Petőfi Népe, 2010. szeptember (65. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-09 / 210. szám
4 2010. szeptember 9. MÚLTIDÉZŐ Előfizetési és terjesztési ügyekkel kapcsolatban várjuk a Széchenyi krt 29. szám alatt! Tel.: 80/480-756 Hirdetésfelvevő és olvasószolgálati irodáink: Kecskemét, Szabadság tér 6., Széchenyi krt. 29. Telefonos apróhirdetés-feladás: 76/518-250 SZÓRÁD ÁGNES Az első képeslapok Kecskemétről Lap a városházáról, melyet 1899-ben adtak postára Nem kell várostörténésznek lenni ahhoz, hogy valaki egy XVIII. század végi, XIX. század eleji kecskeméti képes levelezőlapot összevessen a mai felvételekkel, és felmérje a változást. A helytörténetnek az 1920-as évek előtti képeslapok váltak fontos dokumentumaivá. Magyarországon a millenniumi ünnepségekre, 1896-ban adták ki az első képeslapokat. Míg Budapesten, ezek többsége a magyar történelem eseményeit, a millenniumi kiállítás épületeit mutatták be, addig a nagyvárosok, így Kecskemét is bemutatkozásképpen a város nevezetes épületeit és látképeit adta ki. A képeslapok nagyon népszerűek lettek és gyorsan terjedtek. Ezeken a kecskeméti képes levelezőlapokokon a kiadók igyekeztek bemutatni minél több' jellegzetes épületet, melyek méltán vitték hírül Kecskemét szépségét. Bemutatták, hogy az addigi mezőváros a XIX-XX. század fordulóra impozáns épületekkel rendelkező nagyvárossá nőtte ki magát. Sebestyén Imre kecskeméti képeslevelezőlap-gyűjtő azon kevesek közé tartozik, akinek az első kecskeméti képeslapokból több is megtalálható gyűjteményében, melyeket most olvasóinknak is bemutatunk. Az első képeslapok között több kőnyomatos képeslap is látható, melyből a nyomda egyszerre csak néhány százat tudott készíteni. Az egyik egy olyan látképet mutat be a városról, melyet a vásári kapu felöl fényképezték, és a vásártér van előtérben. Érdekessége továbbá, hogy Kossuth Lajos ezen a vásártéren mondta 1848. szeptember 25-én a híres toborzó beszédét. Az első képeslapokon több változatban látható a Főtér is. Az 1800-as évek végén Kecskemét belvárosa voltaképpen terek láncolatából és az ezeket elválasztó, a város nagy építési korszakait idéző épületek egységéből állt. Az 1890-es évek elejétől az összezsúfolódott kis földszintes házak helyét többszintes épületek, paloták vették át. Ezeket örökítették meg a XVIII. század végi lapok is. Az első képeslapok kedvelt motívuma volt a városháza is, hiszen ez is a millenniumi büszkeségek közé tartozott. S ma - több mint száz év múltán is - méltán a város egyik legszebb ékessége. Sebestyén Hajnalka Kecskemét főtere 1898-ban p--/ ,A. Kecskemét 1898-ban egy kőnyomatos képeslapon, előtérben a vásártér és a vásárkapu SZOLGALTATOHAZ DUGULASELHARITAS FALBONTÁS NÉLKÜL! »- Hétvégén és ünnepnapokon is! >- Gyorsszolgálat! >- 1 év garancia! Fodor József: 06-30/9-686-150; 76/411-517 76/444 444 www.zebrataxi.hu <É9 LPLAST Elvedé és párkánycentrum Kecskemét, Halasi út - Pozsonyi utca sarkán Tel.: 30/399-1447 Fax: 76/486-918 Webáruház: www.elplast.hu Párkányok, könyöklők- műanyag, alumínium- márvány, gránit- műgyantás agglomerátum Újdonság! Rozetták és díszlécek Nyitva: H-P: 7:30-16:00, Szó: Zárva (ÉL1 ÜPLAST Elvedé és párkánycéntrum Kecskemét, Halasi út - Pozsonyi utca sarkán Tel.: 30/399-1447 Fax: 76/486-918 Webáruház: WWW.eblaSt.hU Élvédők (500 fajta),- vakoláshoz- csempézéshez- padlóburkoláshoz- parkettázáshoz- Blanke termékek- Schlüter'System termékek 113332* Elöl- és’felültöltős I mosógépek: 22-32 e Ft, 1 sima és kombi hűtőgépek: 16-39 e Ft, képcsöves TV-k 37-72 cm-ig: 9-29 E Ft-ig. laptop, Bio.lámpa, kamera, Hi-Fi, DVD stb Továbbá műszaki cikkek vétele- zálogosítása Kecskemét, Szabadság tér 3. 06-70/389-5748 www.muszakibizománvi.hu Klenk Dent Fogászat Üdülési csekket is elfogadunk! Kecskemét, Rávágy tér 5. n Tel.: 76/418-892 § www.klenkdent.hu LAMINÁLT PADLÓK 100-féle minta 1190 Ft/mMől KERÍTÉSLÉCEK Kecskemét, Ceglédi út 86. Tel.: 76/499-791 www.parkettaaruhaz.hu 1 PARKETTAÁRUHÁZ Csaphornyos parketta 3600 2490 Ft lm2 Szalagparketta 2250x200x14 mm 4790" 4550 Ft/m2 Kecskemét, Ceglédi út 86. Tel.: 76/499-791 • www.parkettaaruhaz.hu | KO VILIKOVÁCS ISTVÁN villanyszerelő mester villanyszerelés,- új típusú csatlakozó vezetékek kiépítése,- mérőhely kialakítása Démász ügyintézéssel. Mobil: 06-30/963-2129 £ e mail: kovilll@fibermail.hu 2 MAGDI DIVAT a Szil-Coop emeletén 26-os üzletben Ő/ZI AKCIÓK szeptember 15-éig- kosztümök: csak a blézerért fizet- blézerek és nadrágok -20 és -50%- blúzok, szoknyák, pólók, kötött áruk 1000,1900 és 2900 Ft-os áron. FÜGGÖNY, ff» SOTETITO! 5Zabó Lakástextil Kecskemét, Lestár tér 2. (A színházzal szemben) Tel.: 76/418-695 II.(4283 Kecskemét, Dózsa Gy. u. 20. T./F: 06-76/485-167 T.: 76/504-195 Nyitva: 9-18 Szó: 9-12 | www.szonyegaruhaz.iiu ÜVEGES Bárminemű üvegezési munkát rövid határidővel/! vállalunk Polgár József üveges** Kecskemét, Sörház u. 18. Tel.: 06-20/3627-433 Fax: 76/488-137 e-mail: polgarjo@t-online.hu A számítógépek háziorvosa PC-D0KI számítógép szaküzlet és szerviz weblap, webshop: www.pc-dokikft.hu e-mail: pcdoki@pc-dokikft.hu Kecskemét, Reile G. u. 22. Tel.: 76/507-370, 06-20/9707-140 Nyitva tartás: H P: 9-18, Szó: 9 13 Gyűjtő keres megvételre: régi pecsétnyomókat, régi pénzeket, papírpénzeket, régi képeslapokat, régi sportérmeket, kitüntetéseket, papírrégiséget, részvényeket. Egész gyűjteményt is vásárolok! Kecskemét, Ceglédi út 74. 3 8.“-16.” óráig. 3 Tel.: 76/506-156, 06-20/573-25-09 MUNKARUHÁT A LEGOLCSÓBBAN- német, holland import alig használt és új munkaruhák- munkavédelmi lábbelik, katonai és vadász ruházat, egyéb kiegészítők stb.- ui. pamut géprongy Kecskemét, Széchenyiváros (Március 15. u. 1. Mobil Center mellett) Nyitva: H-P: 9-12, 13-17; Szó.: 9-12 óráig Tel.: 06-70/365-4107 ,,49,72 I s i Q- Tanfolyamok * * diákoknak Jó lenne javítani a bizonyítványon? Unalmas tanulni? ideges vagy számonkéréskor? Tanuláskor! troli Kiskunfélegyháza felső tagozatosoknak 2010. szeptember 25. középiskolásoknak 2010. október 2-3. Jelentkezés: llurtyániné liartu Judit 06-30/955-661 1 www.langelme.hu ^ Extra méretű, egyedi tervezésű női molett ruházat közvetlen a készítőtől 40-62 méretig. MEGÉRKEZETT AZ ŐSZI KOLLEKCIÓ! Kecskemét, Akadémia krt. 31. Nyitva: H-P: 9-12: 14-18, ________Szó.: 9-12 óráig Te lefon: 06-30/2288-132 Grátisz Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő-kiadóigazgató: Király Ernő Hirdetésvezetö: Tóthné Nagy Erzsébet. Felelős szerkesztő: Ökrös Csaba ISSN szám: 1786-1799 A szerkesztőség és a kiadó címe: Kecskemét Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539. email cím: petofinepe@axels.hu Terjesztés: Rádiné Kiss Gizella. Telefon: 76/518-292 Telefax: 76/486-539 Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázalokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon. SMSben, rtemeten, omailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és totókat nem órzünk meg és nem küldünk vissza Az újság RANDA szerkesztőségi rendszerrel készült Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok leihasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Sprlnget-Magyarország Kit., Axel Springer- Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kit., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft.. Népújság Kit, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira feWifvjuk a figyelmei Az érintettek teMígosrtást kérhetnek az általunk kezelt személyes arfe&ik köréről felhasználásuk módjáról és céljáról és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását illetve törlését. Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Felelős vezető: Boros Gábor Telefon: 76/481401 Telefax: 76/481-204 Lapunkban a cikkek végén metjefenó fekete háromszög fizetett twdetést jelent A hirdetések szövegét és képanyagát milder esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk- ezért az atX»n fogbBakért a kiadö semmilyen anyagi ietve jogi fefelósséget nem vállal A Grátisz bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva Értesüléseket átvenni csak a Grátiszra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. GRÁNIT SÍROK DÍSZ SÍRKERTEK 75.000 FT-TÓL!! Érd.: 06-70/39-14-749 ECDL tanfolyam indul hétköznap délutánonként, vagy szombati napokon szeptember végén. Öveges Képző Kft., Kecskemét, Rákóczi út 9. www.ovegeskepzo.hu Tel.: 76/505-068 AL-0338, Ny.sz.: 03-0029-06 1148224 Szakmai nyelvvizsgára felkészítés angol és német nyelven, szeptemberi kezdéssel. Öveges Képző Kft., Kecskemét, Rákóczi út 9. www.ovegeskepzo.hu Tel: 76/505-068 AL-0338, Ny.sz.: 03-0029-06 1148225 IMPOU Orvosi segítség: f 06-20/594-57-61