Petőfi Népe, 2010. május (65. évfolyam, 101-124. szám)
2010-05-10 / 107. szám
6 GAZDASÁG 2010. MÁJUS 10., HÉTFŐ Több pénzt remélnek a települések önkormányzatok A polgármesterek jogállása erősödik, 30-50 százalékkal kevesebb képviselő lesz Nem sok konkrétumot lehet tudni arról, mit tervez az alakuló kormány az ön- kormányzatokkal. VG-összeállítás Minden település és megye választhasson önkormányzatot - ez az első és valójában az egyetlen újdonságnak számító kérés az önkormányzati érdekszövetségek minap nyilvánosságra hozott 12 pontból álló igénylistájából. S az is biztos, ezt a követelést elfogadja az új kormány, emiatt a regionális önkormányzatok létrejötte le is került a napirendről. Ám a többi kérés sorsa még bizonytalan. A végső szöveg kialakításában ugyan részt vett Kosa Lajos, a Megyei logú Városok Szövetségének elnöke, a Fidesz szak- politikusa, de ő sem vállalt garanciát arra, hogy a javaslatcsomag egy az egyben átmegy a kormányzati szűrőn. Állítólag még az sem dőlt el véglegesen, az önkormányzatok melyik tárcához tartoznak majd. Antikor Orbán Viktor bemutatta a leendő minisztereket, ez a téma nem is került szóba, s azóta is homály fedi a megoldást. Lapunk információja szerint az biztos, hogy már az őszi választás előtt csökkentik a képviselők létszámát, ám nem lehet tudni, a Fidesz által beígért 50 vagy csak 30 százalékkal, ahogy azt az érdekszövetségek javasolják. S az is kérdés, ez milyen módon valósul meg. A tízezer fő alatti községekben, városokban maradna a kislistás szavazás, az ennél nagyobb településeken pedig vagy arányosan csökkentenék az egyéni és a listás helyeket, vagy ez utóbbiakat el is törölnék. Ez előnyös lenne a most erős Fidesznek, hiszen a győztes mindent visz elve alapján sok helyen egyszínű - narancsos - vagy döntő fölénnyel rendelkező testületek jöhetnének létre. Az is körvonalazódni látszik, hogy a polgármesterek jogállása megerősödik, ez szintén egybeesik a az érdekszövetségek óhajával. Alpolgármestereket kívülről is választhatnának, nem kellene képviselőnek lennie, s vissza lehetne hívni. Az önkormányzatokat érintő egyéb, főleg gazdasági jellegű törvényeket azonban csak később hozna meg a parlament. Abban egyetértenek az érdekszövetsésebb ember kezébe kerülne a hatalom, s ez a helyi oligarchiák kialakulásának veszélyét hordozná magában. A takarékosabb gazdálkodás úgyis megoldható lenne - érvelt -, ha tovább csökkentenék, akár meg is szüntetnék a városatyák tiszteletdíját gek és a leendő kormánypárt, hogy újra kell szabályozni a feladatellátást, a hatásköröket és a finanszírozást, de a részletekről hosszas tárgyalásokat kell folytatni. A települések és a megyék szeretnék még ebben az évben legalább „visszakapni” a 80 milliárd forintot, amellyel az idén csökkent az állami támogatásuk. Ám nem tudni, a Fidesz hajlandó lesz-e erre. Főleg a kistelepülések vannak bajban, miután megszigorodtak az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok számára kiírt támogatások igénybevételének feltételei, s kisebb a normatív támogatásuk. Ezért többen csődközeli állapotba kerülhetnek, s képtelenek lesznek fenntartani intézményeiket. Legyen a vagyon egyenrangú SZABÓ GELLERT, a Magyar Faluszövetség elnöke szerint az érdekszövetségek egyik legfontosabb kérése az, hogy a közösségi tulajdonon belül az állami és az önkormányzati vagyon legyen egyenrangú, ne lehessen megkülönböztetni a kétféle vagyontípust Most nem ez a helyzet, s ez számos konfliktust okoz a települések és az állam között. Szentkirály polgármestere úgy fogalmazott, azt is meg kellene fontolni, hogy csökkentsék-e az önkormányzati képviselők számát. EZ UGYANIS SZERINTE azzal a veszéllyel járhat, hogy keveKevesebb csoportos leépítést jelentettek be ez Év ELSŐ NÉGY hónapjában az előző évihez képest sokkal kevesebb cég jelentett be jóval kevesebb foglalkoztatottra vonatkozó csoportos leépítési tervet - derül ki az Állam Foglalkoztatási Szolgálat adataiból. Míg az idén a cégek száma 87, a csoportos formában leépíteni tervezett munkavállalók száma pedig 4335, tavaly ilyenkor a két adat 257, illetve 19 797 volt. Gazdát cserélt a Harrods áruház MÁSFÉL MILLIÁRD fontot fizetett a katari uralkodócsalád befektetési társasága a világ leghíresebb luxusáruházáért, a londoni Harrodsért. A patinás piros téglás áruház extravagáns pompájáról - és nem kevésbé extravagáns árairól - legalább annyira híres, mint eddigi tulajdonosáról, Mohamed al-Fayed brit-egyiptomi mágnásról. Eladta legendás áruházát Véglegesítették a görög segélycsomagot RENDKÍVÜLI TALÁLKOZÓT tartottak tegnap Brüsszelben az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei, hogy kidolgozzák azt a mechanizmust, amely gyorsan igénybe vehető lesz az euró védelmében, illetve súlyos adósságproblémával küzdő EU-tagállamok segítésére. Az euróövezeti országok vezetői péntek este véglegesen jóváhagyták a Görögország pénzügyi támogatására szolgáló 110 milliárd eurós IMF-EU-hitelkeretet. HIRDETÉS 'Magyar, .termék! S' forintot egyetlen vásári»«»“ Részletek a május 6-tól érvényes reklámújság 3. oldalán és az iizletekbenl Kristálycukor >1 kg Solfrutta narancslé* >100% gyümölcstartalom >1 liter —a Domestos tisztítószer duopack + fehérítő* ► 2-fele >2 x 750‘ml + 750 ml 'Magyar. .termék! Irritatív kr'stAcycui játsszon velünk újra www.penny.hu Friss. Olcsó. ló. Érvényes: 2010. május 10. és május 12. között, a készlet erejéig, minden Penny Market üzletben, az ország 183 pontján. *Az árak a 2010. május 6-át megelőző Penny Market fogyasztói árak. *A csillaggal jelölt árucikkek nem állandó termékei kínálatunknak, ezért előfordulhat, hogy az akció kezdete után rövid időn belül elfogynak. Amennyiben gondos tervezésünk ellenére a termék az akció vége előtt elfogyna, felvilágosításért kérjük, forduljon az üzletvezetőhöz. A legközelebbi áruházaink listáját megtalálja a www.penny.hu weboldalunkon, a boltkereső menüpont alatt. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! 2010. május 10. hétfő - május 12. szerda Tolle Trappista kg Magyar termék Zs/ rns jel ken / eny síi j t Friss. Olcsó. Jo. Fürtös paradicsom tálcás ►700 g 427 Ft/kg Magyar termék tmttoms am mamas Burgonya hálóban 2 kg >100 Ft/kg Aranykosár tészta > 4 tojásos > fodros nagykocka, I spagetti, tarhonya ‘ Molto croissant > kakaós, epres >65 g >908 Ft/kg enn n ua n í Magyar terme Sokan váltottak tavaly rosszabb hozamú pénztárra Rekordot döntött tavaly a vándorlás a magánnyugdíjpénztárak között - derül ki a PSZÁF adataiból. 2009-ben csaknem 220 ezren cserélték le a pénztárukat, közülük azonban sokan rosszul jártak a váltással. A kasszák közül ugyanis nem azok vonzották a legtöbb tagot, amelyek jó hozamokat értek el tavaly, sőt, a legjobban teljesítő intézmények többsége éppenhogy a tagok elvándorlása miatt szenvedett. A legmagasabb, több mint 34 százalékos hozammal rendelkező Quaestor például 644 tagot veszített egy év alatt. A legnagyobb tagveszteség az OTP Magánnyugdíjpénztárat érte, az intézmény ügyfeleinek száma csaknem 43 ezer fővel csökkent, miközben a pénztár a második legmagasabb, 33,51 százalékos hozamot érte el. Az ügynökök - a tagokkal ellentétben - mindig jól járnak a váltással. Tavaly a magánnyugdíjpénztárak a PSZÁF adatai szerint csaknem 3,2 milliárd forintot fizettek ki a tagszervezéssel kapcsolatos ügynöki költségekre, vagyis egy-egy váltás után csaknem 15 ezer forint üthette az ügynök markát. ■ Néhány napon belül nevet változtat a Pannon Május 18-ra tűzte ki a Pannon menedzsmentje a márkaváltás napját, amikor a hazai mobil- szolgáltató felveszi a norvég anyavállalat nevét, a Telenort - értesült a céghez közelálló forrásokból lapunk. A márkaváltás időpontjával kapcsolatban a társaság a következőképpen kommentálta információnkat: „Ügyfeleinknek innovatív és jobb árérték arányú termékekre van szükségük, és a küszöbönálló márkaváltással pontosan ezt fogjuk nyújtani nekik.” A névváltás a közvélekedéssel szemben nem a tulajdonos elvárása vagy előírása, hanem mint azt a lapunknak adott korábbi interjújában Anders Jensen vezérigazgató jelezte: az ő döntése volt. ■