Petőfi Népe, 2010. augusztus (65. évfolyam, 178-202. szám)

2010-08-12 / 187. szám

SPORT PETŐFI NÉPE - 2010. AUGUSZTUS 12., CSÜTÖRTÖK 14 A jövő bajnokai az arénában asztalitenisz A magyarokat nem érdekelte az edzőtábor Nagy üzemben zajlik az asztalitenisz a félegyházi arénában, csak a tehetségesnek tartott magyar fiatalok hiányoznak az egyhetes táborból A bajai evezősök a nemzeti színeket képviselik komoly megméretéseken Huszonkilenc ország közel négyszáz versenyzője vesz részt a Maty-éri központban pénte­ken kezdődő 11. egyetemi eve­zős-világbajnokságon, melyen két kivétellel mind a tizenhárom versenyszámban indul magyar egység. A háromnapos regattán a re­gisztrációk alapján a 78 futam­ban 139 egység áll rajthoz. A leg­népesebb a magyar küldöttség, s az európai országok mellett töb­bek között az Egyesült Államok­ból, a Dél-afrikai Köztársaság­ból, Ausztráliából, Kanadából, Kínából is érkeznek sportolók. A Maty-éri pályán - ahol hu­szonegy esztendeje rendeztek utoljára evezős-világbajnoksá­got - holnap délelőtt kezdődnek el a selejtezők, a tizenhárom döntőt pedig vasárnap délelőtt rendezik. m Nyolc éve nem jutott vb-döntőbe női kormá­nyos nélküli kettes.- A versenyen a férfi könnyű­súlyú négyesben induló magyar | egységben három bajai verseny­ző lesz, mégpedig Veréb Dávid, Forrai Dávid és Dumitrás István, mellettük a külkeres Barta Zol­tán ül még a hajóban. Kelemen Áron pedig egypárban képvise­li a magyar és a bajai színeket - mondta tegnap Bartos Nándor, a Bajai-Spartacus VSC evezősei­nek vezetőedzője. Újság még a bajai lapátosok háza tájáról, hogy Uglik Szimó- na párjával, a csepeli Kiss Hel- lával elutazott az ifjúsági olimpi­ára, Szingapúrba. Előzőleg a két fiatal evezős Rasicében az ifjúsá­gi világbajnokságon lett ötödik. Az eredmény kiemelkedőnek számít a honi sportágban, hi­szen magyar női kormányos nél­küli kettes nyolc éve nem jutott döntőbe világbajnokságon! ■ Uglik Szimóna: ötödik a vébén Tizenhat ország ifjú asz­taliteniszezői edzőtábo­roznak a KÉSZ Arénában, A 10-12 éves fiúk és lá­nyok egy hetet töltenek Kiskunfélegyházán. Szentirmay Tamás Az Európai Asztalitenisz Szövet­ség írta ki az edzőtábort Kiskun­félegyházára, mivel a városban Az elektronikus gólbíró beveze­téséről tanácskozik októberben a labdarúgás szabályalkotó tes­tületé (IFAB). Joseph Blatter, a nemzetközi szövetség (FIFA) el­nöke tegnap szingapúri sajtótá­jékoztatóján közölte: az IFAB úgy döntött, hogy a két hónap múlva sorra kerülő, walesi hivatalos ülésén napirendre tűzi a vissza­játszás lehetőségét. minden feltétel adott ahhoz, hogy a kiválasztott ifjú tehetsé­gek kitűnő körülmények közt eddzenek, fejlődjenek és éljenek a tábor idején - tudtuk meg Kar­sai Ferenc főszervezőtől.- Sajnálatos módon a nem­zetközi szövetségben kissé ké­sőn írták ki a pályázatot, így mindössze hatvan sportoló érke­zett. Ők lehetnek a 2020-as olim­pia reménységei. Akik most el­jöttek az edzőtáborunkba, orszá­„Eddig nem volt megfelelő technológiánk a kivitelezéshez, de októberben négy cég is pre­zentációt tart majd a fejlesztése­iről, így közelebb kerülhetünk a megoldáshoz” - hangsúlyozta a 74 éves svájci sportdiplomata. Az IFAB technikai albizottsága júliusban Cardiffban ült össze a dél-afrikai világbajnokság bírói tévedései miatt egyre inkább kö­guk legjobbjai, korosztályos vá­logatottak. Sajnálatos módon Magyarországról senki sem ér­kezett, csak három helyi ver­senyző vesz részt a táborban. Úgy látszik, annyira jók korosz­tályos versenyzőink, hogy nincs szükségük ilyen edzőtáborra. A fiatalok naponta öt-hat órát gya­korolnak Richard Prause német szakember irányításával. A játé­kosok mozgását, ütéseit videóra veszik, amit mindennap kiele­vetelt módosítások okán, akkor az egyetlen napirendi pont a két további bíró alkalmazása volt. Az 1886-ban alapított IFAB- nak - mely márciusban arról ha­tározott, hogy leállítja a chipes labdával folytatott kísérleteket - nyolc tagja van, ennek felét - mely az íratlan szabályok sze­rint mindig egységesen szavaz - 1913 óta a FIFA delegálja, a má­meznek -> mondta Karsai Fe­renc, a jeles szakember. Az Európai Asztalitenisz Szö­vetségnek ezzel az a célja, hogy a legjobb edzőkkel, a legkorsze­rűbb edzésmódszerekkel készít­sék fel a fiatalokat a majdani nagy világversenyekre, olimpi­ákra. A másik cél pedig az, hogy a gyerekek fél tudják venni a ver­senyt a távol-keleti országokkal, akik jelenleg uralják az asztali­tenisz-viadalokat. sik négy vezető pedig Angliát, Skóciát, Walest és ÉszakTrorszá- got képviseli. A szabályok meg­változtatásához a voksok 75 szá­zaléka szükséges. Jerome Valcke, a FIFA főtitká­ra júliusban leszögezte: ez volt az utolsó labdarúgó-világbajnok­ság, melyen még a jelenleg ér­vényben lévő, 3+1-es játékveze­tői rendszer működött. ■ Lance Armstrong - sérülése miatt - idén nem indul több versenyen Lance Armstrong sérülés miatt visszalépett az Egyesült Álla­mok legnagyobb ranggal bíró hegyikerékpáros-versenyétől, a Leadville Trail 100 elnevezésű viadaltól, melyet tavaly rekord­idővel nyert meg. így az amerikai kerekes szá­mára befejeződött a szezon. A Tour de France országúti körver­seny hétszeres győztesének me­nedzsere jelezte, hogy a 38 éves sportoló még mindig érzi az idei francia körversenyen elszenve­dett balesete okozta csípősérülé­sét, de döntésében az is szerepet játszott, hogy családjával több időt szeretne tölteni. Armstrong egy esztendővel ezelőtt 6:28:50 órás eredmény­nyel győzött Leadville-ben. ■ Magyar támogatót talalt a motoros Talmácsi Gábor A magyar GreenPowerE85 már­kájú alternatív üzemanyagot gyártó és forgalmazó Hungrana Kft. lett Talmácsi Gábor új főtá­mogatója. A megállapodás egy­előre a szezon végéig szól, és nincs konkrét eredményelérés­hez kötve, de a cég vezetői hosz- szú távú együttműködést ter­veznek a motorversenyzővel. „Azért örülök különösen az új főtámogató érkezésének, mert segítségével a csapat megfelelő technikai hátteret tud biztosíta­ni nekem. Úgy érzem, hogy a mi kategóriánkban, a Moto2-ben a verseny igazán csak most kez­dődik. A hátralévő kilenc futa­mon szeretném bebizonyítani, hogy a legjobbak közé tartozom” - jelentette ki Talmácsi Gábor, aki a vb-sorozatban jelenleg a nyolcadik helyen áll. ■ Talmácsi: már önfeledt a mosoly Ősszel jöhet az elektronikus gólbíró labdarúgás Október a változások hava lehet a játékvezetésben APRÓhH IjjiÉ OKTATÁS TÁRSKERESÉS ELADÓ boltvezető, vendéglátós képzések Kecs­keméten, FMK: 00825-2009. 06-70/316-23- 23-----------------------------------------------------------------------* 1103281* SZ OLGÁLTATÁS BOCSKAI ruhák készítése! Telefon: 06- 30/2069-890------------------------------------------------------------------------»1102411* TETŐDOKI! Palatetők bontás nélküli felújítása, lapostető szigetelés. 06-30/9562­134 *1103329' GYÓGYÍTÓ masszázs. Telefon: 06-30/490- 5111-----------------------------------------------------------------------*1103125* KE RTEK, hobbik kitisztítása! Telefon: 06- 30/515-0423-----------------------------------------------------------------------*1103195* MASSZÁZS m indenkinek. Telefon: 06- 20/4629-269---------------------------------------------------------------------*1100068* MASSZÁ ZS, teljes test, hát. Telefon: 06- 30/455-3986-----------------------------------------------------------------------*1102997* A 25 éves cuki lány szabadidőparnert keres. 06-30/6956-735----------------------------------------------------------------------->1103102* ADRI partnert keres. Telefon: 06-70/665- 1546-----------------------------------------------------------------------*1102257* Indiai gyönyörű, dúskeblű várja partnerét 06-70/2940-412 .nmu. ÁGI 40-es partnert keres. Telefon: 06-70/233- 6430 — ------------------------------------------------------------*1102257* AR ÁNYOSAN telt, szép, 38-as, szép környezet­ben partnert keres. 06-30/281-4225-----------------;---------------------- *1103068* AZ IZGATÓ nő partnert keres. 06-20/9816- 649 — -------------------------------------------------------------*1102171­BÁ J0S Virág társat keres. Telefon: 06-30/634- 0503-----------------------------------------------------------------------*1103271* FINOM, ápolt, intelligens, kellemes, szép, csi­nos, kedves, mosolygós, sexy, vonzó lány ápolt, intelligens, disztingvált viselkedésű, tehetős szabadidőpartnert keres szép környezetben. 06-20/355-5471------------------------------ »1103127­IGÉNYES nő partnert keres. Telefon: 06- 30/2754-314--------------------------- *1103320* MASSZŐRNŐ társat keres. Telefon: 06- 70/212-3284-----------------------------------------------------------------------*1082934* NEM dohányzó, független, korrekt, 65 év alatti városi urat keresek komoly kapcsolat remé­nyében. Kocsi előny. 06-30/2020-464-----------------------------------------------------------------------*1103167* SZÖS ZI partnert keres! Telefon: 06-70/252- 14-39------------------------- ‘nőisei­ig ÉVES Nati partnert keres. 06-70/5364- 183.-----­-----------------------------------------------------------------*1006992* 40-ES nő partnert keres. Telefon: 06- 70/5218-710-----------------------------------------------------------------------*1070171* 40-ES Tündi partnert keres. Telefon: 06- 30/4288-316-----------------------------------------------------------------------*1102227* 50-ES nő partnert keres. Telefon: 06-20/237- 8960-----------------------------------------------------------------------*1095542* _________UTAZÁS_________ GY ULÁN a Hőforrás Üdülőszövetkezetben 1 és 1,5 szobás, 2x2 hetes üdülési jogok eladók. 06-70/320-36-15-----------------------------------------------------------—--------*1103191* «H évízen 1,5 szobás apartman augusztus 21-től szeptember 03-ig kiadó. 06-30/9531- 448-----------------------------------------------------------------------*1103283* «Siófok, Aranyparton vízparti nyaraló kiadó különálló 2, 3, 5 fő részére. 06-20/911*7620-------;--------------------------------------------------------------*1091757* ÚT ITÁRSNÓT keres kül- és belföldi utazáshoz 70 éves hölgy. 06-30/998-6868-----------------------------------------------------------------------*1103218* ______VÁLLALKOZÁS______ EL ADÓ 3-5 db Iveo tgk. munkával, igény ese­tén személyzettel, telephellyel is. 06- 20/9470-921-----------------------------------------------------------------------*1103275* «Vállalkozásom bővítéséhez tökével rendel­kező munkatársat keresek. 06-70/612-8885-----------------------------------------------------------------------»1103254* VEGYES ANTIK cserépkályha eladó. 06-30/380-0531-----------------------------------------------------------------------■ 1103139* ANTIK 10 karú bronz + kristály csillár és neo­barokk komplett szalongarnitúra 5 darabos el­adó. 06-70/385-2700-----------------------------------------------------------------------* 1103018* BŐ R kanapé, Lehel hütő, forgószék, asztal + 5 szék, számítógépasztal, automata, tárcsás mosógép, polcok eladók. 06-30/9357-295 —-------------------------------------------------------------------*1103302­KÁDRA való ülőke mosakodáshoz 3 E Ft, 20 I- es lábas jó állapotban 2 E Ft, szobai asztal 2,5 E Ft-ért eladó. 76/416-534----------------------------*------------------------------------------*1103256* MT Z-82-ES, Szuper-50-es, bálázó, fűkasza, Weimar rakodó- egyéb gazd. gépek, Mt. tehén borjával, 6 éves kanca: 77/492-526---------------------------- *1102926* 2 HENGERES Zil kompresszor (220 V-ról üze­melő) eladó. Ár: 10 E Ft. Érd.: 76/484-764, 06-20/347-6073----------------------------------------------------*------------------*1103168* ME ZŐGAZDASÁG FÉLAUTOMATA, fakosaras 12 hl-es szőlőprés, cefreszivattyús, zúzó-bogyózó eladó. 06- 20/824-6626----------------------------------------------------------------------*1103159* JÓ ÁLLAPOTBAN lévő 5 hl szőlőprés és daráló olcsón eladó. 06-70/4234-006------------------------------------------------ »1102219* KIS körbálás lucerna és fűszéna eladó. 06- 20/2867-308-----------—----------------------------------------------------* 1103278* KÖ RBÁLÁS lucerna eladó. Telefon: 06- 30/4952-398----------—-----------------------------------------------------*1103165* KÖ RBÁLÁS lucerna eladó. 4 E Ft/db, 06- 70/543-3570-----------------------------------------------------------------------*1103239* « Kukorica, búza eladó. Telefon: 06-30/281- 3416----------------------------------------------------------------------*1103193* LE NCSETARTÁLY, gumilapátos cefre szivattyú, thomas szivattyú, folyamatos prés eladó. Ui: szőlőkvótát vennék. Telefon: 06/30/326- 8516-----------------------------------------------------------------------*1103208* LUCERNA kis- és nagybálás! Telefon: 06- 20/227-0044-----------------------------------------------------------------------*11030X7* LUCERNA kis- és nagybálás! 06-20/9415-540-----------------------------------------------------------------------*1103047* «Lucernamag eladó. 06-20/216-4235 — -------------------------------------------------------------*1103290* MŰ TRÁGYA, am-nitrát, kálisó 3xl5-s, 00-10- 24-s, 8-24-24 POWER eladó! 06-30/82-20- 151-----------------------------------------------------------------------*1101938* « Őrölt fűszerpaprika eladó, 1800 Ft/kg. 06- 70/61-25-849------------------------------------*-----------------------------------*1103257­ÖS ZIBARACK, sárgahúsú, befőznivaló (gumiba­rack) Tázláron eladó. Érd.: 06-20/824-66-26-----------------------------------------------------------------------*1103053* TÁ PKOCKÁS eperpalánata Kiéri és Álba eladó. 06-70/946-48-29-----------------------------------------------------------------------*1102144* VA S, üvegszálas tartályt borostartályt vennék. T.: 06/30/326-8516-----------------------------------------------------------------------*1103208* VILLANYPÁSZTOR 14.500 Ft. T.: 06/20/9394- 884-----------------------------------------------------------------------»1103226* ZAB és zabszalma eladó. 06-20/9415-540 — ------------------------------------------------------------*1103047* ZÖ LDTRÁGYA készítéséhez mustár, olajretek, facélia, bíborhere, takarmányrepce kaphatók. Őszi telepítéshez, lucernamag, fűkeverékek, évelőrozs, bükköny, rozs, stb. 06-30/304- 1438, 22/585-076----------------------------------------------------------------------*1102294* 6 MÁZSA árpa és 4 mázsa tritikálé eladó. 76/706-352-----------------------------------------------------------------------*1103182* 8, 5 ha szőlőtelepítésre is alkalmas földterület eladó Kéleshalmán. Érdeklődni: 0670/9337- 294----------------------------- »1103180*

Next

/
Thumbnails
Contents