Petőfi Népe, 2010. február (65. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-01 / 26. szám
PETŐFI NÉPE - 2010. FEBRUÁR 1., HÉTFŐ KEGYELET / APRÓHIRDETÉS GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy WEINHARDT JÁNOS a Hardt Kft. vezetője, kiskunhalasi, volt soltvadkerti lakos, életének 41. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt. Temetése: 2010. február 2-án, 14.00 órakor lesz a kiskunhalasi új Református temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. gyászhír „Drága szíve megpihent, a miénk vérzik, a halál fájdalmát csak az élők érzik..." Fájdalomtól megtörtén tudatjuk, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, testvérem, nagynénénk, nászasszonyunk, sógornőnk, a DÉGÁZ nyugdíjasa, özv. GUBA GYÖRGYNÉ született: Ludányi Margit szerető szíve 2010. január 24-én, életének 75. évében, örökre megszűnt dobogni. Végső nyughelyére 2010. február 5-én (pénteken), 10 óra 45 perckor kísérjük, a kecskeméti Köztemetőben. Gyászoló családja. GYÁSZHÍR GYÁSZHÍR EMLÉKEZÉS „Hirtelen rabolt el tőlünk a halál, távozásod míg élünk örökké fáj." FEHÉR JÁNOS halálának 5. évfordulójára. Szerető családod. GYÁSZHIRDETÉSÉT, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA a Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal apróiUHIItések INGATLAN www.panoramalngatlan.hu 06-20/77-37-306---------------------------------------------------------------* * 1071315* NA GYKŐRÖSÖN 2 hektár területen, bekerített jó közgazdasági feltételekkel, 1200 m2-es ingatlan kiadó vagy eladó. +36- 30/9325-800 .,071243NÉMET-OSZTRÁK útfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1-210-4904-----------------------------------------------------------------------*1070927JÁRMŰ UTÁNFUTÓ VONÓHOROG GYÁRTÁS! 06- 30/2181-483-----------------------------------------------------------------------«1070819UTÁNFUTÓT olcsón. 06-20/9530-663-----------------------------------------------------------------------*1068565" GÉPEK S 180/90-es FIAT, 106-os dominátor, vontatott 4 dobos Neimejer fűkasza, 210-es Kiáss frontkasza, 3000-es KCR rakodó, SPC 6 soros kukorica vetőgép eladó. Tel.: 0630/6040-674 ÁLLÁST KÍNÁL A KECSKEMÉTI Ifjúsági Otthon pályázatot hirdet Parádfürdői Ifjúsági Tábor programszervezői program-vezetői feladatainak ellátására. A munkakör 2010. március 01-től tölthető be. Alkalmazási feltétel: szakirányú végzettség, táborozási, erdei iskolai tapasztalat. Részletes pályázati feltételek megtalálhatók: www.kio.hu honlapon. Pályázati határidő: 2010. február 15.-----------------------------------------------------------------------*1071075A KECSKEMÉTI Ifjúsági Otthon pályázatot hirdet a Parádfürdői Ifjúsági Tábor program-szervezői, program vezetői feladatainak ellátására. A munkakör 2010. március 01-től tölthető be. Alkalmazás feltételei: szakirányú végzettség, táborozási, erdei iskolai tapasztalat. Részletes pályázati feltételek megtalálhatóak: www.kio.hu honlapon. Pályázati határidő: 2010. február 15.---------------------------------------------------------------------*1068834BI ZTONSÁGI őr (OKJ-s) tanfolyam indul Kecskemét, Kiskörös, Kiskunfélegyháza. Felnőttoktatási nyilvántartási szám:00809-2009. Állás lehetőséggel. Tel.: 70/634-5667 CEGLÉDI székhelyű nemzetközi árufuvarozó cég felsőfokú kereskedelmi/logisztikai végzettséggel rendelkező munkatársat keres nemzetközi fuvarszervezői munkakör betöltésére. Feltétel: angol nyelv tárgyalási szintű ismerete. Előny: további nyelvek ismerete, hasonló területen szerzett tapasztalat. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a nagy.agnes@elastic91.hu e-mail címre lehet-----------------------------------------------------------------------• 1071007ÉR ETTSÉGIZETT pultost keresek kecskeméti sörözőbe. On-line terminálkezelői bizonyítvány előny. Tel.: 06-70/36-23-478--------------------------------------■--------------------■-------J1071174ÉR TELMISÉGI területre min. érettségizett munkatársat veszünk fel. E-mail: irodabovites444@gmail.com--------------------------------------------------------- —*1087367FURGONRA nemzetközi gyakorlattal, német nyelvismerettel gépkocsivezetőt keresünk. 06- 30/9433-877-------;--------------- *1071288HE TÉNYEGYHÁZI presszóba gyakorlattal rendelkező pultoslányt keresünk. 06-70/366- 9954---------- -------------------— ------——------------——«1070780* JO GVÉDELMI Zrt. területi képviselőket keres min. érettségivel 25 év felett. Tel.: 06- 20/248-8090-----------------------------------------------------------------------*1070163KECSKEMÉTEN nyíló kisállateledel és felszerelés üzletbe állatot kedvelő, hasonló munkakörben tapasztalaton szerzett munkatársat keresünk. Jelentkezni az anifil2010@gmail.com internetes címre küldött önéletrajzzal lehet 2010. február 04-ig.----------------------------------------------------- 1 ' 3-' -'■■*1071132KE CSKEMÉTI üzletünkbe bolti eladókat keresünk. Fényképes önéletrajzokat az elado.bolti@freemail.hu e-mail címre kérjük.-----------------------------------------------------------------------*1071182KISKŐRÖSI irodába gyakorlattal rendelkező 3D-s műszaki rajzolót keresünk. Jelentkezés fényképes szakmai önéletrajzzal: drurfi@freemail.hu.-----------------------------------------------------------------------*107UMO* KMÉT-I ingatlaniroda magas kereseti lehetőséggel értékesítőket keres akár másodállásban is! munka@ingatlanbazis.hu —----------------------------------------------------—--------*1069981MÉ RLEGKÉPES könyvelőt keresek részmunkaidőben (heti 15-20 óra). decontrol@decontrol.hu-------------------------------------------------------;--------------»1071163* KÖ NYVELŐ iroda keres mérlegképes, könyvelésben és bér- számfejtésben is jártas kolléganőt Kecskeméten. Telefon: 06- 70/3166-800 -1071085MUNKAVÁLLALÁS külföldön! Luxushajókra, szálloda- és vendéglátóiparba, valamint betanított munkákra keresünk munkavállalókat. A jelentkezőknek az elhelyezkedéshez, intenzív nyelvi és szakmai felkészítést biztosítunk. Uniós jövedelmekkel építsd a jövődet! www.hajopincer.hu, +36-30/479-0951.------------ *1067383NA GYVÁROSBAN lévő menhelyre szakképzett állatorvost keresünk főállásba, napi 8 órában. Magánpraxis is megengedett. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal és végzettséget igazoló dokumentummal “Állatszeretet” jeligére Kmét Szabadság tér 6. címen.-----------------------------------------------------------------------* 1071372* ÖN TEHERGÉPKOCSI-VEZETŐ? Munkát keres? Munkaközvetítés: 06-20/447-5539-----------------------------------------------------------------------*1071180WWW.MIXERSULI.HU Tanuld meg a profi koktélkészítést a Bols Mixer Akadémián Kecskeméten, szerezz nemzetközileg elismert oklevelet és dolgozz elegáns környezetben itthon, vagy akár külföldön! Jelentkezz, hogy keverhess! 06-30/677-05-14, www.mixersuli.hu-----------------------------------------------------------------------*10675811998-BAN alapított, 41 irodával működő franchise hálózatunk bajai, kalocsai, kiskunhalasi képviseletéhez irodahelyiséggel, számítógéppel, kitűnő tárgyalási képességgel rendelkező vállalkozókat keres. 06-1/302-7324-----------------------------------------------------------------------*1071290* ÁLLÁST KERES BEJÁRÓNŐI állást és takarítást vállalok Kecskeméten. 06-30/346-9551---------------------------------------------------------------------*1071238* 8 ERŐSÁRAMÚ min. CO-hegesztő, tűzvédelmi szakvizsgával munkát keres: 06-70/591- 0878 —------------;---------------------------------------------------*1067754HÁ ZTARTÁSI munkát keresek. 06-70/677- 4257----------------------------------------------------------------------*1070980* IRODAI munkát keresek Kecskeméten, több éves tapasztalattal. 06-70/411-8845-----------------------------------------------------------------------*107010721 ÉVES kereskedelmi szakközépiskolát végzett, megbízható, jól alkalmazkodó fiatalember 8 kategóriás jogosítvánnyal munkát keres. Start kártyára jogosult vagyok. Bármilyen lehetőség érdekel. 06-30/570-2055---------------------------------------------------- *1071310ADÁSVÉTEL AKÁC és vegyes tűzifa 10000-12000 Ft/m szállítással. 06-30/2477-610 AKÁC kuglizott tűzifa, 1500 Ft-tóL 06-30/6- 308-464-----------------------------------------------------------------------*1071010a Beton vasúti talpak, 100 db eladó. 06- 20/417-0431----------------------------;-----------------------------------------*1071225KO CA szaláminak és hízók, uitt. körbálás csádé eladó. 06-20/237-2041-----------------------------------------------------------------------*1070991* SALGÓ jellegű polcok gyári áron. www.fordexpolcok.hu 06-30/583-5001, 06- 30/455-8432-------------------------------------------------------------------*1009134* TŰ ZIFA akció száraz akác és kemény 8900 Ft/m’-től szállítva. 06-30/318-9897-----------------------------------------------------------------------*1071340TŰZIFA 7500 Ft/m-től eladó. 06-30/653- 1138-----------------------------------------------------------------------*1071339VEGYES kemény tűzifa 11.000 Ft/m!, 1800 Ft/q- Ingyen házhoz szállítás 06-20-988-1171-------------—-----------------------------------------------------*1067287* ÁLLAT MA NGALICA malacok, hízók eladók. 06- 30/213-0629-----------------------------------------------------------------------*1070776a Szopós borjú eladó. 06-30/5720-483-------------------------------------------------------- »1071370a 1 pár új magoskápás lószerszám eladó, állatcsere érdekel. 06-30/30-61-715------------------------------------------------------------------------1071357a 6 db kos és 1 db jerke bárány, pántos kan süldő eladó. Széna, lucerna csere érdekel. 06- 30/225-48-68-----------------------------------------------------------------------*1071357* OKTATÁS MASSZÁZSTANFOLYAM. Oklevelet adó masszázstanfolyamot indít STÚDIUM Iroda Kecskeméten, február 14-én. Tanfolyam ára: 45.000 Ft. Fnysz.: 14-0032- 06. Érdeklődni lehet: 06-70/369-8655. www.studiumiroda.hu----------------------------------------------------------------------*1089325A BOLVÁRY Security Kft. biztonsági őr tanfolyamot indít Kecskeméten részletfizetéssel. NYTSZ 06022702 Tel: +36-30/925-8127-----------------------------------------------------------------------*1067380ECDL vizsgára felkészítő számítástechnikai tanfolyam indul szombatonként! Öveges Képző Kft., Kecskemét, Rákóczi út 9. Tel: 76/485-466, AL-0338, Ny.sz.: 03-0029-06-----------------------------------------------------------------------*1070954HÉTVÉGI nyelvtanfolyamok indulnak angol és német nyelvből! Öveges Képző Kft, Kecskemét, Rákóczi út 9. Tel: 76/485-466, AL- 0338, Ny.sz.: 03-0029-06-----------------------------------------------------------------------*1070954* INGATLANKÖZVETÍTŐ, értékbecslő OKJ-s képzés Indul Kecskeméten. Részletfizetéssel 76.000 Ft. 06-70/209-0541, www.2007kapos.hu Kéije ingyenes tájékoztatónkat!-----------------------------------------------------------------------• 1071255* KERESKEDŐ-BOLTVEZETŐ, ruházati ill. élelmiszer eladó OKJ-s képzések indulnak Kecskeméten 89.000 Ft-tól. 06-30/367-9217, www.2007kapos.hu Kérje ingyenes tájékoztatónkat!-----------------------------------------------------------------------*1071254KÉZ-LÁBÁPOLÓ, műkörömépítő OKJ-s képzés indul Kecskeméten. Csiszológéppel, eszközökkel 149.000 Ft. 06-30/288-2092 www.2007kapos.hu Kérje ingyenes tájékoztatónkat!--------------- -------:-----------:..........................- -—«1071262OK J-S biztonsági őr- és fegyvervizsga-tanfo- lyamok. Nytsz.: 03-0123-04. 06-30/219- 0501-----------------------------------------------------------------------*1067322TANULJON az EU-ban elfogadott szakmát! OKJ-s képzéseink .www.2007kapos.hu Kérje ingyenes tájékoztatónkat!-----------------------------------------------------------------------»1071260______RENDEZVÉNY______ KE CSKEMÉT Konzervgyár ebédlőjében 2010. február 12-én ‘ÉKE Jótékonysági bált szervez. Fellép: Stefano és Gyözike. A zenét szolgáltatja a Csorba Trió. Jegy: 76/518-188.----------------------------------------------------------------------*1009729SZOL GÁLTATÁS IGÉNYES masszázs non-stop. 06-20/614- 5185 TESTMASSZÁZS, reflexológia! 06-30/647- 3905-------------------------------------------------------------------—* 1067480* TÁRSKERESÉS A LÁNYOK partnert keresnek. 06-20/9816- 649 Petőfi Népe Kisdia a Petőfi La«- és Könyvkiadó Kit Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: Szerdahelyi Csaba Ügyvezető Igazgató: dr. Tóth Miklós Gazdasági vezető: Falvi Krisztina Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axeb.hu ÁGI, 40-es partnert keres. 06-70/233-6430-----------------------------------------------------------------------• 1071246ANDI 20 éves partnert keres 06-70/307- 8553-----------------------------------------------------------------------*1071236ÁPOLT, szép, csinos, kedves, intelligens, mosolygós lány szabadidőpartnert keres kellemes környezetben. 06-20/355-5471------------------------ *1071097AR ANYOS lány partnert keres 06-20/629-0376 .1071236. BÁJOS 38-as hölgy, szép környezetben szabadidő partnert keres. 06-30/281-4225-------;--------------------------------------------------------------*1071286BA RÁTNŐK partnert keresnek. 06-20/280- 9067-----------;----------------------------------------------------------*1071355BO MBÁZÓK partnert keresnek. 06-20/2913- 643 DUNDI partnert keres. 06-30/317-2370 Kmét-----------------------------------------------------------------------*1070982* IDŐS partnert keresek. 06-70/212-3284-----------------------------------------------------------------------*1070086IGÉNYES nő partnert keres. 06-30/554-8042----------------------------------------------------------------------* 1071071KE CSKEMÉTI 25-ös Merd társat keres. 06- 30/638-5611-------:------------------------------------------------------------«1070643IN DIAI gyönyörű masszőrlány várja partnerét 06-70/2940412-1070642KEDVES nő partnert keres. 06-20/3977-049----------------------------------------------------------------------*1070066KE LLEMES nó partnert keres. 06-20/488- 1370-----------------------------------------------------------------------*1071032a Keresem azt a 40-50 körüli hölgyet, aki tudna szeretni egy józan életű 48 éves férfit 1 gyermek nem akadály. Alkalmi kapcsolat nem érdekel. 06-30/630-0256-----------------------------------------------------------------------*1071350KM ÉTI Kriszti társat keres. 06-70/545-3911-----------------------------------------------------------------------*1071285* KM ÉTI 27-es társat keres. 06-30/6406-300 —-------------------------------------------------------------*1071278* KÜ LÖNLEGESEN finom, érzéki, feltűnően szép nő partnert keres. 06-30/848-3447-----------------------------------------------------------------------*1071073SZEXI, bájos nő társat keres 06-70/273-0750-----------------------------------------------------------------------*1071072TÚLFŰTÖTT nő társat keres. 06-30/711-3557-----------------------------------------------------------------------* 1071076* ÚJ, NEM hétköznapi, szexi, angyali táncos lányok partnert keresnek. 06-70/357-8624----------------------------------------------------------------------*107107722 ÉVES, filmes múlttal rendelkező tapasztalt lány partnert keres. 06-70/653-7240-----------------------------------------------------------------------«1071322* Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Lapker Zrt.. és a kiadó saját hálózata Terjesztésvezető: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-270,80/480-756. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020360 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés dija: egy hónapra: 2.290 R; negyedévre: 6.870 R: félévre: 13.740 Ft egy évre: 27.480 Ft Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 23 ÉS 30 éves huncut mindenre nyitott barátnők partnert keresnek. 06-20/944-7619-----------------------------------------------------------------------*1071323* 30-AS hölgy partnert keres. 06-20/2272-638-----------------------------------------------------------------------*106856032-ES fekete társat keres. 06-20/543-6273-----------------------------------------------------------------------*107118437 ÉVES hölgy partnert keres 06-70/217- 8823----------------------------------------------------------------------*106738940-ES h ölgy partnert keres. 06-30/913-0839-----------------------------------------------------------------------»1067351 • 40-ES nő partnert keres. 06-70/5218-710-----------------------------------------------------------------------*107017150-ES hölgy partnert keres. 06-70/245-8887-----------------------------------------------------------------------< 107077450-ES, 183 cm magas, kmétí, elvált férfi keresi rendezetten élő társnőjét 50 éves korig. “Találkozzunk” Kmét, Petőfi u. 11. VEGYES AKÁC méteres tűzifára keresek beszállítót mázsás áron! 06-20/516-74-70--------*1071120TŰ ZIFA AKCIÓ! Akác kugli: 2200,-Ft/q, 2100,-Fg/q, hasítva: 2300,-Ft/q. Nyárfa 12x10x25 cm 1600,-Ft/q. Ingyen szállítás 10 q felett. KISFÁI Fatelep. TbI.: 06- 20/339-2505 .1071133. MEZŐGAZDASÁG AKCIÓ! MTZ traktorok teljes típusválasztéka Magyarországon a legkedvezőbb áron.! Kiemelt használtgép-beszámítással! MTZ 820.2, 4.300.000 Ft+áfa. Érd.: 06-30-363-8586 -jozoin* 8 Fóliavázak és műanyag öntözöcsövek eladók. 06-20/959-7571-----------------------------------------------------------------------»1071369* * Fűszerpaprika vetőmag: 06-30/565-3043-----------------------------------------------------------------------*1071309KUKORICA 3,4 E Ft/q eladó. 06-30/5267-387-----------------------------------------------------------------------*1071131MŰTRÁGYÁK, AM-NITRÁT, KÁLISÓ 3xl5-S, 0- 10-24-s, karbamid eladó! T.: 30/82-20-151-----------------------------------------------------------------------*1067307* Tőzeg, trágya szállítva. Telefon: 06- 30/599-2010------------------------------------- *10711«20 09. évi árpát vásárolunk Békés megyei telephelyre beszállítva. 06-70/660-7407-----------------------------------------------------------------------*1071356Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditátt. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok (elhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt.. Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. Grátisz A Duna-Tisza köze hirdetési hetilapja Garantáltan célba talál! A Petőfi Népe lapcsalád ingyenes, információs hirdetési lapja További információ: 76/518-250,