Petőfi Népe, 2010. augusztus (65. évfolyam, 178-202. szám)
2010-08-12 / 187. szám
Mamutcsontokra és mamut- agyar-maradványokra bukkant Svájc északi részén, az aargaui kőfejtőben egy tűzszerész. A régészek szerint ezek a leletek régebbiek lehetnek minden eddig feltártnál. A csontmaradványokra, a fogra és az elefántcsont-töredékekre egy olyan morénahalmon találtak, amely az utolsó előtti jégkorszakból (145-230 ezer évvel ezelőttről) származik: a gleccserek vagy mozgó jégtakaró által szállított, lerakott kőzettörmeléket lassan teljesen beborította az üledékes kőzet. A berobbantott falon öt, kör alakú nyom utal további agyarmaradványokra. A kutatók feltételezik, hogy a mamutok közvetlenül az utolsó előtti jégkorszak után Veltheim közelébe húzódtak. A jégkorszak hidegéhez alkalmazkodó mamutok Európában és Észak-Amerikában 11500 évvel ezelőtt haltak ki. ■ Kalóriatáblázattal fékeznék meg a hamburgerfalókat Arra kötelezné az éttermeket, a gyorséttermeket és pubokat az angol kormány, hogy olyan étlapokat vezessenek be, amelyeken feltüntetik az ételek kalóriatartalmát, ezzel is harcolva a tömeges elhízás ellen. Nagy-Britannia New York példáját akarja követni, ahol 2008- ban új törvényeket kényszerítettek a gyorsétterem-, szendvics- és étteremláncokra, miszerint a menükön fel kell tüntetniük a kalóriaértékeket. Azóta hasonló törvényeket vezettek be több más amerikai államban is. Ettől függetlenül ugyanannyit falnak az emberek, és az elhízás népbetegség maradt. ■ HIRDETÉS ~cóeSlr pénzváltó Kecskemét, Dobó krt 8. ______(Centrál Passage Üzletház)______ Va luták Vétel Eladás EUR 276.0000 285.9000 USD 209.0000 220.9000 CHF 200.0000 211.0000 Közüíeteket is kiszolgálunk! Érvényben: augusztus 11. Befektetési arany értékesítés. Tel: 76/418-884. Nyitva mindennap: 8-21 óráig. www.cornergroup.hu SKANDINÁV LOTTÓ A 32. játékhét nyerőszámai: GÉPI SORSOLÁS: 6 • 10 • 13 • 14 • 21 • 31 • 35 KÉZI SORSOLÁS: Találat Darab Nyeremény 7 0 0 6 74 242680 5 3312 5420 4 48615 1080 Várható főnyeremény a következő héten 247 millió forint. Ennél vénebb mamutra még nem bukkantak A hullócsillagok éjszakája perseidák Itt az idei augusztusi meteoreső java Érdemes gyűjteni a kívánságokat, hamarosan hullócsillagok egész raja tűnik fel az égen. Pásztor Andrea Az elmúlt napokban is sokan kémlelték az eget, de csütörtökről péntekre virradó éjjel számíthatunk a legtöbb meteorra, ekkor lesz ugyanis a Perseidák-meteorraj gyakorisági maximuma.- Nagy szerencsénk van az idén - mondja E. Kovács Zoltán, a Kecskeméti Planetárium igazgatója. - A gyakorisági maximum idején, vagyis amikor a legtöbb meteor várható, idén a Földön épp Magyarország fordul abba az irányba, amerről ezek a meteorok pottyannak bolygónkra, így a rajt ideális helyzetből figyelhetjük meg. Egész éjszaka nagy valószínűséggel láthatunk ebből az irányból hullócsillagokat.- Középiskolás koromban egész éjszakákat töltöttem a szabad ég alatt, hogy megfigyeljem a hullócsillagokat, négy év alatt összesen félezret észleltem és dokumentáltam. Előfordult, hogy szilveszter éjszaka is a meteorokat lestem. A Perseidák idején gyermekkoromban egyszer egy tucat meteort láttam egy óra alatt. Persze akkor még nem volt ekkora fényszennyezés, mint napjainkban. A kecskeméti csillagásztól megtudtuk azt is, hogy a meteorrajok a világűrben keringő törmelékáramlatok, az üstökösök, illetve az aszteroidák (kisbolygók) szórják szét őket pályájuk mentén. A Föld, miközben kering a Nap körül, minden év augusztusában találkozik a Perseida- meteorrajjal, amit a 109P/Swifft- Tuttle üstökös hozott létre évezredekkel ezelőtt. Már Kr. e. 36-ban is észleltek hullócsilagot ebből a meteorrajból Kínában. A dühös légiutas-kísérő csúszdán pályázott el Pollenszegény diéta Amerre lovak járnak, és ahol nyomukban citrom terem, ott veréb is akad. Ezt a népi megfigyelést ugyan tömörebben és erőteljesebb kifejezésekkel írja le a köznyelv, de ez mit sem von le annak a megfigyelésnek az igazságtartalmából, amely szerint: ahol a sonka, ott a darázs. Aki ebben kételkedik, azt talán meggyőzi a fenti fotó. Hártyás szárnyú alanyunk nem veti meg a finom falatokat, húsvétkor sem lenne rá panasz, ha asztalhoz invitálnák. 8 Akác szőlőtám Császártöltésen eladó. 06- 20/9181-516------------- *1103351* BEFŐZNIVALÓ barack (gumi) és lébarack eladó. 06-30/5250-367-----------------------------------------------------------------------*1103337* CSOMAGOLT lucernát vennék nagy tételben, helyszínen csomagolva Kunszentmiklós környékén. 06-30/3306-828-----------------------------------------------------------------------*1103439* * Gyöngyösibe eladó. 06-70/931-7942-----------------------------------------------------------------------*1103374* KH S 40 szőlőprés, orosz léelválasztó eladó. 06-20/333-6233-----------------------------------------------------------------------*1103417* KOMONDOR kölykök eladók 06-30-9381-857-----------------------------------------------------------------------*1103087* MŰANYAG bortartályok eladók 06-20-2233370-----------------------------------------------------------------------*1103241* a Ősziárpa és zab eladó. 06-30/62-17-602-----------------------------------------------------------------------*1102972* SZAMÓCA palánta eladó. 06-70/403-8916---------------------------------------------------------I------------*1103378* aS zártápös 4 soros kukorica adapter eladó. 06-30/393-5173-----------------------------------------------------------------------*1100451* SZÓLŐ kombájn eladó. 06/70/330-8970-----------------------------------------------------------------------*1102289* 8 20 db HF fejős tehén eladó. 06-20/2967972-----------------------------------------------------------------------‘1103362* Csap alatt Kína egyes tartományait nem kíméli a nyár. Több helyütt 40 fokot mértek. Nem csoda, ha egy kis zuhanyzástól nem riadnak vissza a helyiek. ÁSÓ A tanító az iskolában azt szeretné érzékeltetni, hogy a föld gömbölyű.- Pistike! Ha én itt az osztályterem kellős közepén elkezdek ásni, és ások, ások, ások, hová jutok?- Szerintem a diliházba. tanú - Mikor jött rá arra, hogy ezek az emberek tolvajok? - kérdi a bíró a tanútól.- Először azt hittem, hogy rakodómunkások, de amikor láttam, milyen szorgalmasan dolgoznak, rögtön gyanút fogtam... pénz - Ti tudtok félretenni a fizetésetekből?- Nem nagyon! Én keresek százötvenezret, az asszony százharmincat, havi tízezer összejön a piásüvegekből is, még sincs soha pénzünk... bigámia - Apa! Mi az, hogy bigámista?- Bigámista? Az olyan fér-' fi, aki kétszer annyi edényt mosogat, mint én. méreg - Jó napot kívánok! Árusítanak patkánymérget?- Igen, uram. Visz belőle?- Nem, majd ideküldöm a patkányokat... recept A kuncsaft a gyógyszertár pultja előtt várakozik a gyógyszerére. Egyszer csak egy hatalmas robbanás hallatszik, majd előjön a patikus robbanásnyomokkal a ruháján: - Elnézést, uram, de menjen vissza a doktor úrhoz, kérje el ismét a receptet, de ezúttal nyomtatott betűkkel írva! állás - A portás rajtakapott egy menedzsert, mikor lopott anyagot vitt ki az üzemből.- Kirúgtátok, mi?!- Igen, pedig amúgy rendes portás volt. UTASÍTÁS A fiatalasszony bekiabál a konyhából a szobában olvasgató férjének:- Szívem, menj ki a kertbe, nézd meg, mit csinálnak a gyerekek, és szólj rájuk, hogy nem szabad! B! ón szokott-e gyönyörködni az égi csodákban? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: BA0N.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. Egy légiutas-kísérő a landolás után kivett néhány sört a hűtőből, kieresztette a csúszdát, aztán angolosan távozott. Letartóztatták. A 39 éves Steven Slater azért gurult dühbe, mert egy utas landolás közben felállt és kinyitotta a feje feletti csomagtárolót. Amikor odament hozzá, hogy figyelmeztesse, egy kihulló csomag éppen arcon találta. Ezen összeveszett az utassal. Slater ezek után távozott a csúszdán, kisétált a kocsijához, és hazahajtott. A rendőrség otthonában tartóztatta le. Egy New York-i bíró 2500 dolláros (530 ezer forint) óvadék fejében helyezte szabadlábra. A légiutas-kísérőt garázdasággal, gondatlan veszélyeztetéssel és birtokháborítással vádolták meg. A légitársaság szerint az utasok, és a gép személyzete egyetlen pillanatig sem volt veszélyben. A Facebookon máris 13 ezer főt számláló támogatói kör alakult a munkahelyéről különös módon lelépő Slater védelmében. Sok hozzászóló az utas letartóztatását követeli. ■ IDÉZHETŐ IDEZETEK A magyar ember szereti keresni az igazságot. De nem szereti megtalálni. És ha mégis megtalálja, mindjárt beleun. Mikszáth Kálmán, Új Zrínyiász SZUPEREXPRESSZ MoneyGram 16 2010. AUGUSZTUS 12.. CSÜTÖRTÖK LXV. ÉVFOLYAM, 187. SZÁM ________________________- . Az amerikai Lance Armstrong - sérülése miatt - az idén már nem indul több versenyen