Petőfi Népe, 2010. február (65. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-19 / 42. szám

PETŐFI NÉPE - 2010. FEBRUÁR 19., PÉNTEK SPORT 15 „Ha úgy játszunk mint az újvárosia ellen a félidőben, akár nyerhetünk ” Alsóházi rangadót játszik holnap 18 órakor Hódmezővásárhelyen a Kiskunhalas NB I-es női kézi­labdacsapata. A10. helyen álló há­zigazdák a múlt héten Vácott sza­ladtak bele egy kiadós vereségbe (40-19), így most a testvérváros ellen szeretnék feledtetni a fias­kót. A11. helyezett halasiak a Du­naújváros elleni vereséget (27- 29) követően, a Goldberger elleni győztes edzőmeccsel hangolódtak a találkozóra. Már együtt gyako­rolt a kék-fehérekkel a három új játékos: Gerstmár Szilvia, Glusica Leposova és Marina Budejevic. Pályára lépésük azonban bizony­talan, mert Gerstmár bokasérü­léssel bajlódik, a szerb és az oszt­rák átlövő átigazolási papírjai teg­nap még a „bürokrácia útvesztői­ben kalandoztak.”- Ha úgy játszunk, mint az új­városiak ellen az első félidőben, akár nyerhetünk is - vélekedett dr. Karsai Dóra, a halasiak csapat- kapitánya, aki néhány napja kap­csolódott be újra a közös munká­ba. A sokáig sérült átlövő 63 gól- | nál tart a bajnokságban, ám nem | biztos, hogy Vásárhelyen növel- $ heti góljainak számát - Az edzé- 5 seket elkezdtem, de még van pó- £ tolnivalóm, így nem tudom, hogy neveznek-e a mérkőzésre. Ha Éles József mester úgy dönt, hogy hasznára lehetek így is a csapat­nak, akár csak a büntetők lövésé­vel, örömmel vállalom - mondta a halasi gólzsák, aki szerint az új játékosok gyorsan beilleszkedtek, és komoly erősítést jelentenek, hi­szen ezentúl nem a szélsőknek kell átlövőt játszaniuk, és bővül­het a repertoár a támadásban és védekezésben is. A halasiaknál kérdéses még Csendes Edit játé­ka, aki homloküreg-gyulladás mi­att pihent a héten. Ősszel a vásár­helyiek sima győzelmet arattak Halason (20-29), és a játékosállo­mányt tekintve most is esélyeseb­bek. ■ T. K. Dr. Karsai Dóra csapatkapitány A kupadöntő következik röplabda A harmadik vagy a tizenharmadik győzelem jön? A Dunaferr elleni elődöntőben Csala Bernét (12) nagyon fontos pillanatokban hozott pontot együttesének, a Kalo MÉH-Kecskemét SE -nek A hölgyeknél Vasas-BSE-, a férfiaknál Kecskemét- Kaposvár párharc lesz a Gong Rádió Magyar Kupa mai döntőjében, a Messzi István Sportcsarnokban. ■ r) unny . 10!» ;1 Borbély Károly- 1951-ben rendeztek először röplabda Magyar Kupát. A Kecskemét eddig kétszer dia­dalmaskodott a férfiak mező­nyében, a Kaposvár tizenkét­szer. A harmadik vagy a tizen­harmadik győzelem jön?- A számok nekünk kedvez­nek. A tizenhárom szerencsétlen, míg a magyar igazság három - mondta viccelődve Gyurkó Sán­dor, a Kalo MÉH-Kecskemét SE szakmnai igazgatója.- És ha nem a számokat néz­zük?- A Kaposvár az anyagiakat, a játékosállományát és még na­gyon sok mindent figyelembe véve előttünk áll. A lelkesedés, az egység, a jó hangulat viszont mellettünk szól. Egy kupadön­tőn pedig az utóbbiak a leglénye­gesebbek. Semmi jelentősége annak, hogy kinek van több lab­dája vagy jobb felszerelése. Az dönt, ki a vagányabb, a bátrabb, a jókedvűbb.- Két hete a Messzi István Sportcsarnokban sikerült meglepni, és 3:0-ra legyőzni a somogyi alakulatot. A recept tehát adott...- Ugyanolyan bátran kell ját­szanunk, mint akkor. Határozot­tan kell nyitnunk, mert ha ellen­felünk elbizonytalanodik nyitás­fogadásban, akkor a támadásai­kat jobban tudjuk védeni.- Ha lenne még egy Tóth II Gábora a csapatnak, akkor biztosan könnyebb lenne a győzelem?- Tény, hogy ő az egyik húzó­emberünk. Ugyanakkor ritkán beszélünk a liberó Szabó Tamás­ról, aki az elődöntőben hibátla­nul játszott a Dunaferr ellen. Vagy kevesebb szó esik a center Somodi Istvánról, aki az említett meccsen kevés labdát kapott, de hozott blokkból hét pontot. Rá­adásul döntő pillanatokban. Szó­val van, aki látványosabban ját­szik, és van, aki kevésbé. Győzel­met viszont csak csapatmunká­val lehet elérni.- Egy nappal többet pihenhet­tek, mint a Kaposvár, ugyanak­kor ellenfelük gyengébb csapa­ton keresztül juthatott a döntő­be. Számíthat bármelyik is?- Nem hiszem. Csütörtökön egyébként játékos edzést tartot­tunk, mert nekünk most az a leg­fontosabb, hogy együtt legyünk. Látom, hogy jól érzik magukat A GONG RÁDIÓ MAGYAR KUPA tegnapi elődöntőjének férfi­meccsén a Diamant-Kaposvár 3:0-ra legyőzte (11, 11, 18) a Szolnoki RK Sl-t, és bejutott a mai döntőbe. A NŐK MEZŐNYÉBŐL a BSE- FCSM lehet ott a fináléban, miután 3:0-ra verte (21, 20, 14) az Euroaszfalt-NRK Nyír­egyháza gárdáját. egymással a fiúk, és nagyon vár­ják már a péntek esti döntőt. Na­gyon szeretnének már újra egy olyan óriási hangulatú meccsen játszani, mint a szerdai, Dunaferr elleni elődöntőben.- Az biztos, hogy akkor hete­dik játékosuk a közönség volt...- Na ebben száz százalék, hogy jóval erősebbek vagyunk a Kapos­várnál. Szerdán kábé hétszázan biztattak bennünket - ami a hazai röplabdában nagy szó -, de biztos vagyok abban, hogy a fináléban még többen fognak. A MAGYAR KUPA MAI PROGRAM­JA: Dunaferr SE-Szolnoki RK Sí (férfi bronzmeccs, 10.30- kor), TEVA-Gödöllői RC- Euroaszfalt-NRK Nyíregyháza (női bronzmeccs, 13 órakor), Vasas Duna Autó Óbuda-BSE- FCSM (női döntő, 17 órakor), Kalo MÉH-Kecskemét SE- Diamant -Kaposvár (férfidön­tő, 20 órakor). A Kaposvár és a BSE is vette az akadályt HÍRSÁV Görbicz Anita sikeres térdműtéten esettét kézilabda Sikeres térdműté­ten esett át Görbicz Anita, a magyar női kézilabda-válo­gatott és a Győr irányítója, akire előreláthatóan 4-6 hét pihenő vár. A világklasszis játékos - aki a Békéscsaba elleni, szerdai idegenbeli bajnokin sérült meg - tavaly májusban térdszalagszaka­dást szenvedett, és csak ja­nuárban tért vissza. Most jön a főelőadás a fehérvári hokisoknak jégkorong Vasárnap kezdő­dik az osztrák jégkorongliga (EBEL) rájátszása, ahová tör­ténete során először jutott el a Fehérvár. „A rájátszás tel­jesen más stílusú, más at­moszféráid meccseket hoz, mint az alapszakasz. Itt kő­kemény csaták várnak ránk” - mondta id. Ocskay Gábor szakosztály-igazgató. Brazília ezernél több futballistát „exportált” labdarúgás Több mint ezer futballista hagyta el tavaly Brazíliát, hogy külföldön pró­báljon szerencsét. A brazil szövetség kimutatása szerint 1017 főre tehető a 2009-es „export”. A befogadó orszá­gok listájának élén Portugá­lia áll. Jakab János főtáblára került Dohában asztalitenisz Jakab János fel­jutott tegnap a 64-es főtáblára a dohai Pro Tour-verse-nyen. A viadal másik két magyarjá­nak, a szintén a selejtezőben kezdő Kosiba Dánielnek és Móricz Máténak nem sike­rült ugyanez, és a Jakab, Kosi­ba duó is búcsúzott a kvalifi­kációban. Talmácsi egész nap tesztelt Barcelonában MOTORVERSENY A TOSSZ időjá­rás miatt elmaradt hétfői és keddi teszt után, csütörtökön egész nap gyakorolt a barce­lonai versenypályán Talmá­csi Gábor és Sebestyén Péter, az idei gyorsaságimotoros- világbajnokság két magyar résztvevője. Ha az időjárás engedi, akkor ma is hosszú nap vár a pilótákra. Ifjú Nagysolymosi is tatamira lép Düsseldorfban Erdeit kihívónak jelölték, akár már ma övét szerezhet Knoch Viktort kilökték, de nem óvott téli olimpia A magyar gyorskorcsolyázó eddig meglehetősen sikertelen Öt férfi és három női cselgáncso- zó képviseli a magyar színeket a Világkupa-sorozat hétvégi ver­senyén, a 100 ezer dollár összdí­jazású düsseldorfi Grand Prix- viadalon. A hazai szövetség csü­törtöki tájékoztatása szerint a német iparvárosban Burján László (60 kg), Ungvári Attila (73), ifj. Nagysolymosi Sándor (Kecskeméti JC, 81), a vasárnap Bécsben bronzérmes Csoknyai László (81) és Hadfi Dániel (100), illetve Csernoviczki Éva (48), Karakas Hedvig (57) és Gáspár Eszter (63) lép tatamira. A Vk- sorozat május 7-én, a tuniszi Grand Prix-vel fordul „élesbe”, akkor kezdődik ugyanis a kvali­fikáció a londoni olimpiára. ■ Erdei Zsoltot kihívónak jelölték Európa-bajnoki címmérkőzés­re. Az Európai Bokszunió (EBU) félnehézsúlyban hivatalos kihí­vónak tette meg a Boksz Világ­tanács (WBC) cirkálósúlyú baj­noki címéről januárban lemon­dott Erdei Zsoltot. A monokli.com internetes szaklap tegnapi információi szerint a 31 mérkőzés után is veretlen magyar ökölvívó akár azonnal megmérkőzhet a betöl­tetlen övét szombaton megszer­ző 23 éves walesi Nathan Cle- verlyvel (19 győzelem, 0 vere­ség). A találkozót május 13-áig kell megrendezni, feltéve ha Er­dei és menedzsmentje élni kí­ván a kihívás jogával. ■ A kanadai Vancouverben zajló XXL téli olimpia szerdai verseny­napján hét számban avattak győz­test Amerikának három első hely jutott: Lindsey Vonn (alpesi sí, női lesiklás), Shani Davis (gyorskor­csolya, férfi 1000 m) és Shaun White (hódeszka, férfi félcső) ré­vén. Oroszországank Nyikita Krjukov (sífutás, férfi egyéni sprint), Norvégiának Marit Björ- gen (sífutás, női egyéni sprint), Ausztriának Andreas Linger és Wolfgang Linger (szánkó, kettes), Kínának pedig Vang Meng (rövid­pályás gyorskorcsolya, női 500 m) szerzett aranyérmet. A magyarok közül Berecz An­na (alpesi sí, női lesiklás) és Knoch Viktor (rövidpályás gyors­korcsolya) állt rajthoz szerdán. Előbbi 35. lett, míg utóbbi a selej­tezőből kiesve bosszankodhatott.- A német gyereknek nem volt helye, kilökött, óvhattunk volna. Ilyen esetben nagyon nagy szá­zalékban a belsőt büntetik, már­pedig ha őt kizárják, akkor to­vábbjutok a második helyen - nyilatkozta Knoch. A 20 éves sportoló a 2006-os torinói játéko­kon óriási meglepetésre ötödik lett 1500 méteren, Vancouverben azonban nem csupán 1000-en, de korábban 1500-on is kiesett a selejtezőben. Knoch számára ugyanakkor még van lehetőség a javításra, hiszen kedvenc távjá­nak, az 500 méternek a küzdel­meit később rendezik. ■ Knoch Viktor még javíthat, hiszen kedvenc távja ezután következik

Next

/
Thumbnails
Contents