Petőfi Népe, 2010. június (65. évfolyam, 125-150. szám)
2010-06-28 / 148. szám
PETŐFI NÉPE - 2010. JÚNIUS 28., HÉTFŐ 5 KECSKEMÉTI KÖZGYŰLÉS Támogatások szervezeteknek és történelmi egyházaknak Összesen 25 millió forint támo- j gatást kapnak a kecskeméti ön- kormányzattól a történelmi egyházak. A keret felosztásáról legutóbb döntött a város képviselőtestülete, miután az oktatási és egyházügyi bizottság elbírálta a beérkezett 11 pályázatot. A döntés értelmében egy-egy millió forintot kap a Római Katolikus Főplébánia, a Kecske- mét-Hetényegyházi Római Katolikus Plébánia és a Római Katolikus Egyház Kecskeméti Főplébánia Szent Miklós Templomigazgatósága. Egyenként másfél milliót szavaztak meg a Ménte- lek-Hetényegyháza Református Társegyházközségnek és a Kecskeméti Evangélikus Egyházközségnek, 1,6 milliót a Kecskeméti Görög Katolikus Szervezőlelkészségnek, 400 ezer forintot a Kecskeméti Zsidó Hitközségnek, 3 millió forintot a Szentcsalád Plébániának, 4 millió forintot a Szentháromság Plébániának, 5-5 millió forintot pedig a Kecskeméti Református Egyházközségnek és a Kalocsa- Kecskeméti Főszékesegyház Érseki Hivatalának. A közgyűlés döntött azokról a támogatásokról is, amelyekre a civil szervezetek nyújtottak be pályázatot a pénzügyi bizottsághoz. Ennek keretében a Mosolygó Szemekért Alapítvány a Fogyatékos Gyermekekért és Fiatalokért 70 ezer forintot, a Corvin az Emberközpontú Nevelésért Alapítvány 100 ezer forint, a Mozgássérült Fiatalokért Alapítvány, az Örök Életű Kecskeméti Színházművészetért Alapítvány, és az Alapítvány a Katona lózsef Gimnáziumért 200-200 ezer forintot, a Magyar Nemzeti Szív- alapítvány 300 ezer forintot, az „Amit ifjú korunkban vetettünk, azt aratjuk később” Alapítvány pedig 500 ezer forintot kaphat. 100 éves a szakközépiskola az önkormányzat segítségével méltóképp emlékezhet idén a Kada Elek Közgazdasági Szak- középiskola is a 100 éves évfordulóra. A névadó egykori polgármester ugyanis 1910-ben hozta létre a városi felsőkereskedelmi iskolát, a mai Kada Elek szakközépiskola elődjét. Bölcsi mellett is ingyenes parkolás Július 1-től 15 perc lesz a minimum Az új rendelet több pontja kíméli a pénztárcánkat a korábbi szabályozáshoz képest Félóra helyett negyedórára is lehet parkolójegyet váltani Kecskeméten július 1-től. A két utcára szóló bérleteknél pedig nem kell majd megadni a rendszámot. Új parkolási rendeletet fogadott el legutóbb Kecskemét képvise- lő-testülete, amely július 1-től lép életbe. Erre azért volt szükség, mert a korábbit többször módosították, a vonatkozó jogszabályok is változtak, így most célszerűbbnek látták, ha egy új, jobban átlátható szabályozást hoznak létre. Mint ismeretes, a közúti közlekedésről szóló törvény június 5. óta az ESZ 95-ös ólmozatlan benzin adóhatóság által elfogadott árához köti a maximális parkolási díjakat. Kecskeméten azonban a díjak ennél jóval alacsonyabbak - a megengedett maximum felét sem érik el - és az új rendeletben is így maradtak. A kiemelt díjövezetben változatlanul óránként 260 forintba kerül a parkolás - miközben a törvény akár 547 forintot is lehetővé tenne - és nincs díjemelés az I-es és Il-es övezetben sem. A korábbihoz képest jobban járnak a vontatóval, teherautóval, lassú járművel és pótkocsival közlekedők. Ők eddig a személyautókra kiszabott díjak háromszorosát fizették, a jövőben azonban csak duplájába kerül nekik a várakozás. Újdonság, hogy míg korábban fél óra volt a minimum, a jövőben mindhárom díjövezetben 15 perces parkolójegyet is lehet váltani, ami könnyebbség mindazoknak, akiknek mindössze néhány percre van szükségük ügyeik intézéséhez. Szintén új elem, hogy korábban csak az egész városra szóló bérletet lehetett rendszám megjelölése nélkül kiváltani, július 1-től viszont már a két utcára, illetve parkolóra szóló bérletnél is adott lesz ez a lehetőség. ■ A teherautók eddig háromszorosát, a jövőben csak dupláját fizetik a személyautókra vonatkozó parkolási díjnak. Egyéb változások: az egyes bérletekre, költségtérítéses igazolványokra további tíz százalék kedvezmény jár, ha azokat legalább hat hónapra váltják meg. Aztán: a jövőben a bölcsödébe járó gyermekek szüleinek sem kell parkolójegyet váltaniuk 15 óra után a bölcsődékkel határos utcák parkolóiba. Mint ismeretes, a város 2006-ban az iskolák, óvodák mellett adta meg a kedvezményt. Szintén pozitív döntés, hogy a korábbi ezer forintos kezelési költség 500 forintra csökken. A bölcsödés csöppségek szülei is jobban járnak a kép illusztráció 200 millióval segíti a város az utcák útépítési igényét Ingyenes használatra kapták az épületeket Ezrek látogatták a környezetvédelmi rendezvényeket Nagy sikerrel zajlottak ez év tavaszán a „Környezetvédelem jeles napjai 2010” rendezvénysorozat különböző programjai. Az ezekről készült beszámolóval találkozhattak a városatyák a legutóbbi közgyűlésen. A 17 különböző intézmény, szervezet és társaság bevonásával létrejött rendezvénysorozat több száz programján ezrek vettek részt. A Föld Napja alkalmából szervezett környezetvédelmi játszóházra például ötszáz óvodás és kisiskolás látogatott el. A város mezőgazdasági és környezetgazdálkodási bizottsága 900 ezer forintot áldozott arra, hogy a rendezvényeket sikerre vigyék. Újabb kilenc utca lakossági önerős közműépítését támogatja a kecskeméti önkormányzat. Az érintett utcák: Erdőföld, Fenyő, Gyöngy, Pirosarany, Százszorszép, Hortenzia, Tímár, az Aranyhomok utca, Tamási Áron utca és Posta utca közötti szakasza, valamint a Szilágyi Erzsébet utca a 6270/1 helyrajzi számú út és a Daróczi köz közötti szakasza. Az érintett utcákban a tulajdonosok kétharmada vállalta az önrész megfizetését. A kilenc utca útépítéséhez összesen 203 millió forinttal járul hozzá az önkormányzat, ezt a jövő évi költségvetésbe építik be. Szintén segítséget kaphatnának az útépítéshez a Görbe utca Ceglédi út és Palota utca közötti szakaszának érintettjei is, ott viszont egyelőre nincs meg a kétharmad. Egy 88 lakásos, két utcára nyíló társasház tulajdonosainak jó része ugyanis nem akarja megfizetni az önrészt mondván, hogy a Görbe utcát nem használják életvitelszerűen. Az önkormányzatnak azonban nincs lehetősége eltérni a rendelettől. Az útépítéseknél a lakossági hozzájárulást várhatóan nagyrészt lakás-előtakarékossági szerződéssel, részletben fizetnék az érintettek. így az önkormányzatnak a beruházás teljes költségét meg kell majd előlegeznie. Öt évre ingyenes használatba kapta a várostól a „Hunyadivárosért Egyesület Kecskemét” azt az ingatlanrészt, amely a Daróczi köz 14. szám alatt található, és jelenleg üresen áll. A lehetőséget az egyesület elnöke kérte az önkormányzattól. A tervek szerint az épületben közösségi házat hoznak létre. Ott tartanák programjaikat, összejöveteleiket a hunyadivárosi kisközösségek. A működtetéshez az anyagi hátteret a Hunyadivárosért Egyesület egyrészt pályázati úton, másrészt a Hunyadivárosi Részönkormányzattal való támogatási szerződés keretében oldja meg. Az ingatlannak a másik részét egyébként korábban szintén ingyenes használatba adta az ön- kormányzat az Autista Gyermekekért Egyesületnek. A szervezetnek jövő decemberig van szerződése a használatra. A képviselő-testület döntött arról is, hogy a Beszédvár Alapítvány továbbra is a Napsugár utca 2. szám alatti ingatlanban maradhat. A szervezet a Waldorf Egyesülettel osztozik az épületen, a Waldorf használati szerződését már korábban meghosz- szabbították. Az ingatlant egyébként az önkormányzat értékesíteni akarja, de addig, legkésőbb azonban 2011. augusztus végéig a használók az ingatlanban maradhatnak. Kitüntetések, elismerések a Hírős Héten és a Város Napján Kitüntető és elismerő címekről, díjak adományozásáról döntött legutóbb Kecskemét képviselőtestülete. Város Kulcsa kitüntetés: Farkas László érseki helynök, pápai pre- látus; Mathiász János Díj: Gódor József, a Nyugdíjasok Klubjainak Megyei Jogú Város Szövetségének elnöke és Prof. dr. Lévai Péter, a Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Karának dékánja; Kecskemét Városért Egészség- ügyi Díj: dr. Szappanos Mária gyermekpszichiáter, dr. Jankó Zaharovits István, az ÁNTSZ Kecskeméti, Kunszentmiklósi Kistérségi Intézete városi szakfel- ügyelő főorvosa, dr. Boskó Mónika, a megyei kórház I. belgyógyászati-kardiológiai osztály szakorvosa, dr. Tóth János, a megyei kórház II. belgyógyászat endokrino- lógus főorvosa, dr. Szalóki Nándor József mentőorvos, dr. Ruby Éva, a megyei kórház tüdőgyógyászati osztályának főorvosa; Kecskemét Város Környezetvédelméért Díj: Szabó Barna, a Hunyadivárosi Madárbarát Program irányítója és munkacsoportja, dr. Tóth József, az Erdészeti Tudományos Intézet Erdővédelmi Osztályának tudományos főmunkatársa; Év Kecskeméti Mestere Díj: Molnár Imre kovácsmester; Kecskemét Szociális Ügyéért Díj: Rigó Erzsébet, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat önkéntese, az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának Hajléktalan Gondozó Szolgálata és Varga Mihályné, a Margaréta Otthon gazdasági nővére; Kecskemét Gazdasági Fejlődéséért Díj: dr. Balogh László ügyvéd, volt országgyűlési képviselő; Az Év Kecskeméti Rendőre: Korsós Gábor főtörzsőrmester; Az Év Kecskeméti Tűzoltója: Fekete Dezső alezredes; Az Év Kecskeméti Köztisztviselője: Finta Zita, a polgármesteri hivatal gazdálkodási osztályának vezetője és Csányi Katalin, a polgármesteri hivatal építéshatósági osztályának vezetője; Az Év Kecskeméti Büntetés-végrehajtási Intézeti Dolgozója: Kanizsai Lajos zászlós. A fenti díjakat augusztusban, a Hírős Hét ünnepi közgyűlésén vehetik át az arra érdemesek. A közgyűlés döntött azokról az elismerésekről is, amelyeket őszszel, a Város Napja alkalmából adnak majd át: Kodály Zoltán-díj: Kecskemét Táncegyüttes; Katona József-díj: Horváth Mária animációs filmrendező, grafikus- művész, a Kecskeméti Animációs Filmstúdió rendezője; Tóth László-díj: Tőzsér Judit, a Gong Rádió Kft. ügyvezető igazgatója; Kada Elek-díj: Vásárhelyi Dániel építész. AZ OLDAL A KECSKEMÉTI ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT