Petőfi Népe, 2010. március (65. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-18 / 64. szám

4 PETŐFI NÉPE - 2010. MÁRCIUS 18., CSÜTÖRTÖK KALOCSA ÉS KISKŐRÖS Kitüntetéseket adományozott a körösi testület az ünnep alkalmából A kiskőrösi képviselő-testület az alábbi díjakat adományoz­ta március 15. alkalmából- Kiskőrös város díszpolgára: DR. VÉN FERENC -Kiskőrösért díj: SZIVÁRVÁNY NÉPTÁNC EGYÜT­TES-Kiskőrös Város Kultúrájáért díj: KŐRÖS 5-ÖS EGYÜTTES- Kiskőrös Város Ifjúságának Oktatásáért és Neveléséért díj: SZÁZSZORSZÉP ÓVÓNŐI BÁBCSOPORT- Kiskőrös Város Egészség- ügyi és Szociális Ellátásáért díj: DR. KIS ESZTER- Kiskőrös Város Település- fejlesztéséért díj: NAGY ÁRPÁD- Kiskőrös Város Nemzetközi Kapcsolatainak Fejlesztéséért díj: SZABÓ JÓZSEF- Kiskőrös Város Sportjáért díj: BARTHOS ZOLTÁN- Kiskőrös Város Közéletéért díj: SZOMORNÉ SZEPCSIK ÉVA- Kiskőrös Város Gazdaságá­ért díj: TORGYIK TIBOR Több látogatót várnak idén az emlékházba Tavaly 22 ezren keresték fel a Petőfi Sándor Szülőház és Em­lékmúzeumot, az idén 25 ezer látogatóra számítanak. Kispálné Lucza Ilona, a kiskő­rösi intézmény igazgatója azt mondja, hogy mindenekelőtt a tanulók számának növekedésé­re számít. Bár nincs az idén jubileumi év, mégis többen néz­hetik meg a tárlatokat. A múzeum bekapcsolódott a Nagy Kultúra Élmény program projektbe. A minisztérium tá­mogatja a diákok tárlatokat megtekintő utazásait, ahol szak­mai foglalkozások keretében is­merkedhetnek meg az ország kultúrájával, történelmével. Megemlítette, hogy a Szlovák Tájházban a földes padló alatt kialakított padlófűtés egész té­len működött. Ez nem csak az állagmegóvást segítette elő a ré­gi épületben, de kellemessé tet­te a látogatók időtöltését is a táj­házban, ahol 10-12 fokos hőmér­séklet mellett tekinthették meg a kiállított tárgyakat. ■ Barta Zsolt Volt-e a fagy a szőlőkben? takács László Biztosat csak néhány hét múlva lehet mondani Télen egy alkalom­mal -22-25 fokig süllyedt a hőmérő. De jó néhány éjszaka előfordult -15-18 fo­kos hideg is. Mekko­ra lehet a fagykár, milyen veszteségek­kel indulnak a ta­vasznak a gazdák? - kérdeztük Takács Lászlót. Nagyon sok szőlőtermesz­tő tart attól, hogy a hideg évszakban elfagyott az ül­tetvények egy része. Hogy látja a tél után a helyzetet a szakember? Takács László, a kiskőrösi térség vezető falugazdásza óvato­san fogalmaz. Azt mond­ja, ma még nem lehet ki­jelenteni azt, hogy a tél miként is hatott az egyéni szőlőtermesztő kisgazdaságok­ra. Sok esetben a gazdák fagy­kárt tapasztalnak, például a sserszegi fűszeres, Irsai Olivér, merlot és a fejművelésű, takarás nélküli szőlők stb. esetében. En­nek oka, hogy a vegetáció az aszály következtében elhúzó­dott. A növény nem tudott felké­szülni a télre, s a hideget zöld vesszővel fogadta. Ettől függetlenül nem lehet ki­zárni a fagy okozta kárt. Decem­berben nemegyszer előfordult olyan éjszaka, amikor -20-25 fokra is lehűlt a kiskőrösi térség­ben a levegő. De később is ta­pasztalható volt -15-17 fokos hideg éjjel. Biztosat azonban csak néhány hét múlva lehet mondani - fogalmazott óvatosan a körzetvezető falugazdász. Takács László elmondta, hogy tavaly óriási gondot jelentett a szárazság. Idén, legalábbis eddig úgy tűnik, hogy nincs nedves­séghiány. Télen ugyanis 130-140 milli méternyi eső, hó hullott Kis­kőrös környékén. A belvizek is mutatják, hogy a vízszint is ma­gasan van. Azaz viszonylag jól startolhat a szőlő. Hogy mi a helyzet a gyümöl­csösöknél? A kórokozók egy ré­szét a hideg nem pusztította el. A jelenleg kapható vegyszereknek egyre több fajtájuk ellenáll. Azoknak a permetezőanyagok­nak egy részét, melyek igazán Barta Zsolt hatásosak voltak, ugyanis kivon­ták a forgalomból. Ezek többsége nagyon veszélyes volt az egész­ségre. Léteznek olyan permetsze- rek, melyek hatásosak, s a fo­gyasztóra kevésbé veszélyesek, de azok ára igen magas. A jelen­legi, például 40-50 forintos alma árából ezt nem lehet kitermelni - mondta Takács László körzetve­zető falugazdász. A soltvadkerti Zsikla András a merlot-ültetvényben met­szett a napokban. Azt mondja, hogy az ültetvénye egy része elfagyott. jói ifi Több is juthatna a kunságiaknak marketing Kevesebbet kapnak vissza, mint amennyit befizetnek Az alföldi borvidékek olyanok, mint a fejőstehén. Csaknem fél- milliárd forint forgalombahoza- tali összeget fizetnek a termelők évente. Ebből azonban marke­tingcélra legfeljebb 50-60 milliót kapnak vissza. Néhány éve ve­zették be a forgalombahozatali járulékot. Ma a minőségi termék literje után 10, míg az asztali után 5 forintot kell a termelőnek fizetnie. Ennek 40 százalékát az állam ellenőrzésre költi, a mara­dék 60 százalékot pedig a borok népszerűsítésére kell fordítani. Keresztes József, a Kunsági bor­vidék titkára azt mondja, hogy a befizetett összegnek úgy 10-12 százalékát tudja visszaigényelni az ország legnagyobb szőlőskert­jét fenntartó kunsági borásztár­sadalom. Ebből futja kiállítások, rendezvények, borutak, kiad­ványok, egyéb rendezvények fi­nanszírozására. Pontosabban még ez a pénz sem érkezik be automatikusan, mert csak a kiírt pályázatokra lehet jelentkezni. A Kunsági borvidéknek a különbö­ző borszervezetekben azonban kicsi a lobbiereje. Ez azért van, mert idehaza minden egyes bor­vidéknek ugyanakkora a bele­szólási joga a döntések megho­zatalánál. Azaz a 400 hektáros Somlói borvidéket képviselő sze­mély szava ugyanannyit ér, mint a hatvanszor nagyobb kunsági­aké. így aztán nem lehet azon csodálkozni, hogy például tavaly a szolnoki gulyásfesztiváli be­mutatkozóra a borvidék hiába akart pénzt szerezni, nem ka­pott. Ebből a pénzből finanszí­rozzák az exportborok piacszer­zését is, de azok értékesítése után nem folyik be egy fillér sem abba a közös kasszába, ahová a kunságiak szorgalmasan pakol­ják a pénzüket. Frittmann János soltvadkerti hegyközségi elnök azt mondja, hogy Soltvadkert, az ország egyik legnagyobb hegy­községe közvetlenül még nem kapott támogatást. Az évi 200 ezer hektónyi bor után történő befizetés több mint 100 millió fo­rinttal járul az említett kasszá­hoz. Bár ők a legnagyobb befize­tők, de messze a nem a legna­gyobb élvezője ennek a marke­tingpénznek, mint ahogy a töb­bi alföldi hegyközség sem. ■ B. Zs. Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő Kedd Szerda BÁCSKA Csütörtök Péntek Szombat Változások a munka világában kiskörös Ma 9.30-tól tájékoz­tató előadást rendeznek a művelődési központban a munkaügyi változásokkal kapcsolatban. Mint ismeretes: megszűnik az alkalmi munkavállalói könyv, változnak a munka­erő-kölcsönzéssel kapcsola­tos jogszabályok csakúgy, mint a bírságok is. Előadó lesz dr. Balázs Mihály, a Dél­alföldi Regionális Munka­ügyi Felügyelőség igazgatója. Lapunk kiilönszáma a polgároknak foktő Bőgős hajót építenek Foktőn, ennek az alapdesz­káját teszik le ma szimboli­kusan a faluban. A folyami jármű a XVIII-XIX. század­ban elterjedt hajótípus volt, Jókai Mór örök emléket állít az Aranyember című regény­ben a hajónak. A helyi polgá­rok maguk is építettek ilyen vízi járműveket, s ezekkel szállították áruikat. A ren­dezvény tiszteletére a Petőfi Népe nyolcoldalas külön- számmal lepte meg a foktői- eket. Húsz gyerek küzd a szőnyegeken Soltszentimre A bóésai birkó­zószakosztály a faluban tart edzéseket. Amikor a foglalko­zásokat meghirdették, húsz iskolás jelentkezett, hogy el­sajátítsa a küzdősport fogá­sait. Csütörtökönként egy­órás foglalkozáson vesznek részt a nebulók. A helyi kö­zösségi ház tatamiszőnyegek beszerzésére pályázatot adott be. További hírek a BAON.hll hírportálon KALOCSA ÉS KISKÖRÖS KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE BAJA ÉS KÖRNYÉKE FELSŐ-KISKUNSÁG. DÉL-PEST MEGYE KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Eddig 150 kilométer, 28 literes benzinfogyasztás. A soltszentimrei pol­gárőrség nemrég kapott egy lassan nagykorú Lada Niva terepjárót a bócsai polgárőröktől. Kis Csaba (felvételünkön) soltszentimrei parancs­nok azt mondja, hogy 350 ezer kilométert ment a jármű, de sokáig segít­heti a helyi őrök munkáját. Harminc idős ember várja az otthon építését Jövő tavasz végén harminc akasztói idős ember veheti bir­tokba az idősek otthonának új épületét. Az akasztói önkor­mányzat a regionális programok egyikéből több mint 98 millió fo­rintot nyert nemrég. Ehhez teszi hozzá a falu az önrészét, így 120 millióból építik fel a 360 négy­zetméteres napközi otthont. Su- hajda Antal polgármester el­mondta, hogy szerda este meg­alakult az öttagú közbeszerzési bizottság. A pályázatot ezután ír­ják ki. Ha minden jól halad, akkor a faluház szomszédságában lévő régi épületet májusban akár el is lehet bontani. A nyertes kivitele­ző pedig nyáron az új ingatlant építheti. Főleg az egyedülálló idősek várják az átadási határ­időt. Van olyan nyugdíjas, aki százezer forintot is felajánlott az ellátmányából, csakhogy fel­gyorsítsa a munkákat. A tervek szerint itt kap helyet majd a gyermekjóléti és a csa­ládsegítő szolgálat, illetve a házi gondozás is. Heti egy alkalom­mal az igények szerint orvosi rendelés is lesz, illetve fodrászt is kérhetnek napközis idős em­berek. A projekt finanszírozása ru­galmas lesz, mert az önkor­mányzat már most megkapta előlegként a Dél-alföldi Operatív Programból megpályázott ösz- szeg 30 százalékát. ■ Bócsán a hónap végéig befejeződik a 20 jármű számára kialakítandó parkoló építése. A hivatalba, az egészségházba, a gyógyszertárba, a ren­delőbe és a hegyközségi hivatalba érkezők állhatnak itt meg. A 9 milliós beruházás nagy részét a falu megpályázta.

Next

/
Thumbnails
Contents