Petőfi Népe, 2010. február (65. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-19 / 42. szám

2010. FEBRUAR 19.. PENTEK LXV. ÉVFOLYAM. 42. SZÁM MOZAIK A KJC cselgáncsozója, ifjú Nagysolymosi Sándor a hétvégén Düsseldorfban lép tatamira Pénzt vett fel a tolvaj a bankkártyával KECSKEMÉT Egy Batthyány utcai irodából pénztárcát emelt el egy tolvaj szerda délután, benne 80 ezer fo­rint készpénzzel, személyes okmányokkal, valamint több bankkártyával. Az is­meretlen tettes a lopott bankkártyák egyikével ké­sőbb 100 ezer forintot vett le egy közterületi bank­automatából. A bűncselek­ménnyel a sértettnek oko­zott kár összesen 280 ezer forint. A kecskeméti rend­őrkapitányság az ügyben nyomozást folytat ismeret­len tettes ellen. (H. 1.) 7,5 milliót vitt el aVolvóból LAJOSMizsE Hét és fél mil­lió forintot lopott el egy tolvaj szerdán reggel a lajosmizsei Batthyány ut­cában álló Volvo személy- gépkocsiból. A bűnöző ki­törte az autó ablakát, és kiemelt egy bőrtáskát ben­ne a pénzzel. A rendőrség lopás gyanúja miatt indí­tott nyomozást ismeretlen tettes ellen. (H. I.) Már temetni akarták, amikor feltámadt Épp a temetési előkészületekkor tért vissza az életbe egy halott­nak hitt nő Kolumbiában. A nő vérkeringése korábban felmond­ta a szolgálatot, és a szíve sem vert tovább. Cali városában a 45 éves nő testének formaldehiddel való kezelése alatt viszont újra lélegezni és mozogni kezdett - a temetkezési vállalkozó legna­gyobb megdöbbenésére. Az asz- szonyt visszaszállították a kór­házba, jelenleg kómában fek­szik. A jelenséget a bibliai törté­net szerint feltámadt Lázár után Lazarus-szindrómának nevezik. Eddig világszerte alig negyven ilyen esetet regisztráltak. ■ Mentsvár az ÁLLATOKÉRT ÉS környezetünkért '' ittKiemeljen Közhasznú Alapítvány cttttA:- t rnTYTim7 STyrrmzrz r.v í7«Wt, ■* cwvKfcw- nt»-r.jrtz m ftv 4x»iíMUwi 18364004-1-03 34700099-15006459 Ha nem kapta meg az előfizetett Petőfi Népét, hívja a 06/80-480-756-os ingyenes zöldszámot! Télbanya égetése A lakiteleki óvodások is unják már a telet. A hagyományoknak megfelelően télbanyaégetéssel akarták elűzni a hideget. Először minden csoport tagjai versekkel, rigmusokkal játékkal próbáltak üzenni a télnek, hogy most már elég volt belőle, majd pedig meggyújtották a ki- szebábot. A gyerekek természetesen élvezték a ceremóniát, és vidáman járták körül a banyát. A meteorológia az elkövetkezendő napokra mele­gebb Időt jósol. Robert Capa híres fotográfiái kiállítás Szegeden ötvenhét eredeti mű látható „Ha képeid nem elég jók, akkor nem mentél elég közel” - idézik gyakran Robert Capa világhírű fotográfus mondását. Capa, aki 1913-ban Friedmann Endre Ernő néven született Budapesten, gyakran az életveszélyt is felvál­lalta. Legismertebb felvételeit a spanyol polgárháború és a nor­mandiai partraszállás idején ké­szítette. Capa a katonákkal együtt rohamcsónakba szállt, s hat órán át fényképezte a heves közelharcot. A szegedi Móra Fe­renc Múzeum ma délután meg­nyíló tárlatán 57 eredeti Capa-fo- tót - közöttük A milicista halálát - tekinthetik meg az érdeklődők. Robert Capa mondta egyszer: „A háború nekem olyan, mint egy öregedő színésznő - egyre veszé­lyesebb, és fotón mind kevésbé ábrázolható”. A XX. század egyik misztikus szerelmi kapcsolata is Cápához köthető. A fotós belesze­retett a gyönyörű színésznőbe, Ingrid Bergmanba. Bergman ek­kor még házas volt. A nő egy ide­ig hűséges maradt a férjéhez, de később szerelmes lett Capába. Majd mégis szakítottak, mert Capa nem merte elkötelezni ma­gát. ■ T. K. Milliárdos menekülők Bő kétmilliárd forintnyi nyere­mény ütötte a markát egy 52 éves dél-afrikai férfinak, aki ta­karítóként dolgozott egy fokvá­rosi boltban. A hírre mind az ő, mind neje rokonsága, barátok, sőt vadidegenek is megrohanták őket pénzért. A kuncsorgók gyű­rűje egy viskót vett körbe, mivel a pár annyira szegény volt, hogy egy rokonuk hátsó kertjében ál­ló kalyibában húzta meg magát két gyermekével. A négyfős csa­ládot végül a szerencsejáték em­berei menekítették ki és szállí­tották el ismeretlen helyre. ■ HUMORZSÁK papás-mamÁS Két kisgyerek játszik egymással:- Játsszunk papás-ma- mást! - mondja a fiú.- Rendben van, kezdheted- válaszol a kislány:- Óh, bárcsak soha ne vet­telek volna el feleségül! felvételi Egy nagyvállalat­nál a HR-menedzser egy fia­tal hölgyet mint jelentkezőt kérdezget:- Kisasszony, mi az iskolai végzettsége? ' - Pénzügyi és számviteli főiskola, egy év külföldi ta­nulmány, három felsőfokú nyelvvizsga.- Tervei, elképzelései a jö­vőjét illetően?- Az önök vállalatánál sze­retnék karriert építeni. A HR-menedzser benyúl a fiókjába, s előhúz egy 105 D- s melltartót, majd átnyújtja a jelöltnek.- Szíveskedjék ezt kitölte­ni, és az állás az öné! JÁRAT Két szöszi áll a busz­megállóban. Megérkezik a járat, egyikük megkérdezi a sofőrtől:- Ez a busz elvisz Debrece­nig?- Nem! Erre megkérdezi a másik szöszi:- És engem? ÉLETBIZTOSÍTÁS- Anyu, fürödhetek a tenger­ben?- Nem, kisfiam, ott úszik benne egy cápa!- De anyu, apu is fürdik!- Igen, kisfiam, de neki van életbiztosítása! KÖZÉRDEKŰ FELHÍVÁS Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése a város fejlődésében, érdekeinek előmozdításában, értékeinek megőrzésében, átörökítésében és gyarapításában kifejtett kimagasló, példamutató tevékenységek elismerésére- IFJÚSÁG A KÖZÖSSÉGÉRT DÍJ-at,- KECSKEMÉT VÁROSÉRT OKTATÁSI DÍ J-at,- KECSKEMÉT KÖZMŰVELŐDÉSÉÉRT DÍJ-at,- KECSKEMÉT FELSŐOKTATÁSÁÉRT ÉS TUDOMÁNYOS ÉLETÉÉRT DÍJ-at,- KECSKEMÉT SPORTJÁÉRT DÍJ-at, valamint- KECSKEMÉT IFJÚSÁGÁÉRT DÍJ-at alapított. A kitüntetendő személyre, csoportra, javaslatot tehetnek a szakmai és tudományos szervezetek, kamarák, egyéb társadalmi szervezetek (bejegyzett egyesületek, alapítványok stb.). A javaslatok benyú jtásának határideje: 2010. március 31. A felhívás teljes szövege a www.kecskemet.hu honlapon megtalálható. Részletes tájékoztatás kérhető továbbá: Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala ? Képviselőtestületi Osztály, Titkársági Csoport 6000 Kecskemét, Kossuth tér 1. címen, vagy a 76/513-508, 513-556, 513-585-ös telefonszámokon. ,„«« Pohártánc Marilyn Manson exneje, Dita von Teese világhírű revütán- v. cos is fellépett a 60. San Remó-i dalfesztivál megnyitóján. A Teatro Ariston színpadán a táncosnő a már jól ismert martinis- -pöfiaras számával kötötte le a közönség figyelmét. A szám szexi flit- teres-fűzős estélyivel indul, majd a végén Dita von Teese mindössze 'é bugyiban és flitteres-bojtos mellbimbótakaróban pancsol az óriási kehelyben. (M. Gy.) Az Ajjajjaj megkoronázta a Quimbyt A Quimby Ajjajjaj című slágere nyerte „Az év hazai dala” díját a 2010-es év Fonogram gáláján. Ez az egyetlen olyan kategória, mely­nek sorsáról nem a tizenhárom tagú Fonogram-bizottság dönt, hanem a közönség és a rádióhall­gatók. A díj egyúttal a Quimby 2009-es évének megkoronázása is volt. A zenekar hosszú szünet után, tavaly márciusban jelent­kezett Ajjajjaj című maxijával. A címadó dalból gyorsan sláger lett. Tavaly decemberben pedig Lármagyűjtögető címmel napvi­lágot látott CD-ből és DVD-ből ál­ló kiadvánnyal örvendeztették meg rajongóikat. A hanghordozó három vadonatúj számot tartal­maz és öt régi, teljesen átalakult és újrarögzített Quimby-nótát. A DVD-re bonuszként rákerült a Magyar Televízió népszerű Un­plugged sorozatában készült üuimby-koncert is ■ T. K. SZUPEREXPRESSZ * Akác támoalop Kecelen! 06-20/574-6561------------------------------------------------------------------------*1074414* ELADÓ kúp és tetőcserép. T.: 06-20/222-1043------------------------------------------------------------------------> 1074492* 8 Eladó puli szuka kölyök! 06-20/9855-834------------------------------------------------------------------------* 10744»* FA SZŐLŐPRÉST veszek. T.: 06-20/3930-115-----------------------------------------------------------------------------------­-*1074485* FÁ TYOLFÓLIA, importőrtől kapható Kkfházán 22 Ft+áfa/m2. Extra akció 10,5x100 m nem erősí­tett bruttó 25 E Ft. 06-20/2666-477-------------------------------------------------------------------:—*1074237* KÖ RBÁLÁS szalma szállítva. 06-20/5518-983------------------------------------------------------------------------*1074493* KUKORICADARA (CGF) száraz, illetve nedves aállítva eladó. 06-30/3302-765--------------------------------------------------------*----------------*1074170* 8 MTZ-82 eladó. 06-20/41-90-664-----—--------------- >1074550* * MTZ-82. eladó. 06-70/339-6623------------------------------------------------------------------------>1074553* ROSSZ szőlödrótot veaek. T.: 06-20/4452-186------------------------------------------------------------------------*1074531* SZŐLÖKVÓTA (208 pont) eladó. 77/521-820 Törkölyné-----------------------------------------------------------------------*1074338* TÁ PKEVERŐ darálóval ©ári 7,5 KW eladó. 06- 30/3302-765 —------------------------------------------------ *1074170* TŰZIFA 1190 Ft/q-tól. 06-30/342-9317------------------------------------------------------------------------>1074478* UT 2-ES Desiree vetőburgonya eladó. 06- 30/382-4361 —'------------------------------------------------------------------>1074501* VÁGOTT bükk tűzifa eladó. 06-30/499-3502-*1073812*

Next

/
Thumbnails
Contents