Petőfi Népe, 2010. szeptember (65. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-09 / 210. szám
2010. szeptember 9. Hirdetésfelvevő és olvasószolgálati irodáink: Kecskemét, Szabadság tér 6., Széchenyi krt. 29. Telefonos apróhirdetés-feladás: 76/518-250 KlSSNÉ SAFRANYIK EDIT 5 MINDENNAPOK Előfizetési és terjesztési ügyekkel kapcsolatban vétjük a Széchenyi krt 29. szám alatt! Tel.: 80/480-756 Várólistán át vezet út az oviba Szeptember elsejétől óvodába írathatók a három évnél fiatalabb gyermekek, pontosabban, akik harmadik életévüket a felvételétől számított fél éven belül betöltik. Az új jogszabály az édesanyák könnyebb munka- vállalását hivatott elősegíteni. Kitétel, hogy minden, a településen élő hároméves, és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesítve legyen. Ennek azonban sok település nem tud eleget tenni. Ide tartozik Kecskemét is, ahol idén ősszel közel 3200 óvodás jár az önkormányzati és nem önkormányzati intézményekbe. Több mint száz gyermek került várólistára az óvodai beiratkozáskor, akik számára nem tudtak férőhelyet biztosítani. Az önkormányzat az iskola- kezdés előtt álló ötéves gyermekeket, valamint a hátrányos helyzetű családban nevelkedőket köteles elhelyezni. Azok a családok, akik szívesen óvodába íratnák háromévesnél fiatalabb gyermeküket, első körben legfeljebb várólistára kerülhetnek a megyeszékhelyen, p. zs. Hétvégi ünneplés Ballószögön Szombaton út- és faluközpont avatás, valamint testvértelepülési szerződések ünnepi aláírási ceremóniája indítja Ballószögön az ünnepi programot. A község új részén átvezető - közelmúltban megépült - útszakaszhoz a polgármesteri hivataltól fogatokkal kocsikáz- nak ki a vendégek, Nyúl Zoltán világbajnok fogathajtó vezetésével. Az út megszentelése, söröshordó gurítás követően a hintók visszatérnek az új központi rész felavatási ünnepségére. A ceremónia részeként két új településsel kötnek testvértelepülési szerződést: az erdélyi Mikóújfaluval, illetve a vajdasági Gombossal. A műsorban a helyiek mellett közreműködnek a gombosi néptáncosok, és a mikóújfalusi fúvósok. A program táncos mulatsággal zárul. s. h. Ev végéig használhatják a pavilont. Nem kellett leadniuk a főtéri pavilon kulcsát a kecskeméti kézműveseknek. Bár eredetileg csak augusztus végéig kapták ingyenes használatba a Szabadság téren, a Tudomány és Technika házával szemben álló épületet, mégis december 31-éig maradhatnak. A Városszépítő Egyesület így próbálja támogatni a helyi iparosokat. Az év végéig még nagyon sok rendezvény lesz a városközpontban, itt viszont a kiállítóknak és az árusoknak nem kell helypénzt fizetniük. Ottjártunkkor Tarapcsik Sándor aranykoszorús könyvkötőmester vezette végig a kiállításon a ballószögről érkezett Lucát és édesanyját. SZOLGÁLTATÓHÁZ FÉNYMÁSOLÁS A/O-IG SPIRÁLOZÁS - LAMINÁLÁS - HÓKÖTÉS Színes fénymásolás A/3-ig DIGITÁLIS NYOMTATÁS LEVÉLPAPÍROK, BORÍTÉKFELÜLNYOMÁS, PROSPEKTUSOK, PLAKÁTOK Napoleon ‘91 Kft. 6000 Kecskemét, Vörösmarty u. 1. Tel.: 76/506-048 TeL/Fax: 76/327-820 s E-mail: napoleonkft@t-email.hu z SERLEGEK SPORTSZOBROK GRAVÍROZÁS. Napoleon ‘91 Kft. 6000 Kecskemét''' Vörösmarty u. 1. Tel.: 76/506-048 Tel./Fax: 76/327-820 E-mail: napoleonkft@t-email.hu:? DIGITÁLIS NYOMTATÁS DUGULÁSELHÁRÍTÁS falbontás nélkül, ünnepnapokon is! Időpont-egyeztetéssel. Maritas, szőnyegtisztítói, sírkő és egyéb kőfelületek tisztítása. Punelhézak szellőző csöveinek tisztítása előzetes egyeztetéssel. KAMERÁS LEFOLYÓCSŐ-ELLENŐRZÉS. Ablonczy Sándor Tel.: 76/321-939; 06 30/9 433-381“ Hozott aranyból ÉKSZERKÉSZÍTÉS 2500Lt/$ jfMMriÜ. ÉKSZERJAVÍTÁS rövid határidőre! Varga Istvánná aranyműves mester Kecskemét. Akadémia krt. 30. (orvosi rendelő cs gyógyszertár melletti 10 emeletes alatt) 0 Nyitva: H-P: 9-12, 14-17-ig. 5 Tel.: 06-30/2294-890 n (§P> „hírős AUTÓÜVEG KERESKEDÉS AUTOUVEG-forgalmazás és -beszerelés. Saint-Gobain Sekurit minőségű valamint AKCIÓS autóüvegek forgalmazása. Helyszíni CASCO-s kárfelvétel! Kecskemét, Halasi út 29. (Agroker területe) 76/495-323, 06-30/471-4078, 06-20/353-7180 Nyitva: H-P: 8-16 óráig 76/444 444 www.zebrataxi.hu IRODABÚTOROK ^76/417-823 o www.szilfer.hul FAKTUM CYERMEKÁRUHÁZ • Gyerekbútorok • Babakocsik, -hordozók • Járókák, etetőszékek • Textíliák, játékok FAKTUM 6000 Kecskemét, Izsáki út 2. (a Szil-Coop Áruház mellett) _ Tel.: 76/417-387 FIncses plusz! zálogház es ékszerüzlet segítség a mindennapok gondjaira! Kecskemét, Aradi vértanúk tere 2. Tel.: 76/489-460, 06-70/4087-476 g Nyitva: H-f * 17-ig, Sz.: 8-12-ig | NYÁRI GUMIABRONCSOK acél- és alufelnik óriási választékban, verhetetlen árakon! Szigma-Marker Kft. Autóalkatrész-, Gumi szakflzlet Kmét, Szent M. u. 25-27. (voltPnckin u.) Tel.: 76/413-845 AKKUMULÁTOROK Motorkerékpártól a kamionig nagy választékban! Szigma-Marker Kft. Autóalkatrész-, Gumi szakflzlet Kmét, Szent M. u. 25-27. (voltPutkin u.) Tel.: 76/413-845 KÁRTYAVETÉS TITKOKKAL Előző életek. Keressen! § Segít ebben TAROT kártyám útmutatást adni. SPIRITUÁLIS TANÁCSADÁS! 76/494-392,06-30/532-5804. ZÁRSZAKÜZLET CSAVARBOLT • kulcsmásolás • névtáblakészítés • zárprogramozás • helyszíni zárszerelés • társasházak karbantartása • hevederzár-szerelés Árukínálatunk: Csavarok, kötőelemek, portálzárak, biztonsági pajzsok, zárbetétek, s vasalatok, kilincsek, cilinderek I vagyonvédelem, biztonságtechnika Kecskemét, Széchenyi sétány 4. (Ifjúsági garzon alatt) 06-30/9-63-92-47 www.zarszakiizlet.boltaneten.hu Nyitva tartás: H-P 9-12-ig és 13-18-ig Szivacs Trade Kft. Habszivacs, bútorszövet, kárpitoskellék forgalmazása 6000 Kecskemét, Csíksomlyói u. 15. Tel./fax: 76/484-732 Nyitva: H-P 8-17 óráig s www.szivacstrade.hu § OKTATÁS Érettségi utáni képzések Kecskeméten:- kisgyermekgondozó, -nevelő- eü. asszisztens (általános vagy fogászati vagy gyógyszertárij M t752.Ny.M-: 11-0104-05 Akkumulátorértékesítés nagy választék, kedvező ár. Viszonteladóknak kedvezmény. Kecskemét, Mária krt. 18. Tel.: 76/325-003 1107324 óti^r MÉTERÁRU VEGKIAMISITAS-50% Ugyanitt üzletberendezés eladó! Kecskemét, Csányi u. 1-3. (Piramis Udvar) T.: 06-30/747-32-43 1 ÜVEGES Üvegezési munkát vállalok rövid határidővel! HÍVÁSRA HÁZHOZ MEGYEK! Faragó Tibor Kecskemét, Vízmű u. 34. Tel.: 76/495-384 1107M9 KÖNYVELŐ IRODA Ganda Group Kft. Cégünk vállalja egyéni vállalkozók, Bt-k, Kft-k, Rt-k, egyesületek, alapítványok, társasházak teljes körű könyvelését, bérszámfejtését, akár visszamenőleg is. kjpyisektteü Megbízható, többéves szakértelem, udvarias kiszolgálás. Könyvelendő anyagokért igény szerint elmegyünk. Érdeklődni: Iel/fax: 76/504-605. Mobil: 06-20/98-68-986. Cím: Kecskemét, Kristály tér 5. § (Március 15. utca felöli oldalon) Redőny - Akció Redőny, Reluxa, Szúnyogháló Harmonikaajtó, Szalagfüggöny IVIapellenzö, Roletta Kedvezménnyel Nyugdíjasoknak -10% e 76/323-905; 06-30/283-38-24 ÉPÍTŐANYAGOK alaptól a tetőig... KEDVEZMÉNYES ÁRON íTJi í-jr.-mcfl ft HíiYíl í3fl4t.-i4VÍII • sóder • zsalukő, NF falazótéglák • B-30 • válaszfal tégla • E-gerenda • béléstest, fényé fűrészáru • léc • lambéria, 0SB lemez • kerámia- és betoncserepek • zsindely • hullámpala, mi- és hőszigetelő anyagok, stb. Házhozszállítás, szaktanácsadás. Kecskemét, Mindszenti krt. 2./a. Tel.: 76/481-747 06-70/213-2S85 „KUKAC” f Növényvédőszer vetőmag és állateledel bolt ÓRIÁSI VÁLASZTÉKBAN KAPHATÓK! Nyitva: H-P: 7-17, Szó: 7-13, V: 7-12 Kecskemét, Erdősi Imre u. 4-6. DON PULI rJl pizza Ésl SZOLGÁLAT Frissen sütött pizzák 590 Ft-tól, 3 méretben! Házhoz szállítás Kecskeméten mindennap 11-23 óráig! § 7G/7T7-075 www.donpuli.hu