Petőfi Népe, 2010. szeptember (65. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-23 / 222. szám
PETŐFI NÉPE - 2010. SZEPTEMBER 23., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Több mint ezer delegált a szavazatszámláló bizottságokban Autómentesen, dugóban baja Sok gyerek jöhetett össze a város központjában ► Folytatás az 1. oldalról- Bács-Kiskun megyében 523 szavazókor van. Az összesített adatok szerint mindegyikben sikerült felállítani a törvényben meghatározott számú szavazat- számláló bizottságot - fogalmazott a főjegyző. A rendszer működésével kapcsolatban elmondta: a szavazatszámláló bizottságok két részből állnak: a tagok egyik felét az önkormányzat által választott állandó tagok teszik ki, a másik felét pedig a pártok és az egyéni jelöltek delegálják.- A pártok jelöltjei és az egyéni indulók megyénkben összesen 1176 személyt delegáltak a bizottságokba. Ez a szám elégséges volt nálunk, így minket nem érintett az országos hírekben hallható „delegálthiány” - mondta Ferenczi István. ■ G. Z. Critical Mass: két kerék a négy ellen ► Folytatás az 1. oldalról Csikai Antal egy csillogó-villogó matuzsálemet tolt maga mellett.- Eddig 12 biciklimet lopták el, de kilenc még mindig van otthon. Ez a legöregebb: 60 éves. Egy Indiában szolgált attasé használta. Tíz évig a padláson rozsdásodott, az attasé özvegyétől kunyeráltam el - mutatta büszkeségét az egykori autószerelő. - Korábban a munkába is biciklivel jártam, pedig akkor még jóval olcsóbb volt a benzin. Hét unokám közül hatnak már van biciklije, a legkisebbnek most készítek egy há- romkerekűt. Márkusné Járomi Anikó két saját és három „kölcsön” gyerekkel kerekezte végig a távot, Hardi Judit a három és fél éves Annával a hátsó gyerekülésen tekert, Juharos Imre pedig egy összecsukható bicajjal gurult a rajthoz. Hajtogatás közben elmondta: rendszeresen ezzel a praktikus kétkerekűvel közlekedik a belvárosban. Naponta jár be Kecskemétre, autóját a város határában szokta leállítani. Ott, ahol még nem kell fizetni a parkolásért. Nem tart attól, hogy ellopják a bringáját: ösz- szehajtott állapotban szinte mindenhova beviheti. Reggel a főtéren sehol senki, csak a túlsó sarokban kanyarodnak az autók Nagy volt a terv és a kavarodás. Kubatovics Tamás Autómentes napot tartottak tegnap Baján. Délelőtt kezdődtek a programok a Szentháromság téren, de már a reggeli csúcsforgalom előtt, fél 7-től nem lehetett közlekedni az egy hete már csupán korlátozott parkolási lehetőségeket biztosító főtéren, amit még az átmenő forgalom elől is lezártak. A déli irányból a Szabadság utcán érkezők a* szokásosnál is nehezebb helyzetbe kerültek, de a Szent Antal utcán is több száz méteres kocsisor torlódott fel. Piaci napokon egyébként is nagyobb a forgalom az átlagosnál, így volt ez tegnap is. A Czirfusz utcai - kedden este immáron hivatalosan is átadott - körforgalomnál is hosszú sor alakult ki.- A nap szellemiségéhez igazodva döntöttünk a Szentháromság tér lezárása mellett - válaszolta érdeklődésünkre Bocsa Barnabás, a Baja Marketing Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette: az előkészületek miatt volt szükség a forgalom elterelésére. Nem vitatható, hogy ebből a szempontból kedvezőbb a zárás elrendelése, ám az csupán a tér egyetlen negyedét érintette, a másik, parkolóként használható cikk már egy hete zárva az autósok elől. A teret átlójában átszelő úton pedig semmiféle előkészületre nem volt szükség, Úgy döntött, ledől egy kicsit ahogy azt reggel 8 órakor munkatársunk is tapasztalta. Ráadásul a későbbiekben sem volt akkora a forgalom, amekkora a demonstrációs szándékokon túl indokolta volna zárást. Hiszen volt már példa arra, hogy a tér nyugati negyedében rendezvény zajlott, miközben a járművek is használták a teret. Érdeklődésünkre válaszolva több, a város közlekedését, forgalmi viszonyait ismerő szakember is úgy vélte, hogy a szükségesnél nagyobb mértékben avatkoztak bele a város közlekedésébe. Bebizonyosodott ugyanakkor, hogy a kevés gépjármű is okozhat kárt: a főtér egyik attrakcióját szállító jármű mozgását ugyanis egy kandeláber bánta. NÉZŐPONT 0 Ketten sérültek meg az építkezésnél uszoda Az egyik munkás még mindig életveszélyben van Korrigálták kedden kiadott, majd szerda reggel is megerősített hivatalos tájékoztatásukat a kecskeméti üzemi balesetről a rendőrök. Eszerint az új uszoda építkezésén nem egy, hanem - mint azt kedden már a mentősök elmondták - két munkás sérült meg. - A korábbi tájékoztatásokban szereplő 26 éves lakiteleki munkás állapota továbbra is életveszélyes. Több törése és belső sérülése is keletkezett - mondta Mihályné Bornemisza Eleonóra, a rendőr-főkapitányság szóvivője. - Rajta kívül még egy 33 éves solíszent- imrei munkás is megsérült. Neki a keze törött el. A baleset helyszínén további egy munkás is tartózkodott, aki viszont nem sérült meg. A balesetet 1,7 tonna súlyú, egymás mellé, illetve egymásra rakott fagerendák okozták. Ezek 2 méter magasságból estek le. A három munkás ezek között tartózkodott, így ketten már nem tudták elkerülni a feléjük zuhanó egyik gerendát. A rendőrség tovább vizsgálja a baleset körülményeit. ■ N. N. M, KUBATOVICS TAMÁS Ne szeresd felebarátod? csuklóit néhány édesanya tegnap reggel! Ezzel egyidejűleg Baja több pontján több száz méteres sorokban álltak, várakoztak a gépkocsik, esetenként a magyar nyelv gazdagságát és alakíthatósá- gát bizonyították a volánt erős kézzel szorító sofőrök. Esetleg az Ismerd meg Bajádat! mozgalom aktivistájaként igyekeztek alternatív útvonalat találni, és így újabb dugókkal ismerkedhettek meg. Iskola- és munkakezdés előtt megkapták napi idegességadagjukat a gaz közlekedők, akik - nevelési célzattal - nem hajthattak be a Szent- háromság térre. Mert ott az autómentes nap eseményeire készülődtek. Leginkább semmi sem történt, de legalább az autósok rosszul érezhették magukat. Sok hülye adófizető! Nem hiszem, hogy az autómentesség hívei teljesen megbolondultak. Hiszen a gépjárművel közlekedők közül átcsábítottak jelenthetik munkájuk igazi sikerét. Autósból bringást nevelni dupla haszon: általa nő a kerékpárosok, és csökken a gépjárművesek száma. Ezért nem gondolom, hogy országos terv az autósok heccelése. Kénytelen vagyok bajaikumnak nevezni a történteket. egyesek nagy vágya az autómentes Szentháromság tér. Ami szép álom. Csupán a város úthálózatának szerkezete gátolja megvalósulását. Meg a megszokás, melyet hagyománynak is nevezhetünk. A tér felújításának korszaka pedig bebizonyította: a lakóházak ablaka alá terelt gépjárműforgalom semmivel sem jobb megoldás, mint a főtéri közlekedés. Sőt! nem felebaráti cselekedet piaci napon, útlezárásos időben lezárni a közlekedés egyik ütőerét. Olyan az, mintha valakinek a torkát szorongatnák. Amit - remélem - nem tarthatunk korszerű nevelési eszköznek. Sikeresen zárult a tízmilliárdos beruházás isPA - Öt éve kezdték el a tényleges munkálatokat a négy településen Pocsék idő jár az idén a fűszerpaprikára Hivatalosan is befejeződött az ISPA szennyvíz-csatornázási és szennyvízkezelési program Kecskeméten és agglomerációjában. Utolsó mozzanata tegnap a Bácsvíz Zrt. szennyvíztisztító telepén az új komposztálótelep átadása volt. A több mint tízmilliárd forint értékű beruházás részeként Kecskeméten, Kerekegyházán, Ballószögben és Helvécián a szennyvízcsatorna-hálózat két részben készült el: a nagy-ISPA- ban 308,5 kilométer épült meg, a kis-ISPA keretében további 40 kilométernyi csatornahálózat készül. Mindez összesen majd’ 350 kilométer, és a településeken mintegy tízezer család csatlakozAz ünnepség részeként helyére rakták az utolsó puzzle-t a falon, szimbolizálva ezzel is: az éveken át zajló projekt sikeresen befejeződött hatott rá a gerinchálózatra. Ezzel párhuzamosan bővült a kecskeméti szennyvíztisztító telep kapacitása, és megépült az új komposztálótelep, mely szeptember közepe óta működik. A zárt cellás központi komposztálótelep 32 ezer tonna/év kapacitású. A beruházás költségeihez az Európai Unió 60 százalékban nyújtott vissza nem térítendő támogatást, a fennmaradó összeg 30 százalékát az állam biztosította, míg 10 százalékát a négy településen élők és az önkormányzatok teremtették elő. Tehát elmondható: „nem ajándékba kapták, hanem megdolgoztak érte, s így igazán sajátjuknak érezhetik a családok is”. ■ S. H. ► Folytatás az 1. oldalról - A paprika élő anyag, folyamatosan átalakul. Hűvös, sötét helyen tárolva a bomlási folyamat lelassul. Ha viszont az adott évjárat festékanyaga instabil, akkor bizony egy év múlva már előfordulhatnak esztétikai problémák. Mivel idén keveset sütött a nap, közel sem lesz olyan meny- nyiségű és stabilitású a festékanyag, mint egy normál évben. Koncz Gyula azt is elmondta, hogy a válság hatására érzékelhetően változott a paprika iránti kereslet: - Önmagában talán csak a zsíros kenyérre tesszük a fűszerpaprikát, egyébként halételeinket vagy húsainkat ízesítjük vele. Ha csökken a húsfogyasztás, akkor paprikából is kevesebb kell. A válság hatását mi ilyen közvetett módon tapasztaltuk meg.- Ültetvényeink 25-30 százaléka a sárban úszva már a nyár elején kipusztult, és a maradék is jelentős károkat szenvedett. Valami gond mindig van - zsörtölődtek a termelők a hétvégén a Paprika Napokon. - Ami nem pusztult ki a rossz idő és a belvíz miatt, az megsárgult. Ha az ítéletidő tovább tart, csődbe megyünk és tovább rontjuk azt a statisztikát, mely szerint egyre kevesebben termelik e hungarikumot Kalocsán - tette hozzá az egyik termelő, aki 18 éve paprikatermesztéssel foglalkozik. ■ szbz