Petőfi Népe, 2010. augusztus (65. évfolyam, 178-202. szám)
2010-08-12 / 187. szám
4 KALOCSA ÉS KISKŐRÖS PETŐFI NÉPE - 2010. AUGUSZTUS 12., CSÜTÖRTÖK MNföMMHHMMBMHHBRBBHMBHHnMMHBHMMHHi Járőrözéssel igyekeznek elejét venni a lopásoknak Honnan jött, és hová tart? kiskörös A városközpont átalakításához szükséges a számlálás A gyümölcsérési idény egyben a terménylopások szezonja is. A lakott területektől távolabb eső, ritkábban látogatott földeken előfordul, hogy a kiérkező gazda azt tapasztalja: kéretlen segítséget kapott, például, a krumpli felszedéséhez.- A gyümölcsösöket általában elkerülik a tolvajok, többnyire augusztusban - a krumpli- és a szőlőszedés idején - „dolgoznak” nagyobb erőbedobással. Természetesen ilyenkor mi is erősítünk. A szüretkor például éjszakai járőrözéssel igyekszünk majd elriasztani a gyűjtö- getőket - avatta be a részletekbe lapunkat Rigó László. A kiskőrösi mezőőr azt is elmondta, hogy ők főként elriasztják, ha ahhoz késő, akkor pedig figyelmeztetik a tolvajláson kapottakat, a feljelentés lehetőségével azonban csak a tulajdonos élhet. Kérdésünkre a kiskőrösi rendőrkapitányságon elmondták: idén főként szamóca- és lucernalopások ügyében érkeztek bejelentések. A terménylopásoktól azonban jelentősebb a falopások száma. Az igazi szezon - mindkét tekintetben - most kezdődik csak igazán. ■ Főként szamóca- és lucernalopások ügyében érkeztek bejelentések. A Rigó Lászlóval folytatott beszélgetésünkből az is kiderült, hogy a „szarkákkal” is sok a gond, most mégis inkább a seregélyek nehezítik a mezőőrök és a gazdák életét. - Ezek a madarak a kevés termésből még kevesebbet csinálnak. A seregélyek csapatokba verődve csapnak le a szőlősorok közé, hatalmas kárt okozva ezzel a tulajdonosnak. Augusztus elsejéig - egy uniós rendelet miatt - csak riasztani lehetett az állatokat, innentől kezdve azonban gyéríteni is szabad a károkozókat. Ehhez a hegyközségtől is kaptak támogatást a mezőőrök - tudtuk meg Rigó Lászlótól. A mezőőrök mindezek mellett többnyire az illegális hulladéklerakást igyekeznek megelőzni a környéken, mivel a szeméttelep bezárása miatt jó né- hányan még nem az új hulladékudvar, hanem az erdők felé indulnak feleslegessé vált rakományaikkal. ■ szbz A városban eddig hat helyen végeztek úgynevezett csomóponti, irányonkénti számlálást, de keresztmetszeti és kikérdezéses számlálás is lesz. A városrekonstrukció kapcsán a legnagyobb ellenállásba a tervezett útlezárás miatt ütköztek a városatyák. Azt azonban már most, a központ átépítése előtt tudni lehet, hogy a sűrűn lakott Árpád utcában, ahol két középiskola is van, súlykorlátozó táblákkal kívánják elejét venni a dugóknak és a baleseteknek. A korlátozás így azon aláírásgyűjtők számára is megnyugtató lehet, akik a megnövekedő forgalomtól tartva tiltakoztak a katolikus templom és a Petőfi-szobor közötti rész lezárása ellen. Forgalomszámlálást legközelebb a tanévnyitókat követően végez a város. Forgalomszámlálást legközelebb a tanévnyitók után végez a város Rendőrök, polgár- és tele- pülésó'rök, illetve mappákkal egyik autótól a másikig rohanó közcélú munkások „szállták meg” a minap Kiskőrös egyes utcáit. Szűcs Brigitta Z. Megkezdődött Kiskőrösön a városközpont felújításához nélkü- lözheteüen kikérdezéses forgalomszámlálás. Ennek köszönhetően Barkóczi Tamás városi főépítész vezényletével a Petőfi téren megállítottak minden, autóval, tehergépjárművel és kerékpárral közlekedőt, hogy megtudják, honnan hová tart. Bár a kér- dezősködés alig néhány másodpercet vett igénybe, többen ez idő alatt is kifejtették véleményüket a várható útlezárások negatív, avagy pozitív hatásairól. Akik pedig az egyenruhások láttán irányt váltottak, a rendőrség ügyeletén igyekeztek megtudni, mire a nagy felhajtás.- A megbízott közlekedéstervező cég szakemberei a forgalomszámlálásnak és a kikérdezéseknek köszönhetően számszerűsítve látják majd az áthaladó forgalmat, és modellezni tudják annak várható alakulását a lezárás figyelembevételével - tudtuk meg a város főépítészétől. Lemondott mandátumáról Szakái Tibor Kalocsa Egy lapkiadó cég ügyvezetője lesz a képviselő Augusztus 31-ével lemond a kalocsai képviselő-testületben betöltött képviselői mandátumáról Szakái Tibor. Az Összefogás Kalocsáért Egyesület tagja június végén a Kalomédia Kft ügyvezetője lett, a lapkiadói tevékenység azonban a jogszabály szerint összeférhetetlen az önkormányzati képviselői státusszal. Szakái mindezt a keddi testületi ülésen jelentette be, ahol a választók bizalmát és a képviselőtársakkal végzett négyéves munkát is megköszönte. Szakái Tibor ellen jelenleg kétrendbeli csalás miatt folyik eljárás. Az ügy májusban került a Kunszentmiklósi Városi Ügyészségről a kalocsai bíróságra, mely bejelentette elfogultságát. Szakái leköszönőbeszédében erről is említést tett. - Pontosan tudom, hogy éppen azért folyik ellenem lejárató kampány, mert olyan közéleti szerepet vállaltam, ami túlmutat az önkormányzatban betöltött ellenzéki képviselői tevékenységen is. Mára az is bebizonyosodott, hogy a névtelenségbe bújva, minden következmény nélkül fel lehet valakit jelenteni, meg lehet vádolni úgy, hogy mire kiderül, a vádlott mégsem bűnös, addigra a közéleti szerepvállalása helyrehozhatatlan károkat szenved. Ezért nem veszek részt jelöltként az esedékes önkormányzati választásokon - vezette fel visszalépésének indokait a képviselő. ■ szbz Térzene a Solti Ifjúsági Fúvószenekar a Dunaföldvári Mazsorettcsoporttal közösen térzene! koncerttel szórakoztatta hétvégén az akasztói közönséget a település főterén. Fuchs Attila, a zenekar vezetője elmondta: a két csapat Franciaországba készül, épp ezért a fellépést egyfajta első közös próbának tekintették. A fúvósokat Akasztón legközelebb szeptember 12-én, a Mária-napi búcsúban hallhatja majd a közönség. (Cs. NI.) Csak Törökök szállnak harcba Kalocsán Kalocsán is körvonalazódni látszik, hogy kik szállnak ringbe a polgármesteri székért az őszi helyhatósági választásokon. Mint azt már megírtuk: a Fi- desz-KDNP közös jelöltjeként a polgármesteri címért Török Ferenc indul. Ezen a héten az is kiderült, hogy a Kalocsa és Környéke Szabadelvű Polgári Egyesület (KSZE) polgármesterjelöltje a városban ezt a posztot húsz esztendeje betöltő Török Gusztáv Andor lett. A Kalocsai Városvédő Egyesület képviselőjelölteket ugyan indít, de a polgármesteri posztra sem ők, sem más kalocsai politikai szerveződés nem jelölt még eddig senkit. ■ szbz Szőlőfürtre fűzött színes szüreti programok Érik a szőlő, hajlik a vessző, és kezdődnek a szüreti mulatságok. A kiskőrösi régióban Kece- len veszi kezdetét az egészen október végéig tartó szüreti napok sokasága. Szombaton színes vásári forgataggal, izgalmas kulturális programokkal és folklórműsorral várják a szőlő és a bor ünnepére a városba érkezőket. Az elmaradhatatlan szüreti felvonulás délután 3-kor kezdődik. A hagyományőrző programok kora este, 6 órától a sportcsarnok szabadtéri színpadán lesznek láthatóak. Este 9-től pedig a Keceli Zenészek Éjszakáján borozhatnak, szórakozhatnak és táncolhatnak a jelenlévők. ■ szbz HÍRSÁV Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő FELSŐ-KISKUNSÁG DÉL-PEST MEGYE| Kedd KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Szerda BÁCSKA Csütörtök KALOCSA ÉS KISKÖRÖS Péntek KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKÉ KALOCSA ÉS KISKŐRÖS Szerkesztő: SZŰCS BRIGITTA Z. Kiskörös, Árpád utca 2. Telefon: 78/S1M44 Kétszázötvenezerrel kevesebb jut a kompra kalocsa-gerjen A korábbi félmillió forint helyett idén mindössze 250 ezer forinttal tud hozzájárulni a kalocsai önkormányzat a Gerjen és a Kalocsa közötti komp működéséhez. A komp egyébként augusztus 15-éig még reggel hattól este hatig üzemel. Tizenhato- dikától viszont már csak délután öt óráig közlekedik a két település közötti szállító jármű. ítélkezési szünetben is tárgyalnak kiskörös Bár augusztus 19- éig törvénykezési szünetet tartanak a Kiskőrös Városi Bíróságon, a hatékony bűnüldözés érdekében azonban az ítélkezési szünetben is tárgyalják a gyorsított eljárásban előterjesztett ügyeket. Önkéntes véradókat várnak a művházba kiskörös Augusztus 17-én és 18-án, délelőtt 9 és 13 óra között véradásra várja a Vöröskereszt kiskőrösi szervezete az önkénteseket a művelődési házba. Elbúcsúzott az egyik lelkész kiskörös Hat év szolgálat után istentiszteleten búcsúzott híveitől és Kiskőröstől Laczi Roland evangélikus lelkész. A lelkipásztort nem áthelyezték, családjával közösen úgy döntött, hogy Szarvason folytatják életüket. Ott egyedül látja majd el azokat a lelkészi feladatokat, melyekre ebben a gyülekezetben négyen voltak. Még nem késő jelentkezni kiskörös A kiskőrösi szüreti és szlovák nemzetiségi napokon, immár nyolcadik alkalommal, ismét lesz Szüret Szépe Szépségkirálynő- választás a város önkormányzatának támogatásával. Jelentkezni a www.angelface.hu oldalon vagy a 06-20/9-385-860-as telefonszámon lehet. Rockrajongókra hangolva soltvadkert Háromnapos Rockabilly Party lesz péntektől vasárnapig a vadkerti Büdös-tó partján. További hírek a BAON.hll hírportálon