Petőfi Népe, 2010. február (65. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-01 / 26. szám

PETŐFI NÉPE - 2010. FEBRUÁR 1, HÉTFŐ 11 SZOLGÁLTATÁS MA NAPKELTE 7.10 - NYUGTA 16.45 HOLDKELTE 20.06 - NYUGTA 7.58 IGNÁC napja ignác. A latin tűz szó szárma­zéka. Védőszentje: Szent Ig­nác vértanú, János apostol ta­nítványa, akit a hagyomány szerint 107-ben kiéheztetett oroszlánok elé vetettek. Nagy Ignác újságíró, szerkesztő, a Magyar Tudományos Akadé­mia tagja volt a XIX. század első felében, ő szerkesztette a Hölgyfutár című lapot. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Szent Ignác, Szent Brigitta emléke­zete. A református naptárban Ignác napja. Az evangélikus naptárban Ignác, Virgínia napja. A zsidó naptárban Svát hónap 17. napja. napi igék. Katolikus: 2Sám 15,13-14.30; 16,5-13a; Zs 3; Mk 5,1-20. Református: 2Kir 7; Lk 9,57-62. Evangélikus: Lk 19,1-10; 5Móz 9,1-6. TAKÁCS VALENTINA ROVATA Eltartásra szerződtek Évekkel ezelőtt eltartási szerződést kötött egyik olva­sónk egy házaspárral. A ház azonnal az eltartók nevére került, de olvasónk­nak haszonélvezeti joga van rajta. Most gyermeke nehéz helyzetbe került, és hozzá költözött. Az eltartók azt mondták: csak ideiglenes le­het, hogy olvasónk gyerme­ke a házban lakjon. Mint ki­derült: a pár nem is tud ma­radéktalanul gondoskodni az idősről, hiszen mindket­ten dolgoznak. Mivel olvasónknak holtig tartó haszonélvezeti joga van a házon, ezért - amíg él - szinte azt tesz, amit akar, azt enged oda, akit akar, és annyi időre, amed­dig kedve tartja. Sőt! Még a tulajdonost sem köteles beengedni, hiszen a hazai törvények alapján a haszon- élvezeti jog erősebb a tulaj­donjognál. Ami pedig a gon­doskodást illeti: az eltartási szerződés a felek között lét­rejött megállapodás, mely­ben mindkét félnek vannak kötelezettségei. Olvasónk nyilván teljesítette a felté­telt, hiszen a házat a pár nevére íratta. Ám az eltar­tóknak is van kötelezettsé­gük, és ez a szerződésben valószínűleg rögzítve van. Ha nem teljesítik a vállalá­sukat, és nem annak meg­felelően gondoskodnak az eltartottról, akkor azt a szerződést éppen fel is le­het bontani. LEVELÉT VÁRJUK: PETŐFI NÉPE - „SEGÍTÜNK” 6001 KECSKEMÉT, PF. 76 E-MAIL: VALENTINA.TAKACS@AXELS.HU Kivirulhat a test és a lelek kúrák Nem csak a meleg, az illatok is csodát tesznek velünk Illatos masszázsolajjal a legegyszerűbb elűzni a rosszkedvet Felhős, borús idő, levert­ség, vágy a nap sugarai után: ha nem akarjuk megszenvedni a telet, pró­báljuk ki a következő tip­pek valamelyikét! Balzsa­mos krémek, lazító fürdők és energizáló bőrradírok várnak - az illatos esszen­ciák és a meleg hatására kivirul a test és a lélek! NANA Már az is boldogabbá tesz, ha el­merülünk a habokban. Ha pedig illatos fürdőszereket is szórunk a vízbe, valódi wellnesskúrában lesz részünk. A mandula, a ka­kaó és a vanília finom illata cso­dálatosan ellazít, gyógyír a szo­morkás hangulatra. A gyümöl­csös-friss citrom és mandarin új energiákat ébreszt, és egy pilla­nat alatt jókedvre derít. Fontos a fürdőzésnél, hogy a bőr 38 fokos vízből tudja leginkább haszno­sítani a rafinált összetevőket. De azért 20 percnél ne tartson to­vább. Zuhany Feltüzel a marakuja egzotikus illatával kényeztető tusolózselé, mert nemcsak a sejtek anyag­cseréjét serkenti, hanem az érzé­keket is „nyaralni küldi”. Akkor tudja legjobban kifejteni hatását, ha először felhabosítjuk kevés meleg vízben. A vízsugár masz- szírozó hatása még jobban ella­M Aki nem bír el a gyerekekkel, ne menjen tanárnak! Nagy része alkalmatlan, és csak azért lett ta­nár, mert oda felvették, és még­iscsak diploma van a kezében. Alig esnek ki az iskolapadból, ott maradnak tanítani középis­kolában, tegeztetik magukat, de sírva mennek ki az óráról! Hiá­ba a sok szünet, rengeteg a lyu­kas óra, a helyettesítés, tanítási időben mennek továbbképzésre, de még síelni is! El Majoros I. nagyon elnéző ma­gával szemben és Farkas P.-rel szemben is, pedig mindketten visszaesők. Aggódik, hogy a pénzjáradéka eltörlése alkot­mányellenes, én meg akkor ag­SZERKESZTŰSÉGEK KECSKEMÉT, Széchenyi körút 29. Szerkesztő: Takács Valentina Telefon: 76/518-256 BAJA, Árpád tér 6. Szerkesztő: Kubatovics Tamás Telefon: 79/426-371 KISKUNFÉLEGYHÁZA, Batthyány u. 2/A Szerkesztő: Szentirmay Tamás Telefon: 76/430-216 KISKUNHALAS, Szilády Áron út 5-7. Szerkesztő: Tapodi Kálmán Telefon: 77/523-852 KISKŐRÖS, Árpád utca 2. Szerkesztő: Szűcs Brigitta Z. Telefon: 78/513-644 zít. Akinek télen kiszárad a bő­re, kényeztesse és nyugtassa meg csokoládé-, tej- vagy mézki­vonatos tusolózselével. Bőrradír Szürke filmréteg és libabőr - egy kiadós bőrradírozás egy pil­lanat alatt eltünteti mindkettőt, és villámgyorsan átmelegít. For­ró tipp kávékedvelőknek: a kávé- kivonattal készült bőrradír meg­bízhatóan eltávolítja az elhalt gódnék, ha ittas olimpikonok járművezetése büntetlen marad­na. mzperx El Kevés a tanoncok gyakorlati ismerete? A felszínes és sok el­maradt óra miatt nem csodálom! Sajnos ez jellemző mindenhol. Pályaválasztás idején az iskolák ígérnek minden szépet, jót köz­ben óriási a lazaság! Szülők, ne dőljetek be! Egy szülő E Se bolond, se vak nem va­gyok. Autózom, gyalogolok, s idáig semmi bajom a téllel. Igaz, követem az idő- és útvi­szonyokat. Elképzelhető, hogy tanyán élsz, arra található jég. Üdv: olvasó. hámsejteket, a koffein pedig sa- laktalanít és feszesíti a kötőszö­veteket. Csak masszírozzuk a nedves bőrbe körkörös mozdula­tokkal. Tiszta wellnessélmény a mézes radír, aki pedig inkább a gyümölcsöket kedveli, annak a papája gyümölcssavai változtat­ják pihe-puhává a bőrét. Masszázsolaj Illatos masszázsolajjal a leg­egyszerűbb elűzni a rosszked­E Az olcsóbb gázolajtól bizto­san nem kerülne kevesebbe a fuvarozás. Akik külföldön ol­csóbban tankolnak, azok sem csökkentik az áraikat. Akik a drága gázolaj miatt akarnak árat emelni, azoknak számlával kel­lene igazolniuk, hogy valóban kis hazánkban tankolnak. E GaBo! Sokunkat zavar a Kris­tály téri 3 kutya, csak nem szól­nak, mert ez a magyar mentali­tás. Hétfőtől vasárnapig minden reggel 3/4 6-kor a „gyere ide, Li­za, meg nem szabad, Picur!” té­májú kurjongatásra ébred a kör­nyék erős tapsolással és füttyö- géssel fűszerezve. Jobb, mint a csörgőóra! Hidd el, kedves GaBo, vet. Csak melegítsük fel vízfür­dőben, és masszírozzuk vele vé­gig magunkat vagy a párunkat tetőtől talpig! Serkenti a vérke­ringést, ellazít, oldja az izomgör­csöket, nyugtatja az idegeket. A lelket pedig a keserűnarancs és az eukaliptusz illata kényezteti. Testvaj A bőr főként télen szeret tor- koskodni. A kedvencei a déli ten­gerekről érkeznek: mangó, shea- vaj, kókuszdió, csokoládé. Teli vannak értékes regeneráló anya­gokkal, illetve C- és E-vitamin- nal, magnéziummal, kalcium­mal és vassal. Különösen jó ha­tása van a kakaóbabban lévő polifenoloknak, azaz szekunder növényi anyagoknak, mert meg­kötik a szabad gyököket, és kés­leltetni tudják a bőr öregedését. Akinek van ideje, kenje be jó vastagon magát ezekkel az ínyenc krémekkel, bújjon bele a fürdőköntösébe, és relaxáljon legalább fél órát a kanapén. Illatbomba Aki ideges, feszült, rossz­kedvű, bízzon az illatok erejé­ben! Borongós napokon gyújt­sunk meg egy vaníliás illatgyer­tyát, rögtön jobb kedvünk lesz! Anya vaníliás pudingját fogja eszedbe juttatni. A narancs illó­olaja is rögtön hatni kezd az orr­ban, élénkít, mint egy csésze ká­vé. Szagoljunk bele, sokkal job­ban fogunk tudni koncentrálni, és már nem is leszünk olyan fe­szültek, mint korábban. nem mi ketten vagyunk csak, akiknek a hócipője tele van ez­zel, de tényleg nem történik semmi. Az egyik kutya ráadásul össze is ugrálja, aki arra merész­kedik, ezért kerülőút tanácsolta- tik. Legalábbis addig, amíg egy illetékes végre fel nem ébred, vagy nem költözik a Kristály tér­re! Egyébként én spec, szeretem az állatokat - főleg ha jól nevel­tek, és nem a lábam elé sz...nak. (Manya) A SZERKESZTŐSÉG FENNTARTJA MAGÁNAK A JOGOT. HOGY AZ ÜZE­NETEKET SZERKESZTETT VÁLTO­ZATBAN KÖZÖLJE. VÍZÖNTŐ (1.21-11.20.). Hatalmas energiával, jó tempóval lát munkájának. Önbizalma meg­nő, amire szüksége is volt. Partnerkapcsolatában legyen Ön a kezdeményező. HALAK 01.21-111.20.). Böjt előha- vában rendeződnek a vitás helyzetek az Önt körülvevők között. Partnerével eléri céljait, lassan beérnek a dolgok, mindkettőjük örömére. KOS (III. 21—IV. 20.). Fásultan végzi feladatát, nem lelkesedik olyan örömökért sem, melyek koráb­ban megmozgatták fantáziáját. A párkapcsolatán van most a hangsúly. BIKA (IV.21-V.20.). Sokat dolgozik. A változó munkahelyi körül­mények roppant felelősségű döntésre szorítják. Vágjon be­le! IKREK (V. 21—VI. 21.). Meg kell gon­dolnia, hogy mennyi munkát vállaljon el, nem élhet vissza szervezetével. Szerelmével nem veszi komolyan a dolgo­kat. RÁK (V1.22-VII.22.). Mit hoz a feb­ruár? Alapvetően kellemes hó­napra számíthat. Közeleg egy születésnap, olyan emberé, aki nagyon kedves Önnek. oroszlán (VII. 23-VIII. 23.). Teli­hold idején fokozódik a belső feszültsége. Az, hogy rossz napja van, még nem ok arra, hogy rosszul érezze magát. Változtatnia kell a hozzáállá­sán. SZŰZ (VIII.24-IX.23.). Váratlan ki­hívással találkozik. Vetélytárs próbálja elorozni kedvesét. Ne­héz helyzetekben is feltalálja magát. MÉRLEG (IX.24-X.23.). Kirobbanó formában kezdi a hetet. Új fel­adatokhoz láthat hozzá, ame­lyektől okkal remélhet több ho­zamot. Jó érzéke lesz a gyakor­latias ügyekhez. SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.). Jó ötletei -vannak, de hamar kikotyogja titkait. Több önuralomra lesz szüksége. Vegyen példát mondjuk a Skorpióról, aki hosszú ideig moccanás nélkül tud várni a megfelelő pillanat­ra. NYILAS (XI.23-XII.21.). A fény hiá­nya okozhatja fokozott étvá­gyát. Ráadásul nem pelyhesí- tett gabonamagvak a vágy tár­gyai. Egy fokhagymás cigány­pecsenye elfogyasztása nem je­lent bűnbeesést. bak (XII. 22-1.20.). Böjt elő- havában alapjában véve sike­res időszakra számíthat. Előre­haladásának ugyan vannak iri- gyei, de ezúttal velük nem kell foglalkoznia. VÍZÁLLÁS JELENTES a tisza tegnap Szolnoknál 90, Csongrádnál 161 centis volt. a dunán Budapestnél 144, Paks- nál 44, Bajánál 188, Mohácsnál 211 centis vízállást mértek. CSÓNAK HASZON­TALANSÁG S PETŐFI SÁNDOR VERSE SAV IGÉJE MELY SZEMÉLY? SÓ, NÉMETÜL NÉHÁNY A PAS­CAL JELE L ▼ PÓTHAJ ▼ KENYAI FUTÓ MŰVÉSZI FÉNYKÉP ► T KEMÉNY MŰANYAG r ▼ PAJTÁS, IVÓTÁRS ► LE­IGAZOTT ► NEMZET SÉG GYULLA­DÁS RUHA KELLÉKE ROSKAD RÉGIESEN ► ▼ A GÖRÖG R BETŰ ► INDÍTÉKA JAPÁN FILLÉR l ▼ ZAJTALA­NUL MEGY ► ▼ Ki EL­LENTÉTE USA TAG- ÁLLAM AMA, AZT ► ▼ L NEMZETI TANTERV ► MA KELLEMESEBB ID0 EWS Kunszentruiklós -3 °C -7 °C Kiskőrös Kalocsá Kecskemét -4 °C -7 *C Kiskunfélegyháza -3°C .-8 °C Kiskunhalas Baia - ' 2“C Bátsal™s -T*C Készíttette: zones déli reggeli hőmérséklet + déli felhőzet-1 °C Sí csütörtök Bács-Kiskun megyében ma változóan napos-felhős idő lesz. Gyenge, nyugatias irányú szél fúj. Számottevő csapadék nem hullik. A jellemző hőmérséklet reggel -7 fok körül alakul, kora délutánra -3, kedd reggelre -7 fok köré várható. A legvalószínűbb folytatás: a jövő héten az évszaknak megfelelőnél 4 - 5 fokkal hidegebb idő valószínű. Orvosmeteorológia: fronthatás nem várható. Közlekedés-meteorológia: a fagyos reggeli órákban számítani kell jeges útszakaszokra. Ha váratlanul ér bennünket, igen komoly balesetveszélyt okoz. Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI". Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumet.hu Vizhőmérséklet Duna Tisza Balaton Velencei-tó Fertő Tisza-tó 0-1 °C 0“C 2 °C 2 °C 3 °C 0°C Hójelentés Dachstein 40-150 cm Semmering 90-110 cm Livigno 120-175 cm OLVASÓI ÜZENETEK SMS: 30/324-8466

Next

/
Thumbnails
Contents