Petőfi Népe, 2010. március (65. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-30 / 74. szám
4 PETŐFI NÉPE - 2010. MÁRCIUS 30., KEDD KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE A fodrászatban találta meg önmagát Diákoknak rendeztek országos fodrászversenyt a kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakközépiskolában. Sok iskola képviseltette magát a különböző versenyszámokban. Az intézmény diákja a 13. osztályos Pulya Mihály, férfi- és női divat kategóriában a harmadik helyet szerezte meg. A legeredményesebb versenyzőnek járó kupát is ő vehette át.- Milyen frizurát kellett készíteni, és kik voltak az alanyok?- Az iskolába nagyon sok fiú és lány jár, így nem volt nehéz modellt találni. Könnyű dolgom volt, mert divatos frizurát kellett készíteni. A női frizuránál bob kategóriában kellett versenyezni. A vágási technika és forma volt a lényeges. A férfidivatnál viszont csak szárítás volt a feladat. A színt és a vágást a verseny előtt kellett elkészíteni.- Ilyen szép siker után biztosan talál majd munkát.- Kezdő szakemberként minden lehetőséggel élni kell, de nem akarok olyan fodrász lenni, akinek van egy üzlete, és reggeltől estig monoton munkát végez. Olyan fodrász szeretnék lenni, aki járja a városokat, fiataloknak, kezdő fodrászoknak tart bemutatót, vagy terméket mutat be. uhovi' "i 1 .B 1- Mesterfodrász szeretne lenni?- Igen, ez a célom, de ahhoz kell ötéves munkatapasztalat. Úgy gondolom, hogy a fodrászszakmában találtam meg önmagam. Az érettségi vizsgák letétele után kezdtem el a fodrászatot. Remélem, hogy ebben a szakmában tudok majd érvényesülni. ■ Pulya Mihály lehet hol torkot öblíteni tiszakécske A kocsmákat legtöbb helyen a törzsvendégek tartják el Nem igaz, hogy a magyar embernek nincs hol leöblítenie a torkát. Aki inni akar, az talál magának helyet. A megyében Tiszakécskén a legalacsonyabb az egy italboltra jutó lakosság száma. Szentirmay Tamás Különleges statisztikával „dicsekedhet” a Tisza-parti kisváros. A lakosság arányához képest itt mondhatják el azt, hogy a legtöbb az italboltok száma. Nem is kevés: nyolcvan. Ha belegondolunk abba, hogy még tizenkétezren sem laknak a településen, akkor bizony ez nem is rossz arány, mármint azoknak, akik választani akarnak. Elég ha csak végigmegyünk a Béke utcán, és a közvetlen közelében lévő utcákon, máris azt lehet tapasztalni, hogy nem kell sokat gyalogolni - autóval ugye nem érdemes kocsmákba járni - ahhoz, hogy a szomjunkat tudjuk oltani. Kezdjük a sort az állomás mellett! A Csőreként emlegetett vendéglátó-ipari egység, hivatalos neve 202-es italbolt. Nincs messze tőle a Juhász kocsma, az Ady Endre utcában. A Béke utcán továbbhaladva először az Anita presszóban (volt Gondűző) állhatunk meg, mondjuk, egy sörre. Utána a Fortuna következik, és mindössze néhány tíz méterre van tőle az Oázis. A Szolnoki úti kereszteződésen tovább haladva a művelődési központban a Kagyló presszó, szembe vele a Hambi büfé, továbbmenve pedig a Kulacs borozó található. Az OTP mellett a Kisvirág presz- szó. A település központjában lehet még inni az Ipartestület néven futó kimérésben is. Nincs messze tőle a Blue jeans és a Jóbarátok söröző, a Körösi úton pedig a Hangulat és a Tisza söröző. Tóthné Molnár Ágnes, a Csőre vendéglátó-ipari egységben arra a kérdésre, hogy megéri-e fenntartani az üzletet, azt válaszolta, hogy délelőtt csak lógatja a lábát, mert alig van vendég. Könyvet szokott olvasni, hogy ne unatkozzon. Való igaz, a helyiségben rajtunk kívül csak két törzsvendég tartózkodott, Pászti István és Pintér István. Pászti István rá is zendített egy nótára. Mint betérnek a vonattal utazók, de azok is kevesen vannak. Ágnes azt is megemlítette, hogy akadnak olyanok is, akik a boltban száz forintért veszik meg a féldecit, bemennek hozzájuk, és az illemhelyen isszák meg. Náluk a felest százötvenért kapnák meg. Azt sem érti, hogy miért adnak ki annyi működési engedélyt, ezzel ugyanis megfojtják a vendéglátós vállalkozókat. Korábban jól ment az üzlet, baráti társaságok jártak hozzájuk, más volt a légkör is. Most már inkább csak a törzsvendégekre számíthatnak. Az Anita presszóban öten is ülnek a pult előtt. Balláné Bojtor Anita üzemeltető elmondta, hogy nemrégen vették át a Gondűzőnek ismert kocsmát, és alakították át presszóvá. Ő is a forgalomra panaszkodott. Bár a nyitva tartásuk este tízig szól, de van úgy, hogy hamarabb bezárnak, mert nincs vendég. Szerinte minden kocsma a törzsvendégekből tudja fenntartani magát. Tiszakécskén is, több más településhez hasonlóan vannak zugkimérések. Sokan ott költik el a pénzüket, és olyan is akad közöttük, ahol még a cigarettát is megvásárolhatják. Kész kánaán. Pászti István és Pintér István mondta, egyedül él, itt szokott kikapcsolódni. Nem iszik sokat - ezt Ágnes is bizonyította -, de jó eltölteni az időt valahol. A fiatalasszony közben tovább sorolta, Jiogy ha nem tulajdonuk lenne az üzlet, akkor már nem érné meg fenntartani. Alkalmazottat nem tudnak foglalkoztatni, családi vállalkozásban viszik a boltot. Délután van egy kis forgalom, aztán este megint elcsendesül a kimérés. A vendégek főleg bort és fröccsöt isznak. Néha Az Anita presszóban sem tolonganak a vendégek Megyei listavezetők ITALBOLTOK LAKOSSÁGSZÁM EGY ITALBOLTRA JUTÓ LAKOS Tiszakécske 80 11 581 144 Kiskunmajsa 62 11 815 191 Soltvadkert 39 7 597 195 Kiskunfélegyháza 146 30 730 210] Kiskunhalas 132 29168 221 Lajosmizse 50 11 163 223 Már csak a kaja meg a nő hiányzik. Persze ki tudja, lehet, hogy még ételt is felszolgálnak jó pénzért. A városban italdiszkontok is működnek. Akik olcsón akarnak italhoz jutni, és nem akarják a kocsmai levegőt szívni, azok ott vásárolnak be, és otthon fogyasztják el. Persze amint azt tanult barátom mondta: a kocsmai levegőnél nincs jobb. Együtt a dohány és ital szaga, és még sok információhoz is lehet jutni. Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Új elnököt választottak a polgárőrök Bugac Tisztújító közgyűlést tartott a hétvégén a bugaci polgárőr-egyesület. Új elnök választására azért volt szükség, mert Kulman Anita, aki korábban ezt a pozíciót töltötte be, lemondott. A tagság Petrovics Istvánnak szavazott bizalmat, az elkövetkezendő időben ő fogja majd az egyesületet irányítani. Erdélyben festett képeket KISKUNFÉLEGYHÁZA Alföldi festő Erdélyben címmel Rádi András kiállítása nyílik április 7-én, 17 órakor az Ipartestület székházában. A tárlatot Rosta Ferenc, a 200 éves Móra Ferenc Gimnázium igazgatója nyitja meg. Húsvétra készítik a tojásokat kunszállás Családi húsvétot tartanak pénteken 15 órától a Petőfi Rendezvény- és Falu- házbanj Tojást különböző technikákkal lehet festeni, de lesz állatsimogatás és palacsintaevés is. Az a bátor kis- legény, aki előad egy locsolóverset, apró ajándékot fog kapni. Ott lesznek a helyi barantások is, akik tánccal, dallal ünnepelnek. Átadják a felújított óvodát lakitelek Csütörtökön délután három órakor adják át a felújított régi óvodát. Az intézmény pályázati pénzből szépült meg. A tetőszerkezet felújításán kívül korszerűsítették a fűtést, és akadálymentessé is tették az épületet. További hírek a BAON.hu hírportálon FELSŐ-KISKUNSÁG, DÉL-PEST MEGYE KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE BÁCSKA KALOCSA ÉS KISKŐRÖS KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE BAJA ÉS KÖRNYÉKE Ut menti nagytakarítás vadászokkal Kiskunfélegyháza Két napon keresztül szedték a mások által eldobált szemetet Szemétszedési akciót szervezett a Nagyszőlő úti és a haleszi gazdakör a Kiskunfélegyházi Róna Vadásztársasággal karöltve az elmúlt hétvégén, szombaton és vasárnap. Közel száz önkéntes gyűjtötte zsákokba az utak mentén elszórt szemetet. A helyi gazdák kis kerti traktorral, utánfutókkal vitték a négy gyűjtőhelyre. Nem keveset kellett fordulniuk, akadt munkájuk bőven. Szombaton Selymestől a kunszállási határig, vasárnap pedig az Aranyhegyilakóteleptől a Csanyi úti lakótelepig nézték át a területet. A két nap alatt nemcsak a szilárd utak mellett, hanem a forgalmasabb dűlőutaknál is szedték a mások által elszórt szemetet. Ván Jenőtől, a Nagyszőlő úti Gazdakör elnökétől megtudtuk, hogy már tizenhárom éve gyűjtik tavasszal a szemetet. Ilyenkor megtisztulnak az utak, de utána kezdődik minden elölről, és szórják felelőtlenül az út szélére a szemetet. Az egyik önkéntesnek szerencséje volt, mert egy ezerforintos bankjegyet is talált az út mellett. A szemétszedésen kívül lomtalanítást is szerveztek. A gyűjtőhelyeken megjelentek a guberálók is, akik a számukra értékes eszközöket próbálták kiszedni. Az összerakott helyről a Város- fenntartó Szolgáltató Költségvetési Szervezet folyamatosan szállította el a szemetet. ■ ö i X Utánfutók és kistraktorok segítették elvinni a gyűjtőhelyre a szemetet ANYAKÖNYVI HÍREK születtek: Vidéki Gellért (anyja neve: Vándor Katalin), Patyi Illés (Kurucz Bernadett), Bognár Diána (Pozsár Mónika), Petróczi Hanna (Tóth Mónika), Dósa Ferenc (Malicsek Andrea). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Bodnár Mária - Fekete Zoltán Mihály, Nagy Annamária - Major Sándor, Gen- czinger Zsanett - Andrási Loránd. MEGHALTAK: Tóth István - Pálmonostora, Bak Sándorné Benkő Aranka Piroska - Kiskunfélegyháza, Dudás András - Bugac, Kis András Dezső - Kiskunfélegyháza, Véninger Józsefné Dóra Rozália - Kiskunfélegyháza, Fekete János - Pálmonostora, Bánfi-Antal János - Tisza- alpár, Rózsa Jánosné Tarjányi Erzsébet -* Pálmonostora, Punyi Ferenc - Fülöpjakab, Becsei József - Tiszaalpár, Lőrincz Károly - Kiskunfélegyháza, Szanka Ferencné Tajti Julianna - Kiskunfélegyháza, Perecz Györgyné Endre Mária Erzsébet - Bugac, Czakó István - Kiskunfélegyháza, Hevér Pálné Juhász Franciska - Kiskunfélegyháza, Tokai Györgyné Szabó Julianna - Kiskunfélegyháza, Martinkovics Gyula Ferenc - Csongrád, Szabó István - Jászszentlászló, Pap Józsefné Vidéki Hona - Kiskunfélegyháza. \ Tóthné Molnár Ágnes arra panaszkodott, hogy kevés a vendég