízügyi igazgatóság erői folyamatosan összegyűjtik a haltetemeket. A Marcalon alkalmazott kárenyhítési technológiának köszönhetően sem fémmel, sem szerves anyaggal nem szennyeződik a Duna a tragédia közelebbi környezetében. Idős kolontári kitelepített lakosok az ajkai sportcsarnokban találtak menedékre. Ők nem tudtak rokonokhoz, barátokhoz menni, itt gondjukat viselik Bármikor leszakadhat az ajkai zagytározó északi oldalfala is, ezért rohammunkában kell építeni a kolontári védőgátat a faluban. a magyar karmento alap szamlaszamai Belföldi utalásnál: 11794022-22222222 Külföldi utalásnál: HU 28117940-2222222222-00000000 SEGÉLYTELEFONOK: 1749, 1752 DEMJÁN TÍZMILLIÓT AD A vállalkozók szövetségének ügyvezetője felhívást intéz a vállalkozásokhoz. Demján Sándor kéri őket, támogassák a kormány szolidaritási alapját. Az elnök tízmillió forintos támogatást ad. Vég Márton Gőzerővel folyik az új védőgátak építése Kolontáron. Ugyanis csak az időpont kérdéses, hogy mikor szakad le az ajkai zagytározó megsérült északi oldalfala is. „Nőtt az omlásveszély, mert az éjszakai nedvesség hatására néhány centimétert szélesedett a repedés. Egy napon vagy egy héten belül bekövetkezhet a tragédia” - hangsúlyozta a környezetvédelmi államtitkár a helyszínen. Illés Zoltán szerint az iszapot megpróbálják mederben tartani s majd egy később megépülő, új tározóba átfejteni. Kezdeményezni fogják, hogy a vörösiszap veszélyes anyagnak minősüljön az egész világon. Az uniós szabályok ugyanis nem sorolják a veszélyes anyagok közé a vörösiszapot. (Magyarországon korábban annak minősült, ez az uniós csatlakozáskor változott meg - szerk.) Illés az RTL Klub szerint azt is mondta, akár 22 milliárd forintra is büntethetik a Mait, ha bebizonyosodik a felelősségük. A szocialisták szerint Illésnek le kellene mondania, mert elszabadult hajóágyúként nyilatkoz- gat, s ezzel csak növeli a pánik- hangulatot. Vélhetően buzgárok keletkeztek a töltés oldalában, de a Mai Zrt. illetékesei nem foglalkoztak velük hatékonyan, s ez vezetett az iszapkatasztrófához. Még mindig 60 ember van kórházban, 12 ember állapota továbbra is súlyos. A katasztrófa eddig hét halálos áldozatot követelt. A sérült tározóban lévő vörösiszap állaga sűrűbb annál, pülésen. Kitelepítésükre remélhetőleg nem lesz szükség” - mondta Dobson Tibor katasztrófavédelmi szóvivő. Kolontár határában körülbelül tíz munkagéppel dolgoznak az elöntött földeken. A falu határától körülbelül egy kilométeres sávot már megtisztítottak. A rendőrök már a falu külterületén állnak, hogy megakadályozzák az illetéktelenek bejutását, visszafordítják az újságírókat és a tévéstábokat is. Szervezett formában naponta kétszer mehetnek vissza a lakók, hogy megetethessék a hátrahagyott háziállataikat. Újabb gondot jelent, hogy néhol már megszáradt az iszap. Az ÁNTSZ legújabb mérései alapján a katasztrófával érintett területeken a levegő portelítettségi mértéke meghaladta az egészségügyi határértéket. Ezért már kötelező a porálarc és a védő- szemüveg viselése. Továbbra is érvényben van Kolontáron és Devecseren a bizottság által elrendelt alkoholtilalom: szeszes italokat sem árusítani, sem közterületen fogyasztani nem lehet. „A katasztrófa ügyében a felelősségnek és a kimért büntetésnek arányban kell állnia az okozott kárral és az elpusztult értékekkel” - szögezte le Orbán Viktor. A miniszterelnök bejelentette: a kormány magyar kármentő alapot hoz létre. Felkérték New York állam volt kormányzóját, George Patakit, legyen segítségükre az Amerikában összegyűjthető támogatásban. Pintér Sándor belügyminiszter pedig tegnap tájékoztatta a parlamenti pártokat a vörösiszap-kataszt- rófával kapcsolatos helyzetről. WWF: előre jelezték a bajt, s nem történt semmi A MÉRGEZŐISZAP-BALESET megelőzhető lett volna - állítja a Természetvédelmi Világalap (WWF). Egy júniusi légi fotón jól látható, a tározó falai már három hónappal a szakadás bekövetkezte előtt is rossz állapotban voltak és szivárogtak. „Ez egyértelmű jelzés kellett volna legyen arra, hogy sürgősen ellenőrizzék és átvizsgálják az egész gátfalat”- írta a WWF. (Nem érthető, ha volt vészjelzés, miért nem történt semmi. A regionális szakhatóság ezután vizsgálódott a helyszínen, de mindent rendben lévőnek talált.) A Greenpeace szerint az omlós előtti napon műholdfelvételeken látszott, hogy megrepedt a gát. „Az ott tárolt vörösiszap túlzott mennyisége lehetett a katasztrófa oka. ” mint ami hétfőn öntött el ezer hektárt. így az esetleges szakadás után arra számítanak, hogy legfeljebb 500-1000 méter távolságig juthatna el az újabb sárlavina. Ezt már kevés ember várja meg. Szombat hajnalban a helyi védelmi bizottság úgy döntött, kiürítik Kolontárt. Mindössze 24 lakos maradt a településen, ők a saját felelősségükre maradtak otthon. Felszólították Devecser lakosságát is, készüljön a kiürítésre. Sziréna jelzi majd, ha menni kell. Az ajkai Sportcsarnokban kilencven ember vette igénybe a kialakított átmeneti szállást, a többiek rokonokhoz, ismerősökhöz mentek. „Devecserről 456 ember magától elment, vagyis ideiglenesen elhagyta otthonát, de még ötezren maradtak a teleDevecser: folyik a takarítás. Több mint négyszázan maguktól is elmentek HIESAV MSZP: ma tetőzik a fideszes hadjárat az mszp szerint a ma parlament elé kerülő újabb médiajogszabályok betetőzik a média politikai és gazdasági gyarmatosítására indított fideszes hadjáratot. Az Országgyűlés ugyanis várhatóan megválasztja a médiatanács elnökét és tagjait, s a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumát. Találkozhatott nejével a Nobel-békedíjas A bebörtönzött kínai ellenzéki, Liu Hsziao-po felesége tegnap találkozhatott férjével, nyilván azért, hogy tudathassa vele: ő nyerte el az idei Nobel-békedíjat - közölte egy hongkongi emberi jogi szervezet. Peking szerint teljes mértékben ellentétes Liu Hsziao-po kitüntetése a Nobel-békedíj elveivel. Botrány a belgrádi melegfelvonuláson mintegy ötezer rohamrendőr védelme alatt rendezték meg tegnap a csaknem egy évtized óta első belgrádi melegfelvonulást. Homofób fiatalok csoportjai többször is összecsaptak a rendőrökkel, akik megakadályozták őket a Gay Pride résztvevőinek megtámadásában. Partidrogok betiltását sürgeti az MSZP