Petőfi Népe, 2010. március (65. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-30 / 74. szám
3 PETŐFI NÉPE - 2010. MÁRCIUS 30., KEDD MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Ötvenhárommillióért lelt gazdára a telek Kecskemét Mintegy 2,5 hektáros területet értékesít az önkormányzat a Búzakalász utcában. A déli iparterületen, az elkerülő szakasz mellett lévő külterületi ingatlanra korábban hirdetett pályázatot a város, az egyetlen jelentkező az XXL Kft. volt. A cég 53,4 millió forintért veszi meg a telket, melyet most belterületbe vonnak, és azt követően kötik meg a szerződést. A területen kereskedelmi és szolgáltató jellegű beruházás épül, melyet legkésőbb 2013-ban be kell fejezni. (T. V.) Találkozót tart az egyesület kecskémét Soron következő összejövetelét tartja ma 13 órakor a Mellműtöttek Bács-Kiskun Megyei Egyesülete. A találkozó a megyei kórház Izsáki úti tömbjének klubtermében lesz. (T. V.) Tetten érték a tolvajokat kecskémét A rendőrök őrizetbe vettek egy 17, két 16 és egy 22 éves fiatalt. A Rózsavölgyi téren lévő ABC-be törtek be. Dohányárut és szeszes italokat akartak ellopni félmillió forint értékben, de tetten érték őket. (M. Gy.) Ford Rangért loptak a banktól kecskémét A Kiskőrösi úton egy bank telephelyének kerítését kivágták, és saját kulcsával ellopták a KXD-292 rendszámú Ford Ranger típusú, forgalomból ideiglenesen kivont személygépkocsit. A kár 4,7 millió forint. (M. Gy.) További hírek a BAON.hll hírportálon KÖZÉLETI HÍR • Lezsák Sándor országgyűlési képviselő szerdán 15 és 16 óra között Tiszakécskén a polgármesteri hivatalban tart fogadóórát. ▲ FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS HIRDETÉS Tophús.hu Kft. a Dobó krt. 11. szám alatt. A bolt választéka: sertés, marha, borjú, bárány, baromfi teljes választék, házi füstöltek. 2010. 03. 31. (szerda): Pulyka alsócomb 399 Ft Pulykaszárny 399 Ft Sertés darálthús 599 Ft Csirkefarhát 129 Ft Cslrkemáj 499 Ft 2010. 04. 01. (csütörtök): Sertés bőrös karaj 799 Ft Sertéslapocka 799 Ft Pulyka apróhús 599 Ft Házi füstölt csülök 799 Ft Házi füstölt parasztlapocka 899 Ft Csirkecomb 499 Ft 2010. 04. 02. (péntek): Libamáj 4499 Ft (rendelésre) Pacal 799 Ft Marha gulyáshús 999 Ft Csirkeszárny 349 Ft Birka vegyes hús 1199 Ft Ló kolbász 1299 Ft Boltunkban frissensültek (hurka, kolbász, sült csirke, sült oldalas) kaphatóak. Nyitva: Kedd-Szerda: 7-17, g Csütörtök-Péntek: 7-18, s Szombat: 7-12 Telefon: 06-70/332-6536 Étkezési utalványt elfogadunk. Kínálatunkról érdeklődhet a _____www.tophus.hu-n_____ Pr ofik voltak az amatőrök Kiskunfélegyháza Az előadásra több héten át készültek a szereplők A Passiót a templomban már előadták, szabad téren viszont most mutatták be először Több százan voltak kíváncsiak a Passió című zenés, énekes előadásra, amit először mutattak be Kiskunfélegyházán szabadtéri színpadon helyi keresztény felAki nem jár utána a végtisztes- ségadás költségeinek, könnyen úgy járhat, mint olvasónk, aki előbb megrendelte felesége te- mettetését, majd amikor szembesült a végszámlával, másik temetkezési cég után nézett. A kecskeméti Szécsényi István felesége múlt nyáron betegedett meg, idén már magatehetetlen volt, február elején halt meg. A végső napon az őt ápoló hospicemunkatárs értesítette a körzeti orvost, hívott halottszállítót.- Annyira megrázott a dolog, nem is gondolkodtam, tettem, amit javasoltak - magyarázza István. - Megegyeztem az ajánlott Hírős Temetkezési Kft.-vel, aláírtam a megbízást. A százezres végösszeg láttán rádöbbentem: nem tudom kifizetni. A rokkantnyugdíjból élő Istnőttek és fiatalok közreműködésével. Az előadás láttán aki nem ismerte a szereplőket, nem tudta megállapítani, hogy nem profi, ván a városházán kért temetési segélyt, onnan irányították a Városgazdasági Kft.-hez. A cég az eredeti összeg feléért vállalta a hamvasztásos temetést. A Hírős Kft.-nél temetési költség címén 18000 forintos számla várta, ennek fejében adták vissza a halott okmányait, ruháit - állítja a panaszos, aki nem érti, mi került ennyibe azon, a halott tárolása 4500 forintba kerül, lepedőben való kiadás esetén (nem felöltöztetve) a végtisztességre való felkészítés ára 5200 forint - tájékoztatta lapunkat a megyei kórház illetékese. A hozhanem műkedvelő színjátszók szerepelnek, akik igazi átéléssel játszották el szerepüket. Jézus szenvedését az Ótemplom előtti téren először mutatták be, korábhogy a házuktól (ballószögi tanya) az öt kilométerre lévő kórházig szállították feleségét. A Hírős Temetkezési Kft. ügyvezetője, Varga József megkeresésünkre reagálva közölte: - Ügyfelünk kérésére több szolgáltatásra sor került úgy, ahogy azt megrendelte. A megyei kórház maga állít ki számlát a halott öltöztetéséről a megrendelő zátartozók kérésére a halottat felöltöztetik - a férfiakat megborotválják, a nők arcát sminkelik -, ami külön költség, a maximális végösszeg férfi esetén 21000, nő esetén 18700 forint. ban a templomban már előadták a darabot. Az előadásra több héten át készültek a felnőttek és a fiatalok, aminek meg is lett az eredménye. ■ Sz. T. nevére, aminek összege női halott esetén 18 ezer 750 forint. Mindenkinek saját döntése, kitől milyen temetési szolgáltatást rendel, hány helyen kér árajánlatot. Tapasztalatunk, hogy az ügyfelek nem gyakran kérnek ajánlatot, a megrendelés utólagos lemondásával pedig még egyáltalán nem találkoztunk. Szécsényi István végül megegyezett a Hírőssel: két részletben kifizeti számláját. Az mondja: bár szegény, de tisztességes. Azt pedig külön köszöni, hogy Balázs Gergely kecskeméti plébános ingyen vállalta felesége egyházi búcsúztatását, továbbá a szertartáshoz térítésmentesen vehette igénybe a Barátok templomát. ■ Popovics Zsuzsanna Bátrak vagy félkegyelműek? előszeretettel általánosítunk, egyszerűbb, mint észrevenni a különbségeket. Jól hangzik a kijelentés: ilyenek a fiatalok, a terepjárósok, a motorosok és még isten tudja, ki mindenki. A terepjáró például a közúti agresszió jelképévé vált, pedig a legtöbben egyszerűen azért vásárolnak ilyet, mert ezzel tudnak dolgozni. Nem létezik olyan csoport (mindegy, mi a közös bennük, a koruk, a járművük vagy akár a politikai hovatartozásuk), melyben mindenki egyforma volna. Az ember pedig nem attól válik ön- és közveszélyessé, hogy mivel robog. Aki hajlamos eszetlenül közlekedni, annak egy kispolszki is megteszi. A motorosokat potenciális donoroknak, őrült szágul- dozóknak tekintik, pedig a többségük nem ebbe a kategóriába tartozik. Egy részük azért jár motorral, mert jóval olcsóbb megvásárolni és üzemeltetni, mint egy gépkocsit, viszont gyorsabb, mint egy kerékpár. Mások hobbiból vesznek nagy értékű motorokat, ami egy külön világ, egy életforma, melynek viszont pont nem a száguldozás a lényege. mellette pedig ott vannak azok, akik minden létező szabályt felrúgnak. Számukra nem létezik sebességkorlátozás vagy gyalogosátkelő. Ha végképp tombolni akarnak, akkor feldúlják a tanyavilágot vagy a természet nyugalmát. Bátornak hiszik magukat, kell ez a hit az egojuknak, pedig csak félkegyelműek, akik előbb-utóbb egy teherautóra felkenődve végzik be földi ámokfutásukat. Miattuk mondjuk, hogy ilyenek a motorosok. Pedig csak az önmagából kivetkőzött ember ilyen, akitől ha minden járművet és eszközt elkoboznának, akkor is képes volna kárt tenni önmagában és másokban. Sokba kerülhet az extra szolgáltatás S' kellemetlen meglepetés Érdemes előre tisztázni a temetés végösszegét Ha kérik, borotválják, sminkelik is a halottat Öregdiákok hangversenye Három kórus, majd a belőlük alakult összkar is bemutatkozott azon a rendezvényen, melyet a kecskeméti Kodály-iskola Nemesszeghy Márta-termében rendeztek. A Kodály Iskolák Öregdiák-kórusainak találkozóját idén 3. alkalommal szervezték meg. Az eseményen fellépett a Nemesszeghy Márta vegyes kar, a ProFun vegyes kar, valamint a Kiskunfélegyházi Zenebarátok Egyesületének Kórusa. Orgonán Tóth Imre játszott. (M. A.) VITRIOL Virágokkal hasznosítanák a közutakon ásítozó kátyúkat A modem útjavítási technológiában teljesen felváltja az aszfaltot az alumínium. Az utóbbi nyersanyag sokoldalúan hasznosítható. A közútkezelő kiváltja vele a költséges foltozást, s jól jön a rendőrségnek, mert bírságra konvertálhatja a kátyúk fölötti sebességtúllépést. Kifejezetten jövedelmező bolt a táblá- sítás a színesfémgyűjtőknek, a karosszérialakatosoknak, műszaki boltosoknak, kiváltképp a táblagyártóknak. Csak a járművezetők boldogtalanok. E tavasszal sem üzennek nekik semmi vigasztalót a közútkezelő területi üzemmérnökségeiről. Kunszentmiklós állami kezelésű útjaira jó ideje már csak a szemrevételezést alkalmazzak terápiának, de szurok híján nem hat a műszakiak belátó bó- logatása. Ők azt mondják, nincs pénzük az utak renoválására, adjon rá az önkormányzat. A szentmiklósiaknak más elképzelésük van. Termőfölddel töltik fel a kátyúkat s virágot termesztenek. Lesi Árpád alpolgármester elültette az első árvácskát a Kálvin téri gödörbe. Fényképem van róla. Persze nem ültetett semmit, csak a sajtónak demonstrálta: maholnap elnyelik a várost a kátyúk. De tréfája nem is rossz ötlet, közútjaik annyira rosszak, hogy az extenzív belterületi kertészkedésnek akár jövője lehet náluk... m M. J. r I TAKÁCS I VALENTINA