Petőfi Népe, 2010. május (65. évfolyam, 101-124. szám)
2010-05-15 / 112. szám
‘i' * '*?csk^ 2010. MÁJUS 15.. SZOMBAT ELETMOD Hasfájós vagy éhes? sír a baba Számítógép fordítja le a szülőknek, mi baja a kicsinek Lovas terápia gyerekeknek Sír a baba. Igen ám, de miért? A kisgyermekes szülők aggodalma ilyenkor nem ismer határokat, hiszen a csöppség nem tud beszélni... AS-összeállítás Éhes? Melege van? Netán fázik? Tele a pelenka? Unatkozik? Álmos? Az idő múlik, a sírás nem ér véget, a szülő pedig számolja a perceket, hogy éppen mennyivel is alszik majd kevesebbet. Japánban azonban, úgy tűnik, megoldást találtak erre is. A hokkaidói Muroran Egyetem kutatóinak ígérete szerint ugyanis rövid idő alatt kiderülhet, miért is sír a csecsemő. A szakértők számos sírástípust hallgattak meg, illetve rögzítettek, s úgy találták, hogy - gyerektől függetlenül - bizonyos esetekben megtalálható a „közös nevező”. A kutatók többek között tanulmányozták a sírások frekvenciáját, intenzitását, hangszínét, s megszületett a titkos képlet, amellyel különbséget lehet tenni például egy hasfájós vagy egy álmos csecsemő „beszéde” között. Az első teszteredmények biztatók, ám a 'm '■m Egy érzékeny édesanya azért ösztönből is tudja vagy sejti, miért bömböl a csöppség. A komputer csak besegít termék piaci megjelenésére még egy kicsit várni kell. A szakemberek ugyanis igyekeznek minél precízebben meghatározni az egyes sírások jelentését, remélve, hogy ezáltal komoly segítséget nyújthatnak a szülőknek. S nem utolsósorban egy kisméretű számítógépre kívánják rátelepíteni a szolgáltatást, hogy á szülő akár útközben is magánál tudhassa a „szótárt”. Már ma is léteznek > még tanácsokat is adnak egyszerűbb készülékek már ma is léteznek, amelyek a gyermeksírást hivatottak szülői nyelvre „lefordítani”. Egy spanyol gyerekorvos Cry Translator (sírásfordító) elnevezésű találmánya például lehetővé teszi az iPhone, ,)ti>io »j a nun. alkalmazást, míg egy hasonló jellegű készülék, a Why Cry Baby Analyzer („miért sír a gyerek" elemző) közel 86 euróért még tanácsokat is ad, hogy az adott helyzetben milyen módszerrel szüntethető meg a sírás. A kaposvári Lovasakadémia Sport Club Egyesületet támogatják azok, akik az 1788-as Telekom Adományvonalat hívják vagy SMS-t küldenek májusban és júniusban. Az egyesület sé- -rült gyermekeket lát el, akiknek komplex életkor- és sérülésspecifikus fejlesztésében elengedhetetlen a terápiás lovaglás. A terápia résztvevői között vannak au- tista és értelmileg akadályozott gyermekek, akik nehezen vagy egyáltalán nem értik meg a külvilágból érkező ingereket. A lovas terápia által viszont társat, barátot kaphatnak, akiben megbízhatnak és akivel együtt játszhatnak, fejlődhetnek. A lovas terápia nem sport, hanem kiegészítő, egyéni terápiás eljárás a tartási és mozgási funkciók javítása, korrekciója érdekében. Legalább ennyire fontos, hogy a gyermek és a ló együttműködésekor létrejövő pszichológiai értékek előtérbe kerüljenek: a gyerekek között sokan vannak, akik az emberektől begyűjtött negatív taA sérült kicsiknek nagy segítség a fejlesztő célú terápiás lovaglás. A kaposvári egyesületnek a Magyar Telekom is próbál segíteni. pasztalatok miatt szigetelődtek el a külvilágtól, viszont képesek arra, hogy az állat segítségével megnyíljanak. Ezek a gyerekek mindig először az állattal kötnek barátságot, és csak ezután következik a nyitás a terapeuta felé. A gyógypedagógiai lovaglás fejlesztő, nevelő célzatú komplex egyéni vagy csoportos foglalkozás, amely magában foglalja a lovaglás mellett a lovas tornát (voltizsálás) és a lógondozást is. Az egyesület a foglalkozásokat, a terápiát a méltányosság figyelembevételével nyújtja a gyermekeknek. Az ehhez szükséges anyagi hátteret adományokból és pályázatokból teremti elő, hogy továbbra is folytatni tudja tevékenységét. További információk a www.lovasakademia.hu web- oldalon találhatók. Az „1788 - az emberi hívószám” szlogenről is ismert, hét éve működő Telekom Adományvonal a Magyar Telekom vezetékes és mobiltelefon-hálózatából érhető el. ■ Cs. E. IRÖÍfÉS