Petőfi Népe, 2010. március (65. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-04 / 53. szám
PETŐFI NEPE - 2010. MÁRCIUS 4., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KORKÉP • VELEMENY Akkora a hiány, amennyivel kevesebb az állami támogatás Pont akkora a hiányunk, mint amennyivel kevesebb állami támogatást kapunk. Ezt Mondok József, Izsák polgármestere nyilatkozta a Petőfi Népének. Nemrég elfogadták a költségvetést, amelyben 37 millió 565 ezer forintnyi hiányt mutat az egyenleg. m Működésre eddig nem vett fel hitelt. Ezt az összeget kell az egyik pénzintézetnek majd megfinanszíroznia. Az összeg nem egetrengető, mert a város 1 milliárd 152 millió forintból gazdálkodik. Ráadásul a település napi működésre eddig még nem vett fel hitelt. Az idén is folytatódnak az infrastrukturális fejlesztések Izsákon. A tervek szerint három utcában járdaépítést végeznek. Felújítják a városközpont bizonyos területeit, a munkák során díszburkolatot helyeznek el, szö- kőkutat építenek, térfigyelő kamerákat helyeznek ki. Illetve autóbusz-megállókat is kialakítanak majd. A város pályázatot adott be az iskolai könyvtár fejlesztésére, az oktatási intézmény laptoppal történő ellátására is. ■ Barta Zsolt Odafigyeléssel komoly pénzeket lehet spórolni Hogyan lehet takarékoskodni az energiával? Mi az akadálya a megújuló energiahasznosítás elterjedésének? Mekkora a jelentősége a távhőszolgáltatásnak a környezetvédelemben? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre keresik a válaszokat egy pénteki rendezvény előadói. A Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központban 9 órától tartanak szakkonferenciát az energiatakarékosság világnapja alkalmából. Olajos Péter környezetvédelmi szakpolitikus a megújuló energia hasznosításáról szól. László György, a Magyar Távhő- szolgáltatók Szakmai Szövetségének az alelnöke a távfűtés energiatakarékos felhasználását emeli majd ki. A fórum nyitott, minden érdeklődőt várnak a rendezők. ■ B. Zs. Évet értékeltek a rendőrök 2009 Kevesebb halálos baleset, több gyilkosság történt a megyében 2008-hoz képest tavaly kevesebb lakásbetörés, rablás, garázdaság és halálos közúti baleset történt Bács-Kiskun megyében - néhány kedvező tendencia a rendőrség múlt évi statisztikájából. Negatívum viszont, hogy nőtt az emberölések, a zaklatások és a gépkocsilopások száma, és csökkent a rendőri állomány. Évet értékeltek tegnap a rendőrök. Hraskó István ► Folytatás az 1. oldalról- 2009-ben kiemelt figyelmet szenteltünk a rablásoknak. Míg korábban ezeket inkább szórakozóhelyeken, illetve boltokban követték el, tavaly kétszeresére nőtt a pénzintézetek és posták elleni rablások száma, illetve jelentős számban ért támadás magánszemélyeket is otthonukban, főként időseket - mondta Dávid Károly dandártábornok. Bár a híreket figyelők számára meglepetésként hangozhat, de a statisztika a rablások terén is csökkenést mutat: tavaly 69 fordult elő ebből a súlyos bűncselekményből megyénkben. A megyei rendőrfőkapitány kiemelte, hogy sikeresen nyomoztak a pénzintézetek, illetve a bankautomaták támadói ellen. Hangsúlyozta, hogy csökkent a közterületen elkövetett bűncselekmények, így a garázdaságok száma is. Emelkedett viszont az emberöléseké: míg 2008-ban 4-en, tavaly 14-en váltak áldozatává a legsúlyosabb bűntettnek. Ennek kapcsán elmondta: a miskei, ilAz ünnepi állománygyűlésen Dávid Károly dandártábornok értékelését hallgatják a városi rendőrkapitányok, helyettesek, osztályvezetők Néhány érdekesebb adata rendőrségi statisztikából 2008 2009 Összes bűncselekmény 17532 14545 Vagyon elleni bűncselekmény 9514 8405 Lopás 4790 4643 Gépkocsilopás 93 115 Betöréses lopás 2090 1670 Lakásbetörés 841 757 Rablás 82 69 Zsebtolvajlás 66 68 Csalás 924 721 Zaklatás 104 315 Emberölés (áldozat) 3(4) 11(14) Halálos baleset (áldozat) 68(73) 57(61) FORRÁS: BÁCS KISKUN MEGYEI RENDŐR FŐKAPITÁNYSÁG letve a lakiteleki gyilkosság elkövetője után még nyomoznak, és megvan arra az esély, hogy a tettesek kézre kerülnek. A tavalyi év pozitívumai közé sorolható még a baleseti statisztika kedvező alakulása is: a halálos balesetek 16 százalékkal, a súlyos kimenetelűek 18 százalékkal, a könnyű sérüléssel végződök pedig 9 százalékkal csökkentek (tavaly 61-en haltak meg a megye útjain, tíz éve még kétszer ennyien). Dávid Károly hozzátette: a tavalyi év tele volt kihívásokkal és költségvetési megszorításokkal. Örömtelinek nevezte, hogy a megyei rendőrség létszámának drasztikus fogyása megállt, bár számításai szerint így is közel 150 fő hiányzik a testületből Bács-Kiskunban. Az állomány pedig fiatal (átlagéletkora 33 év), ami többek között annak is köszönhető, hogy 2009-ben 84 rendőr ment nyugállományba, helyükre pedig főként fiatal pályakezdők érkeztek. Különösért a kecskeméti, a kiskunhalasi és a bajai kapitányságon és a Kelebiai Határrendészeti Kirendeltségen jelentős a létszámhiány. MAGYARVARI ^ ANNAMÁRIA Életmentő érme nélkül is hősök a hároméves Csábihoz és családjához kegyes volt a sors, a mindenható, a nagy szervező - ki-ki válasszon beállítottsága szerint. A kunbaracsi kisfiú szombaton olyan áramütést élt túl, amit nem sokan szoktak megúszni. Klasszikus eset: vízzel teli kád, hozzá egy hajszárító. Na és a veszélyről mit sem sejtő kistestvér, az egyéves hugi. Dehogy sejtették ők, hogy baj lesz/le- het a dologból! Csak kísérletezni és játszani akartak! most biztosan sokan azt gondolják: hol volt az édesanya, amikor mindez megtörtént? Hogyan kerülhetett egy konnektorba csatlakoztatott hajszárító a kicsi kezébe? Nos mindez (már) nem számít. Ráadásul anyaként én magam is tudom: nem lehet ott lenni a gyerek mellett minden pillanatban. Az anyuka, Rózsa sem volt messze^ épp csak kilépett a fürdőszobából, megmelegíteni a kicsiknek a vacsorát. És megtörtént a baj. még jó. hogy az édesanya kétségbeesésében is eszénél volt annyira, hogy segítségért küldje a férjét a szomszédokhoz. És jó, hopy Icuka, a nyugdíjas ápolónő otthon volt. És jó, hogyha szomszédasszony és a náluk vendégeskedő fiatalember azonnal tudta, miként segíthet. Nem estek pánikba, nem hezitáltak. Megmentették egy kisgyermek életét. ők ketten most hősök. Nemcsak Kunbaracson, hanem - állíthatom - sokunk szemében. És az sem számít, hogy tettükért a jelenlegi törvényi szabályozás szerint nem kaphatnak életmentő érdemérmet. Mert nincs annál fényesebb pleesni, többet érő kitüntetés, mint hogy láthatják majd Csabit nevetni, biciklizni, évek múlva suliba indulni. Csabi visszakapott élete. Ez az igazi ajándék. Mindenkinek. Hivatalosan is nyilvántartásba kerültek Mszp Aki nyitott szemmel jár, nem lát romokat az országban Dr. Balogh Lászlót, az 1. számú választókerület, és Király Józsefet, a 2. számú választókerület szocialista képviselőjelöltjeit hivatalosan is nyilvántartásba vette a választási bizottság. Ezt Brúszel László kecskeméti pártelnök jelentette be tegnap azon a kampánygyűlésen, melynek a szónoka Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök volt. A politikus a Három Gúnár Rendezvényház nagytermét megtöltő MSZP-szimpatizánsok előtt a baloldali-liberális-koalíció sikereit ecsetelte. Kijelentette, hogy bár a legnagyobb ellenfelük szerint romokban hever az ország, aki nyitott szemmel jár, pont az ellenkezőjét látja. Nyolc év alatt 250 ezer új lakás épült, félmillióan vettek új autót. Ma a fizetések 25 százalékkal többet érnek, mint 2001-ben, az idősek nyugdíjának vásárlóértéke egyharmad- dal nagyobb, mint 2002 előtt volt. Hatalmas infrastrukturális beruházások történtek. Míg a jobboldali kormány 7, addig ők nyolc év alatt 700 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adtak át. Majd szólt Kecskemétről, hangsúlyozva azt, hogy a Merce- des-gyár letelepedésénél nem azt vették figyelembe, hogy milyen pártállású a polgármester, hanem azt, hogy itt is magyar emberek élnek. Annak nem volt jelentősége, hogy hova szavaznak. ■ Barta Zsolt Gyurcsány Ferenc volt a rendezvény szónoka VITRIOL Az úthibák javítása és a burkolat felszedését célzó népi kezdeményezés esete Jól ismerjük a tér és idő szociológiai összefüggését, miszerint ha jó az idő, akkor sokan vannak a téren. A tél és az idő összefüggése kevésbé frappáns, de aki autózik, ismeri. Alig várja a géperejű járművel közlekedő a percet, hogy a hosszú tél során keletkezett kátyúkat befoltozzák. Az úthibák jelentős részének esetében évek is eltelnek, mire a horizonton feltűnik az aszfaltozó és az úthenger. Nagyobb létszámú ünneplő tömeg megjelenésére azért nem kell számítani ilyen alkalmakkor, mert elunja magát a nép. Ami szerencse is, hisz a kátyúkról is kiállíthatjuk a Fülig Jimmy-féle bizonyítványt. A királyként is helytálló regényhős ugyan a pofonokról állapította meg, hogy nem állítható mindegyik mellé rendőr, de az úthibák esetében is igaz ez a bölcsesség. Márpedig a sok, be nem jelentett ünneplés akár oszlatásba is torkollhatna, ami a burkolat felszedésére irányuló népi kezdeményezésbe fulladhatna. Az aszfaltozás nyomán kialakuló kátyúk feletti méreg a békétlenség magját vethetné el. Ettől még nem kell félnünk. De kéretik vetőmagot csak óvatosan szállítani útjainkon, mert ha elhull a rakomány egy része, nyárra már derékig érő búzamezők visznek Hencidától Bonchidáig, Bajától Kecskemétig, Solttól Nagykőrösig. m Ö. Cs.