Petőfi Népe, 2010. március (65. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-04 / 53. szám
2 PETŐFI NÉPE - 2010. MÁRCIUS 4., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KORKÉP A szakszerű és gyors beavatkozás mentette meg Csabika életét ► Folytatás az 1. oldalról Hét órakor ébredt fel, akkor ismert meg először. Délután már ki is került az intenzívről, pár óra múlva pedig már szaladgált a folyosón. Nagyon mozgékony kisfiú, szeret játszani, barátkozni - mosolyodik el találkozásunk óta először az édesanya. A kisfiúnak és a szüleinek óriási szerencséjük volt: a segítségükre siető Kecskeméti Zoltánná szakképzett ápolónő. Nyugdíjba menetele előtt Rácz Imre Gábor doktor mellett volt körzeti ápolónő, de ilyen helyzetben még sosem volt.- Amikor a pici édesapja kétségbeesetten elhadarta, hogy a fiát áramütés érte, Pityu éppen nálunk volt. Odaadtam a telefonomat, hogy hívja a mentőket, együtt siettünk át a szomszédba- emlékszik vissza az életmentő asszony. - Mire átértünk, szegény kisfiú teljesen élettelennek tűnt, sem pulzusa, sem légzése nem volt. Azonnal nekikezdtünk az újraélesztésnek. Pityunak elmondtam, hogy mit kell tennie, mindent úgy csináltunk, ahogy tanultam: levegőt fújtunk a szájába, és szívmasszázst alkalmaztunk. Iszonyatosan hosszúnak tűnt az a két-három perc. Már majdnem feladtam a küzdelmet, amikor fordult egyet, és felsírt. Szinte hihetetlen, hogy sikerült visszahozni. ■ Szegény kisfiú tejesen élettelennek tűnt. Dr. Bodrogi Tibor osztályvezető főorvos elmondta: mikor a mentők behozták a kisfiút, már stabil volt a keringése, a légzése.- Az életét a szakszerű és időben érkező beavatkozás mentette meg - jelentette ki kategorikusan a címzetes egyetemi tanár.- Nagyon súlyos áramütés érte, de szerencsére a tudatállapota, vérnyomása, pulzusa normalizálódott, már kiengedhettük az intenzívről. Harmincöt éve vagyok a pályán, fürdőkádban áramütést szenvedett gyermeket még nem kellett ellátnom. Az édesanya a baleset óta éjjelnappal a kisfia mellett van. Bár Csabika viszonylag gyorsan elhagyhatta az intenzívet, egy darabig még nem mehet haza: ösz- szeszedett egy vírusos fertőzést. Kedden éjszaka a kis kezébe megint infúziót kötöttek... Kiváló az idei kátyútermés utak Két hét múlva kezdődnek a tartós burkolatjavítások A törött csatornafedél sok bosszúságot okozott az autósoknak. Csak a záróvonal átlépésével lehetett megkerülni, de a rendőrök ezért most nem büntettek. Egy kátyút betemetnek, három lesz helyette. Évek óta nem tette ennyire tönkre a tél az utakat. Komolyabb balesetet a lyukak még nem okoztak, talán nyár elejére már bátrabban autózhatunk. Galambos Sándor- Évek óta nem volt ennyi probléma a város útjaival. Folyamatosan javítjuk a hibákat, az év eleje óta kátyúzunk - mutatja Kecskemét térképét Kasza Gábor, a polgármesteri hivatal vezető főtanácsosa. - Az időjárás miatt egyelőre csak ideiglenes, úgynevezett hidegaszfaltozást végezhetünk, a tavaszi melegaszfaltos kátyúzást március 17- én kezdjük majd. A tél okozta úthibákat a tervek szerint május végére tudjuk megszüntetni. , A kátyúzás az önkormányzatok kötelező feladata, Kecskeméten a helyi közutak fenntartására szolgáló költségvetési keretből van rá pénz.- Azok az autósok, akik veszélyes kátyúkkal találkoztak a megyeszékhely útjain, az ingyenesen hívható kátyúvonalon, a 80/630-144 számon jelezhetik. Aki pedig egy gödröt már nem tudott kikerülni, kárigényét a kecskeméti polgármesteri hivatal közmű- és közterület-fejlesztési csoportjánál jelentheti be. A baleset körülményeit két tanúval kell igazolnia, vagy egy helyszínén készített fényképpel, melyen nemcsak a kátyú, de az autóban keletkezett sérülés is látható - mondta a főtanácsos. A városon kívül sem jobb a helyzet. A megyében 2180 kilométer út tartozik a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kezelésébe. Közülük a legtöbb kátyú a Kecskemétről kivezető utakon van: az 5- ös északi szakaszán, az 52-ese- sen, a 44-esen és a 441-esen. De üli Kátyúit árulja egy német falu interneten árulja kátyúit egy falu a németországi Türingia tartományban. Egy helyi lap szerdai híradása szerint egy kátyúért ötven eurót (kábé tizenháromezer forintot) kérnek, amit az utak helyreállítására fordítanak. A kátyú tulajdonosa kívánhat valamit, aminek szövegét egy fémlapra gravírozva mindenki számára látható módon beépítik majd a lyukat kitöltő aszfaltba. Sl Ön szerint mennyi kátyú van egy 100 méteres útszakaszon? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: BA0N.hu A szavazás eredményét a következő lapszámunkban közöljük. az 55-ös úton és az 51-esen, Solt és a megyehatár közt is sűrűn kell kerülgetni a gödröket.- Rendkívül sok a burkolati hiba az útjainkon. A kátyúk a csapadékos időjárás, a nagy hőmérséklet-különbségek és a gyenge útpályaszerkezet miatt keletkeznek - sorolja Abrankó Sándor, a közútkezelő dél-alföldi regionális főmérnökségének főmérnöke. - A legveszélyesebb gödrök ideiglenes helyreállítását már január első napjaiban elkezdtük. A közlekedés és forgalom biztonságát figyelembe véve először a főúthálózatot és a fontosabb, forgalmas mellékutakat javítjuk ki. Ehhez úgynevezett tartós hidegaszfaltot használunk, ebből az év első két hónapjában közel háromszáz tonnát kátyúztunk el. Természetesen vannak olyan útszakaszok, melyeket egyelőre még ideiglenesen sem tudunk javítani, ezeket a KRESZ előírásai szerint sebességkorlátozó és egyenetlen úttest táblákkal jelezzük. Amikor pedig az időjárás engedi, azonnal megkezdjük a végleges, melegaszfaltos kátyúzást. Terveink szerint a legszükségesebb helyeken ezt május végéig befejezzük. Az időjárás nem csak az útburkolatot, a közműveket sem kímélte. Kecskeméten, a Békéscsabai úton például egy beszakadt csatornát kerülgettek napokig az autósok.- Egy víznyelő tört el. A víz kimosta a talajt, a csatornafedél megsüllyedt és eltört - tájékoztatta lapunkat Sütő Vilmos, a Bácsvíz csatornaágazatának főmérnöke. - A víznyelő oldalfalazatát megerősítettük, a fedlapot kicseréltük, viszont meg kellett várnunk, hogy a beton megkössön. A munkatársaim úgy tájékoztattak, hogy tegnap délutántól visszaállt az eredeti forgalmi rend. A tűzről egy kicsit másképp pályázat A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Bács- Kiskun Megyei Tűzoltó Szövetség közös képző- művészeti alkotói pályázatot hirdet általános és középiskolások részére a tűz témakörében. A beküldési határidő: március 29. További információ a 76-502-113- as vagy 06-20/82-02-021- es számon kérhető Bartus Nórától, (szbz) Űrfelvételek tárlata a hartai művházban harta Magyar Marslakók - avagy élet a Marson címmel Borsos-Oláh Mónika vetítéses előadását nézhetik meg az érdeklődők szombaton 18 órakor a hartai művelődési házban, ahol az előadás után asztrofotó-kiállítás nyílik a magyar amatőr csillagászok képeiből, valamint a bajai csillagvizsgáló 3D-s, NASA űrfelvételeiből. A kiállítás március 19-éig látogatható. A részvétel díjtalan, (szbz) Néhány hónapig még helyettesítik a doktort úszód Dr. Lukecsa Béla háziorvos levélben tájékoztatta az önkormányz tot, hogy meghosszabT)! ja né^y hónapQSX^ tervezett külföldi tanuímány- útját, így csak október 31. után folytatja a rendelést a településen. A távoliét idején a helyettesítő orvos továbbra is dr. Mag Piroska lesz. (szbz) Hangversenyre hív a zeneiskola kiskörös A 40. éves Városi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Tarnow- i téri hangversenytermében szombaton este 6-kor Andriska Szilvia (oboa) és Solti Árpád (zongora) hangversenyére várják az érdeklődőket. A belépés díjtalan, (szbz) További hírek a B/ ON.hll hírportálon zaítA legolcsóbb energia a fel nem használt energia termostar kft. Az idén várhatóan nem lesz távhődíjemelés - az év végéig hétszáz lakásban korszerűsítik a fűtési rendszert Hogyan lehet takarékoskodni? Mit lehet tenni azért, hogy kevesebbe kerüljön a fűtés, az elektromos áram? A jövőben milyen energiaforrásokra számíthatunk? Egyebek mellett ilyen témákról is szó lesz a pénteken kilenc órától a Kecskeméti Kulturális Központban (régi nevén Erdei Ferenc Művelődési Központban) megrendezendő szakmai konferencián. A rendezvényt az önkormányzat, annak cégei, köztük a Termostar Kft., valamint a Zöld Ernyő szervezet támogatja, és azon részt vehet bárki, akit a témák érdekelnek. Horváth Attila, a 11 ezer lakást távfűtéssel ellátó cég igazgatója szerint hasznos előadások várhatók, mert az ésszerű takarékoskodással egy család 15-30 százalékot is megspórolhat. A Termostar Kft. már egy évtizede támogatja, szorgalmazza a fűtés-korszerűsítés teljes körű megvalósítását Kecskeméten. Az igazgató vallja: a legolcsóbb energia a fel nem használt energia. Az idén ismét 700 lakásban valósulhat meg a fűtési rendszer átalakítása ott, ahol a lakók az önkormányzati és az állami támogatást tavaly elnyerA főtérre várják a kecskemétieket szombaton Kecskemét főterére, a Elírás forrás mellett felállított sátorba települnek ki délután a város cégei. Bemutatják az energiatakarékos megoldásokat. Illetve a gyerekeknek rajzversenyt is tartanak a helyszínen. Ott lesz a távhő- szolgáltató cég is, melynek munkatársai a fűtés-korszerűsítés eszközeit mutatják be az érdeklődőknek. Rossz idő esetén az ifjúsági ház tükörtermébe várják az érdeklődőket. ték. Az év végére a hírős városban minden második panellakásban lehetővé válik a lakások hőmérsékletének radiátorszelepekkel történő beállítása, és megszűnik az ablaknyitással történő fűtésszabályozás. A takarékosság jegyében az idén 70 milliós pályázati pénz segítségével 16 fogyasztói hőközpontot alakít ki a Termostar Kft. a társasházak közös helyiségeiben. Attól kezdődően helyben állítható elő a meleg víz, és a fűtés is a lakóközösségek igényeihez igazodóan szabályozható lesz. A lakók dönthetnek majd a fűtés kezdő és befejező időpontjáról is. Ezek a programok évről évre 600-700 lakásban teszik komfortosabbá a távfűtött otthonok tulajdonosainak életét. Horváth Attila azt mondja: habár a takarékoskodással csökken az értékesített távhő mennyisége, ennek ellenére a cég abban érdekelt, hogy olcsóbb, a kecskemétiek számára megfizethető legyen a szolgáltatásuk. Pénztárcakímélő intézkedés volt a tavalyi gázárcsökkenés miatt bevezetett 10 százalékos hődíjkedvezmény, melyet minden lakástulajdonos megkap a fűtési szezon végéig.- Várható-e díjemelés 2010- ben?- Sikerült jó megállapodást kötni az egyik gázkereskedővel, I ERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. 6000 Kecskemét, Akadémia krt 4. ezért várhatóan az idén nem lesz távhődíjemelés. A kedvező árú földgázszerződés lehetőséget nyújt arra, hogy a más ön- kormányzati cégek, szervezetek is kedvezményesen jussanak az energiahordozóhoz. így a Bácsvíz Zrt. és a kulturális központ is hamarosan olcsóbb áron vásárolhat földgázt, mivel részesülhetnek a nagybani beszerzés előnyeiből - mondta végül Horváth Attila. ▲