Petőfi Népe, 2010. szeptember (65. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-23 / 222. szám
PETŐFI NÉPE - 2010. SZEPTEMBER 23., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Egy év alatt építenék meg a drágszéli templomot Százezer téglából épül majd fel az a templom, melynek ünnepélyes alapkőletétele kedden volt Drágszélen. A lelkiélet gyakorlására egyelőre egy 87 éves épület szolgál, ami valamikor iskolaként és kántorlakásként, utóbb már csak kápolnaként működött.- Annyi mindent megélt ez az épület, omladozó falain mindez tagadhatatlanul meg is látszik - kezdett a kápolna történetébe Mácsai István, a település polgármestere. - 2000-ben dr. Bábel Balázs érsek úr nálunk járt egy szentmisén, és megkérdezte a híveket arról, hogy mire lenne a legnagyobb szükségük. A helyiek álma egy új templom volt. Az érsek ígéretet tett arra, hogy minden, a hívek által Isten házára összegyűjtött forint mellé az érsekség két másikat tesz. Az elmúlt 10 évben 7 millió forint jött össze, és további három összegyűjtésére tettek ígéretet a helyiek. Érseki áldás- Manapság ritkán épül templom. Épp ezért kiemelkedő nap ez a mai - kezdte beszédét az alapkő-letételi ceremónián dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskemé- ti érsek. - Aki templomépítésbe kezd, abban meg kell lennie az isteni erényeknek: a hitnek, a reménynek és a szeretetnek. A hit az élő Istenre irányít. A szívünkben kell lennie annak az Istenbe vetett reménynek, hogy erőt ad az úr e feladathoz. Az Isten és az ember iránti szeretet is nélkülözhetetlen. Ennek pedig oly’ híján vagyunk a mai időkben. Dicséretes, hogy egy ilyen kis település régi óhaja valóra válhat - tette hozzá az érsek. Az alig négyszáz fős Drágszélen épülő új, mintegy 76 ülőhellyel ellátott, 160 négyzetméteres, Rózsafüzér Királynéja-temp- lom a tervek szerint 2011 őszére készül el. ■ Szűcs Brigitta Z. A tereprendezés hamarosan befejeződik, és kezdődhet az építkezés a Mercedes beszállítóinak ipari parkjában Nehéz a némettanulás Mercedes Hamarosan elkezdik építeni a beszállítói ipartelepet Kiváló szakemberek, de a németnyelv-tanulás nem igazán megy nekik. Akadály lehet-e ez a Mercedes- gyárba felvett dolgozók karrierje előtt? - konkrét panasz alapján ezt kérdeztük a beruházás kommunikációs felelősétől. Gál Zita- Szakmánkban profik vagyunk. A német nyelvet két és fél hónapja tanuljuk, és a szintvizsgán az egész csoportunk megbukott - hangzott a panasz a Mercedes- gyár már felvett dolgozóitól. Státusukat féltik, ezért nevüket nem árulták el. Csak annyit, hogy a vizsgán egy német anyanyelvű tanárral kellett volna kommunikálniuk, és egy német történelmi szöveget értelmezniük. Egy középkorú férfi bevallja: amikor a szóbeli meghallgatáson a vizsgáztató elhallgatott, ő annyit mondott neki: Ja”. Ez természetesen nem volt elég, mindenki megbukott. A csoport és más csoportok középkorú tagjai attól félnek, hogy a már nehezen fejleszthető nyelvérzékük, illetve annak hiánya miatt elveszíthetik a megbízásukat.- Erről szó sincs - mondta Kozári Edina, a beruházás kommunikációs vezetője. - Ebben az évben a gyár felépítéséhez és beindításához szükséges csapat magját, az úgynevezett törzsgárdát vesszük fel. Tőlük elvárjuk, hogy ki tudják fejezni magukat németül, így a gyár beindításakor, a német kollégákkal együttműködve biztosítani tudják a Mercedes-minőséget az első, leguruló autótól kezdve. Ebből az okból a nyelvtudás része a törzscsapat képzési programjának. Az egyéni német nyelvi szinttől függően az új dolgozók 250 óráig terjedő nyelvi képzésben vehetnek részt. Ennek végén tudásukat anyanyelvi tanár segítségével tesztelik le, hiszen Németországban sem az iskolapad szerinti, hanem a gyakorlati tudás számít. Azok a dolgozók, akik megállták helyüket, Németországba kerülnek további képzésre - mondta Kozári Edina. Hozzátette: ha a teszt során azt tapasztalják, hogy komolyabb hiányosságok vannak a nyelvtudásban, akkor a dolgozó további nyelvórákon vehet részt. 2011-től megváltozik a képzési program azon dolgozók számára, akiket akkor vesznek fel. Ugyanis jövőre már a termelési dolgozók toborzása kezdődik, ahol a nyelvtudás nem játszik jelentős szerepet. A gyárépítés a terveknek megfelelően, jó ütemben halad szeptemberben új mérföldkövet ért el a Mercedes-gyár építése: elkezdték a gyártóberendezések beszerelését. A lakkozóüzemben kezdődnek ezek a munkálatok, majd lépésről lépésre folyamatosan a többi üzem is sorra kerül. Jövő májusra kulcsrakész a gyár, és elkezdődhetnek az első termelési tesztek. Nyáron kezdődött a Mercedes saját, 441 hektáros telkén és saját beruházásaként a Il-es számú ipari park tereprendezése, hamarosan itt is elkezdő dik az építkezés. Itt körülbelül tíz beszállító fog letelepedni (előreláthatólag bérleti viszonyban), akik az úgynevezett Just in Sequence rendszerszerinti együttműködésben állnak majd a gyárral. Ez a Mercedes-beruházás tájékoztatása szerint azt jelenti, hogy tevékenységük olyan szoros kapcsolatban áll a többi munkafolyamattal, hogy elengedhetetlen a fizikai közelségük. Megegyező álláspontok kórházügyben Gyanúsítottként hallgatták ki kecskémét Továbbra is szoros ügyészi felügyelet mellett folyik a rendőrségi nyomozás a kecskeméti Juhar utcai speciális iskola ügyében. A nyomozást 2010. február 4-én rendelte el a városi ügyészség ismeretlen tettes ellen, személyi szabadság megsértésének bűntette miatt. Szabó Ferenc megyei főügyészhelyettes megerősítette: tegnap gyanúsítottként hallgatták ki a Juhar Utcai Szakszolgálati és Gyermekvédelmi Intézmény igazgatónőjét. (M. A.) Beiktatják hivatalába az új másodlelkészt Kecskemét Szombaton 15 órakor tartják az evangélikus templomban Hulej Emese megválasztott másodlelkész beiktatását. Az új másodlelkészt Lupták György, a Bács-Kiskun Evangélikus Egyházmegye esperese iktatja be hivatalába. (R. J.) Bővülő gépparkkal várják az olvasókat Kalocsa Új számítástechnikai eszközökkel bővült a kalocsai Tömöri Pál Városi és Főiskolai Könyvtár gépparkja. A könyvtár öt új számítógéppel, egy nyomtatóval, egy szkennerrel és egy a látássérültek olvasását segítő géppel tett gazdagabb. A berendezések megvásárlásában segített az a hétmilliós pályázati pénz, melyet Kalocsa és Solt önkormányzata közösen nyert bibliotékájuk fejlesztésére, (szbz) Límlomakció lesz Hartán harta Lomtalanítás lesz szombaton reggel 8-tól 12 óráig a településen. A gyűjtőautó minden utcában csak egyszer jár majd, és a feleslegessé vált limlomokat és szemetet csak akkor viszi el, ha bekötött nyakú zsákokban helyezi ki azokat a lakosság. E kitétel, természetesen, a bútorokra nem vonatkozik, (szbz) További hírek a BA0N.hu hírportálon Festhettek a bócsai Poli-Farbe festékgyár Platinum Kid jótékonysági programjának köszönhetően tizenhárom Bács-Kiskun megyei óvoda jutott ingyenesen festékhez, s így megszépülhettek a csoportszobák, ebédlők, folyosók, kerítések. A megyei intézmények összesen 148 vödör festéket nyertek, amely több mint 7400 négyzetméter felület kifestésére elegendő. Fotónk tegnap délelőtt Kecskeméten, a Bocskai utcai óvodában készült, ahol Krunity Veszna, a Poli-Farbe Kft. értékesítési és marketingigazgatója, valamint Gombos Edina, a festékgyár reklámarca közösen adta át az ovinak az adományról szóló emléklapot. (M. A.) Egyre kevesebb a felújítás is építkezés 760 év alatt cserélődik ki a lakásállomány Bács-Kiskunban június végéig mindössze 312 új lakást vettek használatba a tulajdonosok. Ez a szám csekély, főleg ha figyelembe vesszük, hogy Bács-Kiskunban valamivel több mint 237 ezer a lakások száma. Ha ez a tendencia folytatódik, 760 évente cserélődik ki a lakásállomány.- Mélyponton az építőipar. A kereskedőszakma és a gyártók úgy vélik, hogy 2011. második felében a tendencia megváltozik - mondja Zsikla Tamás, az Akker Plus Kft. nagykereskedelmi igazgatója. Már tavaly érezhető volt, hogy kevesebben vállalkoznak új otthon építésére. Ugyanakkor ezt a csökkenést ellensúlyozta az, hogy a családok egy része felújításokat végzett. Vagyis kicserélte a tetőt, a nyílászárókat, esetleg a fürdőszobát újracsempéztette. Azonban 2010-ben mintha a felújítók száma is lecsökkent volna. Az emberek bizonytalanok, félnek a jövőtől, inkább kivárnak. Ráadásul a bankok is egyre keményebb feltételek mellett hajlandók hitelezni, így sokan inkább nem is tervezik be a munkákat. Zsikla Tamás azt mondja, hogy tavaly 30-40 százalékos volt az építőipari visszaesés az idén, a 2009-es szinthez képest újabb 25 százalékos csökkenéssel számol a szakma. Molnár Ferenc kecskeméti kereskedő szerint a megrendelések csökkenése csak az érem egyik oldala. Hasonló gondot jelent a ki nem egyenlített számlák halmozódása. Amíg a kormány nem tesz valamit az ügyben, a körbetartozások tovább szaporodnak. A visszaesés miatt a termelők egyre olcsóbban szállítanak. Például van olyan gyártó, aki 2002- es árszínvonalon adja a téglát, de így sincs nagy kereslet. Bár ő sem lát fényt az alagút végén, az biztató, hogy a panelprogram folytatódik, ez a nyílászárók és a hőszigetelők piacán jelent némi megrendelést. ■ Barta Zsolt ► Folytatás az 1. oldalról Álláspontjuk szerint - mely megegyezik Lukács László írásban adott válaszaival - nem támogatják, és megválasztásuk esetén nem is fogják engedni, hogy a kórház üzemeltetése kikerüljön Halas kezéből. Mindannyian elismerésüket fejezték ki az intézmény sikeres működése okán. Elmondták: nem terveznek személyi változásokat a kórház élén. A dolgozók bérének kérdésében pedig úgy nyilatkoztak: igyekeznek mindent megtenni azért, hogy a 130 ezer beteget ellátó kórház alkalmazottainak jövedelme is tükrözze azt a munkát, melyet a gyógyításban a térségért tesznek. ■ zsd