Petőfi Népe, 2010. augusztus (65. évfolyam, 178-202. szám)

2010-08-12 / 187. szám

PETŐFI NÉPE - 2010. AUGUSZTUS 12., CSÜTÖRTÖK SPORT 15 Szabadnapos lesz a Bajai NKK a budapesti közös nyitó fordulóban Nem kívánt a fővárosban hazai bajnokit játszani a Bajai NKK él­vonalbeli női kosárlabda-együt­tese a Zalaegerszeg ellen, ezért elhalasztották az első fordulóra kiírt találkozót. Nagypál Gábor, a klub szak­mai igazgatója elmondta: no­vember 24-én, egy szerdai na­pon fogadják Baján a zalaiakat. Mint arról tegnap beszámol­tunk, rendhagyó módon bonyo­lítják le a női kosárlabda-bajnok­ság első fordulóját: valamennyi találkozót az élvonalba visszaté­rő FTC otthonában, a Népliget­ben rendezik szeptember végén. Mivel az NB IA csoportjában 13 csapat szerepel, így a Baja sza­badnapos lesz. ■ K. T. Múltat jelent és jövőt kötöttek össze a táborban Az aktív munkától idén vissza­vonult Gyúró László mesteredző­nek ünnepélyes keretek közt kö­szönték meg több mint 40 éves munkáját a bajai, hagyományos nemzetközi edzőtáborban. Mint­egy 600 dzsúdós ütemes tapsa köszöntötte a mestert, akinek Tóth László, a Magyar Judo Szö­vetség elnöke is köszönetét mon­dott. Tizennegyedik alkalommal gyűltek össze a dzsúdósok a tá­borra, hat ország 33 egyesülete képviseltette magát. Kicsiknek és nagybknak egyaránt kiváló partnereket találhattak az 550 fős táborban. Az edzések nagy részét Hajtós Bertalan, olimpiai és vb-ezüstérmes, kétszeres Eu- rópa-bajnok vezette, de a világ- és Európa-bajnok Braun Ákos is irányította a munkát, ami mel­lett szórakozásra is jutott idő az egyhetes tábor során. ■ K. T. Hajtós vezette a tréningeket Holtan találták a sokszoros bajnok Pettigrew-t A 42 éves Antonio Pettigrew-t, a 400 méteres síkfutás 1991-es vi­lágbajnokát saját autójának hát­só ülésén holtan találták meg kedden reggel. Pettigrew felte­hetőleg altatót vett be, ám azt nem lehet tudni, hogy a gyógy­szernek köze volt-e a halálához. A vizsgálatok legkorábban négy héten belül záródhatnak le. Pettigrew az 1991-es tokiói vb- n egyéni aranya mellett a váltó­val második lett, majd a stafétá­val háromszor is nyert, csakúgy mint a 2000-es sydney-i olimpi­án. Érmeitől később megfosztot­ták, miután bevallotta, hogy 1997 és 2003 között rendszere­sen doppingolt, EPO-t és növe­kedési hormont használt. ■ Varsandán Milán remek gólokat dobott a tegnapi előkészületi mérkőzéseken nevelőegyesülete, az élvonalba most feljutott Orosháza ellen Tegnap két előkészületi mérkőzést játszott az újonc Orosháza otthoná­ban a Kecskemét SE élvo­nalbeli férficsapata. Rajtmár István Avar György szakmai igazgató látott remek dolgokat és gyerme­teg hibákat is tegnap az újonc Orosháza ellen idegenben ját­szott két előkészületi mérkőzé­sen. A kecskemétiek délelőtt és délután is megmérkőztek a lel­kes Békés megyei csapattal.- A felkészülés kellős közepén vagyunk, a csapat azt a teljesít­ményt nyújtotta, ami ilyenkor el­várható. Hétfőn és kedden is na­gyon komoly tréningen vett részt a társaság, vagyis nem ké­szültünk különösebben a két orosházi találkozóra. Ennek elle­nére láttam remek és gyermeteg hibákat felvonultató megoldáso­kat is. Az első mérkőzésen fásul­tan játszottunk - mondta a dél­előtti meccs után Avar György. Ezt a találkozót szoros első félidő után öt góllal, 34-29-re vesztet­te el a kecskeméti csapat. Szabó Péter trombózisa után még csak könnyített mozgást végezhet, így természetesen nem lépett pályá­ra. Hiányzott Berta Róbert is, aki még nem kezdte el a csapattal a közös felkészülést. A délutáni találkozón már több volt a biztató mozzanat a kecskeméti csapat játékában. Az első félidőben vezettek is Var­sandán Milánék. A szélső nagy elánnal küzdött, nevelőklubjá­nak szeretett volna bizonyítani.- Az első félidőben mutatott já­ték lesz az igazi. A fordulás után sokat cseréltem, tninden játéko­som pályára lépett. Az Orosháza egy kicsit előrébb tart a felké­szülésben, mi az előre elterve­zettnek megfelelően haladunk - mondta a délutáni mérkőzést kö­vetően Avar György. A KSE a hét­végén nyolccsapatos nemzetközi tornán szerepel Orosházán. Tárgyalnak, de még nincs névadó szponzor AZ ELMÚLT KÉT ESZTENDŐBEN ö Budapest Bank volt a Kecske­mét SE férfi kézilabdázóinak névadó szponzora. Az utóbbi hetekben „eltűnt” a pénzinté­zet a csapat neve elől. A miértre a klub vezetőjénél kerestük a választ.- A bankkal kötött megállapo­dásunk a bajnokság végén le­járt. Azóta folyamatosan tár­gyalunk a névadó szponzori szerződésről Jelen pillanatban nem tudjuk, hogy a régi vagy új néven szerepel az együttes a következő bajnokságban. Re­mélem, a rajt előtt sikerül meg állapodnunk a támogatónkkal - mondta tegnap Feyér Zoltán, a kecskeméti klub ügyvezetője. TEGNAP DÉLELŐTTI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS: Orosházi FKSE- Kecskemét SE 34-29 (13-11) Orosháza, 100 néző. Vezette: Baranyi, Szloska. Kecskemét: Nagy L. - Vancsics 2, Tóth E. 3, Simon 3, Gyuris 2, Ba­jusz S. 5, Varsandán M. 6. Cs.: Kiss 0. (kapus), Csorba 2, Dobó 1, Petro 5, Konkoly, Temesvári, Boros, Mészáros. A Orosháza legjobb dobói: Lókodi 8, Kovács A. 5. A TEGNAP DÉLUTÁNI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS: Orosházi FKSE- Kecskemét SE 39-36 (17-20) Orosháza, 300 néző. Vezette: Baranyi, Szloska. A legtöbb gólt szerzők: Lókodi 9, Országh 8, Kovács A., Mazic 6- 6, Ul. Petro 11, Varsandán M. 7. A délutáni találkozón az első félidőben a vendégek megérde­melten szereztek háromgólos ve­zetést. Szünet után nagy csatá­ban fordítottak a hazaiak. Ingyenes szurkolói buszt indít a KTE Debrecenbe labdarúgás Az eredeti, péntekre kiírt időpont he­lyett szombaton 20 órától rendezik a Debrecen-Kecs- keméti TE-Ereco élvonalbeli mérkőzést, melyre a lila-fe­hér klub ingyenes szurko­lói buszt vagy a jelentkezők számától függően buszokat indít. Bővebb információ a KTE honlapján található. Nem sikerült a bravúr a török hölgyek ellen kosárlabda Az Európa-baj- noki selejtezőkben még ve­retlen török válogatott ott­honában szerepelt tegnap a magyar női válogatott. Nem sikerült a bravúr, és 62-54 (14-19, 16-11, 13-11, 19- 13)-re nyertek a csoportelső törökök. Tizenhat évvel ezelőtti durvaságáért bűnhődik labdarúgás Egy 1994-ben elkövetett súlyos, maradan­dó sérülést okozó szabályta­lanságért ötvenezer dollár büntetést kapott Mauro Ca- moranesi, az olasz váloga­tottal argentin származású labdarúgója, aki Roberto Pizzót terítette le, s olyan komoly sérüléseket okozott riválisának, hogy az többé nem is térhetett vissza. A Kiskőrös lett a megyei Szuperkupa nyertese megyei foci Kiskunfélegy­házán csapott össze a me­gyei első osztály bajnoka, a Ladánybene, valamint a Bács-Magyar Kupa győzte­se, a Kiskőrös. A megyei Szuperkupáért játszott ta­lálkozót a körösiek nyerték 2-1-re. Az első féldiőben a beneiek vezettek 1-0-ra. Gólszerző: Dedák, Füleki és Kislőrincz. Remek magyar siker a bosnyákok ellen utánpótlás Tegnap Bosz­nia-Hercegovinával játszott Európa-bajnoki selejtezőt a magyar U21-es labdarúgó­válogatott, és 0-0-s első fél­időt követően 2-0-ra nyert. A gólokat Németh Krisztián (79. perc) és Gosztonyi András (82.) szerezte. Kettő vereség Békésben kézilabda A második találkozó első félideje mutathat irányt Továbbra is Cseh a magyarok „arany Lacija” úszó-eurqpa-bajnokság Kétszáz méter vegyesen született meg az első hazai bajnoki elsőség Az egyetlen kecskeméti induló, Balog Gábor, bár futamát meg­nyerte, nem jutott tovább az 50 méteres hátúszás elődöntőiből a tegnapi versenynapon a margit­szigeti Széchy Tamás uszodában zajló Európa-bajnokságon. A Bácsvíz-KVSC úszója 26.77 mp- es idővel a 27. helyen végzett. A bajai Hosszú Katinka vi­szont az előfutamát és a közép­döntős futamát is megnyerve a második, míg Verrasztó Evelyn összesítésben a harmadik he­lyen jutott be a női 200 méteres vegyes úszás döntőjébe. A leg­jobb idővel a francia Camille Muffat várhatja a mai finálét. A szám tavalyi világbajnoka, Gyúrta Dániel, illetve Molnár Ákos is bejutott a 200 m mell mai döntőjébe. Gyúrta délelőtti 2:10.70 perces idejét tovább fa­ragva 2:10.11-gyel, leggyorsabb­ként biztosította helyét a nyolc között a délutáni elődöntőben. Javított korábbi eredményén Molnár is, ő 2:12.61 után 2:12.08-cal csapott a célba, ezzel hetedikként jutott a fináléba. Az ifjabbik Gyúrta fivér erő­sen kezdett az 1500 méter gyors döntőjében, 800 és 1000 méter között kiderült, hogy túl kemény neki ez a tempó, visszaesett, s a hetedik helyen ért célba. Győzött a francia Sebastien Rouault, má­sodikként a feröeri Pál Jönsen, harmadikként pedig az olasz Samuel Pizetti végzett. Verrasztó Evelyn egy órával a vegyes fináléjának kiharcolása után a 100 méteres gyors döntő­jében indulhatott, és végül jó úszással az ötödik helyen csa­pott célba. A nap legjobban várt döntőjé­ben, a 200 méter vegyes úszás­ban indult Cseh László és Ver­rasztó Dávid. Az első ötven után a magyar csodaúszó a második helyen fordult, utána azonban átvette a vezetést, és nagy ellen­felét, az osztrák Markus Rogant lehajrázva Cseh Laci megszerez­te az Eb első magyar aranyér­mét. „Nagy csata volt, nagyszerű érzés, és nagyon örülök a győze­lemnek!” - mondta a magyar aranyérmes. ■ Cseh László nagy csatában, remek hajrával nyerte a kétszáz vegyest

Next

/
Thumbnails
Contents