Petőfi Népe, 2010. március (65. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-18 / 64. szám

12 PETŐFI NÉPE - 2010. MÁRCIUS 18., CSÜTÖRTÖK KEGYELET / APRÓHIRDETÉS * 1 EMLEKEZES GYASZHIR „Bármennyire múlnak is az évek, mi akkor is nagyon szeretünk Téged. Emléked soha el nem halványul lelkűnkben velünk vagy, és nagyon hiányzol." Szeretettel emlékezünk FELFÖLDI DEZSÓ halálának 2. évfordulóján. Gyászoló családja „Búcsúzok tőletek kedves szeretteim, Ne sirassatok hisz már nem fáj semmi. Csak tőletek elmenni fájt, de fájt nagyon, De a hideg sírban vár majd örök nyugalom." Fájó szívvel tudatjuk, hogy VÁRKONYl MIHÁLY volt hetényegyházi lakos, életének 65. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 2010. március 22-én, 15 órakor lesz a hetényegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazoknak, akik TELEGDI SÁNDORT utolsó útjára elkísérték, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban együtt éreztek. A gyászoló család. KÖSZÖNET I Hálás szívvel mondunk köszönetét I mindazoknak, akik HARKAI ERNŐ I temetésén megjelentek, sírját virágokkal borították. Gyászunkban vigaszt nyújt a I tudat, hogy sokan becsülték | és szerették őt. A gyászoló család. GYÁSZHÍR Fájdalommal tudatjuk, hogy NYITRAI LÁSZLÓNÉ Balogh Katalin aranydiplomás tanítónő szabadszállási lakos, életének 75. évében elhunyt. Temetése 2010. március 19-én, 14 órakor lesz a szabadszállási református temetőben. A részvétnyilvánítás - mellőzését kérjük. II A gyászoló család. GYÁSZHÍR „Nyugodjál csendben, legyen békés álmod, találjál odafönn örök boldogságot." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TYUKODI FERENC kecskeméti lakos, 55 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése március 20-án, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. GYASZHIRDETESET, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA a Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal — APRÓN INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 06-20/77-37-304----------------------------------------------------»1075458* «Á GASEGYHÁZÁN 2 szoba, összk., cs. ház, áron alul, sürgősen eladó! 06-20/447-9582---------------------------------- »1072146* ELADÓ Kmét, hunyadivárosi 35 m2-es, 1 szo­bás, erkélyes, liftes lakás. 06-30/392-6842-----------------------------------------------------------------------»1074853 • KECSKEMÉT, Máriavárosi 2 szobás ház dupla telekkel eladó. 06-20/9289-349------------———-----------------------------*1078592* KE CSKEMÉT, Stádium u.-i, IV. em.-i garzon la­kás eladó, lár: 5,85 M Ft. 06-30/328-40-73 —------------------------------------------------»1079028* KE CSKEMÉTEN és környékén a már meglévő ügyfeleinknek keresünk eladó ingatlanokat. Si­mon, 06-30/719-9988 vagy 06-30/997- 95j45 j___________vkj KE CSKEMÉTEN, 7 éves, igényes kivitelezésű, 1+4- félszobás sorház, dupla garázzsal, na$ pincével, kedvező áron eladó. 06-20/576- 1503 KMÉT, Hunyadivárosban 2 szintes, 110 m'-es gyönyörű családi ház eladó dupla garázzsal, 690 m2-es területtel. 06-30/392-6842-----—--------—• 1074863* 8 Kmét., Mátyás k. krt.-on, 1 szobás, II. em.- i lakás kiadó vagy eladó. 06-30/207-50-51 IAJOSMIZSE és Kerekegyháza között lévő 4,5 ha 7 éves gyümölcsös eladó. 3 féle meggy, 2 féle szilvával. Ui. szőlőtermesztéshez, borá­szathoz szükséges eszközök. Érd.: 06­70/943-8059 NÉMET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó in­gatlanokat keresünk! 06-1-210-4904--------------------------»-------------------------»1078019* 8 Soltszentimrén, kis családi ház gázfűtés­sel, bútorozva eladó, 1,8 M. 06-20/242-0167 3 HA, 6 éves akácerdő eladó Lajosmizsén, Berénybenei részén (M8-as autópálya nyom­vonalában). Érd.: 06-70/943-8059-------------------- »1079059* BÉ RLEMÉNY KMÉTI üzlet kiadó, eladó. 06-30/9433-033------------------ »1067285* ALBÉRLE TET KÍNÁL KMÉT., Bagi L. u.-i, 55 m2, lakás garázzsal együtt kiadó, 40 E +15 E. 06-20/9890-459 KMÉT, széchenyivárosi 1 szobás fütéskorsze- rűsített lakás kiadó. 30 E Ft/hó+rezsi+1 hó kaució. 06-30/283-0352----------------------------------------------------»1069075* «K méten 1 szobás lakás kiadó. 06­30/2235-586----------------------------------------------------»1079031* JÁ RMŰ 8 Citroen XM eladó. 06-30/45-36-388----------------------------------------------------»1078989* FIA T Brava 5 ajtós, 2001. évj., 1.6 klímával el­adó, 530 E Ft. 06-30/397-35-06---------------------------------------------------■ 1078900* VW V ENT0 TD eladó. 06-20/9858-130 OPEL Ascona bontásra eladó 06-20/3146- 915 a Opel Astra 1.6,99-es évj., 1,5 év műszaki­val, extrákkal eladó, 980 E. 06-30/365-57-64----------------------------------------------------*1078903* GÉ PEK Tavaszi akció! MTZ traktorok tel­jes típusválasztéka Magyarorszá­gon a legkedvezőbb áron, egyedi hitelügyintézéssel! MTZ 820.2 műszaki vizsgával, ajándék rádi­ósmagnóval, Igény szerint ház­hozszállítással, kiemelt használt­gép beszámítással. 4 400 000 Ft+áfa Érd.: 0Ó/30-8Ó1-8977, 0Ó/30-400-1414 ,m TZ4-K-T keresek! 06-30/734-22-19 «TO-88-as trágyaszóró! 06-70/457-48-75----------------------------------------------------»1079034* ÁLLÁST KÍNÁL AUTÓ felépítési (autóalkatrész) ismerettel ren­delkező ügyfélszolgálati munkatársat kere­sünk kecskeméti telephelyünkre. A jelentkezés feltétele: érettségi, autószerelői végzettség, jó kommunikációs és együttműködési készség, B-kat. jogosítvány, MS Office felhasználói szin­tű ismerete. Önéletrajzát fizetési igény megje­lölésével a hr@autonet-group.com címre vár­juk. A Box-os Hungary Kft csomagolóanyag­gyártó üzemébe (elvételre keres: • flexo gépmestert, • stanca gépmestert Wupa gépre azonnali munkakezdéssel. Feltétel: igazolt szakmai tapasztalat. Jelentkezéseket fényképes önéletrajzzal a boxos@boxos.hu címre várjuk telefonos elérhetőség megjelölésével. Érdeklődni: 70/31-55-555 ÉTEL szállításához kishaszongépjárművel ren delkező munkatársakat keresünk. 06 70/380-6071----------------------------------------------------*1079051 JU HÁSZT keresek. I: 06-20/3984-129----------------------------------------------------* 107893! «K ecskemét környéki tanyánkra állat-, il kertgondozásra, középkorú vagy friss nyugdí jas házaspárt keresek. Házat, ill. teljes ellá tást biztosítok. Kizárólag józan életűek jelent kezését várom. 06-30/9510-632---------:-------------------------------------------»107 MELLÉKÁ LLÁS 30-300 E-ig! 06-30/268-6682-----------------------------------------------------• 1072071* MŰKERTVÁROSI presszóba gyakorlott pultoshölgyet felveszek. 06-20/2242-063-----------—-------------------------------------»1078955* TANY ÁRA dolgozót keresek. T.: 06-20/310- 8471-------------------- »1078904* KE CSKEMÉTI cég tanácsadó munkatársat ke­res informatikai és egyéb hitelintézeti háttér- tevékenységek területre. Elvárások: felsőfokú végzettség, B-kategóriás jogosítvány, autóve­zetési tapasztalat, kiváló kommunikációs ké­pesség, pontosság, rugalmasság. Előnyt je­lent: pénzügyi területen, oktatásban, előadás­ban, szabályzásban szerzett tapasztalat. Je­lentkezés: fényképes, nyomtatott és kézzel írt önéletrajzzal. Jelige: „Tanácsadó” kiadóba.----------------------------------------------------»1077970* KE CSKEMÉTI kft. ügyvitelben jártas, jó kom­munikációs képességgel rendelkező, német és/vagy angol nyelven legalább társalgási szinten beszélő, leinformálható irodavezetőt keres hosszútávra. Leveleket „Irodavezető” jeligére, PN Szerkesztőségbe (Kecskemét, Széchenyi krt 29.)----------------------------------------------------‘1078912* ÁLL ÁST KERES KŐMŰVES állást keres. 06-20/208-6519----------------------------------------------------»1078910* ADÁS VÉTEL ELADÓ hungarocell faházak, asztalos-lakatos műhely felszerelés, épületbontási anyagok. 06-30/9259-885----------------------------------------------------»1078948* ŐR ÖLT fűszerpaprika eladó. Telefon: 20/9469-692__________________ TŰ ZIFA, tölgy-bükk, méterben, kuglizva, helybeszállítva, Nyárlőrinc! Telefon: 06- 30/9859-679----------------------------------------------------■ 1076622* TŰZ IFA 7000 Ft/m-től eladó. 06-20/3344- 280--------------------»-------------------------------»1078069* TŰ ZIFA 7500 Ft/m-től eladó. 06-30/375- 6172-----------------------------------------------------*1078070* 8 2000 db natúr békéscsabai cserép eladó. 78/425-610, +36-20/501-14-40 ALLAT ELŐNEVELT és vágnivaló csirke eladó, élve vagy pucolva, lár.: 270,-Ft/db-tól. Kmét. Máriahegy 62. 06-76/475-486----------------------------------------------------»1077265* ELŐNEV ELT parasztcsirke eladó (búbos, ko­pasznyakú) 06-20/585-1946 . ----------------------------------------------------»1078896* 8 Hízó 320-ért eladó, 06-30/301-83-96----------------------- »1078944* HÍ ZÓK és malacok eladók. T.: 06-20/310- 8471----------------------------------------------------»1078904* 8 Hízók Kiskörösön eladók, 06-20/9669- 913----------------------------------------------------»1079002* 8 Lovak és szamarak eladók. 06-30/304- 6558-----------------------------------------;----------»1078913* NA POS- és előnevelt csirke! Érdeklődni: 06- 20/227-0044----------------------------------------------------»1079025* 8N yulak hasasak, fiasak, növendékek el­adók. 06-20/329-87-04----------------------------------------------------»1079041* ' 8 Racka bárányok eladók. 06-30/9-853- 529----------------------------------------------------»1079058* 8 2 db Sharolin üsző borjú, 2 hónapos eladó. 76/703-079----------------------------------------------------»1079071* 4 ÉVES magyar félvér kanca és egy 11 hóna­pos csődör csikó eladó. Érdeklődni: 06- 20/428-9466 HIRDETMÉNY A DÉMÁSZ Prímavill Hálózatszerelő Ipari Kft. értesíti a lakosságot, hogy: Petőfiszállás hrsz: 073/13. ingatlan villamosenergia-ellátása céljából épített transzformátorállomást, vala­mint a hozzá csatlakozó kis- és középfeszült­ségű vezetékeket a DÉMÁSZ Partner Kft. a ki­vitelezés ütemének megfelelően 2010. márci­us 18. napján feszültség alá helyezi! Ettől az időponttól a létesítmény érintése, megközelí­tése: TILOS és Életveszélyes! —------------------------------------------------»1078978* EZÚTON tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy a lajosmizsei országos állat-, kirakodó- és kisál­latvásárt nem 2010. április 11-én (vasárnap), hanem 2010. március 28-án (vasárnap) tart­juk meg. OKTATÁS RÉGISÉG 8 Antik és kortárs festmények eladók: Szabó Vladimír, Szász E., Hlncz Gy., M.C.P., Kohán Gy., Orosz G., Bozsó. www.brucknerfestmeny.fw.hu 06-30/369-55-39 .,„78167. SZOLGALTATAS GYÓGY-, frissítő masszázs. Telefon: 06- 70/508-7061----------------------------------------------------»1079027* GY ÓGYMASSZÁZS lazító-frissítő 06-30/2010- 265 GYÓGYÍTÓ masszázs. Érdeklődni: 06-30/490- 5111 HIDEGBURKOLÁS, kedvező ár! 06-20/4931- 980---------------------------------------------------->1077811* TE TŐDOKI! Palatetök bontás nélküli felújítása, lapostető szigetelés, ács, tetőfedő, bádogos munkák. 06-30/9562-134 TÁRSKERESÉS ÁGI 40-es partnert keres. 06-70/233-6430----------------------------------------------------------------------»1078203* AN DI, 20 éves, partnert keres 06-70/307- 8553 ANGOL tanítás! 06-20/3132-780--------------------------------------------------->1076510* MUN KANÉLKÜLI pedagógusok, egészségügyi dolgozók, volt közalkalmazottak részére álla­milag támogatott, ingyenes Angol + ECDL tan­folyamot indít Baján a Hamburger Oktatási Kft! Tel.: 72/225-868, 06-20/510-6784, web: www.hatok.hu ÁPOLT, szép, csinos, formás, vonzó, sexy, ked­ves, mosolygós lány szabadidőpartnert keres szép környezetbe. 06-20/355-5471----------------------------------------------------»1078915* AR ANYOS lány partnert keres 06-20/629- 0376-------------------------- »1078918* ERIKA 38-as partnert keres. 06-30/945-8057----------------------------------------------------< 1078211 * EXTRÉM L inda partnert keres 06-30/3085- 564----------------------------------------------------»1078986* IGÉ NYES férfit keresek. 06-30/634-0503----------------------------------------------------»1078078* IGÉ NYES nő partnert keres. 06-30/554-8042 Indiai gyönyörű masszőrlány vár­ja partnerét 06-70/2940-412 KECSKEMÉTEN szőke hölgy szabadidőpartnert keres. 06-30/361-8137----------------------------------------------------»10782*3* KE CSKEMÉTI 25-ös Merd társat keres. 06- 30/638-5611----------------------------------------------------»1078972* KE DVES szöszi társat keres. 06-30/436-1547----------------------------------------------------»1077941* KE DVES Tünde partnert keres 06-30/4288- 316----------------------------------------------------»1078984* KE LLEMES nő partnert keres. 06-20/488- 1370----------------------------------------------------»1078984* SE XI, új lány partnert keres 06-20/2913-643 35 éves nő partnert keres. 06- 70/212-3284 »»**. 45/170/68 kg, független férfi ismerkedne kméti hölggyel. 06-20/440-8979----------------------------------------------------»1078990* 50-ES hölgy partnert keres. 06-70/245-8887-----------------------------------------------------»1074105* __________VEGYES__________ LEGELTETÉST vállalok 06-30/286-2089----------------------------------------------------*1078983* ME ZŐGAZDASÁG AKÁC és nemesnyárcsemete eladó. 06- 30/555-7680----------------------------------------------------*1078959* 8 Búza eladó. 76/351-640---------------------------------------------------»1079054* «É tkezési burgonya és kelkáposzta eladó. 06-30/45-36-388 —-------------------------------------------------»1078989* FÉM ZÁROLT vetőmagok folyamatosan kapha­tók. Lucernamag, Fűmagkeverékek, Vöröshere, Fehérhere, Bíborhere, Moharmag, Bükköny, Takarmányborsó, Szója, Olajretek, Mustár, Köles, Facélia, Lóbab, Csicseriborsó, Pohánka, Silócirokmag, Szudánfűmag, Csil­lagfürt, Somkóró, Szója, Hibridkukoricák. 06- 22/585-076, 06-30/304-1438 szentgyorgymag@freemail.hu--------------------------7-------------------------->1074188* 8 Frigó szamócapalánta kapható: 30 Ft/db. 06-20/442-8402----------------------------------------------------»1077950* KIV ÁLÓ állapotban lévő, SPC6 vetésellenőrző­vel és mikrogranulátum-szóróval ellátott vető­gép eladó. T.: 06-30/284-8732----------------------------------------------------*1078966* KU KORICA és köles eladó. Telefon: 06- 20/227-00-44----------------------------------------------------»1079025* 8 Kukorica 3,5 E Ft/q eladó. 06-30/5267- 387--------------------------------—----------------»1073301* LO CSOLÓDOB eladó. Érdeklődni: 06-20/371- 99-36 19 ÉVES Nati partnert keres. Telefon: 70/5364-183.--------------------------------------------------------------*1066992* 24 ÉVES lány társat keres! 06-20/626-8157----------------------------------------------------->1076718* 30-AS Andi partnert keres. 06-30/7777-857---------------------------------------------------»1078333 • 40 ÉVES nő partnert keres. 06-70/5218-710----------------------------------------------------»107654)0' 8 Marhatrágya Nyárlőrinc határában eladó. 06-20/22-68-425 ——-—;--------------------------------------»1078917* MŰTRÁGYÁK, a m-nitrát, kálisó, 3-15-s, 0-10- 24-s, karbamid eladó! Érdeklődni: +36- 30/82-20-151--------------------------------——---------»1077066­PI ONEER kukorica és napraforgó vetőmag el­adó. 06-20/227-00-44----------------------:-----------------------------»1079025* VE TŐBURGONYA 40 Ft/kg. Telefon: 06- 20/3966-876------------------------------------------------.---»1079036* Pe tőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: Szerdahelyi Csaba Ügyvezető igazgató: dr. Tóth Miklós Gazdasági vezető: Falvi Krisztina Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Lapker Zrt., és a kiadó saját hálózata Terjesztésvezető: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-270,80/480-756. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgal­mi jelzőszámra. Az előfizetés dija: egy hónapra: 2.290 Ft; negyedévre: 6.870 R; félévre: 13.740 FI; egy évre: 27.480 FL Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft ), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleink­től készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. JajSjJJ33W:r Grátisz A Duna-Tisza köze hirdetési hetilapja Garantáltan célba talál! A Petőfi Népe lapcsalád ingyenes, információs hirdetési lapja További információ: 76/518-250.

Next

/
Thumbnails
Contents