Petőfi Népe, 2010. március (65. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-04 / 53. szám
4 PETŐFI NÉPE - 2010. MÁRCIUS 4., CSÜTÖRTÖK KALOCSA ÉS KISKŐRÖS Megalakult az Akasztói Borbarát Borrend Tizenkettedik alkalommal rendeztek idén borversenyt az akasztói Faluházban. A főszervezői feladatokat Németh Antal hegybíró és Jónás József hegyközségi elnök látta el. 108 bort neveztek be az idén, melyből 88 akasztói, 20 pedig a község testvértelepüléseiről, Adáról és Krasznáról érkezett. A nedűket 19 borszakértő bírálta, majd 27 arany-, 43 ezüst-, 24 bronzérmet és 14 oklevelet adtak át a versenyzőknek. Az aranyérmes borok közül különdíjat kapott termelői kategóriában: Szűcs Gyula cserszegi fűszerese és kékfrankos rozéja, illetve Teknyős Károly kékfrankos cabernet sauvignon bora. Forgalmi kategóriában külön- díjban részesült a Boden-Vin 2008-as évjáratú sauvignon blanc bora, a Kiskun-Vin cabernet sauvignon bora és Bognár- Vin kékfrankos rozéja. A legifjabb és legeredményesebb versenyző arany sárfehér borával Ötvös Réka lett, aki a kiskőrösi kertészeti szakközépiskola növendéke. Adáról Fekete Zoltán sauvignon blanc-ja, Krasznáról pedig Torma Sándor királyleánykája vihette haza a különdíjat. A rendezvényen jelentette be 11 alapító taggal megalakulását az Akasztói Borbarát Borrend. A borrend Akasztó település zászlósborának Oravecz József kései szüretelésű cabernet sauvignonját választotta. Csehiné Márta jelenti AKASZTÓRÓL Közmeghallgatás lesz a kiskőrösi városházán Közmeghallgatást tart szerdán délután 4 órától a kiskőrösi képviselőtestület a városháza dísztermében. A meghallgatáson a város polgárai és a helyben érdekelt szervezetek képviselői bármely közérdekű ügyben kérdezhetnek, illetve javaslatot tehetnek. ■ Bohócnak lenni se könnyű benkő Dániel: „Senki sem kérte, hogy bárki komolyan vegyen” A Smink nélkül című beszélgetős műsor vendége volt a Hotel Wellness Kalocsában szombaton este a nyugodt és őszinte Benkő Dániel lant- és életművész, akivel miértekről és hogyanokról beszélgettünk. Szűcs Brigitta Z.- Hol volt a közönségtalálkozó ideje alatt a televízióból ismert Benkő Dániel?- Itt, bennem. Tény, hogy ez volt életem első közönségtalálkozója, ide viszont nem bohóckodni, hanem beszélgetni, eszmecserélni jöttem.- A bohóckodás miatt sokan nem lantművészként jegyzik. Ez nem zavarja?- Nem érdekel, hogy mit fogadnak el belőlem az emberek, és mit nem. Sőt mindenkinek azt üzenem, hogy ne hallgasson senkire, aki bírálja. Ki az, aki bírálja? Mégis milyen alapon? El kell fogadnunk egymást olyan- - Ki vagyok én, hogy megítéljem, hogy valaki ostoba vagy sem? - kérdezi magától Benkő Dániel nak, amilyen, és kész. Pont.- Szereti az ügyeletes bohóc szerepkört?- Nézze! Ezt szórakoztató iparnak hívják. És bizony a nevette- tés nem könnyű szakma. Az emberek idejönnek, hogy velem legyenek, és jól szeretnék érezni magukat. Tessék sok Chaplin-fil- met nézni! Az a zsenialitás, derültség, amit a mivoltával hoz Chaplin, az a zenei készség, nagyszerű és rendkívül szórakoztató. A bohóc, akinek mindent szabad. Kell ennél több? Aligha.- Mi a célja ezzel a különös viselkedéssel?- Bohóc lettem, ez igaz, de abból a legjobb! Az elmúlt 5 évben sok minden történt. Tudja, ez valójában egy útkeresés. Keresem önmagam. Folyton ütőn vagyok. Nap mint nap találkozni akarok azzal az alakkal, aki bennem él és jól érzi magát, aki szórakoztatni tud, akit nem érdekel, hogy mi van körülötte, hogy mit várnak el, mit szeretnének látni. Csak él, és eközben minden helyzetből igyekszik kihozni a legoptimálisabbat. Szerintem jó úton járok, de ha nem találom meg magam, az se baj, a keresés a lényeg.- És mit csinál, amikor nem bolondozik éppen?- Például festek vagy énekelek. Szilveszterkor például én énekeltem a Himnuszt a Cool tv műsorán. De a lemezkészítést sem adtam fel.- Nemrég kiderült, hogy elég sokan epekednek maga után. Bennük ott maradhat a remény, hogy egyszer észreveszi őket?- Nos, én sosem alacsonyíta- nék így le egy nőt, hogy reménykedjen. Nyílt lapokkal kell játszani. Szeretem a nőket, az már biztos, és tudjuk: aki egy nőt szeret, a világ összes nőjét szereti.- Ebből a nehezen behatárolható médiatevékenységből azért jól él?- Boldogan, fényűzően élek - az érte kapott pénztől függetlenül. Óriási ajándék, hogy annyi év után képes vagyok elfogadni magamat, és nem úgy nézek a tükörbe, hogy a fenébe, mindent elcsesztem. Nincs bűntudatom, tiszta lappal állok magam előtt is. A régi énemmel például nem tudtam mindent elfogadni. Ma viszont az ilyen helyzetekben felteszem magamnak a kérdést: ki vagyok én, hogy megítéljem, hogy valaki ostoba vagy sem? Sőt azt hiszem, minél nagyobb balfék valaki, annál nagyobb szükség van az én toleranciámra. Akinek nincs rendes sze- Xttális élete, az általában a környezetében élőkön vezeti le a felhalmozódó feszültséget.- Van egy generáció, amelyik egyszerűen a botrányairól ismeri, és fogalma sincs, hogy letett-e valaha valami elismerésre méltót az asztalra. Ez nem zavarja?- Én vagyok az összes generáció! Időtlenség van, érti? Semmi más. A 18-20 éves fiúk épp úgy imádnak, mint a 40 évesek. Sőt a tizenévest annál jobban érdekli, amit csinálok, minél inkább tiltják tőlem a szülei. Hogy amit csináltam, az botrányos volt? Tényleg? És ki kérte, hogy bárki is vegye ezt komolyan? Egy dolgot vehetsz komolyan, az Urat. A többi az élet, egy játék. Ennyi.- Mi az, ami valóban fontos az életében?- Az ölelés és a derű.- És a szexualitás?- Meggyőződésem, hogy azt a 12-es karikát le kellene hajítani a képernyő sarkából, és engedni, hogy a kamaszok beengedjék az életükbe a szexualitást. Nincs ennél fogékonyabb kor a tanulásra. Meg kell tanulnia, hogy mi hogyan működik. Ehelyett takargatjuk azt, amiből ötletet meríthetne. Tíz évvel később, kisfő- nökként az ilyenek cseszeget- nek bennünket lépten-nyomon, hogy ezt se csináltad jól, azt se csináltad jól... Aztán kiderül, hogy csak annyi történt, hogy máshová tevődött át a szexuális energia a delikvens életében. Nem szeretkezett iksz ideje egy rendeset, és ettől feszült, aztán hülyeségeken vezeti le a felhalmozódó energiáit. Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő Kedd Szerda BÁCSKA Csütörtök Péntek Szombat Kérdezz-felelek - a mezőgazdaságról kiskörös Együtt a mezőgazdaságért címmel font Sándor, az Országgyűlés mező- gazdasági bizottságának elnöke, és Fröschl Péter, a regionális munkaügyi központ vezetője tart fórumot március 13-án (szombaton) 15 órától Kiskőrösön, a Pátria (volt tiszti klub) emeleti előadótermében. Az előadók beszélnek majd a munkahelyteremtésről, az alkalmi munkavállalás idei tudnivalóiról, a szőlészeti és a borászati ágazat fő problémáiról, a vízutánpótlás kérdéséről és olyan aktuális mezőgazdasági kérdésekről is, mint például a támogatások és a határidők. Április közepén lesz a beiratkozás kiskörös Az iskolai beiratkozás idejéről is döntött legutóbbi testületi ülésén a kiskőrösi önkormányzat, így az általános iskolák első évfolyamára történő he- íratás időpontja idén április 12-13-án 8-tól 18 óráig lesz a KTKT Egységes Iskola és Szakiskola Petőfi Sándor és Bem József Általános Iskolájában. További hírek a BAON.hll hírportálon KALOCSA ÉS KISKŐRÖS KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE BAJA ÉS KÖRNYÉKE FELSŐ-KISKUNSÁG, DÉL-PEST MEGYE KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Szociális otthont építenek harta Az alapkőletétel várhatóan szeptemberben lesz Nyelvvizsga - kicsit másként Kalocsa Egyházi fenntartású iskolák versenyeztek Szociális és ápolóotthon építésére mondtak áment a hartai képviselők a minap. Az alapötlet már egy évvel ezelőtt megfogalmazódott, a kivitelezés azonban már nem várat sokat magára. Az 50 férőhelyes otthon felépítésére 300 millió forintos hitelt vett fel az önkormányzat, amihez 30 millió forintos önerő társul. - Folyamatosan igény mutatkozik arra, hogy idős szüleiket biztonságos környezetben tudhassák a fiatal felnőttek, amikor dolgoznak vagy messzebb laknak. A kényelmes lakhatás mellett fontos szempont ilyenkor a szakszerű ápolás, a rendszeres egészségügyi és gyógyAndrás István polgármester szeres ellátás - tájékoztatta lapunkat András István, Harta polgármestere. Az, hogy hová épüljön az otthon, még nincs eldöntve. Öt lehetséges helyszínt jelölt ki az önkormányzat, a végső döntést azonban március közepén - a lakossági véleményeket figyelembe véve - hozza meg a testület. Az alapkőletétel előreláthatóan szeptemberben lesz, 2011 nyarán pedig már meg is kezdheti működését a 20-22 főnek munkát adó otthon, ahol integrálnák az idősek nappali ellátását is, ami most a nagyközség óvodájának épületében van. ■ szbz Az idén először rendezték meg a Mezzofanti Országos Nyelvi Versenyt a Nagyasszonyunk Katolikus Intézményben Kalocsán, melyre az ország összes egyházi fenntartású iskolája hivatalos volt. A versenyt hivatalosan Solti Kálmán igazgató, valamint a verseny fővédnöke, Nemeshegyi Péter atya beszéde és Jeney Gábor atya, Agyagácsi Béla református lelkipásztor és Halasi László evangélikus lelkész áldása nyitotta meg. A versenyzők négy kategóriában mérhették meg tudásukat: angol és német nyelvből alap- és középfokon. Összesen 191 nevezés érkezett a versenyre. A verseny névadója Giuseppe Mezzofanti bíboros, aki 58 nyelvet értett s beszélt, többek között kitűnően magyarul is, négy nyelvjárásban. A verseny ideje alatt a kísérő tanárok is hasznosan tölthet- ték az időt, hiszen az Euroexam Nyelvvizsga Központ, az Oxford University Press és a Hueber Kiadó továbbképzésein vehettek részt, valamint megtekinthették az Euroexam Nyelvizsga Központ, a Grimm Kiadó és az Oxford University Press könyvbemutatóit. Az érdeklődők megnézhették a Goethe Intézet kétnyelvű (angol, német) környezetvédelmi kiállítását is. A továbbképzések és a kiállítás is nyilvános volt, így azon a városban lévő összes iskola pedagógusa részt vehetett. A Goethe Intézet kiállítását a továbbiakban is bárki megtekintheti április 10-éig az intézmény aulájában. A szóbeli forduló április 10-én lesz. Kategóriánként az első 5 versenyző ingyenes nyelvvizsga-lehetőséget nyer az Euroexam Nyelvvizsga Központtól. Ezenfelül a további helyezetteket a fent említett könyvkiadók értékes nyelvkönyvekkel és szótárakkal díjazzák. ■ szbz ■ A verseny ideje alatt a Goethe Intézet kétnyelvű környezetvédelmi kiállítását is meg; lehetett nézni.