Petőfi Népe, 2010. március (65. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-18 / 64. szám
2 PETŐFI NÉPE - 2010. MÁRCIUS 18., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Visszavonták a kiskőrösi rablás nyomravezetői díját Mint arról korábban beszámoltunk: a megyei rendőr-főkapitányság a január 26-án Kiskőrösön, a Kálvin utcában történt fegyveres rablás ügyében március 8-án bruttó hárommillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki, helyi vállalkozók felajánlása alapján. A rendőrség egy közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe, mely szerint a főkapitányság vezetője a díjkitűzést 2010. március 12-én visszavonta. Ennek okáról a rendőrség nem tud tájékoztatást adni - áll a közleményben. ■ A hárommillió forintos dg visszavonásának oka egyelőre nem nyilvános. Ahogy azt januárban megírtuk, a tettesek a családi ház nyitott ajtaján keresztül jutottak a házaspár lakásába, ahol egy fegyvernek látszó tárggyal megfenyegették és értékeik átadására kényszerítették a kétgyermekes család otthon tartózkodó tagjait. A fenyegetés hatására átadták a rablóknak a lakásban lévő készpénzt és valutát, illetve jó néhány ékszert is. ■ H. I. Minden település számíthat a rend őreinek akciójára Sükösdön hetente háromszor, míg a többi községben egyszer fokozott a rendőri jelenlét. A bajai kapitányság a hónap elején kezdett bele az általános szolgálaton felüli akciókba. Ezzel kívánják javítani az emberek biztonságérzetét, és kapcsolódnak az országos főkapitányság Köz- biztonsági Háló programjához. Ilyenkor nagyobb létszámban ellenőrzik a településre be-, illetve onnan kihajtó forgalmat, a nyilvános helyeket, igyekeznek kiszűrni a bűnözőket, megakadályozni a felháborító, félelmet keltő, jogellenes cselekményeket. Múlt héten egy főt állítottak elő Sükösdön, és egy szabálysértési feljelentés készült, az akciók során 55 főt igazoltattak a rendőrök - tájékoztatta lapunkat Putnik Zoltán, a bajai kapitányság szóvivője. ■ K. T. Autót húztak ki a Sugovicából Tegnap kora este gurult a vízbe egy gépkocsi, a sofőr hölgy valószínűleg nem húzta be a kéziféket, így merítkezhetett meg az autó. Az esemény több száz érdeklődőt vonzott a Halászpartra, de a tűzoltók és a rendőrök is a parton serénykedtek. Sétálgató családok, szerelmespárok nézelődtek a vízparti lépcsőknél, és azt még jól láthatták, amikor Kovács Gábor, a Havária Katasztrófavédelmi Egyesület búvára a csapatmunkát igénylő előkészületek után a folyóba merült, és rövid idő alatt megtalálta a gépkocsit. Az autómentő azonban már sötétben húzta ki a vízből a gépkocsit. Milliók a Csáky-képekért beruházás A piaci ár négyszeresét is megérik a festmények? Sajtóhírek szerint darabonként kétmillió forintért vásárolt olajjg^tmé- nyeket egy kormányzati cég Csáky Lajostól. A kecskeméti festő' alkotásai a vételár negyedét érik - állítják a szakemberek. Az alkotó Szilvásy György egykori kancelláriaminiszter apósa. Popovics Zsuzsanna A vásárló a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő tulajdoni körébe tartozó Beruházási, Műszaki, Fejlesztési) Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (BMSK), mely összesen 10 millió forintot költött a kollekcióra - adta hírül az Index. Az alkotások a Népstadion szomszédságában álló Magyar Sport Házát gazdagítják, földszinti tanácstermében látható a 2008-ban vásárolt öt Csáky- festmény. A hétszintes irodaépület különlegessége rfrég Magyar- ország első szabadtéri fitnesz- sportparkja, konferenciatermében beépített elektronikus szavazó- rendszer „hivatott segíteni a sportszövetségek közgyűléseinek lebonyolítását” - olvasható a cég honlapján. Csáky Lajos, a hazai kortárs képzőművészet ismert szereplője, egyben Csáky Bernadett - Szilvásy György egykori kancelláriaminiszter feleségének - édesapja. A szakértők úgy vélik, Csáky nem olyan kiemelkedő egyéniség, hogy milliókat érjenek képei, szét kell nézni a galériákban: alig kínálnak ennyi pénzért képet kortárs magyar festőtől.- Kétmillió forintnem szokványos ár kortárs műért, a leg- jobbmunkákértis maximum néhány százezer forintot Tizeinek, kivétel lehet a múlt héten Kos- suth-díjat kapott Aknay János, neki kelt már el alkotása milliós ösz- szegért, igaz, nagyméretű képeket fest, és sokan gyűjtik, vásárolják - mondta el lapunknak az egyik kecskeméti képgaléria vezetője. - Ez aukciós szintű ár, manapság legfeljebb a két világháború között született magyar képzőművészeti alkotásokat adják-veszik ennyiért. A Csáky képeivel is kereskedő Kubinyi Károly galériavezető úgy számol: az állami cég a piaci ár négyszereséért vásárolt. „Nagyon jó művészről van szó, de nem olyanról, akinek képei különösen jól futnak, mint egy Tenk László,. Schéner Mihály, Galambos Tamás, akik sokszor elérik az 1-1,5 milliót is képeikkel” - nyilatkozta a HírTV-nek a Győri Képcsarnok Mammut Galériájának vezetője. Szerinte a képek reális értéke maximum 500 ezer forint egyenként. Hajdú Endre, a BMSK vezér- igazgatója televíziós nyilatkozatában a Magyar Sport Háza európai szintű megjelenésével magyarázta a képvásárlás fontosságát. A Petőfi Népe megkeresésére sem telefonon sem levélben nem akart reagálni a cégvezető. Csáky Lajost több ízben próbáltuk elérni telefonon, de nem fogadta a hívást. A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács néhány hete Szilvásy György, a vagyonkezelő humán- politikai és koordinációs főigazgatójának javaslatára hosszabbította meg pályáztatás nélkül Hajdú vezetői megbízatását. ■ A galériák alig kínálnak ennyi pénzért képet kortárs magyar festőtől. Elszállítanak 16 ezer tonna szemetet akasztó Áprilisban indulnak útjukra azok a teherautók, melyek elszállítják a szemetet a csaknem hét éve bezárt községi hulladéklerakóból. Akasztón tizenhat- ezer tonnányi hulladék gyűlt össze a másfél hektárosra becsült nagyságú területen. Ezt fogadja be az izsáki lerakó. A Strabag Hungária cég nyerte a rekultivációs projekt kivitelezését a településen. (B. Zs.) Hol lehet a helyünk az univerzumban? fülöpszállás Pénteken 18 órától, a régi könyvtár épületében tart előadást Morvái József amatőr csillagász. Majd kiállítás nyílik a magyar amatőr csillagászok képeiből, valamint a Bajai Csillagvizsgáló 3D-s, NASA- űrfelvételeiből. Derült idő esetén távcsöves égi bemutató is lesz. (B. Zs.) A csomagokkal együtt ellopták a futárkamiont KECSKEMÉT Egy Avia kisteherautót loptak el egy futár- szolgálat Kiskőrösi úti telephelyéről keddre virradóra. Egyelőre nem tudni, hol van a tehergépkocsi, amelynek rendszáma FVH-805. A tehergépkocsi rakterében ott voltak a futárszolgálat csomagjai. A kecskeméti rendőrkapitányság az ügyben nyomozást folytat ismeretlen tettes ellen. A bűncselekménnyel okozott kár hárommillió forint. (H. I.) Holló László szellemében alkotnak Kiskunfélegyháza Szabó Ildikó művész-tanár és Sáska Tibor festőművész részesült ebben az évben Holló László-díjban. Az elismerést dr. Ujváry Zoltán, a Holló László Kuratórium elnöke adta át március 15-én. A szakmai díjban minden évben azok részesülhetnek, akik Holló László művészi hagyatékának szellemében alkotnak, illetve a hagyaték ápolói. (Sz. T.) További hírek a BA0N.hu hírportálon HIRDETÉS Az Ön szépség- és divattanácsadója Én vagyok! Kedvezményes hirdetési lehetőség csütörtökönként a Petőfi Népében A Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. új, kedvezményes hirdetési lehetőséget kínál kozmetikusok, fodrászok, szépségápolással foglalkozó szakemberek; divatáru üzletek, felső- és alsóruházat, kiegészítők forgalmazói részére a Petőfi Népe csütörtökönként megjelenő tematikus összeállításában. Keresse hirdetési ________tanácsadóinkat! Mi ndent a szép lábaknak!-15 % (2000 Ft felett) március 19, 20-án a zokni és f harisnya üzletben Kecskemét, Izsáki u. 2. (Szil-Coop földszinti belső üzletsor) 1118,33 Maxima Fashion, az igényes nő divatháza magenta, mango, envy Vásárlóikat praktikus divattanácsokkal is ellátják Új kollekció - Harmonikus megjelenés Kiváló minőségű ruhákból válogathatnak a hölgyek, megfizethető áron Kecskeméten, a Maxima Fashion női divatáruban. A három világhírű márkacsalád - Mango, Magenta és Envy - modelljei egytől egyig az igényes megjelenést garantálják. Lehet ez egy farmer inggel, egy szoknya felsővel vagy éppen egy csinos nadrág elegáns inggel. A hetente változó csábító, nőies darabokból a 18 vagy é]> pen a 48 éves hölgyek egyaránt szívesen válogatnak. Az egyedi gyártásnak köszönhetően a Magenta modelljeit viselő hölgyek számára garantált, hogy nem találkoznak szembe egy ugyanolyannal az utcán. folyamatosan érkezik a tavaszi-nyári kollekció. A trend a natúr, a nyers színek kiegészítve lágy és hamvas színekkel, Mango márkát sokan az ismert topmodellekkel kötik ösz- sze, hiszen a világhírű spanyol márka a kezdetektől ismert topmodellekkel reklámozza kollekcióját. Kérésre egyedi darabokat is megrendelnek. Az Envy képviseli az elegáns vonalat, kosztümjei a kecskeméti vásárlóközönség körében is nagyon kedveltek. Akkor is érdemes betérni, ha szeretnék megtudni, mely daramini a roza és a levendula. Ezek kombinációja harmonikus megjelenést kölcsönöz minden hölgynek. bök illenek legjobban az egyéniségükhöz. Az üzlet munkatársai szívesen segítenek divattanácsadásban is. Ahhoz, hogy egy nő megjelenése vonzó legyen, nem elég egy- egy divatos darab. Azt tudni kell viselni, és mindenkinek a karakterének, stílusának, alakjának megfelelőt kell választania. Fontos az is, hogy melyik darabot mivel kombináljuk. Az apró részletekben, az egyéniségben rejlik a tökéletes megjelenés titka. Éppen ezért a stylistok szerepe egyre nagyobb hangsúlyt kap napjainkban. - Attól lesz kedvenc egy-egy darab - vagy éppen hordhatatlan -, hogy mennyiben felel az meg viselője egyéniségének. Mi ebben segítünk, hogy minél több kedvenccel bővüljön a ruhatár - mondta a tulajdonosnő, aki többéves szakmai tapasztalattal segíti maga is a vásárlók döntését. ▲ MAXIMA FASHION Kecskemét, CsányiJ. 1-3. (Piramis-udvar) Tel: 06-30/717-42-71 Nyitva: hétfőtől péntekig 9-18, szombaton 9-13 óráig.