Petőfi Népe, 2010. május (65. évfolyam, 101-124. szám)

2010-05-10 / 107. szám

PETŐFI NÉPE - 2010. MÁJUS 10., HÉTFŐ 5 KULTÚRA Mamma Mia!- csütörtöktől főtéri bábos programok Bajára indul a társulat kecskémét - baja Premierrel nyit a kecskeméti Udvarszínház Varró János portréja a májusi Forrásban Csütörtökön délután fél 5-kor ha­talmas főtéri felvonulással veszi kezdetét a magyarországi báb­színházak találkozója Kecske­méten. Az idei - sorban a 10. - találkozó különlegessége, hogy minden eddiginél több szabadté­ri produkcióval készülnek a bá­bosok. A nyitónapon a felvonu­lás után a Romkertben láthatjuk a hottói (Zala megye) Ziránó Színház Pulcinella kertészkedik című előadását. Este 8-tól a L’Avare (Szárnyas Sárkányok) gólyalábas produkciója követke­zik. A darab három felvonásban és 45 percben mondja el a pénz imádatának torzító történetét, a felvonások között mókás közjá­tékokkal szórakoztatva a közön­séget. Nincsenek könnyű hely­zetben a színészek, hiszen 45 percen keresztül nemcsak arra kell ügyelniük, hogy megálljá­nak a lábukon, hanem közben fejenként két-három szereplőt is megformálnak: hajlott hátú öreg urat, szende virágszálat, csinos intrikust, szerelmes ifjút. Az elő­adás nyelvezete - a narrátoré ki­vételével - mindenki által ismert nemzetközi szavakból (angol, német, francia, olasz) íródott, hu­morként használva időnként a különböző nyelvek váltogatását. A zene egy szál tangóharmoni­kával briliánsán egészíti ki az éppen adott helyzetkomikumot a jól eltalált, untig ismert szá­mokkal (Only You, Pretty Wo­man, Don’t Wor­ry Be Happy, Mamma Mia, Mo­ney, Money, Mo­ney, de még az Örömóda hangjai is felcsendülnek.) A bábszínházak találkozója május 17-éig, hétfőig tart. A részletes programot keres­se a Petőfi Népe csütörtöki prog­ramajánlójában! A színészeknek nem csak a gólyalábak okozzák majd a nehézséget... Nem csendesül el a kecs­keméti teátrum a színhá­zi évad végén. A nyár vendégjátékokkal, premi­erekkel és zenés színházi fesztivállal köszönt be. Rákász Judit- Jó hír, hogy mégis lesz bajai vendégjáték. Mi­lyen előadásokkal indul útnak a kecskeméti társulat? - kérdeztük Cseke Pétertől, a kecskeméti Katona József Színház direktorától.- A jelenlegi tervek szerint négy előadásunkkal érkezünk május végén Bajára. Május 30- án a Kecskeméten november óta nagy sikerrel játszott, az Indul a bakterház című zenés vígjáték­kal kezdjük a sort, majd június 1-jén, a Furcsa pár női változatát, június 4-én a Nem ér a nevem cí­mű vígjátékot, és június 7-én a bili bárónőt láthatja a bajai kö­zönség.- Az idei esztendőtől az Ud­varszínház programsorozata is a színházhoz tartozik. Ké­szülnek saját produkciókkal?- Az Udvarszínház rangjához és jelentőségéhez illően új be­mutatóval indítjuk útjára a 2010- es programsorozatot. A nyitó elő­adás címe: Csodás vagy, Júlia, rendezője, Szalma Dorotty, fő­szereplői: Sára Bernadette, Pász­tor Erzsi, Márton András, Kiss Jenő és Orth Péter. Az Udvar­színházban láthatja a közönség, a Soproni Petőfi Színház, Mar­lene című előadását Kerényi Im­re rendezésében Piros Ildikóval és Vásári Mónikával a főszerep­ben. Szintén Sopronból érkezik Kecskemétre a Komámasszony, hol a stukker? című nagy sike­rű előadás Koncz Gáborral és Mikó Istvánnal. A békéscsabai Jókai Színházzal közös produk­cióként szeretnénk színpadra ál­lítani a Hetvenkedőt Plautustól, Nemcsák Károllyal és Márton Andrással a főszerepben. A soro­zatot egy zenés esttel zárjuk, melyben Eisemanntól egészen az Illés együttes Fáj minden csókjáig „csináljuk a fesztivált”. A produkció címe: Szívemben bomba van.- A válság ellenére megren­dezik a kecskeméti országos zenés színházi találkozót is, vagyis egy új fesztivállal bő­vül a nyári programkínálat. Nem túl kockázatos új feszti­válba kezde­ni?- A színvo­nalas szórakoz­tatásra mindig van igény. Ez­zel kapcsolat­ban sok pozitív tapasztalatot gyűjtöttünk az idei évadban. Az új fesztivál ezt a közönség­igényt szeretné szolgálni. Rá­adásul több nagyszabású, ingyenes prog­rammal is ké­szülünk. A fesztivál hiva­talosan június 14-én kezdő­dik, de a nulla­dik napot sem hagyjuk kihasználatlanul. Re­ményeink szerint nagyon sokak tetszését nyeri el - és jól indít­ja el a nyarat a kecskeméti kö­zönség számára - a június 13- ai István, a király főtéri, ingye­nes előadása. De lesz egy másik nagyszabású ingyenes, főtéri produkció is: június 19-én, szombaton operett-musical gá­lát láthat a közönség, amit tér­veink szerint a következő évad szenzációjának ígérkező Nyo­morultak fináléjával fejezünk be. A fesztivál programjában három nagyszínházi produkció szerepel. Reményeink szerint a Csárdáskirálynőt, az Anna Ka­renina című musicalt és a Csó- kos asszony című operettet lát­hatja a közönség - kiváló elő­adókkal. Megjelent megyénk szépirodal­mi folyóirata, a Forrás májusi száma. A szám élén Fekete Vince szé­kelyföldi költő Tízezer éj című hosszúverse, verskompozíciója olvasható. A vers a romániai ma­gyar hosszúvers (Szilágyi Domo­kos, Kányádi Sándor) legjobb ha­gyományaihoz köthető. A Forrás többi költője is - Markó Béla,' Szügyi Zoltán és Gömöri György - az úgynevezett határon túli magyar irodalmat képviseli, igen rangosán. Három tanulmány (Hajdú Pé­ter, Kucserka Zsófia és Török Zsuzsa munkája) idézi a száz éve elhunyt Mikszáth Kálmánt, a magyar regényirodalom klasz- szikusát. Mindhárom írás ki nem mondott vágya, fölvetése, hogy jó lenne, ha irodalmunk­ban, publicisztikánkban ma is tovább élne a mikszáthi kritikai realista hang. Rigó Róbert tanulmánya az Er­délyből Kecskemétre áttelepült főiskolai tanár, Varró János alak­ját idézi meg. Varró Jánost 1956 után sokéves börtönbüntetésre ítélték Kolozsváron, 1987-ben te­lepült át Magyarországra, és ta­lált új otthonra Kecskeméten, il­letőleg munkahelyre a Tanító­képző Főiskolán. Az ő legendás alakja elevenedik meg a májusi Forrás lapjain. Wagner, Verdi, Puccini - 11 operaközvetítés Szeptembertől folytatódik a Ma­lom mozi operasorozata. A 2010 -11-es évadban a következő 11 operát közvetítik a New York-i Metropolitanből. Wagner: A Rajna kincse MUSZORGSZKIJ: Borisz Godunov Donizetti: Don Pasquale Verdi: Don Carlos Puccini: A nyugat lánya GLUCK: Iphigénia Tauriszban Donizetti: Lammermoori Lucia Rossini: Ory grófja Strauss: Capriccio VERDI: A trubadúr WAGNER: A valkűr Kell-e nekünk e-könyv? technika A könyvtárakat nem zárja be a forradalom Arany, ezüst és bronz m. bodon pál Komárnóban jártak a kecskeméti zeneiskolások Növendékek és tanáraik - együtt a sikeres csapat Kell a jó könyv! És kell az e-könyv is. Tényleg kell? Hát persze. Igaz, én már a hangos könyvnél meg­akadtam. Valahogy nem tudtam élvezni. Mert ha az otthoni csendben telepszem le, akkor in­kább olvasok, és nem teszem fel a CD-lemezt. Ha pedig autózás közben hallgatnám a könyvet, az eleve kudarcra ítélt vállalkozás, mert a sztrádán ramatyul halla­ni a felolvasást, a motorzaj el­nyomja az irodalmat. Márpedig lírai részeket bömbölve fülelni nem nagy élmény. Szóval hangos könyv kipipál­va, itt az új csoda, az elektroni­kus változat. Kell hozzá egy kütyü, úgy 60-70 ezer forintért, aztán hozzávetőlegesen fél áron letölthetünk sok-sok alkotást. Azt mondják, a berendezéssel né­hány órán át a szabadban is ol­vashatunk, nincs szükségünk konnektorra, strandolhatunk, vonatozhatunk és a többi. Ha nyaralni megyünk, nem kell több kiló irodalmat a bőröndbe pakol­nunk, elég a kütyü, benne ked­vencünkkel. Csábító ajánlat. Bár nem ne­kem. Nekem, a földhöz ragadt, papírzizegést szerető olvasónak az kell, hogy kezembe vehessem a könyvet, a maga fizikai valósá­gában lapozhassam, s nem utol­sósorban részesüljek egyfajta esztétikai élményben. És ezzel már majdnem ott tartok, mint az újság és az internet kapcsolatá­val. Nekem szükségem van arra, hogy kezembe vegyem a lapokat, más kedvvel ülök le az olvasá­sukhoz, mint amikor ugyanazt a cikket egy képernyőről nyelem be. De hát az utóbbi a jövő, sőt a jelen! Ettől még a nyomtatott saj­tó nagyon sokáig nem tűnik el. Ahogy a „hagyományos” köny­vek sem tűnnek el, azoknak ott lesz a helyük a polcokon. Egész elképesztő lenne, ha a házi- és a nagykönyvtárakat felváltanák az elektronikus lapozok. Körbené­zünk - és nem látunk semmit! Belegondolni is rémes. Bízom benne, nem történhet olyan tech­nikai forradalom, mely a hagyo­mányos könyvek szeretetét ki­robbanthatja a fejekből. ■ Sz. Cs. Az M. Bodon Pál Zeneiskola tanu­lói sikerrel szerepeltek a VIII. Or­szágos Bartók Béla hegedűduó- versenyen és a U. komárnóí nem­zetközi zenei versenyen. A Vácott megrendezett Bartók Béla hege- dűduó-versenyen Korb Vanessza és Kökény Eszter 3. helyezést ért el. Felkészítő tanáruk dr. Kökény Jánosné és Földesi Lajos. A 175 éve Komáromban született Beli- czay Gyula zeneszerző és peda­gógus emlékére megtartott nem­zetközi versenyre öt növendéket küldött a kecskeméti zeneisko­la. Tánczik Zsófia (hegedű) aranyérmes lett (tanára Sajtiné Szemerédy Anna), Hévízi Virág (hegedű) ezüst fokozatot ért el (tanára Horváthné Fodor Éva). Mindkét tanulót Gémes Adri­enne tanárnő kísérte zongorán. Két zongora négykezes páros is dobogóra lépett: Bukovinszky Flóra-Tőzsér Csaba, illetve Tő- zsér Csaba-Kasza-Tóth Andrea (tanáruk Kubinyi Attiláné). Mindkét páros bronzérmes lett. Lili bárónő - Zavaros Eszter és Sirkó László Indul a bakterház - Bajára Is (Bakter - Mikó István, Bendegúz - Kántor Zoltán)

Next

/
Thumbnails
Contents