Petőfi Népe, 2010. június (65. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-28 / 148. szám
4 PETŐFI NÉPE - 2010. JÚNIUS 28., HÉTFŐ FELSŐ-KISKUNSÁG, DÉL-PEST MEGYE Szállodát meg wellness-fiirdot képzelnek el a forrásvizükre Háromcsillagos, hetvenszobás szállót, wellness-fürdőt akar tető alá vinni a kocséri önkormányzat. A falubeliek folyton kutatják a községfejlesztés lehetőségeit. Eddig azért nem jutottak eredményre, mert jóformán csak a forrásvíz az egyetlen kincsük, amit hatalmas költséggel lehetséges hasznosítani. Az önkormányzatnak nincs pénze komolyabb beruházásokra, ezért közhírré teszik elgondolásaikat, törekvéseiket Nem haszontalanul. Egy befektetésekkel és turizmusfejlesztéssel foglalkozó amerikai vállalat tervezői nemrégen le is tették a községháza asztalára azt a fejlesztési programcsomagot, aminek megvalósításával - úgy gondolják - legjobban hasznát venné Kocsér. Miért volna érdemes Kocsérra látogatni, akár több száz kilométerről is? ■ A Daimlerrel is konzultálnak a leendő üdülőpark kihasználásáról. Polliknak állt a vásár Nagykőrösön a tegnapi Szent László-napi országos vásárban újabb áresést értek meg az állattartók. A választási malac értéke az egy hónappal ez előtti sokadalomhoz képest 30-40 százalékkal, 7,5-8 ezer forintra esett. Az 5-6 éves jó kocsilovak ára is ment lefelé, 200 ezer körül állt meg. A pónik változatlanul a legkedvesebb állatok: a gyerekek váltig unszolják szüleiket, hadd vigyék haza a kislovakat. Általában 130-150 ezer forintot kértek értük. Fejőstehén kevés volt, zömmel növendék jószágokkal állítottak ki a gazdák, de többségük haza is hajtotta. A vásározó nép inkább a ruhakereskedők, iparcikk árusok sátrainál tolongott. (M. J.) Gazdaságnak, profi módon agrárképzés A korszerű kertészetben fejlődik majd a szakoktatás Nos, az előzetes felmérésekből az derült ki, hogy a turizmusra érdemes költeni, ezen belül a gyógyturizmus, a wellness- szolgáltatások iránt nő az igény. Kocséron fürdőkomplexumot érdemes építeni, s ahhoz kell rendelni minden mást, így például a konferencia- és ökoturizmust - állítják az amerikai cég turisztikai szakértői. Szerintük nem konkurencia a kecskeméti fürdő és a tervezett szálloda, mert Kocsér és környéke mást és másképpen nyújt majd a látogatóknak. Előnyös a földrajzi elhelyezkedése, jó levegője, a Natura- 2000 környezetvédett területek nyugalma, és legfőképpen a termálvíz kiaknázása ad okot a tervezésre. A Szentkirályi út mellett mintegy nyolc hektárra elképzelt üdülőfalu költségét több mint egymilliárd-kettőszázmil- lió forintra becsülik. Bodnár András, Kocsér polgármestere elmondta: a turizmusfejlesztő vállalattal aláírták a megállapodást arról, hogy a cég befektetőket, üzemeltetőket keres a leendő komplexumra. Elsőként Németországban tárgyalnak a Daimler vezetésével. A cég menedzsmentje az épülő kecskeméti gyárukkal összefüggésben máris érdeklődik az üdülőfalu tervezéséről. ■ Kertészeti mintagazdaságot hoz létre a szakoktatás fejlesztésére Nagykőrösön a Hungarika Kft. A tudományos és technológiai háttér megteremtését a Kecskeméti Zöldségtermesztési Kutató Intézettel képzeli a cég. Miklay Jenő A szakképzés - tanintézeti keretek között - nehezen képes követni a gazdasági változásokat- állapította meg már évekkel ezelőtt az Ipartestületek Országos Szövetsége. A vállalatok úgy juthatnak nekik megfelelő szakképzett munkaerőhöz, ha kitaníttatásukról maguk gondoskodnak. Persze házon belül meglehetősen költséges a szakoktatás. Ezért a képzett utánpótlást főleg azok a cégek adják, amelyek hosszabb távra tervezett gazdasági növekedéshez maguk iskoláznak be tanulókat. Ezen közben a hasonló profilú vállalatoknak is képezik a naprakész tudású szakembereket. Nagykőrösön az élelmiszertar- tósítós és kertész tanulók gyakorlati oktatását ma már a Hungarika Kft. bonyolítja, az elméleti oktatás maradt a Toldi Miklós élelmi- szeripari iskolában. Az oktatási feladatok e szétválasztása abba az irányba hat, amit a munkaadók rendre hangsúlyoznak: legyen összhangban a képzés a tényleges gazdasági igényekkel.- Véleményünk szerint az oktatási intézményekben nehézkesen halad előre a képzés, ezért az a helyes, ha a gyakorlati oktatás a piactól elzártan működő tanműhelyektől, a piacról élő cégek bázisára kerül. Ők vannak közvetlen kapcsolatban a gazdasággal, más vállalatokkal, látják mely területen érdemes a képzést fejleszteni, illetve a szakmai elméletet korszerűsíteni. A tanulóknak a tekintetben is hasznos termelő vállalatnál szerezni gyakorlati ismereteket, mert közvetlenül megtapasztalhatják a munka- vállalók jogait, kötelezettségeit. Fontos szempont az is, hogy a piaci kapcsolattal rendelkező cégek könnyebben tudják álláshoz segíteni a fiatalokat - állítja dr. Grundtner Marcell, a Hungarika Kft. ügyvezetője. A munkaadók a profi képzést várják el a szakiskoláktól. Ehhez nyugodt tanulás kell, a lehető legjobb feltételekkel. Kőrösön a kertész és tartósítós diákok évi 240 ezer forint ösztöndíjat kapnak, amiből bőven kijön a kollégiumi ellátás díja. Továbbá munkaruhát, korszerű munkaeszközöket, a gyakorlatokon étkeztetést biztosítanak, számukra. Immár napirenden van a kertészeti mintagazdaság létrehozása is. Ahhoz a tudományos és technológiai hátteret a kecskeméti Zöldségtermesztési Kutató Intézettel (ZKI) akarja a Hungarika megvalósítani.- Intézetünk nyitott az együttműködésre, tárgyalunk róla. Az általunk biztosított saját neme- sítésű zöldségfélék szaporítóanyagaival és magas szintű kertészeti technológiával jelentős lépést tehet a kertészeti szakoktatás - erősítette meg a híreket Pavelka Árpád a ZKI kereskedelmi igazgatója. ▲ A TARTÓSÍTÓ ÉS KERTÉSZ SZAKRA JÚLIUS 5-IG LEHET JELENTKEZNI A 30/26-30000 TELEFONON. ■ A kertész és tartósítós diákok évi 240 ezer forint ösztöndíjat kapnak. Renoválják a tanműhely tetejét és a krízislakást Szebb, vonzóbb városközpont kerekegyháza Minden érték, amit a közösség használ Fontos épületek renoválásáról is döntött júniusban a kun- szentmiklósi szenátus. A Virágú Gedeon Szakközépiskola és Szakiskola, Balogh József utcai tanműhelyének lapos teteje régóta beázik. Immár olyan állapotba került az épület, hogy nem lehet halogatni a javítást, a nyári szünetben szigetelik majd bitumenes lemezekkel. Az önkormányzati költségvetéséből ebben az évben 2 millió forint áll a szakiskola rendelkezésre épületjavításokra. Ez az összeg biztosan nem lesz elég a tetőszigetelésre, a különbözeti a szakképzési hozzájárulásokból a tahintézmény biztosítja. A helyhatóság kijelölt a Rákóczi utcában egy krízislakást még 2009-ben. Az ingatlan azonban már akkor is igen rossz állapotban volt, jelenleg pedig lakhatatlan sőt, életveszélyesnek nyilvánították. Pedig szükség van rá, csak a legutóbbi időkben több nehéz helyzetbe jutott ember vette volna igénybe menedékül. A városi képviselő-testület júniusban döntött: felújíttatják a lakást. Elfogadták egy helyi vállalkozó ajánlatát, így összesen egymillió 240 ezer forintot költenek rá. ■ MJ. ■ A szakképzési hozzájárulással egészítik ki. A múlt héten, csütörtökön formálisan is lezárult Kerekegyháza főterének átépítési programja. Közel 52 millió forint összköltséggel, azon belül pedig majdnem 47 millió forint DAOP- támogatással közönségtalálkozók, jelentős kulturális- és sport- rendezvények bonyolítására alkalmas, a város arculatát szépítő közterületet alakítottak ki a központban. Az sem mellékes, hogy az építkezéssel párhuzamban jelentős, úgynevezett városmarketing tevékenységet is folytatott az önkormányzat: tájékoztatókkal hívták fel a figyelmet a közösségi értékek védelmére, megbecsülésére. ■ M. J. A közösségi teret helyszíni ünnepségen dr. Kelemen Márk polgármester és Vincze Miklós jegyző avatta fel. Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő Kedd Szerda BÁCSKA Csütörtök Péntek Szombat Hét végén avatják a községi sportközpontot csemő Az önkormányzat önerőből felújíttatta az iskolai sportudvart új burkolattal, világítással és elkészült egy hárompályás, 100 méteres futópálya is. Július 2-án, délután 6 órától focimeccsekkel ünnepük a fiatalok a sport- centrumot, az avató pedig este fél 9-kor lesz, lámpagyújtással. Napirenden az orvosi ügyelet szalkszentmárton Várhatóan módosítja szociális rendeletét a községi képviselő- testület az ezen a héten, szerdán 16 órakor kezdődő ülésén. Temetői rendelet alkotása is szerepel napirenden, továbbá döntenek a központi orvosi ügyelet köz- beszerzési eljárásáról, valamint az idei beruházási hitelek fedezetéről. Kollégái szavazták meg a kitüntetését nagykörös Kollégái szavazatai alapján Boros Ferencné Kiss Tímeának adományozta az önkormányzat az Év egészségügyi dolgozója díjat. A kitüntetett orvosasszisztens részt vesz a helyi hospice szolgálatban, egyebek közt segítséget ad a betegek és hozzátartozóik szociális problémáinak megoldásához. Duplázták a szúnyogirtás költségeit kunszentmiklós Nem elegendő idén a kétszeri szúnyogirtás. A jelentős belvíz és a Duna áradása miatt rendkívül elszaporodtak a rovarok, ezért a városi képviselő-testület a múlt héten megduplázta a gyérítésükre elkülönített nettó 900 ezer forintot, így júliusban és augusztusban, illetve a szeptemberi városi ünnepséget megelőzően is felszáll majd a permetezős repülő. A belvízmentesítésre további egymiüiót szavazott meg a szenátus, ebből a pénzből haladéktalanul vásárolnak két nagyteljesítményű szivattyút. Kiválasztották az üzemeltetőt dél pest megye Kecskeméti és ceglédi közszolgáltatókból álló Alföld Konzorcium nyerte meg a Duna-Tisza közi nagytérségi hulladékgazdálkodási rendszer létesítményei üzemeltetési jogát 20 évre. A cég 49 Pest és Bács- Kiskun megyei települést szolgál ki. További hírek a BA0N.hu hírportálon KALOCSA ÉS KISKŐRÖS KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE BAJA ÉS KÖRNYÉKE FELSŐ-KISKUNSÁG, DÉL PEST MEGYE KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE